Az Okosház homlokzatfelújítása

enter image description here

Az Okosház felújítása a háttérben végigkíséri a blog történetét is. Talán már említette valamelyikünk, hogy nevének eredete nem a mai értelemben vett "smart"house (sőt: ha innen nézzük, kimondottan nem-smart), hanem inkább a "wise"; ám legfőképpen azért lett ez a neve, mert mindenki így ismeri a faluban, hiszen Okos Józsi háza (volt). A birtokviszonyok névbéli megjelenése nálunk nem prioritás, ezért maradt a név úgy, ahogy azt kaptuk, és amiként mi is megszerettük.

"Most építi vagy bontja?" - kérdezi az arrajáró, és valóban nehéz erre meggyőző választ adni, hiszen a felújítás soha jobbkor nem érhette volna a házat (elkésni ugyebár sosem lehet), ami a homlokzat, a födém, az oszlopok és az északi falak mellett különösen a tetőre férne rá... de épp ezt húzom-halasztom, amíg csak lehet, és inkább elvégzek olyan munkákat addig, amiket kis költségvetéssel is meg lehet oldani. Arról nem beszélve, hogy egy szépülő ház stabilitást sugároz magából, ami most igencsak elkél neki.

Nos, úgy indult a munka, ahogy 2019. tavaszán, üresen, megtépázva, az alábbi képen látható állapotban vettük át szegénykét:

enter image description here

A képen látszik a homlokzat ratyi állapota (többek között), meg pláne a tető...., de most arról tényleg nem írok, elég csak annyit említeni, hogy a nagyobb lyukakat rögtön be is foltozgattam, és a gerinc is átvehetné bármikor a létező legtöbb fajta kúpcserepet viselő tetőfedés díját. Visszatérve tehát a homlokzatra: tavaly tavasszal nekiálltam a padlástérből majd kívülről felfalazni az észak-nyugati (a képen balra középen látható) beomlást, a megkopott mészhabarcs vakolat maradványait leszedtem, szintén eltüntettem az oromzat alján található cserepeket, viszont megóvtam az épen maradt és eredetinek vélt homlokzati elemeket, és ezután kezdtem neki a vályog részletek újravakolásának - szalmás sárral.
A tavalyi nyár általános tapasztalata, hogy a sarunk nagyon agyagos (zsírosnak is mondhatjuk), emiatt 50-50 de inkább 70-30 arányban kellene homokkal vagy mással soványítani, hogy ne nagyon repedjen ki; valamint az, hogy ne kerüljön össze a mészhabarcs vakolati darabokkal de igazából a vályogtéglával sem, mert különböző, felém nem közölt indokokkal le fogják pörgetni magukról. Elkínlódtam tehát ezzel az egésszel egy darabig, mígnem a tavalyi ősz végére egész stabil állapotba került az oromzat.

enter image description here
2019. nyárvégi állapot

Innen még bőven volt mit piszmogni vele az elsimításra használt szalmátlan sár-homok trutyival, viszont a naptár is felgyorsult, így a nyár vége közeledtével előszítettem a homokot, a tavalyról maradt mészhidrátot, a pigmenteket, a színezőpasztákat, és nekiláttam a héten a meszelésnek.

Úgy döntöttünk, hogy az eredeti állapotnak megfelelően a peremek, élek és a parasztdór oszlopfők díszei fehérek, a fal fő színe okkersárga, a lábazat pedig sötétszürke lesz - a fal visszakaparása és a majdani végeredmény is ezt a kombinációt igazolta. Emellett azzal kísérleteztem, hogy a mészhabarcshoz hasonló összetevőjű, de annál hígabb festéket használok majd.

enter image description here
Szerszámok és anyagok

Receptek:
- A fehér előállítása volt a legegyszerűbb: mészhidrát (por) + homok 1:3 arányban;
- a sárga ugyanez, de fándlinként 7 evőkanál bayferrox-os sárga pigment plusz egy löttyintés Arlecchino narancssárga színezőpaszta kombináció;
- a feketénél ugyanaz mint a fehér, csak 3-4 evőkanál fekete (bármilyen) vasoxid és szintén egy löttyintés Arlecchino fekete színezőpaszta volt a recept. A lábazati részen belekevertem a ki tudja milyen korból itt maradt, talált maradék cementet is.
Mindegyik esetben bátran lehet hígítani, hogy könnyebben festhető és jobban terülő legyen. Nem lesz tőle halványabb vagy ilyesmi: a színtelítettséget a mész és a pigment aránya okozza majd.

Az anyagok felhordásánál amúgy más módszert választottam, mint a korábbiak során: bitumenes, vastagszálú ecsettel (a fenti képen a középső vödör mellett balra) egyszerűen, egy rétegben felfestettem/-ük a cuccot (délelőtt vagy este, amikor a Nap nem sütött rá), így a sárga és a fekete részek esetében elég is volt egy réteg, míg a fehér esetén a klasszikus mészfestékes kombóval (mészpép+lenolaj+túró) kentem rá másnap egy második réteget.

Így nézett ki a munka vége előtt:

enter image description here
(A homlokzat jobb oldalán és alul még látszik a festés előtti állapot)

És így néz ki készen:

enter image description here

Most kicsit olyan, mint régen lehetett, csak újonnan.
Mindeközben a maradékok felhasználásával nekiálltam a déli és északi fal vakolásának is, de ezzel már csak addig haladok, amíg elfogy az anyag, mielőtt elfagy; a többi vélhetően jövő évi élmény marad.

Költségkimutatás:

  • homok: 3 talicska - ca. 1000 ft
  • fél zsák mészpor: 750 ft
  • bayferrox sárga - 0.5 kg: 1600 ft
  • fekete pigment - 0.2 kg: 300 ft
  • színezőpaszták - igen kevés fogyott, legyen mondjuk 500 ft
  • túró: 460 ft
  • összesen tehát 4610 ft.

Tapasztalatok:
- ezután is alkalmazni fogom azt, hogy a tapasztott falra egy hígabb mészhabarcsos réteget hordok fel a korábbi vizezés (híg mésztej) helyett;
- nem feltétlenül baj, ha a felújítás sorrendjét az érzelmi kapcsolat kialakítása is vezérli az épp legszükségesebb teendők helyett, mert ha már elkezd szépülni a ház, a sürgősebb teendők is könnyebben letudhatóak lesznek;
- elsimító ("glettelő") rétegként jól alakítható és erős felületet képez a homokos sár (nálunk 70-30 arányban), a kirepedéseket ugyanezzel, de hígítva kell sikárolni;
- érdemes dokumentálni a köztes állapotokat is. Pl. nincs fotóm a meszelés előtti, már elsimított saras állapotról. Dehát az sem lehet, hogy minden olyan pillanatot dokumentálunk, amire már akkor is azt mondjuk, hogy de minek... Ezért is izgalmasak a képek hátterei.
- későbbi, őszi tapasztalat még, hogy nem túl esőálló ez a mixtúra. Át kell tervezni a mész arányát, hogy ne mosódjon le a sárga és a fekete réteg.