Nemrég elkezdtük a virtuális térben körvonalazni, hogy mit csinálnánk egy valós, interdiszciplináris, "akusztikölógiai" alkotó- és kutatóközpontben, és Boriék zenei csoportjának köszönhetően ezt nem is tudtuk tovább húzni, mint tegnap. Félévzárás, félévkezdés és egyéb hobbik közepette kellett is valami, ami visszarántott abba a világba, aminek semmi köze a valósághoz, és amiért tulajdonképpen minden más megéri. Mivel nap mint nap online megbeszéléseken éljük meg ezt a furcsa valóságot, már az is felüdülés, hogy "itt" történő, egyszeri, közös élményt hallunk-látunk.
A hálózati zenei megoldások már az internet kezdete előtt is jelen voltak pl. a telefonkonferencia-koncertek vagy próbák formájában. De tény, hogy az internet tette könnyen elérhetővé a teleprezencia leküzdését, még ha szaggatott, késleltett formában is. A The Hub, majd sorra a különféle hálózati zenei projektek a 2000-es évek elején tetőztek, és furamód ma már inkább le is csengtek. Pedig épp mára oldódtak meg azok a technikai problémák, amik 15 évvel ezelőtt még elérhetetlennek tűntek. Ma már természetes, hogy képet és hangot viszonylag jó minőségben, gyorsan, két irányban tudunk küldeni úgy, hogy közben még üzengethetünk is egy másik csatornán, és mindezek összege youtube vagy facebook live kimeneten keresztül a "külvilág" számára is látható.
Boriék csapatában három, egymástól távoli helyszín összekapcsolását valósították meg a a Jamulus hálózaton keresztül, melyek kimenetei Sinkó Bori gépére érkeztek, ő pedig ezeket az Open Broadcaster alkalmazással egy kép sarkaira helyezte és továbbította Görcz Andinak, és kiegészítette saját és két kollégája (Velev Milena és Borbényi Misi) által közösen, a Hydra live-coding rendszerrel valós időben generált animációval.
Ezeket összekeverve továbbította gépe egy youtube csatornára, és így lett elérhető nekünk is: kimenetét láthattuk tegnap a megnyitó performanszon, és láthatjuk ezután is, mivel a műsort automatikusan rögzíti a szolgáltató, így visszanézhető később. A kimeneti weboldal (http://okoshaz.hangfarm.hu/) ezt ágyazza be önmagába, amihez csak hozzáadtam egy egyszerű leírást. Ennek alapján néz ki így jelenleg a weboldal:
Pillanatkép - a rajta látható grafika Velev Milena műve
A továbbiak során az Okosház a virtuális térben alakul tovább, multimédia alkotó- és kiállítótér formájában gyarapszik újabb alkotásokkal, így a képen látszó változat később már más lesz, a performansz pedig egy menüpont alatt érhető majd el.