Karácsony első napja van,
köszönt és minden jót kíván
egy csíz a csupasz körtefán.

Kedvesem ma kultúrtörténeti elmélkedésekkel kezdte a reggelt, ami – a világhírűnek éppen nem nevezhető Simply English zenekar karácsonyi albumával együtt – engem is arra inspirált, hogy kicsit elfilózzak az angolszász karácsonyi hagyományokon, elsősorban a brit tradíciókon. Két tanítási nyelvű gimibe jártam, ahol elég egyértelmű volt, hogy az első iskolai buli Halloween-buli volt és akármennyire is néztek a szülők, hogy a Halottak napja környékén a nagy presztízsű iskolában ilyen megbotránkoztató eseményt enged a vezetőség, a buli fergeteges volt és nemcsak mi táncoltunk, hanem a tanáraink is.
Ott kezdődött egy szemfelnyitogató korszak, amely révén az ember megtanulhatta, hogy nemcsak egyféle hagyomány van, sőt, többfélével akár jobban is érezhetjük magunkat, ha jól épülnek be az életünkbe: mindennek megvan a maga helye és jelentősége, és ha magunkhoz tudjuk ölelni ezt a sokféleséget, annál jobb nekünk is. Az angolszász szellemiség rengeteg formában megmutatkozott és ránk is ragadt, szerintem nagyon sok szempontból felszabadultabb és liberálisabb tinédzserkort élhettünk meg ott, mint kortársaink sok más intézményben. Nekem a mai napig fontos, amit onnan hoztam és mindenképpen gazdagabb tőle az életem, amiért nagyon hálás vagyok.

Visszatérve az angolszász karácsonyi hagyományokhoz: egyetem alatt sikerült belebotlanom a Simply English zenekarba, amely akkor még csak két emberből állt (bár egyik tagja ránézésre akár önmaga is kitett kettőt), mostanra már trió. Az alapító Andy C. Rouse, egykori tanárom az egyetemen, akit nem kedveltem különösebben, mert túl azon, hogy nem tartott igazán érdekes órákat, rendesen be tudott szólni az embereknek és férfi létére képtelenül hisztis volt. Legnagyobb bűnét persze azzal követte el, hogy egyszer meghúzott egy kurzuson aznap, amikor éppen utaztam haza karácsonyozni. (Ez a történet ugyan később szerencsés fordulatot vett, mert az elveszett kreditek miatt kénytelen voltam egy másik kurzust teljesíteni a következő szemeszterben, amit már nem nála vettem fel, hanem egy halálokos nőnél, aki olyan lelkesedéssel tudott beszélni az amerikai fekete mozgalmakról, hogy a mai napig simán emlékszem rá az éjszaka közepén felébresztve is, mi az az NAACP vagy ki az a W. E. B. Du Bois – de ez egy másik történet, noha hasonlóan érdekes.) Szóval nem szerettem ugyan Andy-t, de angol népzenét mégiscsak érdekesen játszottak, így persze angol szakosként ott voltunk egy csomó koncerten, meg is vettem az Angol karácsonyi dalok c. CD-jüket, ami most karácsonykor is bekerült a lejátszóba. A dalok kapcsán egy kicsit belemegyek az angolszász karácsonyi hagyományokba, mert igazán inspiráló, amikor az ember először hallja, hogy náluk 12 napig tart a karácsonyi időszak: erre utal egyik nótájuk is, a „The Twelve Days of Christmas”.

Szóval karácsony tizenkét napja a briteknél december 25-én, logikusan karácsony első napján kezdődik és január 6-án fejeződik be, tehát vízkeresztkor, ami persze a mi hagyományunkhoz teljesen hasonló, csak mi nem neveztük el 12 napnak: nálunk van Szenteste, karácsony első és második napja, aztán legközelebb szilveszterkor örömködünk vagy búsulunk. Az eredeti angol népköltészeti formában azonban a mesélő a 12 nap mindegyikén kap egy ajándékot a szerelmétől és lássuk be, ez igazán kedves szokás, eggyel több ok arra, hogy színesítsük hagyományainkat. És ha a kedves Olvasó véletlenül (vagy nagyon is szándékosan) félreértené a dolgot: nem arról van szó, hogy a 12 napig tartó szerelmeskedés során mindenféle „ajándékokkal” lepték meg egymást. A szerelmes ugyanis ilyeneket ajándékoz a dal szerint kedvesének: foglyot, tyúkot, galambot, énekes madarakat, táncoló uraságokat és hölgyeket, gyűrűt és hasonló dolgokat, amelyek segítenek az ünnepi hangulatot megteremteni mind a gasztronómia, mind a szórakozás terén. Itt meg is lehet hallgatni a szédületes King’s Singers kissé átvariált és szokásukhoz híven humoros köntösbe öltöztetett előadásában:
https://www.youtube.com/watch?v=tVIYIy3F-UI

