Tereptárgyakról (talajjal összeköttetésben lévő mesterséges létesítmény) megszokottan beszélünk - nyilvánvaló elkülönülésükkel és egyedi megjelenésükkel tájékozódási pontokként jelennek meg a tájban és annak értelmezésében.
A test általi finom-motoros navigálás mindennapi funkciójának mélységeiről a napi ritmusú alkalmazás során egyszerűen meg is feledkezünk: behuppanunk az autóba és már megyünk is.
Az egy helyben maradni és mégis cselekedni a valós térben élmény ma reggel adatott meg a skacoknak: a szennyvíz-megoldási technikák, lehetőségek, problematikák és előrelépési megoldások, illetve ezek ökológiai vonatkozású kérdésfeltevései állandóan visszatérő témák. Testközelből érintenek minket: egyedi tisztítású rendszer készül az udvarunkban.
Talán azért, mert egész jó kávét főzök, vagy inkább azért - a jófej felnőttekkel mindig ez a tapasztalatom, - mert az ember ösztönösen észreveszi, ha a másik - főleg, ha az gyerek - kíváncsi és érdeklődő. Tudásunk megmutatásának elementáris vágya. Terepgyakorlati élmény.

„Egy fa ugyanis csak annyira lehet jól, amennyire az őt körülvevő erdő is jól van.”
(Peter Wohlleben: A fák titkos élete)

Érzelmek szerepe a környezetünkben

A környezetpszichológia szemléletéből megközelítve, a fizikai környezetünk érzelmeinek értelmezése szimbólumok útján a leginkább megragadható. A szimbólumok jelentőségét nem kevesebb, mint maga Jung hozta be a pszichológiába, aki a képek jelentésén keresztül kívánja megismerni az emberi lélek rejtelmeit, a tudattalanból feltáruló információkat. Amit a külvilágban tapasztalunk, annak alapján építjük fel belső világunkat is. Az analitikus pszichológia szerint (megteremtője Jung), a világot megismerő emberben nem a konkrét tapasztalatok rögzülnek, hanem az azokhoz kapcsolódó képek a hozzájuk tapadó érzelmekkel, fantáziákkal együtt (Antalfai, 2007).
Az analitikus pszichológiában az érzelmek természetes módon a középpontban állnak, hiszen az szimbólumokat az érzelmek útján lehet megérteni. Ezen keresztül bontakozik ki a személyiség, és a lélek Jung szerint (Antalfai, 2007).

Az ember viszonya a természethez három kulcsjellemző mentén rendezhető el:

• az ember legyőzve a természet által (primitív törzsek életmódja),
• az ember, mint a természet szerves része (ilyen a keleti népek természetkultusza),
• és az ember a természet fölött (ilyen a nyugati ember kultúrája) Kulckhohn (1961) idézi (Dósa & Dúll, 2006).

Átmeneti terek

A környezetpszichológia szemlélete tranzakcionális (Dúll, 2009), ami azt jelenti, hogy nem csupán a személyi jellemzők határozzák meg a környezetünket, hanem az is visszahat ránk, legyen az akár üres tér, vagy speciálisan berendezett.

Zichy-liget, Székesfehérvár

Az átmeneti terek lehetőséget biztosítanak számunkra, hogy újra közelebb kerülhessünk ahhoz a természetes világhoz, amit magától értetődőnek tartunk. Ilyen átmeneti tér az urbanizált ember számára a park, és azok a közterek, amelyekben keveredik az ember által létrehozott a természet egy-egy jellemzőjével.

Székesfehérvár belváros

Ezeket a tereket, és ezen szerepüket, amely szerint „átmenetet” is biztosítanak, felhasználják számos terápiás alkalmazásban, mint például Antalfai Márta a művészetterápiában (Antalfai, 2007). Mindemellett az egészséges ember is inspirációt nyer ezeken a helyeken.

A természet tudása

A természethez való viszonyunk és tájpreferenciáink evolúciós örökségünk, amely „behuzalozott érzelemszálakon” keresztül juttatja érvényre valóságát. Egy európai típusú környezetben felnőtt ember nehezen fogadja be és integrálja otthonának, más kontinensek természeti környezetét. Azok az emberek, akik kivándoroltak, sokan visszavágynak, mert ez az otthonuk. Érdekes élmény felfedezni, hogy a helypreferencia milyen mélyen beivódott az élőlények „genetikájába”. Amikor a mamutfenyőket betelepítették Európa parkjaiba, azt várták, hogy azok ugyanúgy fognak nőni és pompázni, mint eredeti élőhelyükön, hiszen a klíma közel azonos és a föld minősége kiváló. Ennek ellenére azt tapasztalták, hogy a fák bár még fiatalok, mégis fele akkora méretűek, mint a saját hazájukban nőtt hasonló korú társaik (Wohlleben, 2016). Az író A fák titkos élete című könyvében részletesen kifejti a fák föld alatti kommunikációját, ami gyökereiben változtatja meg nézeteinket a fákról, és a természetről. A fák közösségi lények akárcsak az ember, és gyökereiken keresztül gombafonalak segítségével kémiai úton kommunikálnak egymással, olyan célokkal, hogy megvédjék egymást a káros betolakodóktól, hogy a környezetükben élő gyengélkedőket tápanyaggal lássák el (Wohlleben, 2016). Ez a különleges „gondolkodás” erőteljesen megrengeti az emberi társadalmak berendezkedésének alappilléreit, hiszen mindazok az alapigazságok, és erkölcsi, etikai elvárások, amikben élünk, eltörpülnek a fák egymás iránt érzett tiszteletének és törődésének fényében.

