Algoság - beszámoló a madridi ICLC-ről

Egy ideje elmaradt a zenei és technológiai rovat a Faluságon, ami annak a jele, hogy épp akörül folyik a munka (más esetben is tapasztalom az írásbeli kommunikáció polarizáló és ezáltal félreérthető hatását: valaki vagy sokat ír [magáról] vagy nem ír [másról vagy magáról], de aligha van olyan, aki a kettő közé pozicionálja magát, noha az ő szerepe a leginkább jelzésértékű az egészre nézve [bár a közösségi oldalakon a csendben lévők is épp továbbgörgetésükkel jeleznek {épp a sokat írók nem nagyon figyelnek erre}, azok, akik látnak, olvasnak, gondolkodnak, de nem reagálnak, nem kezdeményeznek; nagy élmény egy-egy csendben lévő közösségioldal-társsal olykor-olykor szóban, tipikusan az utcán találkozva megbeszélni egy virtuális kommentfolyamot vagy eseménysort]), ami most legalább egy kicsit befejeződött vagy irányt váltott azzal, hogy a múlt héten Madridban bemutattam a live coding konferencián az évek óta pátyolgatott Makkerónit.

enter image description here
A CineVivo természetes nyelvű vizuál-kódoló rendszer bemutatása

Kezdem onnan, hogy mi a live coding. Ez egy olyan, nemcsak elektronikus zenei, hanem akár egészen más művészeti ágra (koreográfia, vizualitás, költészet) is alkalmazható előadásmód, amelyben a végeredményt létrehozó szabályszerűségek a néző szeme láttára születnek, tipikusan számítógépes kód formájában. Így nem csak a produktumot hallja/látja/olvassa a közönség, de annak eredetét is, amennyiben azok számítógépen futó programokra írt utasítások. Más ez tehát, mint az improvizáció, amelyben a folyamat és a végeredmény alkotja az egészet: itt azt a forrást is láttatni óhajtjuk, amit csak mi látunk, és ezzel mintha jobban közvetítenénk azt, ami bennünk van (a rutin, a koncepció, ötleteink) és amúgy érzékszervileg közvetíthetetlen. Így, leírva már konkrétabban megfogalmazódik az, hogy nem értem, ez miért is jó. Nem a bennünk zajló folyamatot, hanem csak egy eggyel közelebbi réteget nyitunk meg a tisztelt publikum előtt, de attól még a kulcs nálunk marad; legfeljebb csak az érthetetlenség válik még nagyobbá, ha valami olyat alkotunk, ami elvárhatatlan azon dokumentumoktól, amelyeket közszemlére helyezünk.
Itt, Madridban is jópárszor volt ilyen érzésem. Ami egyébként pozitív elmozdulás, tekintve, hogy nem rajongtam eddig a (jó) live coding-ért, mert elnyújtott és vérszegély előadásokat láttam, a táncosabb verziójú algorave produkciók pedig a '90-es évek eleji happy rave partik és a még régebbi demoscene világ (mindkettő külön-külön amúgy fantasztikus közeg!) legkisebb közös osztójára utalták a zenei világot. Ezzel szemben viszont néhány hangperformansz világokat mozgatott meg a fülünk hallatára, és hiába bármilyen segédlet, akkor sem lett tiszta, hogy ennek kódja egyáltalán hogyan íródhatott meg, nemhogy a projektoron közvetítve, de úgy egyáltalán?

enter image description here
AlgoRave est

Szóval az a helyzet, hogy átértékelődni látszik egy-két dolog miatt a live coding-ról alkotott véleményem. Eddig úgy értelmeztem az egészet, mint ahogy az a lovasíjász, aki ólomsúlyt visel a derekán, csak hogy véletlenül se legyen könnyű dolga munka közben: a live coding-ot is úgy tekintettem, mint ami olyan mérvű akadályt állít a zenei előadás elé, hogy soha ne lehessen a zenélésből örömzenélés vagy zenehallgatásöröm (emlékezünk Thomass Mann Doktor Faustus-ára: >a zenének olyan nagy az istállómelege, hogy képtelenség lehűteni<), mert minden egyes apró zenei eseményért gondolkodni, tervezni, számolni kell. Valahogy még most is úgy tűnik, hogy inkább az interfész illetve az előadásmód dominál a kifejezés fölött, de mintha maga a kifejezés már egy, az alkotó által testreszabott "akadály" lenne. Ez voltaképpen akár stílusjegy is lehet.

