Tér és idő

I. Az idő
Anno, amikor elköltöztem a Nagy Faluból, úgy gondoltam, hogy a világ zsúfolt, rohanó, elembertelenedő részéből egy csendesebb, emberibb, békésebb és főleg zöldebb részébe teszem át székhelyem. De azt nem gondoltam volna, hogy e váltás eredményeként kilépek térből és időből, s hogy életünk e két meghatározó adottságának dimenziói ennyire megváltozhatnak. Kezdetben csak örültem neki, hogy a vekker, és a 8-5-ig rutin helyett végre a biológiai órám szerint élhetek. Napjaimat saját szervezetem kedve szerint strukturálhatom; ha reggel fél ötkor kelek, úgy akkor kezdek neki a napnak, s ha ebéd után a nyári hőségben sziesztázni támad kedvem, akkor sziesztázom. És pont. Ha el akartam menni itthonról elmentem, s ha úgy volt kedvem, akkor napokig ki se tettem a lábam a haciendáról. Mondhatni külső vezérlésről belsőre kapcsoltam. Bár el kell ismerni, azért csak megszorításokkal, hisz új főnököm, a természet (értsd az időjárás és a kert) ha az órákat nem is, de a hónapokat és az évszakokat számon tartja.
Aztán egy-két év elteltével azt vettem észre, hogy már nem csak azt nem tudom, hogy hány óra van (kit érdekel?!?), de azt sem, hogy milyen nap! Azt meg pláne nem, hogy hanyadika! Egyszerűen lényegtelenné vált. (Mondjuk a közmű-csekkek befizetési határideje néha a körmömre koppint, de nem álltam át automatikus utalásra, mert attól tartok, hogy ezzel elveszíteném az idő múlásának utolsó fároszait is.) De úgyis mondhatnám, hogy az idő végtelenné vált, miközben éveim növekvő számának tudata persze egészen mást sugall. És ez a paradox furcsa módon remek érzés.

enter image description here

Vidék-idő

A vidék ideje, ha emberek diktálnak benne, nem sokban különbözik a városi időtől: éjjelek és nappalok, munkanapok és hétvégék, ünnepnapok szabdalta évszakok, évek. Az ember által már elhagyott vidék ideje viszont inkább csak az évszakokra tagolódik, állapotok egymás utáni, észrevehetetlen folyamatokban történő váltakozására. Az időbéli kiterjedtség maximalizálása is egyfajta érzékelhetetlenség: ezért is lehetnek olyan sikeresek azok a time-lapse videók, melyek csírázást, virágzást, ébredést vagy pusztulást mutatnak. A folyamatot alakítják ember-léptékűvé. Amikor az ember öntudatlanul becsöppen egy-egy ilyen állapotba, önnön akaratának érvényesítéséig lehetősége van rá, hogy ő igazodjon a természet folyamatainak sebességéhez - kicsit tehát belekóstolhat abba a pozícióba, hogy milyen lehet újra és újra a semmiből kisarjadni, vagy épp több száz évet vegetálni egy ugyanolyan hosszú pusztulási stádium előtt. Vannak persze gyors, sőt észrevehetetlenül gyors folyamatok is, amelyek egyben hangossá teszik és ezáltal gyorsnak mutatják a környezetünket, de érezhetően nagyobb hatása és ereje van a fentieknek. Ránk is nagy hatást tesznek, még akkor is, ha az az illúziónk, hogy egy fűkaszálással, koronaalakítással bármit is befolyásoltunk. A hatás általában úgy jelenik meg, hogy kérdéseket kezdünk feltenni. Pl. olyanokat, hogy mi lehet a szerepünk nekünk, embereknek, a természetben? Ki kéne már mondani, hogy talán a sokszínűség megőrzése, megteremtése? vagy épp egész ellenkezőleg: a természet leigázása és technológia általi helyettesítése? Olyan, mintha mindkét úton egyszerre szeretnénk járni, miközben erőteljesen szelektálunk - nem pusztítunk legalábbis, csak előnyhöz-hátrányhoz juttatunk. A természet is ezt teszi, ha nem is annyira, hanem sokkal erőteljesebben, mint mi: rombol, károsít, elemészt. Erre azonban hamis önnyugtatás lenne hivatkoznunk, mikor mi is ezt tesszük. Zavart érzek és mégis megnyugvást: bármikor végleg kibillenhet a természeti egyensúly, és mégis egyensúlyban marad.

enter image description here

Amikor arról írok, hogy a növények és más élőlények sokszínűsége fontosabb egyikük-másikuk dominanciájánál, akkor arra az egy hónapra gondolok, amit áprilisban kihagytunk a blogon. Nem pihentünk, hanem mást csináltunk, és egy kicsit a természet folyamatait kerestük a társadalom sajátos körülményei között. Azokat a folyamatokat, amik nem látszódnak, de kihatnak az érzékelhető dolgokra. A társadalom nem természet, de alkotóelemei, az emberek egy része mégis természeti, így talán nyomokban annak szabályai is érvényesülhetnek. Be kell-e avatkoznunk, ha az egyensúly megborulását látjuk? vagy itt is számíthatunk ellensúlyokra? mi, vidéki kérdezők is lehetnénk-e talán az az ellensúly?