Redwood (Parti mamutfenyő erdő), California

Magányos fenyő

A természetben rend van, és ennek a rendnek a megértéséhez el kell tekintenünk az ember alkotta szögletes formáktól, a szigorú vonalvezetésektől, és azon külsőségektől, amelyben ezt a rendet felismerni véljük. Megfigyelhető ugyanis, hogy az ember alkotta világ csupa szögletes formák és szabálykövető geometriai mintázatok sorozatán keresztül egy „unalmas” szabályszerűséget teremt, ami az által, hogy biztonságot teremt a világban való eligazodásunkban, meggátolja a fantázia áramlatát. Ellentétben a természettel, ahol a formák és textúrák sok esetben nem mutatnak ismétlődést sem. A természet rendje magasabb rendű törvényszerűségeknek szenteli valóságát, amelyben az ember egy parányi kisdiák. Ebben az iskolában szembe kell néznünk az ismeretlennel, mert bár teremtői lettünk ennek a világnak, és egyesek szerint a teremtés koronái, mégsem vagyunk azon a szinten, hogy akár csak teljességében átláthatnánk azt a valóságot, amit érzékszerveinkkel felfogunk. Ékes bizonyítéka ennek a klímaváltozás, amit minden bizonnyal az ember idézett elő.

Természet és mesterséges környezet hatásai

Érzelmeink, hitünk, és meglátásaink a környezetünkről egy folyamatosan változó kép, amit megszíneznek az emlékmorzsák, hangolnak evolúciós gyökereink, és lencseként fókuszálnak azon sémáink, amit a szociofizikai környezetünk hagyományok formájában, vagy erkölcsként ránk pakol, miközben minden pillanatban elhisszük, hogy ez az egyetlen lehetséges valóság.

A természetes környezet az önazonosság formálódásában is nagy jelentőséggel bír. Legtöbbször nem vagyunk tisztában a természet jelentőségével, csupán természetesnek vesszük, vagy éppen nem is észleljük, annyira az énünk, és a valóságunk része.

Közhelynek tűnhet, de jelentősége folytán meg kell említeni, hogy akkor derül csak ki igazán, mit is jelent a természet, amikor nincs. A természet hiánya az urbanizáció folytán rengeteg embert érint, hiszen generációk nőnek fel mesterséges környezetben, ami a kor és a társadalom egyik fontos identitásképző tere. Ezekben a terekben érnek a külvilág ingerei, a szocializáció, és itt történik a tanulás. Noha számos tudatos emlékünk fűződik a terekhez, vannak amelyek sokszor csupán egy illat, egy hang, egy fényvillanás hatására tudatosulnak. Ezeket az ingerek nevezi a környezetpszichológia ambiens ingereknek.

Tulajdonképpen minden olyan inger, ami nem, vagy nehezen tudatosul, mint például a fényviszonyok, a zaj, hangingerek, levegőszennyezettség, hőhatások befolyással vannak az egyének valóságészlelésére, jóllétére (Dúll, 2009).

Az ambiens ingerek hatását vizsgálták a kutatók Grönland legmagasabb pontján lévő kutató állomáson, ahol az ott állomásozókat vizsgálták a tekintetben, hogy a mesterséges környezet és a természet hiánya hogyan hat rájuk. Azt találták, hogy a fény és a színek kiváltotta depriváció megemeli a stressz szintjüket, ez által egy tendenciaszintű állapotromlást okozva az egészségükben. Ennek javítására olyan lámpákat telepítettek az épületegyüttesbe, amelyek a kék fény azon hullámhosszát sugározzák, ami melatonin termelésre hat, ez által segítve a napszakok természethez közeli ritmusának visszaállítását. Mindemellett a természet hiányát próbálták valamelyest pótolni, és annak nyugtató hatását, ezért az épület belső falát és berendezéseit zöldre festették (Yan & England, 2001).

Parkok és köz-terek szerepe a viselkedésben

Az érzelemszabályozásnak fontos szerep jut a helyhez való kötődésben. Akár a gyermekek esetében, akik az ismerős környezetben bátrabban, felszabadultan viselkednek, hiszen az a hely ahol önmagát leginkább megélheti, „maszk” nélkül. Környezetpszichológusok szerint könnyebben kialakul a kötődés egy olyan környezettel kapcsolatban ami ismerős, és képes az érzelmek szabályozását elősegíteni (Tóth-Varga & Dúll, 2018).

