A talajvíz szintje tavaly nyár óta 80 cm-t csökkent nálunk, pedig itt, a völgyben eleve több a tartalék a föld mélyén. Egészen nyilvánvaló, hogy aszály van, hogy a növények csak a felszíni vízpótlásból (öntözés) és a nedvesség-tartalékaikból élnek, itt hát az ideje annak, hogy körbenézzünk, ki mit mond erről 'hivatalosan'.

Az ATV cikkét olvasva olyan érzésünk támadhat mintha csak repce, búza és szőlő teremne Magyarországon: e három növény állapotáról írnak úgy, hogy amúgy baj van, de legalább víz híján nincs gombás betegedés, vagy az őszi gabona (amit szintén tökszáraz földbe kellett vetni) mégiscsak kikelt, ha már a tavaszi nem stb. Úgy általában minden más cikk nagyon örül annak is, hogy végre plusz költségek nélkül lehet öntözni, ami kicsit arra emlékeztet, mint amikor mondjuk ég a házunk tetőszerkezete, de mi örülünk annak, hogy akciós az épületfa. Az ATV írása azért elmerészkedik addig, hogy ha áttekinthetnénkk ezt a folyamattal hosszú távon, akkor a víztározók alapos átgondolására lenne szükség. Ha átgondolnánk.
"Az új rendszert az új klimatikus és vízháztartási tényezőkhöz alkalmas formában kell kiépíteni. Bele kell gondolni, milyen méretű árvízi tározókat, azokból indított csatornahálózatok, szivattyútelep-rendszerek kiépítését, a csatornákon átívelő hidak sokaságának megépítését igényelné egy csupán a főbb növénytermesztési területekre történő öntözőrendszer kialakítása."
És miközben az Agrárszektor is nagyon lelkes a rendkívüli öntözési célú vízhasználat bevezetése miatt (node a magyar szántóföldeknek csak 2%-a öntözhető jelenleg, ami gazdaságosan és fokozatos fejlesztésekkel elérhetné néhány év alatt a 15%-ot, lásd itt), a 444 szerint még ennyi sem történik az ügyben.

Az pedig még aligha merül fel a publikált médiában, hogy mi lesz, ha ez így marad. Vannak olyan növényeink, amik bírják ezt? Van egyáltalán ilyen növény? Eljön az az idő, amikor a lakossági vízhasználatot kell visszafogni? Ha nem jön el, akkor miért? Mit tegyünk aztán azzal a vízzel, ami nyáron fog lezúdulni, és átfolyik rajtunk meg azon a kiszikkadt talajon, amin állunk?
Az Agrofórum cikkének szerzője pályázati szakértő, milliméterekben és celsius fokokban érvel amellett, hogy illő lenne feltennünk ezeket a kérdéseket. Ő a egyetlen a körképben azzal a hozzáállással, hogy ne az eddigiek fenntartását forszírozzuk, hanem keressük a változtatás útjait. Egy pályázati szakértő. Nem agrármérnök, földműves vagy ilyesmi az, aki egyáltalán kimondja azt a józan ésszel is kitalálható, mégis senki által ki nem mondott dolgot, hogy:
"Ahol öntözés kiépítésére nincs lehetőség, ott érdemes felmérni azt, hogy milyen aszálytűrő kultúrákat lehet vetni, amivel elkerülhető a nagyobb mértékű veszteség." és "Javaslom, hogy mindenki vonja le a következtetést az adatok alapján és határozza meg, mit tud tenni az aszálykárok elkerülése érdekében."
Vagy, tegyük hozzá: az aszály megelőzése érdekében.

Egyre többünkben, és talán egyre kevésbé csak összeesküvés-elmélet-szerűen fogalmazódik meg, hogy ez a mostani nem egy húszéves vagy akörüli aszályos periódus, amilyenhez fogható az elmúlt évezredben néhányszor már előfordult. Hanem ez már így marad tovább is. Hogy a károk enyhítését egyre több (nyilván fosszilis) energia befektetésével tudjuk elérni, ami következményeiben még több kárt fog okozni. Hogy ennek a forgatókönyvnek nem happy end a vége. És hogy sosem késő visszafordulni. Ez utóbbival kapcsolatban azért felmerül bennem a kérdés, hogy: de most komolyan, el tudunk képzelni egy civilizációt, ami egyszercsak visszaugrik időben 200 évet?

