Ha a talpaddal látod meg, biztosan észre veszed a szamárbogáncsot vagy a máriatövist. Mármint mikor még kicsik és csak nekilátnak meghódítani a világot. Tudom, tudom, sokan az orromra koppintanak, hogy de kérem, mennyi mindenre jók, én még kesztyűs kezemet sem nyújtottam feléjük. Meztelen talpamnak meg olyanok, mint mikor a fiúknál bármennyire is figyel az ember, belelép a legókockába - dühös visítás....
Pedig jó lenne ezt is megtanulni....
A vadakkal is bánni tudni...........
Szamárbogáncs
Szamárbogáncs virágbimbó
Máriatövis
A szamárbogáncs és a máriatövis helye a peremen van. A peremvidéknek megvan a sajátos növényvilága és persze a maga irodalma. Erős szimbólum, jelentéskeveredésekkel, nehezen értelmezhetőségekkel. Coetzee-ről már írtam - azt hiszem ő mindent tud a peremlétről, annak szimbolikájáról, elég csak A barbárokra várva vagy A semmi szívében című regényeire gondolnunk. Mi magunk is nap mint nap megtapasztaljuk a telek végénél a szántónál: behatolás, megszentségtelenítés, belátás, védelem, elrejtés, átlépés. Bonyolult viszonyrendszerek. Őzekkel táncoló.
A western filmek vonzereje a legtöbb ember számára hasonlóan annak egydimenziós jellegéből adódik, mint a kék-piros esetében a színelméletben. Jó vagy rossz, hideg vagy meleg, nő vagy férfi - ennyi, nincsenek árnyalatok, nincsenek bonyolult áttetsződések, nincsenek átlényegülések. Jó fiú, rossz fiú. Wittgenstein - akit szintén többször emlegettem már, hiszen annyira nagy hatással volt rám nemcsak a Logikai-filozófiai értekezése, hanem a Filozófiai vizsgálódásai is - elsőre teljesen meglepően szerette a western műfaját, mégpedig érvelése szerint pontosan egyértelmű, tiszta nyelvisége miatt. A jelölő-jelölt nem fonódik kibogozhatatlan gubanccá, hanem egy az egyhez a megfelelés: amit jelölök, azt jelöli. Nincsenek így gondoltam, úgy gondoltamok, hanem csak egyértelműségek. Hát nem tudom... Nyelvkalkulus, életkalkulus? Dehát ezért van a szépirodalom, nem? És a misztika? És a hihetetlen? És a megnevezhetetlen? A kései Wittgenstein már nyelvjátékokról beszél. Talán, talán....
A mezei aszatot viszont nagyon szeretem, mert elsőre olybá is tűnhet, mint a bogáncs, még közeledve is elrémiszthet szúrósnak tűnő leveleivel, de ha odamész mellé és megsimogatod, rájössz, hogy puha az egész, szinte lágy. Utána már messzibbről is látod ezt, mert megtanultad észre venni a különbségeket. Egyetlen egy tövünk van: a bejárati kapu mellett, a mogyoróbokor előtt. Mindjárt ő is lilává nyílik.
Mezei aszat
Mezei aszat virágbimbó
Lilanéző kertjárat a borongós vasárnapban, avagy a többiek a teljesség igénye nélkül:
Fekete nadálytő
Gólyaorr
Izsóp
A rózsaszín és a lila határán van a kivadított kasvirág: módszeresen szórja Balázs a kertben fogott magokat a telek szélére. Határszelídítés.
Lila szarkaláb
A kertbe bevadult lucerna: aki jó, az maradhat.