Az érzelemszabályozás egy olyan folyamat, amelyben az egyén megtanulja nem kimutatni érzelmeit abban a pillanatban, amikor azok megjelennek, hanem tudja késleltetni, átértékelni és átkeretezni mielőtt megjeleníti a külvilág számára. Ehhez az érzelem megéléshez, kiéléshez lehet támogató és gátló a külső környezet.

Glasgow éjszaka

A fizikai környezet pszichológiai befolyásolását élénken bizonyítja egy amerikai vizsgálat, amit Adam Alter Kijózanító rózsaszín című könyvében leír, mi szerint Glasgow város utcai lámpáit kék színű fényre cserélték, aminek következtében csökkent a bűnözés és az öngyilkosságok száma is. Tudományosan bizonyított, hogy a kék fénynek számtalan jótékony hatása van az emberi szervezetre. Ebben az esetben viszont, az emberekben domináló sémák, gondolkodási keretrendszerek lettek mozgósítva, ugyanis a kék fénnyel asszociálnak a rendfenntartók jelenlétére, ami megváltoztatja a környezethez való hozzáállásukat viselkedéses szinten (Alter, 2013).

Nemzetközi különbségek

Bécsben

Siófokon

Ha megnézzük Magyarország parkjait szembeötlő a természet vadsága, megzabolázatlansága, ami parkjainkban dominál. Azt gondolhatjuk, hogy ez egy liberális gondolkodású társadalom, ami még a természetet sem szeretné kizárni parkjaiból, és csupán annyit módosít, amivel már kényelmes sétát tehetünk benne, de ez nem a teljes igazság. Kertjeink és parkjaink kialakításában nagy szerepet játszanak a képességeink. Azon képességeink, amit az anyagi javaink mutatnak, illetve a merészségünk, valamint az aktuális gondolkodás mit tart megvalósíthatónak. A környezetünk tükröz minket, láttatja félelmeinket, korlátainkat, és mindazt a vélt vagy valós, elszenvedett múltat, amire oly nagy ragaszkodással emlékezünk. Ezek a mi sémáink, aminek mentén megismerjük és teremtjük a köztereinket. Úgy ahogy az egyén is kialakítja és saját magához hasonlóvá formálja a környezetét, ami felett uralma és hatalma van, úgy egy társadalom is a közgondolkodás kiszolgálásában betartja a vélt, a valós kereteket, amikor közteret alkot vagy alakít. Akkor vannak meglepetések, amikor a kimondatlan, és íratlan szabályokat valaki „megszegi”. Ilyen történik akkor, amikor egy másik kultúrából idetelepült a saját identitásához alakítja a terét, ami lehet ámulatba ejtő, de akár meghökkentő is.

Nagy különbségek mutatkoznak a nyugati országok köztereinek megjelenésében, és a kelet-európai vidékiesebb közterek tekintetében. Legbölcsebb ezeket csupán a művészet szempontjából értelmezni, és ha mégis magával ragad az alkotó vélt vagy valós identitása, a múltja és a jelen, érdemes felébreszteni magunkat, hogy mindez csupán átmenet, és abban amit látunk valamennyire benne vagyunk mi is, és az ítéleteink is.

Irodalomjegyzék

Alter, A. (2013). Drunk tank pink: and other unexpected forces that shape how we think, feel, and behave. In Choice Reviews Online (Vol. 51, Issue 01). https://doi.org/10.5860/choice.51-0552

Antalfai, M. (2007). Katarzis-élményre épülő tematikus művészet-pszichoterápia. Személyiséglélektantól Egészségpszichológiáig.

Dósa, Z., & Dúll, A. (2006). Ázsiai és európai kerttípusok kulturális-környezetpszichológiai elemzése. Magyar Pszichológiai Szemle, 61(1), 169–185. https://doi.org/10.1556/mpszle.61.2006.1.10

Dúll, A. (2009). A környezetpszichológia alapkérdései: Helyek, tárgyak, viselkedés. L’Harmattan.

Tóth-Varga, V., & Dúll, A. (2018). „Akinek a szíve fáj, meggyógyítja ez a táj...” Érzelemszabályozás a régi pesti kávéházakban analitikus orientáltságú környezetpszichológiai megközelítésben. IMÁGÓ, 7(2), 86–120. https://www.researchgate.net/profile/Andrea-Dull/publication/326983566

Wohlleben, P. (2016). A fák titkos élete (V. Tönkő & J. Kertész (eds.); 2015 by Lu). Park Könyvkiadó, Budapest.

Yan, X. W., & England, M. E. (2001). Design evaluation of an arctice research station from a upper perspective. Environment and Behavior, 33(3), 449–470. https://doi.org/10.1177/00139160121973070

Edouard Delemotte fotója

Térben tett útvonalaink módjai nemcsak cél vagy hangulat bejárásúak, hanem maga a tér által is implikáltak. Magán tereinket önmagunk igényeihez alakítjuk (innen ered felszabadító mivolta), közösségi vagy közösen használt tereink más (jobb esetben szakember) által előírt jelleggel nehezednek ránk. Útvonal-vezetések és kijelölések szabályozottsága. Berögzülések és elmerevítések.
A magán tér magánvaló, amennyiben a másik, mint vendég vagy mint idegen behatoló léphet/lép és vonódhat/vonódik bele.