A 12 nap során persze vannak kiemelkedő napok, az első máris december 25. Ez az angolszász hagyomány szerint azért karácsony első napja és persze Jézus születésének ünnepe, mert a korai keresztények szerint Máriát március 25-én értesítette az angyal (akkoriban még személyesen is megtehette ezt), hogy különleges gyermeknek ad majd életet, s láss csodát, pontosan kilenc hónapra rá, azaz december 25-én meg is született Jézus. A csodálatos gyermek születését persze az angolok is megénekelték, mégpedig elég sokféle formában, nekem az egyik kedvencem a Simply English előadásában a „The Cherry Tree Carol”. A „carol” nem más, mint hagyományos karácsonyi ének, himnusz (korábban persze pogány verzióban, hiszen az eredete nagyon régre megy vissza), amit a karácsonyi időszakban a britek előszeretettel énekelgetnek kis kórusokba verődve a szomszédság ajtaja előtt, házról házra járva. (Emlékeztetem a kedves Olvasót a Bridget Jones naplója c. filmben lévő kedves jelenetre, amikor Bridget a „bugger off” avagy „húzzatok a francba” kiáltással viszonylag hamar véget vet a hagyomány spontán megnyilvánulásának.)

Az én fantáziámat mindig is megmozgatta József alakja, aki egyszer csak szembesül vele, hogy tulajdon felesége olyan valakitől került áldott állapotba, aki nem saját maga és ha nagyon profán akarnék lenni, számomra ezen a ponton bukik el a keresztény történet, mert igazán nehezen tudok olyan férjet elképzelni, aki azután is imádkozna felesége teherbe ejtőjéhez, hogy szembesült a szeplőtelen fogantatás elméletével. Bizonyítékom van rá, hogy más is gondolkodott már ezen a dilemmán, mert a „The Cherry Tree Carol” a következő versszakokat is tartalmazza:

”Mary said to Joseph, so meek and so mild:
Joseph, gather me some cherries, for I am with child
Joseph, gather me some cherries, for I am with child

Then Joseph flew in anger, in anger flew he
Let the father of the baby gather cherries for thee!
Let the father of the baby gather cherries for thee!”

József tehát cseresznyeszedés közepette egyszer csak elveszti híres türelmét és amikor felesége megkéri, hogy szedjen neki cseresznyét, hiszen ő áldott állapotban ezt nem teheti meg, férje nemes egyszerűséggel beszól neki, hogy szedjen ám neked cseresznyét, aki a gyereket csinálta. S hogy szegény József még kellemesebben töltse a babavárás időszakát, a dal szerint Jézus Mária méhéből meghajlítja a fa ágait, hogy anyja magának szedhesse a gyümölcsöt. Mire az asszony, ahelyett, hogy csendesen őrizné a házi békét, még el is csicsergi Józsefnek, hogy nézd csak, parancsolhatok a cseresznyének is. Hát arca az volt Máriának, annyi szent, legalábbis a nóta szerint – lehet, hogy innen eredeztethető a feminista mozgalom, kérem szépen.

A karácsonyi dalok éneklése egyébként szintén egy nagyon régi, középkori angol hagyomány, és nemcsak a „carol singing” szófordulattal, hanem a „wassailing” névvel is említik. A „wassail” forralt és ízesített almabor – ezt és fügepudingot kaptak az énekesek ajándékba a nótázásért. Ez a pudingfajta vagy akár a „Christmas pudding” persze nem olyan, mint a nálunk megszokott, hanem kenyéralapú, rengeteg maggal és téli finomsággal, mint narancshéj, mazsola és alkohol. Az almabor jelentősége pedig nem más, mint hogy arra ittak, hogy a következő évi almatermés is bőséges legyen.

