Női piperék - a szappan

Mielőtt bármiben elmélyedünk, azt írja a Czuczor-féle A magyar nyelv szótára, hogy a pipere nem más, mint "mindenféle czifraság, mely az öltözéket, kivált női viseletet himessé, ékessé, tarkává, bodros-fodrossá alakítja, cziczoma, csicsoma, ficsere", a Magyar etimológiai szótár szerint pedig a latin piper, azaz bors szóból ered, így eredeti jelentése: fűszer.

Jómagam nő létemre nem vagyok a piperék "fűszer-változataiban" különösebben járatos: nincs a fürdőszobánkban ezerféle testápoló, nyolcvanféle tusfürdő, hatvanféle hajszesz és miegymás, sőt, noha ez kicsit szomorú, még egyetlen parfüm sem árválkodik sehol a lakásban (hm, hm, majd megint a Férj elé teszem a gépet a Faluság bejegyzéseivel, hamarosan és egész véletlenül). Nem "fűszerezem" magam különösebben, hiszek a természetes belső kisugárzásban, mint legrafináltabb és utánozhatatlan női csáberőben - legalábbis optimista napjaimon. Régebben meg egyenesen le is néztem a mindenféle piperéket, mert (mint filozófia szakra készülő elmélyedt és a hétköznapokon felülemelkedő tinédzser úgy gondoltam, hogy) egy nő elsősorban okos legyen, ugyebár, "a szépség kötelez", mondta Heller Ágnes, akivel én - különösebb szépség híján - természetesen egyetértettem. Mit nekem pipere, ugyan!

"Czifraság" ezzel szemben annál több akad: millióféle fülbevaló (főleg bizsu, bár Chanel óta már ez sem szégyen, szerencsére), ezerféle nyaklánc, kendők tömkelege és táska minden változatban (nekem ez is az ékszer, a "cziczoma" kategóriába esik), van még némi körömlakk meg szemceruza, de aztán itt kifújt a dolog. Természetesen ha megnézünk egy XIX. századi utazóládát vagy ékszeres ládikát, egyből látszik, mennyire le vagyok maradva az akkori úri hölgyektől (utazni is kevesebbet szoktam, sajnos, hát még bálozni - és ez akkor most egyenesen a Férjnek szól!), ellenben ha egy tulipános ládát veszek szemügyre (egyszer Kalotaszegen jó alaposan sikerült egy ilyen láda tartalmán elcsodálkozni), még akkor is rendesen szégyenben maradok (mondom én, hogy ez a bejegyzés elsősorban a Férj figyelmébe ajánlkozik). Harmadik összehasonlítási alapom is van, ami már sokkal jobb origó számomra a világban való eligazodást illetően: nagyanyám tizenkilenc évesen, tehát 1952-ben a következő női jellegű tulajdonokkal bírt: 2 db alj (szoknya), 2 db blúz, 2 db kombiné, 2 db alsónemű (bugyi), 2 pár harisnya, 1 db kardigán, 1 pár cipő, 1 pár szandál, 1 db télikabát, 1 db kendő - slussz. Pipere? Na jó, 1 db szappan (!).