SLA: Reinvent Paris
https://www.sla.dk/en/projects/reinventparis

Publikus tereink köz-terek, ahol magunkvalóságunkat felülírja a közösségi igény és akarat, a közízlés kifejeződése.
A tértervezés, mint az urbanisztika és a tájépítészet azonnaliságra törekvő gyors megoldásainak hatásköréből egyre inkább kikerülő, problematikusságát egyre jobban felvállaló közös cél, a túlélésünk záloga. Az etikai, sőt esztétikai igények tudatos alakítását szorgalmazó össz-szemléleti álláspont érvényesülése a közös jó érdekében. Érzeteink.

SLA: Hornemanns Vænge
https://www.sla.dk/en/projects/hornemanns-vaenge

Átsétálni egy parkon. Átvágni egy téren. Átrohanni egy parkon. Átszelni a teret. Átmenni a park túloldalára.
Térben való mozgásunk fontosság-tudatot ad. Haladunk. Céllal megyünk. A várakozás látványosítása az egyedül, önmagában álló ember a szökőkút mellett, a fa alatt. Aki vár, az magányos ácsorgó, statikus létező. Aki érkezik, az mozgásos történésben levő szereplő - a cselekvés ténye kiemeli a mondatból és láthatóvá teszi. Aszimmetrikus találkozásaink. Ha egyszerre érkeznénk, talán egymásnak is robbannánk.

Térbe való belemozgásunk és mozdulataink magában a térben a határátlépések játéka. Önmagunkat mozdulatokkal is felruházzuk. Leszaladok a térre, kiszaladok az utcára: a privátat viszem magammal a publikusba és minden gesztusom jelzi, hogy rövid idejű látogatóként használom az adott szcénát.

A kertbe kimenve van úgy, hogy a bentről szemlélt kinti térbe lépés felülírja az előzetesen kiválasztott lábbelit: visszaszaladás inkább a csizmáért, vagy éppen mégis jobb a szandál.

Demarkációs vonal az árnyék. A benapozott terület határai a felkelő nappal csúsznak arrébb: a száradó füvön már lehet mezítláb járni. Az árnyékba esett labdáért szaladva kapkodják a gyerekek a lábukat: a hideg és nyirkos érintés területről elzavaró hatása.

Művészileg bemozogni a teret: a mozdulatok finomsága. Művészetté mozogni a teret: a tánc.

Joli vetette kacskaringósan vezetett, kibújó petrezselyemsor öntözés előtt

és öntözés után

Termést kötött mézalmácska

Siettemben otthonról az Okosház felé valami szokatlan csalogatta magához a szememet és megállásra késztetett. Beköltözöttség.

A kert fogalma önmagában feltételezi a megműveltség tényét. A kert, mint megművelt terület.
A kertelméleti, kertfilozófiai gondolatkörben a kert a természetből kivett és onnan lehatárolt, mesterségesen fenntartott területként jelenítődik meg.
A kert a természetbe ágyazottságból indul.
De ez csak az egyik irány, mely kimondva-kimondatlanul a természet-falu-város útvonalon jut el a beépítettség diskurzusáig, a városig, mint a természeti közeg minimalizáltságáig - itt érhető tetten látványosan az elidegenedettség kérdésköre.
Az ókori városi parkok történetét tanulmányozva azt találjuk, hogy az épített közeg szövetébe nyitott terek inkább a tömeg elhelyezéséről, mintsem az elhagyott természet élvezetéről szólnak.
A parkok története az újkor hajnalától amúgy is általában a város és természet találkozásánál kezdenek alakulni (zöldövezetek, villanegyedek, kastélyparkok), majd az erős urbanizációs hullámok kényszerítik rá a városvezetőket a tudatosan kitágított belső (t)erek zöldítésének szükségességére.

A másik irány már a mi korunk története: amikor az épített közeget törjük fel kertté, azt rendszerint a szükség és a hiány hozza életre - a közösségi kertek és az ehető városok új koncepciótörténete példázza ezt a legjobban.

Andernach, az ehető város
https://www.urbangreenbluegrids.com/projects/the-bible-city-andernach/

A közösségi kertek rövid történetéhez jó összefoglaló:
Grown from the Past: A Short History of Community Gardening in the United States
https://communityofgardens.si.edu/exhibits/show/historycommunitygardens/intro

Az első közösségi kertek az 1890-es években üres telkeken létesültek Detroitban (Vacant Lot Gardens), mégpedig kiterjedt önkormányzati segítséggel és egyértelmű céllal: a recesszió hatásának enyhítésére minél több önkezűleg előállított élelmiszer termelése. A program olyan sikeresnek bizonyult, hogy nagyvárosi lehetőségláncként sorra alakultak az ürestelek-kertek.

