A növényvakságról 4. - Egynyári seprence

Az egynyári seprence (Erigeron annuus, régebbi nevén Stenactis annua) az 1700-as években dísznövényként jelent meg Magyarországon, rövid idő alatt azonban az egész országban elterjedté vált. Őshazája Észak-Amerika, ahol nyílt erdők, magas füvű prérik, bolygatott élőhelyek faja, de ma már Európában, Ázsiában és Ausztráliában is előfordul, Közép-Európában özöngyomként lép fel. Útszéleken, felhagyott szántókon, kertekben, szőlőkben és gyümölcsösökben összefüggő tömeget alkot, ezzel képes helyenként kiszorítani az őshonos növényfajokat.






0,5-1 méter magas növény, amely leggyakrabban a nyárutón csírázó, tőlevélben áttelelő, és a következő nyáron virágzó egyévesként éli életét. A tőlevek kerekdedek, hosszú nyelűek, durván fogas szélűek, a nyárlevelek hosszúkásak, ülők, ritkásan fogasak. Rendszerint az egész növény ritkásan szőrös. A virágzat fészek, amelyet sárga csövesvirágok és fehér nyelvesvirágok alkotnak. A növény önmegtermékenyítő módon szaporodik, nagy mennyiségű, repítőkészülékes kaszattermést produkál.

A képek Vácrátóton, az Alkotmány úton készültek (a Botanikus Kerttel szemben).

A bejegyzés eredeti megjelenése:
https://lengyel-attila.blogspot.com/2019/06/tegyunk-novenyvaksag-ellen-3-egynyari.html


Szerző: Lengyel Attila