Már nem emlékszem, hol találkoztam ezzel a fogalommal, valahogy szembejött, amikor eltöprengtem, hogyan kellene a kertben egy igazán apró helyből a legjobbat kihozni. Olyan praktikus és értelmes elgondolás, hogy legyen benne zöldség, át sem suhant az agyamon, de nem azért, mert ennyire élhetetlen lennék, hanem mert magaságyást már csináltunk és az ellátmányunk így a gyönyörködés szintjén megvan, mennyiségről ugyanis nem érdemes beszélni, továbbra is járni kell a piacra, de a lényeg, hogy jól szórakozunk. (Pontosabban ez csak múlt idő, mert éppen két napja vettük észre, hogy bizonyos rusnya és udvariatlan bogarak eszik a paradicsomunkat, kiszáradóban van a petrezselyem és a bazsalikom is kókadt, tehát intézkedni kell a harmónia visszaállítása ügyében – de a körbefuttatott hajnalka gyönyörű.) Szóval miniatűr kerteket böngésztem a neten és akkor ugrott elő a tündérkert fogalma. Nem sokat kellett nézegetnem, hogy beleszeressek az ötletbe és persze szokásosan felcsigázzam a gyerekeim érdeklődését, lelkesedését és tetterejét. Hajrá, uccuneki, elkezdtünk ötletelni.
Először is körbenéztünk, mit lehetne belerakni, ami olyan házféle: festettünk pár cserepet meg találtunk már rég elporladt ajkakkal érintett ősrégi bögréket – jók lesznek lakóháznak. Növényzetnek a sziklakertieket szavaztuk meg, azokat szeretjük is, jól is mutatnak, nincs is velük sok gond. Persze akadt még egypár porcsinrózsa-kezdemény, azok is jöhettek, majd adnak egy kis színt, amikor virágoznak. Az egyik arborétumi séta során ráakadtunk szép tobozokra, persze hazahoztuk azokat is, jók lesznek fenyvesnek.
Korábban Ádám csinált egy mini lepkeitatót, az most kis tó lett, halakkal. Kicsit vicces benne egy delfin, de sebaj, hiszen mesekert, itt minden megfér egymással. Rendeltünk kék díszkavicsokat, azokból lett némi „víz”, felleltük a korábban eltett jégkrémpálcikákat, azokból lett kerítés és végül, de nem utolsó sorban: a nippek. Nagyanyámék korosztálya fantasztikus mennyiségű és elképesztően giccses szobrocskákat szeretett vitrinben tárolni – nem volt ez másképp anyósoméknál sem. Egy kis kulipintyóban tartjuk a kerti szerszámokat, hátul, a sarokban pedig ezek a szerencsétlen sorsú porcelánvalamik hevernek. Na, máris lett a kertbe őzike, Mária szobor, a kert lakóihoz képest dinoszaurusz méretű sirály és a kedvencem: a barokk táncosnő. A gyerekeim felháborodott arcát látni kellett volna, amikor őt is beemeltem a kertbe, komolyan tiltakoztak, de ezt a színfoltot nem voltam képes kihagyni: irtó vicces, ahogy egy ilyen porcelán Hamupipőke a mini franciakert mellett ékeskedik! Úgyhogy tiltakozás ide vagy oda, ő lett a tündér a kertben.