Az 1900-as évektől alakulnak az USA-ban az első iskolakertek (School Gardens) - ahol is a fő motivációk között a következőket találjuk: különösen az alsóbb rétegek és a bevándorlók gyerekeire gondolnak, hiszen ők anyagi lehetőségek híján nem jutnak elegendő friss zöldséghez és gyümölcshöz, az egyre burjánzó városi létforma negatív hatásainak ellensúlyozása, a természethez való kötődés erősítése és a felelősségre nevelés, és nem utolsó sorban a fizikai egészség megőrzésének fontossága (Fannie Griscom Parsons, DeWitt Clinton Park in NYC).

És egyenes sorban folytathatjuk az egyértelműen hiány állapotokra adott válaszokként létrejövő további kertmozgalmakat: a háborús kerteket (Wartime Gardens) az első világháború átvészelésére, a takarék-kerteket (Thrift Gardens) az 1930-as évek nagy világválságának túlélésére, a győzedelmi kerteket (Victory Gardens) a második világháború élelmezési nehézségeinek áthidalására.

A közösségi kertek történetében először a hatvanas-hetvenes évek hippimozgalmainak köszönhetően fogalmazódik meg az örömkert igény: ahol nem a hiány a fő motiváló tényező és cselekvésre serkentő erő, hanem az életszeretet, az élmény, az alulról és önként szerveződő közösségi élet megélése, illetve a pazarlásmentesség ellen való tudatos tenni akarás.

https://www.etsy.com/listing/957690412/hippie-garden-poster-no-frame-or-canvas?ga_order=most_relevant&ga_search_type=all&ga_view_type=gallery&ga_search_query=hippie+garden&ref=sr_gallery-1-3&from_market_listing_grid_organic=1

Az ehető város (The Edible City) koncepcióhoz olyan diskurzusok tapadnak, mint az önellátó helyi élelmezési rendszer, városi kertészet, városfarm, minőségi élelmiszer, jó étel (Good Food Movement), lassú étel (Slow Food Concept), stb. Nemcsak egyfajta konkrét hiányra adott válaszokként jelennek meg ezek a város-átrajzolások, hanem ezekben a város-átformálási tervekben ugyanolyan hangsúlyozottságot kap az önállóság és az életöröm.
A betonfeltörés katartikus élvezete.

Az úgy volt, hogy az idén elhatároztam, nem veteményezek. A kicsi még csak 10 hónapos, különben is van éppen elég dolgunk enélkül is, és amúgy se sikerül sose úgy, ahogy szeretném. Nevelgetem a palántákat, majd rálocsolok többszáz liter vizet, és a végén az összes paradicsomot lezabálják a poloskák. Sőt, paradicsomszezonban a boltban is botrányosan alacsony áron jutok jó paradicsomhoz. Na, meg anyuék is adnak bármennyit, bármikor, ha kérek. Ennyi remek indok mellett ki szeretne egy veteménnyel szórakozni.
Mikor beköltöztünk, első dolgunk volt, hogy magaságyásokat építettünk. Meg volt az a romantikus elképzelésünk a veteményezésről, amit az ember gondol róla, amíg el nem kezdi. Pécsváradon nőttem fel, ahol a házunk mellett hatalmas veteményeskertet gondoztak a nagyszüleim naponta. Minden nap, gyakorlatilag egész nap. Sok mindent ellestem és megtanultam tőlük, de azért nem mondanám, hogy nagyon profi voltam, amikor először nekiálltam. Azóta kikupálódtam valamennyire, és szívesen is csinálom, na de a döntés az döntés… idén nem lesz vetemény.
Egy dolgot nem vettem csak számításba. Azt, hogy Zengővárkonyban ez nem ám csak így megy. Jön egy szomszéd itt, egy barát ott, egy dédimama amott: Szilvikém maradt egy kis paradicsompalántám (a paradicsom szó helyettesíthető karalábéval, paprikával, uborkával…stb.). Na jó, akkor legyen csak egy kis paradicsom. Befőzni való. Meg persze akkor már koktél is, mert a gyerek azt jobban szereti. Ja, maradt egy kis sárgaparadicsom palánta is. Hát jó, akkor még azt. Karalábé? Szeretjük persze. De 100 forintért dobják utánam a boltban ilyenkor. Persze, ez bio. Ok, csak egy párat. Így lett végül karalábé, uborka, paradicsom (több fajta), saláta, fokhagyma… Egyelőre itt vége a sornak, de ezt csak félve írom le. Ki tudja, mi jön még hozzá.
Ezért (is) szeretek annyira Zengővárkonyban élni. Itt a te dolgod sose csak a te dolgod, de éppen ez a szép benne. Így lett nekem idén veteményesem. Most már csak a bogarakkal kell felvennem a harcot. Ötlet?