A következő fontos nap december 26., azaz „Boxing Day”, amely a korai középkori hagyomány szerint az ajándékozás napja volt a szegények számára, amikor az arisztokrata családok megajándékozták a szolgálatukban álló személyeket, illetve a környéken élő szegényeket. Ezen a napon a szolgálók meglátogathatták saját családjukat, hiszen amúgy karácsonykor is szolgálatban voltak, tehát nem sétafikálhattak csak úgy szabadon – mondhatni, hogy kijárási tilalom volt számukra. Az anyagi különbségekről is szól persze angol karácsonyi nóta, például a „The Bitter Withy”. Eszerint a kisgyerek Jézus mindenféle úri népek fiaival azon verseng, melyikük a tökösebb legény, s míg az úri gyerekek kicsúfolják a Megváltót, mert egy istállóban született szegény asszony gyermekeként, addig Jézus azzal dicsekszik, hogy ő egy angyal. Hogy ezt bebizonyítsa, a nap sugaraiból hidat emel a folyó fölött, amelyen ő bizony sértetlenül átkel, míg a fiúk szépen belefulladnak a folyóba… S ha ez nem elég bizarr önmagában, még folytatódik az ének azzal, hogy a fiúk anyjai szaladnak Máriához, hogy fékezze már meg a fiát, s Mária igazi anyai szigorral keresztbe fekteti a térdén a kis Jézust és egy fűzfavesszővel jól elnáspángolja – mindezt azért, mert miatta fulladt bele három gyerek a folyóba! Hm, elgondolkodtat a keresztényi szeretetről, a dicsekvésről, a származási különbségek következményeiről és így tovább, bár feltételezem, hogy az angol népek a kocsmában egyszerűen csak jól mulattak és táncoltak egyet almaborral a kezükben filozofálgatás helyett.

