Pirosra színeződni.
A mai napig képes vagyok belepirulni egy (huncutkodó) érzésbe vagy egy (nem a helyzethez illő, vagy egyáltalán nem szalonképes) gondolatba, a mai napig nem tudok hazudni (már meg sem próbálom).
Egy kilenc évvel ezelőtti őszön még megkíséreltem, mikor a vámvizsgálathoz léptettek be minket. Csak ne látszódjon, hogy (megint) várandós vagyok, így is elég gyanús egy feleséggel és három gyerekkel ösztöndíjas vízummal Kaliforniába repülni....
A piros csizma. Még a kutyának is meg kellett szagolnia.
Kint akartok maradni? Nem. Tényleg? Tényleg. Miért jöttetek vissza? Mert....
Jártamban-keltemben arra eszméltem, hogy a kertünkben levélpirosló fáink mind észak-amerikai eredetűek: cukorjuharok, mézalmácskák, illetve ázsiai, mint pl. a japán borbolya. Klorofill zöldek sárgává alakulása egyszerűbb biokémiai folyamatnak tűnik, mint a piroslás. Utánaolvasás, jé, tényleg! Az európaiak általában sárgulnak - a sárga már eleve benne volt a zöldben. Na de a piros? Az mindig új. Miért?
Pangeai életmód: nemcsak mi, emberek, hanem velünk együtt minden más is folyamatos utazásban van - növények, állatok, vírusok. Életek.
Az utazás, mint mozgásos tanulás. Aki utazott, azt látott embernek mondjuk. Látni mást (is) és a más által (is) megnézni magunkat - az önkritika alapjai. Kulturális tükör. Ablaktükör. Tudom, hogy lehet máshogyan is csinálni (hiszen látom). Tudom, hogy lehet jobban is csinálni (hiszen tapasztalom). Működések és miértek. Elmélyítés - helyben.
Nem emlékszünk pontosan hol, valahol Németországban
Minden kertbe kell egy-két piros. Nem sok, csak néhány. Kontrasztnak. Kiemelésnek.
Elvágyódás a sárgás-barnás-szürkés ködből. Világ(ító)látás.
Tegnap este néztük meg Jakab életfilmjét, mert Balázs ma a születése napján nem lesz este itthon. Bármerre jártunk, bármilyen különleges helyeken lehettünk, a legpiroslóbb út még mindig az a bizonyos kaliforniai. Intenzív.
És aztán csak sorolom magamban a meghatározottságainkat, a mi saját pirosainkat, hogy Janka nászutas gyerek, akit Rómából hoztunk (kislányom, biztos, hogy még a nászutatokon is múzeumozni akartok? mindig csak azok a múzeumok.... nem kéne kicsit egymásra is figyelni? - ehhem, kiállítás előtt, kettő között és után is lehet. Hja, azóta a mama pirul....), hogy Jakabban ott van valahogyan a németség (dehát még csak pár hónapos ez a kislány és már utaztatjátok? hogyan? dehát ilyen hamar kistestvére lesz?), jé, hiszen Kölnből került haza, Jónást Párizsban tudtam meg (két gyerekkel egy színház páholya melletti apartmanban lakni? - mikor letettem őket aludni, a folyosón osontam be a páholyba megnézni az előadást), Jolán pedig átitatódott az óceánparttal (azt hiszem Balázs csendben már nem is tudna dolgozni) - vele lettünk teljesek (tudod, az az érzés, amikor már nem hiányzik senki a családból - betelt). Amikor megszületett, akkor életemben először egy icipicit megijedtem, hogyan is fogjuk ezt csinálni, mikor megérkezve megláttam a lakásunkat, és konkrétan annyi helyet nem lehetett szorítani, hogy le lehessen tenni egy pillanatra az újszülöttet. Hoztuk-vittük őket keresztül-kasul a nagyvilágban, teljes természetességgel, mert amíg kicsik, addig akkor vannak otthon, ha velünk vannak. Az emlékeink a piros fáink.
