Kharón ladikján

Ha az ember – mint az immáron harmadikként itt, a Faluságban, a széles közönségnek legelső alkalommal bemutatandó album szerzője is – szenvedelmes biológus, akkor saját egészségi állapotáról már apró testi jelekből is képes messzemenő és helytálló következtetéseket levonni. Lantos Gábor is, biológusként, mindent előre tudott és látott. Így télelőn, a 2007. évben, elkészítette a Kharón ladikján (Hangjátékok) című lemezét, ahol az előadók „állatok, patak, és mások”.

Ez az album a Faluságban korábban bemutatott Állathangok és Huszonhárom markóci madárkánon fémjelezte sorozatot megkoronázó harmadik, egyben utolsó darab. Most, a november elejei időszakban, ennek az albumnak a közzétételével fejezem be Lantos Gábor véglegesen lezárult zenei ténykedésének a bemutatását és ajánlom szeretettel a Kegyes Olvasó figyelmébe nemcsak a számok meghallgatását, de a lemez „szerkesztője” által írott kísérőszövegnek a figyelmes elolvasását is.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Lantos Gábor: Huszonhárom markóci madárkánon

Variációk egy énekes rigó dalára
Bemutató, 1. rész

Úgy adódott, hogy – Balázs Soundscape-ökológia című, pár hete a Faluságban megjelent cikke által indíttatva – Lantos Gábor Huszonhárom markóci madárkánon című, Markócon, 2007 januárjában megjelent, zenei művekből álló összeállításába a szélesebb közönség most, Lantos Gábor születésének 65. évfordulóján, és itt, a Faluságban kaphat legelőször betekintést – köszönettel az oldal szerkesztőjének, Juditnak.

enter image description here

Lantos Gábor már több mint tíz éve a – főműve címéül választott – kozmikus ösvényeken bandukol jellegzetes hosszú lépteivel, vállán kopott, zöld, vászon vadásztarisznyájával, benne tompán, ezüstösen csillogó kis felvevőszerkentyűjével, kezében féltett mikrofonjával, meg-megállva, hogy a természetnek a csendből felzengő, tünékeny, megismételhetetlen hangjait lélegzetvisszafojtva elkapja, lerögzítse az örökkévalóságnak.
Majd hazaballag könyvekkel és egyéb írott szóval tömött, rendkívül puritán dolgozószobájába és hosszú órákon át, étlen-szomjan, az időről tökéletesen megfeledkezve belemerül alkotómunkájába: a hangoknak az általa lefektetett szimmetriai rendszerek szerinti rendezgetésébe, újjákomponálásába.

Ez az összeállítása – mert több is van – elsősorban a szívének kedves pedagógiai, módszertani célzattal készült, a hallgató fülének kényeztetése harmóniába rendezett hangokkal most kevésbé állt törekvésének a középpontjában.
Olvassuk saját kísérőszövegét, hallgassuk zenéit:

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here