A 12 nap harmadik napja december 27., Szent János apostol ünnepe, a negyedik nap december 28., az aprószentek napja, amikor arra emlékezik a keresztény hagyomány, hogy mennyi zsidó gyermeket lemészároltatott Heródes abban a hitben, hogy Jézus is köztük lesz.
Az ötödik nap december 29., Thomas Beckett napja, akit 1170-ben ezen a napon gyilkoltatott meg Canterbury-ben II. Henrik király.
A hatodik nap december 30., azaz Szent Egwin napja, aki 717-ben ezen a napon halt meg. Bencés szerzetes volt, Worcester püspöke, aki sokat tett azért, hogy a helybéli népek elfogadják a kereszténység bizonyos doktrínáit, például a cölibátust vagy a házasság keresztény fogalmát – az árvák és özvegyek védőszentje.
A hetedik nap december 31., természetesen szilveszter napja, amikor a jó angolok is az év utolsó napját ünneplik és hasonlóképpen illuminált (azaz megvilágosodott) állapotba kerülnek, mint minden más nemzet fiai (és lányai).
A nyolcadik nap, január 1. Mária, Jézus anyja tiszteletére szolgál.
A kilencedik nap, január 2., két jóbarát ünnepe, Szent Nagy Vazul és Nazianzi Szent Gergely napja, ők – mint az természetesen közismert – a három kappadókiai atya közül kettő, tehát a korai keresztény egyház felszentelt püspökei a IV. századból. Azt nem értem, hogy miért nem mindhárom atyát ünneplik ilyenkor, de maradjuk annyiban, hogy ez nem biztos, hogy érdekli a kedves Olvasót.
A tizedik nap január 3., Jézus Szent Neve napja, tehát a névnapját lehet ünnepelni.
A tizenegyedik nap, január 4. kicsit furcsán illeszkedik ide, ugyanis egy XIX. században élt szentet lehet akkor ünnepelni, tehát nyilván ez nem a korai keresztény egyház hagyományaihoz nyúlik vissza. St. Elizabeth Ann Seton az első amerikai, akit a katolikus egyház szentté nyilvánított, ráadásul mindjárt nő, és többek között a rokoni kapcsolatok patrónusa, tehát akinek az anyósával gondja van, bizalommal forduljon hozzá imáiban. Korábban persze nem ezt a jeles hölgyet ünnepelték ezen a napon, hanem a Szent Simeon Stylites nevű magányos szerzetest és aszkétát, aki a IV-V. században élt és azzal a furcsasággal vívta ki a világ tiszteletét, hogy 37 éven keresztül egy oszlop tetején élt, ami, ha meggondoljuk, lehetett olyan nehéz, mint együtt élni egy anyóssal.
A tizenkettedik nap január 5., ami vízkereszt előestéjeként ünnep, tehát angolul „Twelfth Night” az igazi parti-nap, amikor az is megtörténhetett, hogy uraik szolgálták ki a cselédeiket, de mindenképpen volt az estének egy királya és egy királynője – ezt a címet a süteménybe rejtett cédula megtalálása után lehetett szerencsésen elnyerni. A „Twelfth Night” királya és királynője vezethette az esti bulit, amely gyökerei természetesen az ókori római Saturnalia-ünnephez kötődnek, amit Saturnus isten tiszteletére rendeztek. Január 6-án, Vízkereszt (vagy amit akartok) napján a keresztény hagyomány szerint a Három Királyokra emlékeznek a jó britek, de például Spanyolországban is egy fontos ünnep ez, nálunk meg ilyenkor szokott sóhajtozni anyám, hogy minden más rendes családban leszedik ilyenkor a karácsonyfát. Teszi ezt azért, mert elvileg ez lenne a karácsonyi ünnepi időszak utolsó napja, de nem úgy a briteknél! Náluk ugyanis van még egy „Candlemas” nevű nap (nálunk Gyertyaszentelő Boldogasszony napja), mégpedig negyven nappal karácsony után, tehát február 2-án, amikor is azt ünneplik, hogy József és Mária elvitte a kis Jézust Jeruzsálembe, ahol megköszönték Istennek, hogy fiuk született. Ezzel végleg lezárul a szemlátomást igencsak elhúzódó karácsonyi ünnepkör – feltételezhetően József nagy örömére, akinek ezek szerint igencsak hosszú ünnepi ceremóniák egész során át kellett saját szerepével szembesülnie, nem beszélve a későbbi éveiről. (Anélkül, hogy bárkit meg akarnék sérteni, engedje meg a kedves Olvasó azt a nagyon profán szójátékot, hogy József bizonyára a pokolba kívánta a karácsonyi ünnepkört.) A „Candlemas”, csak úgy, mint a „Christmas” pedig a „candle” és „mass”, valamint a „Christ” és „mass” szavakból áll össze, tehát a jeles napokon való misére utal.

Érdekes lehet még az is, hogy a „Yule” vagy „Yuletide” szavak is gyakran előkerülnek a karácsonnyal kapcsolatban. Előbbi egy angolszász eredetű szóból származik és a téli napfordulót jelenti, míg utóbbi az ezt követő (a kereszténység felvétele óta) karácsonyi ünnepi időszakot.

Egy másik érdekesség lehet, hogy 1647-60 között, azaz Cromwell alatt, de nem az ő egyéni rendelkezésére alapozva egyenesen be volt tiltva a karácsony, míg II. Károllyal vissza nem állt a briteknek sikkesebben álló királysági forma. Persze a fentiek mind kultúrtörténeti elemek, a mai brit kultúrát ezek már nyilván csak nyomokban jellemzik és feltételezem, hogy ott sem úgy nő fel minden óvodás, hogy pontosan tudja, mit lehetne ünnepelni karácsony 12 napja alatt.

Az említett dalokból és az albumon lévő más nótákból részleteket a Simply English előadásában meg is lehet itt hallgatni:
https://simplyenglish.andyrouse.com/en/discography/9/

Eme kis szösszenet végén persze egy angol újévi jókívánsággal búcsúzom: „Joy, Health, Love and Peace be all here in this place”, azaz: Legyen öröm, egészség, szeretet és béke ennél a háznál és persze a Faluság minden kedves Szerzője, Olvasója számára is!

---