Mesélt város és vidék: pusztán a kettő között

Sajnos betegség miatt nem tudtam részt venni az első Női(író)kör találkozón, de érzékeltem az erőt, ami ebben a csodás közösségben rejlik, főleg miután meghallgattam Judit és Anita élményeit, sodró lelkesedésüket.
Számomra nagyon érdekes a felvetett téma, mert életem során mindkét közeg nagyon erős hatással volt rám, és hatással van rám a mai napig.
A fővárosban születtem Szabolcsból és Baranyából származó Budapesten szerencsét próbáló nagyszüleim körében. Kis családommal, szüleimmel és bátyámmal társbérletben, lakótelepi 10. emeleti lakásban, majd végre egy félkész kertes ház vásárlásával a Budai hegyekbe költözhettünk. Itt már kényelmesen elfértünk, vizslánk mellé jöhettek az innen- onnan befogadott kutyák, édesapám kedvenc állatai a macskák, az akváriumok és még egy kis kertet is ápolhattunk, ami anyukám kedvenc elfoglaltsága a dísznövények szeretgetése mellett.
Engem kisgyerekkorom óta az állatokkal kötött szoros barátságom hatására a vidéki élet vonzott, abból is leginkább a természetközeli, az állatokkal és az érintetlen természettel szoros napi szintű kapcsolatot felkínáló tanyasi közegbe vágytam. Mikor tizenévesként Nagykovácsi határában letelepedő kupec Pista bácsi lovait gondoztuk, arról álmodoztam, hogy egyszer én is így szeretnék ébredni, hogy reggel a házból kilépve a lovaim legelésznek körülöttem.
Szerencsére párommal, Lacival megvalósítottuk ezt az álmot. A bogádi termelőszövetkezet ellendi TSZ tanyájából a mi Ellendpusztánkat varázsoltuk. Mostanában erre vándorló lovas barátaim útjuk során betérve hozzánk egy szelet kovászos kenyér és szőlő mellett beszélgetve mondták, hogy milyen jó itt nálatok, kint éltek a természetben. Számomra a város a gyermekkorom, a családom, a kamaszkori barátok és szerelmek, kulturális lehetőségek tárháza, de a zsúfoltság szorongató érzését, az élettér hiányát és a fejfájást is eszembe juttatja. A falu az otthon, a nyugalom, a természet ölelése, lehetőség az önfenntartásra, függetlenségre, barátságok, figyelmes közösség - másik oldalán a rugalmatlanság, túlzott kíváncsiság és ítélkezés súlyával.
A mi helyzetünk különleges, pusztaiként Ellendre igyekezve (a faluban "pusztai Andi"-ként emlegetnek, így különböztetnek meg Gyenis Andi távoli rokonunktól) külterületről érkezünk a falu szívébe ügyet intézni, szórakozni, beszélgetni. Többen kérdezték már tőlem, félek-e ilyen távolságban élni a községtől. Nem, egyáltalán nem, szeretem a magányosságával, nehézségeivel együtt. Jó ellendinek lenni Ellendpusztán.

enter image description here
Nagy Anita fotója


Szerző: Nő(író)kör