Eredeti megjelenés:
http://www.rozmaringvendeghaz.hu/a-majdnem-sosemvolt-vetemeny/

Jakab a fennsíkon tőlem balra

Jónás a fennsíkon tőlem jobbra

Amikor elkezdtünk családot alapítani, sohasem felejtem el azt az idősebb, többgyerekes női megszólalást, hogy vigyázz, nehéz lesz abbahagyni. Aztán persze én is megértettem, hogy miért: örömködésből fakadnak, folyamatos sikerélményt és életélvezet jelentenek - aztán elmúlik az idő. És akkor jönnek a kísértések. Talán még egy utolsócskát? Vagy fogadjunk inkább örökbe? Balázs folyamatos duruzsolásának hárítására a következőket idézem magam elé, hogy legyen erőm teljes határozottsággal állítani, hogy nem: amikor a szülés előtti héten már csak ülve volt kényelmes aludni, hogy sohasem volt rajtam tiszta ruha, mert mindenhol vagy csöpögött, vagy kenődött, vagy ömlött valami rám, hogy néha kínzással ért fel az, hogy egyetlen éjszaka sem lehetett megszakítások nélkül aludni, hogy.... végteleníteni lehetne a sort, de minek, mikor az elmúltság perspektívájából vagy nevetés vagy csak állóképpé kimerevített szépségek maradnak meg. És bevallom, hogy mégsem az előbbiek jelentik a tényleges nem melletti voksolást, hanem egyszerűen az anyagi lehetőségek, hogy nem fér bele több, mert az részünkről már tényleg felelőtlenség lenne.

Újabb parcellát török fel, hogy minél több tápláló élet érlelődjön körülöttünk, nekünk. Még ásás közben sem vagyok egyedül: ott viháncolnak önálló emberré körülöttem. A lokális globalitás, amit oly fontosnak tartunk: látható és láthatatlan kötelékeink egymás és a világ felé, hogy ne csak a földet lássák maguk előtt, hanem merjék felemelni a tekintetüket és a messzeséget fürkészni.
Megértése a családi idill működésének: az ünnepnapok kivételezettsége. Ilyenkor én nem akarok semmi mást, ilyenkor én vagyok teljesen benne a mi közös történetünkben, ilyenkor én rendezem a színt tökéletesre, mert ilyenkor kizárólag erre figyelek. És talán sajnálom kicsit, hogy miért vonz más is. És talán nem értem, hogy miért nem elég csak ez. Megdöbbent a felismerés: ezért nem akarták sosem, hogy a nők tanuljanak. Mert akkor kiegyenesítik a nézésüket és a határokra figyelnek. És el akarnak oda jutni. Túlra. Bizonyén.

Janka rajza: Patroklosz és Akhilleusz - feladata van az időnek

Joli saját készítésű kínai nyelvfüzete: számunkra a távközeli magánoktatás lehetősége jól hasznosul, hiszen hosszadalmas utazások nélkül tudunk jelenvalóként lenni és tanulni, így még a külön nyelvleckék sem jelentenek akadályt.

Távolsági és jelenléti oktatásban is részt venni. Távolsági alatt értsd: elvártak teljesítése, de egyéni utakon. Jelenléti alatt értsd: konzultációs, bekapcsolódós. Az ötvözetek különleges ereje.

Általában süteményekről és húsételekről szoktam áradozni, mert azokat szeretem a legjobban. Azonban most egy zöldségről, vagyis egy rokonságról szólnék, mely ma, főzelék főzés közepedte ihletett meg.
Amikor az isten az embereknek adta a káposztát, nem is gondolta milyen csodát teremtett. Eszik édesen, eszik sósan, eszik savanyúan. A töltött káposzta az ételek királya. Ettem Hajdú-Biharban szálas káposzta nélkül, a káposztalevelekbe töltött gombóccal, Kárpátalján és Erdélyben egytálételnek, Baranyában szárma néven, de előkelő állófogadásokon is adják chafing-ből adagolva. Mondjuk a töltött káposzta nevet eufémizmusnak tartom, mert én annyit töltök töltéssel, amíg az edénybe rakom a káposztát, mert bizony én gombócokba valósítom meg magam. Szóval inkább mondanám a főztömet gombócos káposztának. De a paradicsomos káposztát is nagyon szeretem. Olyan főzelékfélének is, jóféle sült oldalassal, vagy ressen, ahogy anyukám csinálja, a húst belefőzve. A káposztástésztát én cukorral eszem, nem is kevéssel. Az uram borsozza. Szeretem a káposztasalátát. Akár lila, akár fehér. Azonban a biológiai fegyver a savanyú káposzta. Minden szempontból. Novemberi sötét estéken, vallatni lehet a lépcső alól terjengő fertelmes szaggal, ahogyan a melegben erjed a káposzta.