Addigis, amíg kénytelenek leszünk elképzelni, józan (tehát nem agrármérnöki) ésszel gondolkodva, javaslom az alábbiakat, nem is hosszú távon:

• ha szántófölded, legelőd, gyeped, réted van, telepíts rá
  • sáncokat, amik megállítják a vizet a felszínen (ha esik vagy olvad)
  • vízgyűjtő árkokat, amik megtartják a vizet a talajszínen (ha esik)
  • fákat, melyek megtartják a vizet a föld felett (ha van kipárolgás), megóvják a talajt az eróziótól, nem mellesleg otthont adnak a beporzó rovaroknak, madaraknak
  • a parlagot betakaró zöld növényzetet, hogy megtartsák a talajban a vizet (ha van épp harmat)
• ha erdőd van, hagyd békén úgy ahogy van
• ha kerted van, ugyanezt tedd kicsiben, de gyűjtsd az (egyre értékesebb) esővizet, amivel a csapadékeloszlást jelképesen de kiegyenlíteni tudod.
• ha pedig úgy érzed, hogy ez az egész nem érint, mert csupán fogyasztó vagy, akkor tudsz a legtöbbet tenni. Zöldesíts, ahol csak lehet, fogyassz kevesebbet és tudatosabban, gondolkodj a túlélésről egy pocsék forgatókönyv szerinti 10-30 éves intervallumban. Vannak erre működő példák nagyban is.

Ja, és az aszály nyilván csak egy probléma következménye.

Zárásként egy tegnapi napló-bejegyzés, apa-tekintettel:

Ahogy a növény is, ha érzi, hogy érik és erőtől csattan, az emberi civilizáció is fejlődése legnagyobb lendületében ontja magából a termékenység magvait. Aztán ahogy hanyatlani kezd, termékenysége bár csökken, ám sajátos szépsége, tekintélye ismét, de egy másik fajta, szellemi ihletettséget ad tovább. Valamiért úgy érezzük, hogy miként a világunk, legalábbis az emberek lakta része alkotta civilizáció a végéhez közeledik, bennünk, emberekben az eddigiek továbbadására utaló ösztön is felerősödik, és a művészet kezdi pótolni azt, hogy a tudomány, a gazdaság és a köréjük épülő ipar képtelen volt saját megmentését egyáltalán megfogalmazni, nemhogy megoldani.

(Az illusztráció Tarr Béla Torinói ló c. filmjéből származik (2011))

Könyvtár, levéltár, kerttár, avagy a gyűjtésről és a gyűjteményekről.

Szenvedély. Tudás. És mikor a kettő találkozik.

Hosszú-hosszú évek óta szerettünk volna bejutni a marosvásárhelyi Teleki Tékába, másik néven: Teleki-Bolyai könyvtár. Teleki Sámuel 1797-ben létesítette, elsőként tudatosan közkönyvtárnak. Itt természetesen a közkönyvtáron van a különleges hangsúly. Tudatos megosztás, szándékos tudásterjesztés. Tudásfelmutatás.
Hogyan is alakul ki egy gyűjtemény? Milyen is egy gyűjtemény keletkezésének története? Gyermekkori gyűjtési szokásaink elenyésznek, semmibe hullnak - kikopik az első hevület, megtörik a lendület, elenyészik az érdeklődés szenvedélye.
Leánykori szalvétagyűjteményemhez Janka is tett hozzá, most Jolánnak jut néha eszébe, hogy ha megyünk, hozzunk/szerezzünk új darabot a kollekcióhoz. Mikor nyer ez majd jelentőséget? Lehet, hogy a dédunokám esküvőjén ezekkel a szalvétákkal fogunk teríteni?
Gyűjteni nem lehet hébe-hóba, nem lehet akkor, mikor eszünkbe jut. A gyűjtemény víziója mindent áthat, minden oda fut be, mint a folyók a tengerekbe. Az úton levés és az elképzelt cél együttesének folyamatos fenntartása.

