A kert fogalma önmagában feltételezi a megműveltség tényét. A kert, mint megművelt terület.
A kertelméleti, kertfilozófiai gondolatkörben a kert a természetből kivett és onnan lehatárolt, mesterségesen fenntartott területként jelenítődik meg.
A kert a természetbe ágyazottságból indul.
De ez csak az egyik irány, mely kimondva-kimondatlanul a természet-falu-város útvonalon jut el a beépítettség diskurzusáig, a városig, mint a természeti közeg minimalizáltságáig - itt érhető tetten látványosan az elidegenedettség kérdésköre.
Az ókori városi parkok történetét tanulmányozva azt találjuk, hogy az épített közeg szövetébe nyitott terek inkább a tömeg elhelyezéséről, mintsem az elhagyott természet élvezetéről szólnak.
A parkok története az újkor hajnalától amúgy is általában a város és természet találkozásánál kezdenek alakulni (zöldövezetek, villanegyedek, kastélyparkok), majd az erős urbanizációs hullámok kényszerítik rá a városvezetőket a tudatosan kitágított belső (t)erek zöldítésének szükségességére.
A másik irány már a mi korunk története: amikor az épített közeget törjük fel kertté, azt rendszerint a szükség és a hiány hozza életre - a közösségi kertek és az ehető városok új koncepciótörténete példázza ezt a legjobban.
Andernach, az ehető város
https://www.urbangreenbluegrids.com/projects/the-bible-city-andernach/
A közösségi kertek rövid történetéhez jó összefoglaló:
Grown from the Past: A Short History of Community Gardening in the United States
https://communityofgardens.si.edu/exhibits/show/historycommunitygardens/intro
Az első közösségi kertek az 1890-es években üres telkeken létesültek Detroitban (Vacant Lot Gardens), mégpedig kiterjedt önkormányzati segítséggel és egyértelmű céllal: a recesszió hatásának enyhítésére minél több önkezűleg előállított élelmiszer termelése. A program olyan sikeresnek bizonyult, hogy nagyvárosi lehetőségláncként sorra alakultak az ürestelek-kertek.
Az 1900-as évektől alakulnak az USA-ban az első iskolakertek (School Gardens) - ahol is a fő motivációk között a következőket találjuk: különösen az alsóbb rétegek és a bevándorlók gyerekeire gondolnak, hiszen ők anyagi lehetőségek híján nem jutnak elegendő friss zöldséghez és gyümölcshöz, az egyre burjánzó városi létforma negatív hatásainak ellensúlyozása, a természethez való kötődés erősítése és a felelősségre nevelés, és nem utolsó sorban a fizikai egészség megőrzésének fontossága (Fannie Griscom Parsons, DeWitt Clinton Park in NYC).
És egyenes sorban folytathatjuk az egyértelműen hiány állapotokra adott válaszokként létrejövő további kertmozgalmakat: a háborús kerteket (Wartime Gardens) az első világháború átvészelésére, a takarék-kerteket (Thrift Gardens) az 1930-as évek nagy világválságának túlélésére, a győzedelmi kerteket (Victory Gardens) a második világháború élelmezési nehézségeinek áthidalására.
A közösségi kertek történetében először a hatvanas-hetvenes évek hippimozgalmainak köszönhetően fogalmazódik meg az örömkert igény: ahol nem a hiány a fő motiváló tényező és cselekvésre serkentő erő, hanem az életszeretet, az élmény, az alulról és önként szerveződő közösségi élet megélése, illetve a pazarlásmentesség ellen való tudatos tenni akarás.
Az ehető város (The Edible City) koncepcióhoz olyan diskurzusok tapadnak, mint az önellátó helyi élelmezési rendszer, városi kertészet, városfarm, minőségi élelmiszer, jó étel (Good Food Movement), lassú étel (Slow Food Concept), stb. Nemcsak egyfajta konkrét hiányra adott válaszokként jelennek meg ezek a város-átrajzolások, hanem ezekben a város-átformálási tervekben ugyanolyan hangsúlyozottságot kap az önállóság és az életöröm.
A betonfeltörés katartikus élvezete.