Az egy csoda, ahogyan a család káposztát tesz el. A pengeéles gyalut csak az arra felkent apa használhatja. A rétegezést, a fűszerezést az anya csinálja. Só minden mennyiségben, bors, babérlevél, néhány szál torma, és birsalma szelet. A gyerekeknek marad a torzsarágcsálás, és a döngölés. Annak külön technikája van. Nem lehet ám csak úgy odacsűrni, mert akkor szétcsapódik. Finoman, kis ejtésekkel, körbe araszolni, egyenletesen ledöngölni. Erről eszembe jut, hogy anyu egyszer egy alföldről származó ismerősével beszélgetett a káposztaeltevésről, és a néni azt mesélte, hogy nincs is annál jobb, mint ahogyan a papa megtapossa a káposztát. Hát, anyu azt hiszem inkább halt volna éhen, mint fogadott volna el a káposztájukból. Pedig ennek nagy hagyománya volt, hogy lábbal tapossák a dézsában a káposztát. Szóval, ha megvolt a döngölés, akár lábbal, akár sulyokkal, utána jönnek a lezáró deszkák és a végén a káposztás kő. Ez egész évben a speizban várja türelmesen az évi egyszeri fellépését. Aztán egy terítővel leterítik, és várnak, és várnak és szagolnak. Na, amikor jön a szag, lehet kezdeni lemosogatni! Nem lehet mihez hasonlítani ezt a tömény trotty-szagot, ami a csodás savanyodást kíséri. Szóval ez az elsődleges fegyver forrás, a szaga. Másodsorban viszont a hatalmas c-vitamin tartalma, és a csodálatos élettani hatásai, amivel a téli időszakban segíti a fogyasztóját, az az igazi fegyvertény!

A káposzta nyersen is csodálatos. Mindenféle gyulladásra tökéletes borogatás. Lehúzza a bokáról a duzzadást, a bőr alól a kelést. Anyu számtalan betegséget tud vele gyógyítani. Most már én is. Ami hihetetlen, hogy a káposztából sütemény is készül. A káposztás hajtóka gyakori kiegészítő fogása egy egy gazdag gulyáslevesnek. De ha anyukám kedvezni akar apukámnak, a meggyes és a túrós mellé, káposztás rétest is süt. Teljes az étkezési paletta, de akadnak még ebben a családban más jó kis rokonok is.

A kelkáposzta olyan, mint egy bolondos nagybácsi. Hetykén félrecsapott kalapja alól kikandikál hosszú, vörös, göndörfürtös haja, így képzelem. Szakállas vicceit már a legkisebbek is ismerik, de nélküle unalmas lenne az étkezés. Legjobban rakott kelnek szeretjük, de főzeléknek is finom. Nem említettem a leveseket. Az édeskáposzta leves, vagy ahogyan mi mondjuk, a pulutyka, laktató leves, főleg, ha egy kis főzőkolbászt vagy virslit is beleölünk. De egészen más íze lesz, ha kelkáposztából készül. Már már frankfurti.

A karfiol pedig a végzet asszonya-típusú nagynéni. Buja, telt idomai, fimon kerekded formái mindenkit rabul ejtenek. Rántva klasszikus, de levesnek is kitűnő. Csőben sütve, vagy rakott formában is kellemes. Távolkeleti rokona a pagodakarfiol. Rajzolni sem lehet szebbet.

Az olasz unokaöcs a brokkoli. Friss zöld színe, és mindig hibátlanul fésült hajkoronája megdobogtatja a női szíveket. Pláne, ha nagyon egészségesen akarnak étkezni. A brokkolikrém leves igen trendi. Mondjuk nálunk egy ilyen levesfőzésem szerencsétlenül egybe esett Zoli isiben elkapott hányós-fosós fertőzésével, ezért jó időbe telt, míg elfogadta a brokkoli ártatlanságát. De rehabilitáltuk, és rántva kifejezetten rajongunk érte.

Szóval, amikor az isten káposztázott, nem gondolta, hogy nem csak a kecskét fogjuk megenni, hanem a káposztát is. Ezért figyelmeztetésül megteremtette a káposztalepkét, amely szárnyasan igen tetszetős, de hernyónak mód felett kártékony. Belátta, hogy ez hülye ötlet volt, és hogy jóindulatát és játékosságát bizonyítsa, megalkotta a kelbimbót. Nem elég, hogy a neve a férfiak erotikus fantáziáját folyton éberen tartja, de a megjelenése egy csoda. Apró pici káposztafejek ülnek egy félméteres nyélen. A háziasszonyok nem szokták ősszel felszedni a földből, hanem a kertben hagyják. A fölszántott kertben, a havas barázdák között dülöngélő szárak elhagyatott kopjafákra hasonlítanak. De januárban, amikor elmúlik a karácsonyi bőség, kifejezetten jól jön egy kis főzelékezés. Ilyenkor csak le kell tördelni a szárról a csöpp káposztákat. A múltkor levest főztem belőle, és hogy a kis rokongyereket is evésre bírjam, azt mondtam neki, hogy ez manókáposzta. Manók termelik, és ugyanúgy használják kicsi házaikban, mint ahogyan mi a rendes káposztát itthon. Nem hatotta meg a mesém, de esküszöm, nekem jobban esett a fogyasztása. Nem csak a manók főzik, hanem a Barbie babák is. Miközben a konyhában sürögnek, a „Hej Vargáné káposztát főz, kontya alá ütött a gőz” kezdetű népdalt éneklik. Így megy ez a játékban és a valóságban is. Amíg van káposzta, nincs éhezés.

Hogyan gondoljam el a kertem terét? Milyen is a kert-tér?

Kertem terére tudok egyrészt abszolutista tekintettel nézni: hiszen mozdulatlan, külön levő, saját struktúrával rendelkező, a dolgokat (entitásokat) magába foglaló, áthatolható és elmozdíthatatlanul rögzített. Határjogi és tulajdonjogi lekötöttség. Térképen jelölhető, kijelölhető és beazonosítható.