Szóval a szappan vagyis inkább A Szappan. Ott kezdődött, hogy egyszer a legkedvesebb barátnémnál jártunk, aki a gyerekek komódjából mindenféle helyes kis cuccot varázsolt elő az én legkisebb lányomnak, és közben itt-ott potyogott ki egy-egy szappandarabka. Mondom, na ez mi, mit keres itt a szappan? Hát, jó az, mondja ő, magába szívja a felesleges nedvességet, nem penészednek be a ruhák és még finom illat is van. Nahát, tényleg, mondom én. Aztán egy időre el is felejtettem az egészet, egészen amíg két éve nyáron életünkben először a húgom, anyám és én, tehát a gyerekkori családom nyughatatlan, még kalandokra vágyó női szakasza elutazott pár napra Olaszországba. Ez már önmagában is nevezetes esemény volt, ki is élveztük rendesen, például azonnal elindultunk az éjszaka közepén, amikor is azonnal óriási vihar tört ki, így még az autóban is fuldoklásra késztető zuhogó esőben utaztunk és azonnal majdnem el is gázolt minket egy kamion és messze nem azonnal állt el az eső, csak amikor már az olasz határon túl voltunk, amitől szintén nem azonnal nyugodtunk meg - kicsit emészteni kellett a kalandokat. Ezt is megtettük a szállásunk kertjében lévő medence mellett, mert annyira korán érkeztünk, hogy még nem volt szobánk, így azonnal kizuhantunk a fűre és aludtunk egy sort. (Hogy miért is indultunk el korábban a tervezettnél ítéletidőben, arra nincs válasz, hacsak az nem, hogy szeretjük a jól végződő kalandokat.)
Amikor aztán másnap elérkezett a perc, hogy 20 év után újra ott álljak Velencében a Szent Márk téren (Piazza San Marco, úgy bizony), én úgy bőgtem, mint a záporeső és nemcsak azért, mert nem is gondoltam, hogy lesz ebben részem, hogy újra ott legyek, hanem mert anyámmal és a húgommal voltam ott, márpedig korábban nálunk nem volt szokásban amolyan "csajos" dolgokat csinálni. Ennél azonban sokkal prózaibb helyen találkoztam A Szappannal: egy külvárosi Tescoban. Bementünk némi vacsorára valóért, bolyongtunk a végtelen sorok között, amikor megcsapott egy illat, amitől azonnal elszédültem és elkezdtem szaglászni, mint a vadászkutya, majd rávetettem magam a zsákmányra. Ott helyben megvettem A Szappan mind az ötféle változatát, ami csak a polcon volt, szerintem még az árát sem néztem meg (és milyen jól tettem!). A Szappannak márkája is van, nem tudom, miféle szokások élnek itt falun, ahol ez a blog létezik, de legfeljebb majd kicenzúrázza a Főszerkesztő asszony, szóval úgy hívják, hogy Dante Nesti és ha valaki még keresi az igazit, hát bátran mondhatom, hogy nekem szerelem volt első szaglásra. Eszembe is jutott bölcs barátném szokása, így azóta ilyen szappanokkal van tele a szekrényem (több van belőlük, mint ruha), mert kiderült, hogy ilyen márkát az itthoni Tescoban is kapni (utálom a globalizáció ilyenféle tüneteit, de most enyhített a nosztalgiámon) - persze megvettem ott is jó párat. Utána meg hoztak a barátok, hozott a Férj és már alig férek tőlük, de sosem elég, mert minden reggel (vagy éppen este), amikor felveszek egy tiszta ruhadarabot, elkísér valami olyan illatfelhő, aminek a bűvkörében mindenki egyből kedvesebb velem és én is mindenkivel egyből kedvesebb vagyok. (Szerfelett romantikus és naiv hozzáállás, de hát ezt tette velem A Szappan: még azt is elhiszem, hogy az emberek jók és szeretnek engem.)
Szóval, kell az a pipere, kell bizony az ételhez, akarom mondani az élethez a "fűszer", ha csak egy csipet is, bár nagyanyámhoz képest én szappanmániában szenvedek, ezt elismerem, de ha egyszer annyira lehet élvezni a jót a világban (és azért ez még messze nem világjelenség, mint annak idején a tulipánmánia - én pl. még nem fizetek szappannal)! A többi "fűszer" még felfedezésre vár, mert valójában nagyon érdekel engem a parfümök világa is, de előbb még bővíthetem érzéki élményeimet, mert például a francia tanárnőm az idén Toszkánában nyaralt és állítólag hozott nekem onnan egy... szappant! Jövő héten rohanok órára!


Szerző: Erdész Fanni

A kilencedik Faluság-szerző