Mi a művészet? - könyvajánló

Bernáth Aurél festő - apukának dedikált - könyvét olvasom most, a címe: Kisebb világok. Ez is olyan könyv, ami pontosan negyven éve él mellettem porosodva a polcon, és annak köszönheti olvasott voltát, hogy untam hallgatni, ahogy a gyerekek ölik egymást, és úgy gondoltam, mielőtt feldöntve minden pedagógiai elvet rájuk rontok, kiüresítem a fejem ezzel a régi, unalmasnak tűnő könyvvel. Nos nem az. Olyan mint Márai Füveskönyve, csak a művészetről, életről. Érdekes, mert a Faluság blogon folyó - mi a művészet - témakörre ezer helyen választ - bocsánat nem választ, de egyfajta véleményt - ad.

enter image description here

Néhány idézet belőle szórakoztatásul:

A Stern, a hamgburgi hatalmas képeslap kérdés elé állított bennünket egy nagy csapat díszes reprodukcióval. Művészet ez? Így kérdezte a lap. A színes fényképeken öt meztelen férfi (művész) áll, a fenekük fekete festékkel bekenten. A „művészek” rá-ráülnek egy-egy fehér litopapírra, így készítik a „litográfiákat”. „Művészet ez?” - kérdezi a lap. Úgy látszik nem tudják.

Lehetséges-e, hogy mások határozzák meg a művészet irányát, mint maguk a művészek? Csak látszólag könnyű erre felelni. A romantikus válasz természetesen az, hogy: nem. Ám, ha így felelnénk, nagyon üvegházi növénynek hatna a művészet. Ami pedig nem az. Az élettel vagyunk összekapcsolva szétválaszthatatlanul, a hatások közösek…. Van a jó művészet, amely életteljes művészet, amelyik esetleg már évtizedek óta a közönség érdeklődésében állja helyét, és ez nem állítható úgy oda, mint valami öncélú műteremkoholmány, amit tulajdonképpen ez a kifejezés takar.

enter image description here

A festő nekilátott a vásznának. Egy csendéletet kezdett az asztalon álló sok tárgyal. Miután felvázolta a képet, bizonytalan lett érzésében: hol a pintes üveg hatott nagynak, hol az asztal kicsinek. Nyilván így érzem – mondta, és ezzel basta!
Holott csak nem tudott rajzolni.

Máshol ezt írja:

Félreértésekből is összeállhat egy stílus. Csak nem lehet hosszú életű.

Korunk művészete odáig jutott, hogy a bécsi Modernische Muzeumban egy sárgára festett WC csészét állítottak ki, a pop art kiállítás keretében. Itt volt látható Duchamp „híres” biciklikereke is, mint műtárgy. Mint mondjon az ember, ha a múzeumok, múzeumigazgatók, akiknek elsőrendű hivatásuk mégiscsak az volna, hogy a művészet nem művészet kérdésben állást foglaljanak az ilyen gesztusukkal csak növelik a zavart. Nekem méltóságomon aluli van elmémet azon futtatni, hogy egy boltból kihozott WC csésze műtárgy-e vagy sem. Azon se futtattam, hogy az ilyen tárgyak a szobrászat területére tartoznak-e vagy sem. De korunkra azért mégis volt valami rendkívül jellemző az esetben. Az, hogy a bécsi múzeum igazgatója odaadja egy ilyen kiállításra helyiségét. Sőt még előszót is írt a kiállításhoz. Fanyalogva ugyan, de írt. Jellemző tehát az, hogy akinek a kezében a művészet sorsa nyugszik gyáva ember.
(Vicces, mert pont ugyanezt írtam korábban egy bejegyzésben.)

A háborúról: Nem tudok napirendre térni afölött, hogy amíg én 1934-ben Szegő doktornak Pöstyénben, egy kis parkbeli séta közben megjósoltam, hogy a háború 1938-ban ki fog törni (egy évet tévedtem), és ezt a háborút a németek el fogják veszíteni – addig a német vezérkar még 1944-ben sem tudta, hogy a háború elveszett.

Élmény mások nemnapló-naplószerűségét olvasgatni. Főleg ha maximálisan egy hullámhosszon vagyunk.