A kert-tér, amiből nap mint nap láthatóan és érzékelhetően más és más kép bontakozik ki, a bennelevőség tekintetében állandóan változó, sőt mozgó, ezáltal a teret máshogyan és máshogyan beszövő és belakó, kiterjedését a vertikálisba is (felfelé láthatóan, lefelé számomra láthatatlanul) szüntelenül kinyújtóztató minőséggel bír. Tehát a létezők közötti viszonyrendszer alakítja a teret - relativitás.

Kertem levegő terének hol a határa, hol kezdődik a hivatalos légtér? Égig érő fám nem lehet....

Kertem mások által tudomásul vett és magunk által folyamatosan megélt terének története kettős iratú: kintről megítéltetik, a kardinális változás-pontok (ja, hogy így gondoltad?, mikor láttam, hogy csinálod, nem értettem, mit fogsz belőle kihozni!) a környezet részeként értelmeződik, bentről, a mi történetünkben pedig az imaginárius álomkép felé törekvés napi szintű megvalósítási útja zajlik.
Belső kertünk is állandóan egyeztetésben van az önmagunknak már megírt álomkert és a kerti folyamatokra reflektáló napi szintű átiratainkban, mikor a térben a rövid és hosszú távú hatásokat az időben előre érzékelnünk és cselekvési szinten befolyásolnunk kell.

Kert-terem alakításakor a spontán időn kívül lelki szemeim és cselekvő kezeimben a jövőbeli státuszra irányított figyelem van - a változás elfogadása és legitimálása során mégiscsak ott a végcél, amit el akarok érni, vagy el akarok kerülni. A tudás és a szakmai felkészültség révén előre tudom az aktuálisan észrevehetően zajló folyamatok kimeneti eredményét, ezért a látható pontokon kínálkozik beavatkozási lehetőség. A rejtett és nyilvánvaló közötti határvonalak módosulása és nyíltsága, illetve rejtettsége okából ered az, hogy hibázok és már csak a következő tenyészidőszak alatti munkafolyamatba van lehetőségem integrálni az idei év tapasztalatait.

Kert-terem, mint cselekvési mező a kezem által csak a lehetőségek kibontakozásának a tere és a természeti tényező miatt mindig is csak az esetleges siker előkészítője. Az ismeretlen és a kiszámíthatatlan mechanizmusok hibaként íródnak bele a térbe (pl. csenevész, beteg növény), hiányként jelennek meg (pl. ki nem bújt, meg nem eredt növény hagyta üresség).
A hagymásokat ősszel előre megtervezett hímzéses partelbe rendezem. A terv tökéletes megvalósulása, a kivitelezési aktus nem egyedül az én kezemben, hanem a természet erejében is van. Tavaszi kibújáskor már nem tudom pótolni a ki nem bújt hagymákat, a terv tökéletes mivoltát felülírja a természeti tényező és hiányként mutatja meg magát.

hang: Kovács Balázs

Edward W. Soja Harmadiktér fogalmának együtt-hatása folyamatosan zajlik - de láthatatlanul, az elbeszélés, az elmesélés, sőt, a kint és bent párbeszéde révén tudom csak feloldani a dialektikát és az áhított trialektika felé irányulni. Az átélt szövegkorpuszok összeolvasásában lesz majd egy új szövegdinamikai esélyem a megértés bonyolultabb egymásra-hatásainak megmutatására.

A kert, mint szövet vagy mint szöveg.
A kert élő szövete rányomul az élettelen, az épített részek széleire és folyamatosan elnyeléssel fenyeget. A természeti erő, mely mindent képes betakarni, elrejteni. A járdára nyomuló gyepfelület, a futónövények homlokzatfedő szerepe. Kétfajta textúra összeillesztésének módozatbeli kérdései: a létformák nem egybefonódnak, hanem egymásra nyomulnak, alágyűrnek.
A kert írott és festett valóság a papíron: szövegként, vagy képként jelenik meg. Panorámafotó, mint a tér közepén álló falfestmény szemlélője. A történetek tereként megjelenő leírás, mely valósságában és elképzeltségében már a képzeletbeliség révén is az irodalmiság fogalmába tartozik.

Mától tekinthető meg Kustos Irma Virágarcok című fotókiállítása az Okosházban (http://okoshaz.hangfarm.hu/4.html).

A szó modern, huszadik századi értelmében perszonalista megfogalmazása ez a virágoknak: az ismert és a meglepően új egységébe ötvözött tudás. Felismerem, de így még nem láttam. Rájövök, hogy te vagy az, de ezt az oldaladat még nem vettem észre. Megmutatod magad, miközben mégis titokzatos maradsz, rejtélyed vonzása rabul ejt. Odafordulásom feléd engem is jellemez. Látásod, pillanatnyi mozdulatod visszhangokat kelt bennem és igyekszem én magam is olyan széppé lenni, mint te vagy.

Rézvirág