Na most a kertépítés, kertrendezés egy kreatív és magas rezgésekkel járó folyamat, ami nálunk kábé így nézett ki. Mama, menjünk már, kezdjük el csinálni, egész nap a festéssel vacakolsz, jó lesz az már, itt meg mindjárt besötétedik, aztán nem mesekert lesz, hanem rémkert, mert nem látjuk, mit csinálunk, gyere már! Szerintem a kövirózsákat ide tegyük, legyen belőlük valami szimmetrikus, dehogy, az hülyeség, nem kell, hogy szimmetrikus legyen, de igen, de nem, na jó, de legyen körülötte víz meg kagylók, á, de szépek ezek a kagylók, nem adod inkább nekem, én gyűjtöm, na jó, legyen inkább itt, ahol mindenki látja, körberakjuk, nem, túl szoros, hülye vagy, túl laza, szép ívet csinálj neki a kövirózsák körül, ne ilyen nyomorék legyen már, ó, így egész jó, maradjon ilyen, hű de szép lett! Hol legyenek a bögrék, akarom mondani a házak? Itt? Ugyan már, ez béna, nem fogja látni senki, na jó, akkor mondd meg te, okostojás, hát itt, körben, mint egy falu vagy valami, jó, végül is nem rossz, legyen így, de a porcelánrózsákat ide rakd, á, akkor hogy jön ki valaki ebből a házból, pont a kapuba teszed, tényleg, az béna, bár nem tudom, minek foglalkozunk vele, mert nem is jön ki senki ebből a cserépből, max egy meztelencsiga, höhö. A Mária szobrot hova tegyem, minek teszed egyáltalán be, nem kell az, de ha már kihoztuk, a faluban is van kápolna, majd azt szimbolizálja, na jó, tegyed, majd odajár az őzike imádkozni, höhö. A tó legyen szív alakú, jó, legyen, á, mi ez, nem szív ez, hanem valami amőba, de béna lett már, jól van, akkor csináld te, na látod, neked is béna, ne is legyen szív, hanem sima tó, kössük össze a lepkeitatóval, így jó, ugyan már, úgy néz ki, mint amikor valakinek feláll a farka, az meg mi, te még kicsi vagy, neked nem kell tudni, na jó, így már inkább jó lesz, de kellene rá híd, de miből, na jó, ezen még gondolkodni kell, most nem tudom. Mama, azt a hülye táncosnőt be ne merd tenni, hát hogy néz az ki, tiszta giccs, komolyan, kinek kellett valaha ilyen, hogy még pénzt is adott érte, te jó ég, ne tedd be, mama, neeeee, annyira ronda, na jó, ha nagyon akarod, tegyed, de valahogy rejtsd el a citromfüvek közé, ilyen baromságot, nem, szerintem nem vicces, csak ronda, szerintem, is, na látod, Juli is ezt mondja, na mindegy, legyen. Oké, jöhet a mulcs mindjárt, de mit csináljunk ezzel a kimaradt nagy térrel itt, tudjátok, mit, kihozom a vonatomat, az jó lesz, egy kör alakú sínpálya, azon elmegy a mozdony, a kocsikat nem hozom ki, úgyis leesnek róla, sajnos a világítás sem működik, de tuti jó lesz ide, hozom! Meg kell keresnem a világítós dínócsontvázakat is, sokkal jobban fognak kinézni, mint a rémes táncosnő vagy az őzike ott a bokorban, jézusom, a sirályt oda tetted, hát le fogják verni a macskák, meg különben is, mekkora és mit csinál a ház tetején, le akarja támadni a lakókat, amikor kilépnek a házból, már megint milyen egy ötlet, nem bírom ezeket a porcelán izéket. Na jó, most már tényleg jöhet a mulcs, terítsük be, de óvatosan, ne mindenhova szórjad, megőrültél, na így, jó lesz, hozzál még, miért én hozzak, az előbb is én hoztam, hozzad te, különben is. Tegyük fel a vonatot, rakd körbe a lámpákat kicsit, így lesz jó. Óóóóóóó, hát ez milyen szép lett, azta, tökjó, mama, de jóóóóó! Vagány!
Hát így. Egy óra múlva mindenki nagyon elégedetten ment aludni: megtörtént a varázslat, nekünk is van saját tündérkertünk. A nyár haszontalan, mégis leghasznosabban eltöltött idő során elkészített hiábavalóságai ezek, mégis feltöltődünk, összekovácsolódunk, érlelődünk közben. Együtt. Ez benne a legfontosabb, a legjobb. Aztán majd amikor először látjuk a macskák által kivégzett sirályt vagy a véletlenül letört karú táncosnőt, jöhet az újratervezés. Dinamika, harmónia, esztétika, kézimunka és főleg: elvan a gyerek, ha játszik.