A 18. századi Európa botanika lázban égett és távoli földrészek növényvilágát is haza akarta hozni - növénygyűjtők, növényvadászok százai utazták keresztül-kasul a világot. Az olyan műszaki találmányok, mint a táblaüveg és a gőzgép, megoldották a különleges növényfajok átteleltetésének problémáját (Sárospataki Máté: Dendrológiai kertek a 19. századi magyarországi kertépítészetben, Bp., 2014. 16. o.). Magyarországon elsőként a kismartoni Esterházy kastélyparkban használtak gőzgépet. Kastélykertek, parkok, botanikus kertek, arborétumok, dendrológiai kertek, gyűjteményes kertek.

Az összegyűjtés (naná még a rendszerezéses gyűjtés) ténye már önmagában előkészíti a tárgyat a bemutatásra, a kutathatóságra, ennélfogva pedig a tudásgyarapítás fontos tereként működik. Tér és szemlélhetőség a gondolkodáshoz. Egy gyűjtemény minőségét a választékban és az elrendezésben érhetjük tetten. Válogatás és összekapcsolás. Tárgy- és témakörök kialakítása. Viszonyítás. Analizálás.
A kert, mint különleges élő(lény)gyűjtemény.

Arborétum illetve dísznövény és gyümölcstermő fajtagyűjtemény egy helyen - közel háromezer fajta képviselői vannak jelen a dmkert-ben. Tulajdonképpen magánegyetemre járok Miklós kertjébe: nemcsak növényismeretet, kertészetet, kerttörténetet, hanem növénytörténeteket is falhatok (ez is az olvasásnak egy sajátos formája, amit a többiek előtt próbálok komótos lassúsággal végezni, elkerülendő azt, hogy bohó kiskutyusnak látszódjak, aki örömében ugrabugrál egész nap és csak kérdez, kérdez, kérdez.... ). Az egyes növényeknek és magának a kertnek is történetei vannak. Maga a történetalakulás, maga a történetalakítás.
Dokumentálás. A pillanat és a változás rögzítése, hogy megragadjuk az időben zajló történetet: élővé tenni mindenki számára. Bemutathatóság.
Ebben a parkban újra lehet élni az első pár egyetemista évet, mikor a könyvtárba lépve azon méláztam, hogy vajon hány év kell ahhoz, hogy tanáraim tudás- és műveltségszintjét elérjem, hogy elmondhassam, ismerem a polcokon sorakozó könyvek nagyobbik felét. Mostanra már megvan az a magabiztosság, hogy a könyvespolcok között sétálva a legtöbben ismerősökként köszönnek rám.
Az ismerősség és az ismeretlen játéka: a könyvlapokon és a valóságban látottak találkozása. És sohasem lehet biztosra tudni, hogy kik is laknak még az ember kertjében.
Növénynyelv.

Könyvtárban sétálni jó - Könyvséta.
Kerttérben sétálni jó - Kertséta.

Szeretem, hogy a pajtánkban könyvtárat kezdtünk építeni - a színház- és moziterem minőségről még csak álmodozunk (a világítás terve már előkészítve, ehhem).
A tiszta szoba könyvespolcán az aktuális érdeklődésünknek (jelenleg ugye botanika és még mindig filozófia, na jó, természetfilozófia, ehhem) megfelelő tárgyú könyvek vannak, tehát a polc állománya folyamatosan cserélődik. Lehozom a pajtából, ami éppen érdekli a családot, felviszem a pajtába (mikor már nem tudunk lépni tőle, vagy vendégek jönnek, ehhem), amire már nincsen szükségünk. Az Egri csillagokat tavaly is, idén is vándoroltattam. Jövőre nem fogja senki olvasni, két év múlva majd újra felmegyek érte. Aztán rá két évre megint. Furcsán bizsergető, mikor a gyerekek a mi köteteinket lapozzák. Nosztalgiázó érzés, mikor előveszik a régi nyelvkönyveinket, ifjúsági regényeinket. A kőszótár még mindig hasznos: csak lapozgatni, ízlelgetni a szavakat önmagukban és egymásutániságukban.
Könyvkert. Kertkönyv.
Kertről könyvet írni.

