Ilyentájt, május végén, június elején, a virágoskertekben millió gyönyörű árnyalatban, illatukat ontva, királynői szépségben pompáznak a rózsák, de teljes pompában tündökölnek ilyenkor a kerti udvarhölgyek is: a pünkösdirózsa, a nőszirom, a jezsámen, a tátika, a törökszegfű, a petúnia, a levendula és társaik.
Pirosrózsa
Pünkösdirózsa
Régirózsa
Rózsa
A természet bőkezű, nyáreleji ajándékait azonban nemcsak az otthonülők, hanem az útonjárók is élvezhetik, ha szemüket a szürke aszfaltszalagról az utak szélére vetik. Változatos, szemet vidító összeállításokban követi egymást a néhol még mindig virágzó vadrózsa sötétebb és világosabb rózsaszínje, a bodzabokrok vajsárgája, a mezei zsálya liláskékje, a szórványmagból itt-ott későn kikelt repce sárgája, az ebszékfű dús, menyasszonyi csokrot idéző fehérje, no és a világosabb-sötétebb zöld hátterek előtt tüzesen világító pipacs minden enyhe fuvallatra meglibbenő könnyű szirmainak pirosa.
Mezei zsálya útszélen
Zselici táj június elején ebszékfűvel
Zselici táj június elején sárga virággal
Május végén a Bőközben
(Már ahol szorgos kezek fülsiketítő hangon bőgő, motoros célszerszámokkal az árokszéleket a csupasz földig le nem borotválják. Mert mostanában ez lett a módi, a növényvilág, a benne búvóhelyet és táplálékot kereső állatvilág, és végső soron az ember, mindannyiunk különös kárára. Az a csoda, hogy a túl gyakran ismételt efféle ténykedés után még mindig egyáltalán kizöldülnek ezek a földdarabok, noha az őshonos fajokban szegényebben, és éppen azokban az özönfajokban gazdagabban, amiket irtani akarnak. Az élet makacs, él és élni akar.
Régebben a kaszálás kézzel – mondani sem kell: motorzaj nélkül –, kaszával történt, és megvolt a rendje: nem többször, évente kétszer vagy háromszor kaszáltak. Most is tudomásom van olyan faluról a környéken, ahol a polgármester – nagyon helyesen – bizony kézikaszával kaszáltatja az árok szélét, épp ahogy pl. Zürich, Genf, Lausanne, Luzern városában is teszik, ahol e módszer helyességét az ottani városvezetés is már felismerve, a városi parkokat ily módon tartják karban. Többek között a természetkárosító tövignyírós gyakorlat miatt ugyanis tőlünk nyugatabbra egyes helyek már odáig jutottak, hogy természetes, vadvirágos rétjeik, erdőik, élőhelyeik alig maradtak. Most nagy erővel azon fáradoznak ott, hogy mesterséges módszerekkel visszaállítsák ezeket a természet egyensúlyához nélkülözhetetlen (eredetileg megvolt) társulásokat. Nálunk, egyre fogyó számban, de még vannak… Bölcs előrelátásra utalna, ha meg tudnánk becsülni azt, amink van. De sajnos az utóbbi időben, erőgépek segítségével, már a bokrok, kisebb fák gyökerestől való feltépése is dívik. Emeletnyi magas halmokban állnak a földek szélén a hervadt, kitépett kisfák, bokrok, majd jön a darálótraktor, ami semmi perc alatt miszlikbe aprítja a nemrég még például mezővédő erdősávot alkotó, vagy épp a patakot szegélyező, most halott növényi egyedeket. A nagy fáink, erdeink iparszerű felszámolását most nem is említem. Aztán sírunk, amikor például porviharokat korbácsol a szél az óriási, csupasz földtáblákon, vagy amikor elhordja az ár a termőtalajt. De zárójel bezárva, vissza a pipacshoz.)
Ilyentájt, május végén, június elején, a gyümölcsöskertben, nagy örömünkre, megkezdik érésüket a régóta várt korai gyümölcsök. A májusi cseresznye, az első, már rég elfogyott, mind egy szemig megettük, vagy mi magunk vagy a seregélyek, de most már egyre bővülő számban jön a többi korai faj, fajta is: a földieper, a Szomolyai fekete cseresznye, lassan a málna, a fáieper és a ribizli is, sorukban a hírneves érdi gyümölcsnemesítő műhely büszkeségeivel, a finom, édes, korai meggyekkel: érik már a Meteor korai, az Érdi jubileum, a Maliga emléke, no meg a Korai pipacsmeggy!
https://fruitresearch.naik.hu/gyki-gyumolcsnemesites-meggy#fajtak
https://fruitresearch.naik.hu/gyumolcsfajtak/gyki-meggyfajtak-korai-pipacsmeggy
Nincsen szándékomban elismételni a fent idézett honlap által közölt adatokat, csak két dolgot fűznék hozzá. Az egyik az, hogy mindenkinek ajánlom a honlapon található gyümölcsleírások elolvasását. Sokan talán nincsenek is tisztában azzal, hogy a meggyfajtákban – szlengesen szólva – micsoda királyság van itt minálunk! Büszkék lehetünk nemesítőink meggynemesítésben elért nagyszerű eredményeire, és örülhetünk a nálunk megtalálható nagyszerű, finom, édes, harmonikus ízű fajtáknak!
A másik mondandóm pedig az lenne, hogy a pipacsmeggy igazán méltán kapta a nevét, mert pipacsnyíláskor érik, és színe is a pipacsé!
Pipacs
Korai pipacsmeggy
Aki a meggyet a sötétbíbor színnel azonosítja, nem is gondolná, hogy a fán vidáman virító piroskák már érett, ehető meggyek, pedig bizony jól jár az, aki megkóstolja!
Mennyei, édes meggyíz tölti be a száját, ami – ahogy gyakran az életben is előfordul – némi könnyű keserűséggel társul. Hozzáértő szerint ez a semmiképpen sem tolakodó, finoman a háttérben maradó, az édességet előnyösen hangsúlyozó, igen enyhe kesernyés íz gyógyhatású anyag jelenlétére utal a pipacsmeggyben. Nagy értéke emellett a koraisága és az, hogy a gyümölcs szárazon válik el a kocsánytól, így ha szállítani is szeretnénk a pipacsmeggyet, akkor nem kell feltétlenül szárasan szednünk, anélkül sem kell félnünk attól, hogy majd csöpögni fog kosarunkból a meggylé, amikor hazaértünk. És hát szép is.
A képekhez kellemes szemlélődést, az arra szerencséseknek pedig kellemes pipacsmeggy-kóstolást kívánok!
Pipacsarc
