Eljön az ember életében egy olyan élethelyzet, amikor a gyerekek kirepülnek, és a kevesebb tennivalók miatt felszabadult időt a hobbinkra fordíthatjuk. A virágok és a természet szeretete eddig is kísérte életem, de ekkor túrázás formájában előtérbe került. Szerencsére sikerült hozzá korban és fizikumban megfelelő közösséget találnom, akikkel azóta már több évtizede járjuk a hazai és külföldi tájakat. A kirándulásokon kívül igyekszünk minél több magyarországi várost, gyógyfürdőt felfedezni, követjük a kulturális eseményeket, szóval testben, lélekben összetartó közösségé váltunk. Vannak ismétlődő útvonalaink, a természet kétszer nem mutatja ugyanazt az arcát. Soha nem lehet megunni. Előfordulnak felfedező, kihívást jelentő kalandozásaink. A téli havas, jeges tájak szinte minden évben a Magas Tátrába hívnak bennünket. Egyszer megtörtént - nem tudtuk mire vállalkozunk -, hogy a Szlovák Paradicsomra cseréltük. A Magas Tátrában a jeges utakon nélkülözhetetlen kellék a túrabot és a „macski” /amatőr hágóvas/, de a Szlovák Paradicsom hófödte létráin a használata meglehetősen bonyolult. A szurdokokban folyó patakok fölött, hol vízszintes, hol függőleges létrák jégbe fagyott fokain közlekedni a fiataloknak is kihívás, hát még a szenioroknak! A létfontosságú túrabot olykor itt már akadályt jelent. Ezeken az utakon szó szerint meg kellett tanulni újra járni. A szállásunk Hrabusicen /Káposztafalván/ egy családi panzióban volt.
A szívélyes vendéglátást a nagymama házias ételei fokozták.
A település a bejárni kívánt két szurdok és a Hernád áttöréstől 2 km-re volt, így a túráink kezdetét és végét 2-2 km-el megtoldotta. A bemelegítésnek szánt Sucha Belá / Száraz – Fehér völgy / útvonala arra volt jó, hogy szelektálja csapatunkat. Itt dőlt el, hogy kinek sikerül megtanulnia a túrabot használatát a ferde, olykor függőleges jeges létrákon. Ki tudja leküzdeni enyhébb vagy komolyabb tériszonyát pánik nélkül?
Természetesen a hó és jég alkotta szobrászati csodák nagyban segítettek a nehézségek feledtetésében.
Csapatunk elfáradt, de élményekben gazdag napot zárt.
A következő túránk a Hernád áttörésen át Klastoriskón /Menedékkő/ keresztül a Podlesokig vezetett. Az előző napi túra két társunkat meggyőzött arról, hogy nekik a sík, akadálymentes, havas táj a megfelelő útvonal. A Hernád áttörés viszont más kihívásokat tartogatott számunkra. A folyó meredek sziklákból álló partfalaiba rögzített fémtálcái – ami a túraútvonal nagy részét adja – hóval telítve, vízpermettől megfagyva várt minket.
Szerencsére a sziklákba rögzített kapaszkodó láncokat többé - kevésbé ki tudtuk szabadítani a hóból. Ezt a napot is magunkat váll veregetve, kipirulva, csodálatos természeti képeket rögzítve zártuk.
Másnap lazításként elvonatoztunk a Magas Tátra egyik gyöngyszeméhez, a Csorba tóhoz.
Itt a tó körüli és a sípályák melletti vízszintes, sűrű hóesésben tett sétánk szinte pihentető volt az előző napokhoz viszonyítva.
A harmadik nagy túránk a Piecky völgyben, a szurdok jó feléig túl sok gondot nem okozott. A jeges, havas falétrákon már úgy közlekedtünk, mintha sétautakon járnánk. Később ez a völgy is tartogatott számunkra egy kis meglepetést. A sziklákból kiömlő, jéggé fagyott víz és az Obrovosky /Óriásvízesés/ látványa annyira lekötött bennünket, hogy szinte késve vettük észre a vízesés fölött álló 54 fokos, függőleges vaslétrát.
Itt egy pillanatig engem is meglegyintett az enyhe tériszonyom rémképe, de a túravezetőnk után gyorsan felsiettem a félelmetes magasságba, hogy ne legyen időm megijedni. Kesztyűmet levéve a csupasz kéz fogása adott biztonságot a feljutásban. A nap és vendégeskedésünk befejezéseként a házigazdánk édesanyja igazi ínycsiklandó szlovák étellel, brinzove haluskyval várt bennünket. Ismét kalandokkal teli, élményekben gazdag túra emlékével utaztunk Budapestre.
