Biztonság - falun, városban?

Mi nekem a biztonság, avagy mitől félek? Azt hiszem az életteremben igazából nem félek, biztonságban érzem magam. Csak nagykapunk van, amit csak éjszakára illetve akkor zárunk, ha nem vagyunk itthon, vagy tényleg nem akarunk senkit látni. Így tehát a kapun elvben csak az nem jön be, aki nem akar. Nem zavar, mert mivel csengőnk sincs, aki bejön, vagy bejönne a kapun dudál, vagy kiabál. Jelzi, hogy beljebb jönne, és a jó fülemmel általában meg is hallom. Nekem ez itt elég biztonság.

Biztonságos a falu a gyerekeknek is. Kicsi koruk óta tanulják, tanítjuk őket, hogyan közlekedünk a faluban. Mivel sok helyen nincs járda, az út szélén megyünk, ha kocsi jön félre állunk, sőt meg is állunk. Az egyszerűbb utakat tudják is már szinte mióta járni tudnak. Hogyan megyünk a mamához, unokatestvérhez, boltba, egy-egy baráthoz. Már 5 évesen ezeken az utakon tudtak, és mertek is egyedül közlekedni. Most már ugyanezt tanuljuk, csak biciklin. A főútra egyedül még biciklivel nem mehetnek a forgalom miatt, de ott van járda.

enter image description here
(http://diafilm.osaarchivum.org/public/?fs=2682)

Sokszor elcsodálkozom azokon a szülőkön, akik még a 14-15 éves "nagy lovakat" is kocsival szállítják falun belül. Minek is? Legyen bicikli, legyen rajta elől-hátul világítás, és a gyereket meg kell tanítani közlekedni.

Budapesti vagyok, külső kerületben laktam gyerekkoromban, ott jártam iskolába. Elsősként a második félévben már egyedül mentem haza. Másodikban ez már teljesen természetes volt, pedig az az iskolaépület már nem két sarokra volt. Havonta egyszer be kellett menni a Kossuth térre fogorvoshoz. Két alkalom után ezt az utat is önállóan tettem meg. Iskolából adott időben ki, buszra felszállni, metróba beszállni. Kezemben a kis papír a megállók nevével és színével. Egyedül utaztam, apukám várt a Kossuth téren az állomáson. 10 évesen így már az egész metróvonalat ismertem, és a ma oly sűrűn emlegetett 3-as metróra átszállva szintén egyedül mentem a nagymamához a Lehel térre. Természetes volt, sosem féltem.

enter image description here

Szabadságfoszlányok

Ha az ünnepnapok az általában vett emberek érzéseit, vágyait fejezik ki (még akkor is, ha az egyes ember számára ezek néha csak szabadnapok), akkor ezek között a magyar nép reményteli és tragikus érzéseinek foglalatát képezik szabadságharc-napjaink. Pontosabban: csak a forradalmak kitörését tudjuk ünnepelni, mert a végük valahogy nem a terveknek megfelelően jött össze. Nyilvánvaló és mégis félelmetes lehetett fővárosinak, városinak, vidékinek, átutazónak egyszerre azt megéreznie, hogy valami történni fog, valami változik, és ebben neki is, mindenkinek része van... (És ha ebbe az érzésbe még a szabadságharc reménytelensége is vegyül!) Rengeteg versünk, dalunk és filmünk szól a szabadságról, és mégis, rabságban, nyomás alatt élünk. Nem érezzük azt már, amit a '48-asok már természetesnek vettek. De majd.

Szabadságdisznó Egy szabadság"madár" 2011-ből, ismeretlen alkotó műve

Addigis, amíg eljön az a majd, leírom annak az országnak a három jellegzetességét, ami a képzeletemben él. Szóval, abban az országban ...
- Biztonság van. Bezárhatod az ajtódat, de nem szükséges. Nem megy be más. Kimondhatod a véleményedet a munkahelyeden. Nem rúgnak ki (vagyis nem ezért), nem kell félned. Sőt, megbecsülnek, amiért önállóan gondolkodsz. Elmehetsz tüntetni, vagy tüntetést szervezhetsz. Attól még elfogadják a más-véleményedet, és te is elfogadod a más véleményét.
- Demokrácia van. Okos, ráérő és független emberek hatalmi érdekektől mentesen egymást meggyőzve konszenzusra jutnak, és aszerint is cselekednek. Az őket meghatalmazó polgárok pedig elfogadják döntéseiket, de ha nem értenek egyet valamivel, merik jelezni. A politikusok meghallgatják őket, és ezt figyelembe véve vitatják meg még egyszer. Addig teszik ezt, amíg mindenkinek jó nem lesz. Kölcsönös bizalom áll fenn a társadalom különböző szintjei között.
- Környezettudatosság van. Ez nem csak egy szlogen. A lélegző élőlények a légtermelő növényekre vannak szorulva, és ezt a felismerést az élet apróbb és nagyobb ügyeinek szervezése során mindenhol alkalmazzák is. Cselekedeteik ezérthát organikusak, alázattal idomolnak a környezetükhöz, annak tudatában, hogy a természetnek is szüksége van rájuk valahol, valamilyen formában. Mindenki tudja, hogy ebben az összekapcsolódásban fontos szerepe van, és azt is tudja, hogy hol a helye.

Valami ilyesmi irány érdekelne. Vagy egy olyan lehetőség, ami efelé mutat. De ezekért a célokért tenni kell. Csendes munkával (ahogy Heisenberg írja a "nagy korszakok" utáni kutatómunkáról), figyelemmel, tervezéssel. "Tervezni pénz nélkül is lehet" - szoktuk mondani otthon. Vagy akár mozgástér nélkül is - gondolom most hozzá.