Granny Smith almavirág

macskamenta

vérehulló fecskefű

közönséges orgona

egres/köszméte

a járdára költözött évelő len

boglárkacserje

erdei szellőrózsa

fehér orgona

gyöngyvirág

metélőhagyma/snidling

Feketics meggy

ól előtti ágyás

pajta és ól előtti ágyás

Tamariska

feketeribizli

borzaskata

körömvirág

kakukkfű

hibiszkusz

palástfű

Nőiségünkről beszélve, női létünket nőkkel megosztva (mert ugyebár a legtöbb nőies témát magunk között tarjuk) szinte sohasem kerül szóba (dicsekvésnek vagy szégyellni valónak tartjuk? vagy ténylegesen tabu-téma?), hogy hogyan érint minket, milyen hatással van ránk a férfi/férfiak tekintete.

A szemjáték sokféle és összetett kommunikáció férfi és nő között. Megérezzük, ha néznek, tudjuk, ha észrevesznek, látjuk, ha hatással vagyunk. Egyértelműen dekódoljuk, hogy hogyan néznek, értve itt a tekintet milyenségét: kíváncsi, vágyakozó, tisztelő, tolakodó, levetkőztető stb.

Az intelligens férfitekintet megtisztelő, a nő megjelenésének, kisugárzásának szól, nem szemérmetlen és nem vetkőztető, nincs benne vágyakozás a másik után, csak kulturált fejet hajtás a másik nem képviselője előtt és igen, a játékba hívás egyértelműen és udvariasan a nő kezébe van letéve, kezdjen vele, amit akar.
Egy nő nem rendelkezik ilyen játékba hívási engedéllyel - elsőként nem ő vesz észre, hanem őt veszik észre, különben máris a ledérségnél lennénk.
Udvarlás. Az udvarlás, mint kulturálisan és korosztályilag meghatározott rítus. A megismerkedés koreográfiája. A társadalmi normák, az etikett folyamatos kérdés-felelek játéka. A legkomolyabban játszott valóság. Kapcsolat. (Pár)kapcsolat.

Agonás, a Kézi kasza írásban már emlegetett filozófia szakos társ, Balázs és én-barát, esküvői tanú, Janka lányunk keresztapja és és és és....
Fanninak ellentmondva, azt hiszem ténylegesen csak a viszonyrendszerekben kibontakozó Én-ről lehet beszélni, pusztán, viszonyhálózaton kívüli Én nem létezik, viszont minél többszálú kapcsolati struktúrában helyezkedik el az Én, annál gazdagabb és kiteljesedettebb. Az már más problematika, hogy ezeken belül a kölcsönösség és az intenzitás milyen méreteket ölt. Egyenrangúság. Élő hálózatok.
Szóval Agonás rettenetesen hiányzik. Eleddig ő volt talán az egyetlen férfi az életemben, aki - miközben minden udvariassági formát megadott nekem, mint nőnek - sohasem tekintett rám nőként. Tiszta és semleges volt a rám nézése. Különleges és felemelő érzés. Nem a nőt, hanem engem, mint embert szeretett. Én meg nem a férfit, hanem az embert, aki véletlenül férfi, szerettem őt. Szellemiség. Gondolatiság.

A temetését olyan megszokottra, olyan mindennapi gyakorlatúra (számunkra banálisra) rendezték meg, hogy tulajdonképpen mi nem tudtunk tőle elbúcsúzni. Üvöltöttünk belül a fájdalomtól: hogyan lehet egy filozofikus vitorlázónak bármelyik temetői virágárusnál vásárolt koszorút!!!??? adni?!? Hogyan lehet őtőle szokványos feketében elköszönni?!? Hogyan lehet csendben állni a sírja előtt?!? Nem így élt, nem így gondolkodott, nem így szeretett.... A halál és a temetés paradoxona: nem mi, hanem nekünk rendezik. Nem rólunk, hanem a hátrahagyottakról szól. Nem mi vagyunk benne, hanem azok, akik elköszönni jöttek. A társadalmi normák, ahogyan elköszönni engednek.