Miért akarjuk járvány idején itthon tartani az egészséges gyerekeinket?
Miért nem rajongunk úgy általában a jelenlegi közoktatásért?
Mindig azon kapom magam, hogy magyarázom az életünket, kifejtem a nézeteinket, részletezem az életvezetési gondolatainkat, példákkal támasztom alá a pedagógiai módszereinket, hitelképességként pedig mutogathatom az olvasójegyemet meg a gyerekeinket.
Minden este elgondolkodom az ellenérveken, minden pillanatban számot vetek szülői és tanári felelősségünkkel, de minden nap oda jutok, hogy jó: merthogy nem csinálunk semmi különöset, egyszerűen csak szeretetteljes gyerekkort adunk nekik. Időt: játszani, tanulni, kiteljesedni. Tudást: egyéni módszerekkel, önállóan haladva szüntelenül érdeklődni. Tiszteletet: a világ, önmaguk, a lehetőségeik iránt. Méltóságot: az álmaiknak, a vágyaiknak. Teret: testüknek, lelküknek, szellemüknek. Tudják, azt, amiről mindenki általában csak álmodik vagy beszél, na, mi azt próbáljuk megcsinálni a valóságban. Család.
Idegennek lenni itthon: mégsem jó ez a nagy olvasottság, ez a világösszeköttetés, mert akkor nem tudnám, hogy máshol ezek nemcsak normálisak, hanem követendő minták.
Akkor azt sem tudnám, hogy nemcsak egyfajta üdvös oktatási modell létezik. Hogy élethelyzeteknek és egyéni utaknak megfelelően vannak átjárások. Hogy egy oktatási rendszer lehet olyan, mint az élet: sokféle, rugalmas, naprakész, sőt, előrelátó. Hogy egyetemre is lehet menni 'otthonról'. Hogy felmérések bizonyítják, hogy az ilyen alapokkal rendelkező gyerekek kutatásorientáltak, magyarán motiváltak lesznek. Kíváncsiak. Hol is vannak azok a híres Rubik kockáink?!?
Amikor azon kutakodtam, hogy mi a különbség a hippik és az amishok között (merthogy mindkettőt hallottam már magunkra mondani), akkor arra jutottam, hogy a látszólagos provokatív életvezetés mögött meghúzódó viszonyulás: a hippi mindenkit elfogad és csak annyit kér, hogy őt is elfogadják, az amish (vagy bármilyen ortodoxia) pedig azt akarja, hogy mindenki ugyanolyan legyen, mint ő. Egyik sem, másik sem vagyunk. (Csak azt tudom, hogy még mindig hiszek abban, hogy egymás mellett élve, egymástól tanulva nagyon sokféleképpen lehet jól csinálni. Megértés.) Intelligencia problémákkal küzdő honfitársaink megfogalmazásai közül eleddig a kedvencem a hosszúhajú buzi (lásd Balázs) és a piros csizmás kurva (értsd én). Ilyenkor csak az segít, ha arra gondolok, hogy egy másik térben, egy másik tanteremben Jó napot kívánok tanár úr és kezét csókolom tanárnő vagyunk. És tudják mi az igazság? Hogy nem segít.
Kutatóiskolát szeretnék!
https://falusag.hangfarm.hu/2020/02/falusi-irodalom
https://falusag.hangfarm.hu/2018/02/az-embercsemetek-iskolaztatasaro
Még mindig.
A régi és az új, a kint és a bent, az elmélet és a gyakorlat találkozása.
A tanár és a diák találkozása, a tantárgyak találkozása, átitatódása.
A tudóstanár fogalma az ókortól létezik és működik.
A polihisztorság fogalma az ókortól létezik és működik.
Személyiség. Egyéniség.
Balázs szokta Krasznahorkayt idézni tömören: elmész, mert itt lelkileg-szellemileg idegenben vagy. Máshol meg gyökereid nincsenek. Sehol sem jó.
Aztán jöhet hozzá egy kis Kierkegaard, szintén csak röviden: amikor a költőt tovább énekelteted, arra ítéled, hogy fájjon neki. Nem akarod a fájdalmát, csak élvezni az énekét.
Hát kérem, mi így vagyunk.
