Elemér a csomagtartóban
-Erről írhatnál a Faluságban! - vetette fel Robi, mikor két héttel ezelőtt legújabb zsákmányunkkal, mini nyájunk 4. sz. tagjával, Elemérrel a csomagtartónkban robogtunk hazafelé. Gondoltam már rá én is persze, hiszen falusi téma a javából, deee... Robi témája, nem az enyém. A MI birkáink, az egész családé, szeretjük őket mindannyian, de a Gazdájuk mégiscsak Robi. Ő találta ki és valósította meg, hogy legyenek, ő eteti, gondozza őket, ő tud róluk mindent és aggódik értük a legtöbbet. Azért persze megírom, sőt: nagyon is szívesen írom, de erősen Robi segítségére szorulok. Úgy éreztem magam, mint egy újságíró, mikor egyik délután a konyhaasztalnál üldögélve ezer kérdést zúdítottam rá, majd telejegyzeteltem egy nagy füzetlapot a válaszokból nyert mindenféle adatokkal. Aztán végre úgy találtam, most már talán menni fog...
Robi falun nőtt fel, mindig is tartottak állatokat. Így érthető, hogy amikor megvettük a házat, rögtön beindította a fantáziáját a nagy - 4700 négyzetméteres - telek, ami akkoriban, a több éves gazdátlanság eredményeképpen, nemkívánatos, erőszakos fűzek és méteres gizgaz birodalma volt. Robi apránként tisztogatta a területet, és közben körvonalazódott a leendő "állatkert" helye is. Mivel egy ekkora telken hatalmas munka a fűnyírás, praktikusnak tűnt elsőként egy-két birka (=csendes, környezetbarát fűnyíró...) beszerzése. Ripsz-ropsz kerítés- és kapukészítés, és már jöhettek is a barik. Ők voltak azok, az elsők, 2016 nyarán:
Északi keverék fajták, sosem szelídültek meg igazán. Nyári bárányok, egynyáriak... Ősszel levágattuk őket: nem volt megfelelő hely számukra, ahol áttelelhettek volna.
Aztán egy évvel később, azaz tavaly nyáron megérkezett Bori a két kisbárányával, Lambival és Ágdarálóval (utóbbi Ádámunknak köszönheti némiképp szokatlan nevét), akik akkor még ki sem látszottak a méltó fogadtatásukra növesztett fűből.
A gyerekek persze nagyon lelkesek voltak, egész nyáron szedték-talicskázták a kákicsot (közismertebben gyermekláncfű vagy pongyola pitypang) és a csillagfürtöt.
Erről a gyönyörű virágról, ami ezen a vidéken vadon terem, korábban azt hittem, hogy valami szarkalábféle. Aztán Judittal beazonosítottuk, hogy ez is csillagfürt, mint amiről a szerdai posztjában írt, csak a miénk erdei, az övé pedig évelő. És nem felejtem el begyűjteni neki a magokat!
Ádám annyira belejött az etetésbe, hogy még Magyarországon is gyűjteni akarta a bariknak a füvet! Lelkesedése egészen addig tartott, amíg meg nem kapta az első fenékbe billentést az egyik ifjú kostól. Lambi és Ágdaráló kezdtek egyre inkább kosként viselkedni, gyakran összeakasztották a szarvukat, ráadásul a saját anyjukkal voltak összezárva, aki már folyamatosan menekült előlük. Az ügy nem tűrt halasztást, kihívtuk az állatorvost, aki bealtatta, majd ivartalanította őket. És visszatért a béke.
Aztán közeledett a tél... Ezeket a barikat sajnáltuk volna mélyhűtőbe tenni. Így hát Robi házikót épített, szigetelt. A házikóba később kis fűtőtest és - hogy ne fagyjon be az ivóvíz - elektromos fűthető itató is került. Íme a Bori-vár, ahogy Ádám nevezte:
Most pedig - amint azt már a bevezetőmben említettem - bővült a kis család: Bori kapott egy férjet egy jóképű kos személyében. Azért kicsit mókás, hogy Bori "férje" fiatalabb, mint a "gyerekei". Mindenesetre Bori és Elemér (Elmeri volt, de mi magyarítottuk) hamar egymásra találtak, úgyhogy reményeink szerint nyáron kisbárányai(n)k születnek! Ami már csak azért is fantasztikus, mert így mi is részeseivé válthatnánk a fajtamegőrzésnek...
Hogy milyen fajta? Ålandi (ejtsd: "ólandi") birka. Åland egy Finnországhoz tartozó, de 92%-ban svédek lakta szigetcsoport Finnország és Svédország között, a Botteni-öbölben.
A szigetcsoportot több mint 6500 kisebb-nagyobb - lakhatatlan, lakható illetve lakott - sziget alkotja. A szigetek felszíne javarészt sziklás, jellemző a vörös és rózsaszín gránit. [Forrás: https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Åland ]
Szeretnék barangolni ezeken a szigeteken és közöttük! Gyalog, biciklivel, csónakkal, kompokkal... Leginkább kora ősszel, amikorra már elvonult a turistahad, de még kellemes az idő... De térjünk vissza a birkákhoz!
Az ålandi birkákat (finnül "ahvenanmaanlammas") sokáig a finn birka ("suomenlammas") módosulásának gondolták, később genetikai vizsgálatok kimutatták, hogy külön fajtáról van szó. Az ålandi birkák állományszáma néhány évtizeddel ezelőtt nagyon megcsappant, az 1980-as évekre 200 alá csökkent. A birkafaj megmentője Sven-Olaf Eriksson, aki összegyűjtötte a szigeteken még fellelhető példányokat, majd 9 kos és 20 anya bevonásával tervszerű fajtamentő programba kezdett. A program sikeres volt: ma mintegy 2000 ålandi birka él, többnyire Finnország területén, köztük a mi négy bárányunk is! [Forrás: www.alandsfaret.ax ]
Most pedig nézzük, milyenek is az ålandi birkák...
Viszonylag kis termetűek. A mieinken is csak a szőrme nagy, növesztik a kemény hideg ellen szorgalmasan, már-már úgy néznek ki, mint önnön subás juhászuk. Robi tervezi, hogy a tavasszal megnyírja őket.
Ennek a birkafajtának kétrétegű gyapja van: a finom rövid alszőr szigetel a hideg ellen, a hosszúszálú durva felszőr pedig védőréteget képez például az eső ellen. Hát tényleg igazi túlélők! Bori képes a mínusz 30 fokban is a házikó előtt őrködni éjjelente! A saját lehelete a szája köré fagyva! Mi meg aggódunk: mi vajon a tűréshatár?
Az ålandi kosok mintegy felének, az anyák negyedének fejét ékesíti szarv. Nálunk az arány mindkét nem esetében 100 százalék!
Ami a fűnyírást illeti, hát nem végeznek valami rendes munkát! Válogatnak, és pont a füvet legelik legkevésbé! Ellenben előszeretettel rágcsálják le a fák kérgét. Télen természetesen nem legelnek: Robi eteti őket reggel-este zabbal, táppal, szénával. Na meg almával, ami kedvelt báránycsemege.
Az évszázadok során sziklás vidékhez szokott állatok fürgék, mozgékonyak. Bakkecske módjára ugrálnak, szóval amolyan kecskebirkák. A természetük is a kecskével rokon: élénkek, kíváncsiak.
Hát ilyenek.
Majd jelentkezem még az "állatkertből", ha lesz valami érdekes történés.