Az ICLC vagyis a live coding közösség nemzetközi konferenciája néhány éve szerveződik (az elsőt 2015-ben látta vendégül a Leeds-i egyetem), és körülötte mára egy 100 fő körüli (inkább virtuálisan aktív) közösség áll, akik rendszeresen megmutatják egymásnak alkotói és programozói munkájuk, kutatásaik eredményeit. Már túl vagyunk az alapkérdéseken, de időnként azért felmerülnek az önlegitimáló, a terület egyedi sajátosságait újrakódoló viták: előadásmód, vizualitás megjelenése, melyik operációs rendszer az autentikus stb., ugyanakkor még vagy már nem foglalkozik a csoport esztétikai, zenei kérdésekkel. Talán jobb is (Danto óta jól tudjuk, milyen következményekkel járhat az önreflexió nárcisz-tükre...), és talán pont emiatt is - mert nem számít, hogy mi akadémikus és mi underground, mit kell ülve és csöndben figyelni, mit pedig sörrel a kézben - elég változatos művészeti megközelítésekkel találkozhatunk.
Mint pl. a fent már említett világmozgató performanszok között Renick Bell, vagy inkább a gameboy-punk vonalat képviselő, argentín Maia Koenig (RRayen) által kijelölt két véglet. A szervezőket láthatóan egy percig sem foglalkoztatta, hogy stilárisan vagy műfaj szerint a hagyományos elvárásokhoz igazítsák a programot, így találkozhattunk délutáni órákban a Medialab Prado előadótermében breakcore őrülettel, előadásokkal, machine learning workshoppal, és az esti "Algorave" helyszín sem volt épp kizárólag tánczenei, hanem elég vegyes és érdekes audio-vizuális performanszokat élhettünk meg, a fentiek mellett pl. a pécsi kötődési Kolmogorov Toolbox-ot is.

enter image description here
A Medialab Prado nappal...

Néhány dolgot kiemelnék (végülis ezzel kellett volna kezdenem) a programból, amit érdekesnek találtunk a Faluság szerkesztőségében. Azokra a területekre figyeltünk fel, amelyek a határterületeket, a textualitás újraértelmezését feszegetik. Pl. Kate Sichio - amúgy, őszintén nem túl árnyaltan kivitelezett, de ötletes - munkái a kódolás és a koreográfia között teremtenek átjárási kapcsolatokat (pl. ez), de nemcsak úgy, hogy mondjuk koreográfiát kódolunk valós időben, hanem úgy is, hogy bizonyos változók vagy függvények a táncos által kerülnek rögzítésre, végrehajtása, vagy az ő döntése alapján akár végre nem hajtásra. (Kate volt a szekcióm moderátora is, Judit haragszik is rá egy kicsit, mert szerinte 5 perccel kevesebbet engedett beszélni:)

enter image description here
... és a digitális homlokzat működésben éjjel (kép forrása)

A vizuálos live coding részleg is sok továbbgondolásra késztetett - közülük mindegyiket kiemelném: Charlie Roberts, a Gibber webes live coding környezet készítője egy generatív grafikai algoritmussal állt elő Marching.js néven (igazán üdítő, amikor az embert úgy-ahogy elhelyezed valamiféle skatulyába, és erre egy totál más dologgal rukkol elő), egy mexikói alkotóhármas egy olyan, CineVivo nevű rendszert mutatott be, amelyben parancsok helyett mondatokat kellett megfogalmazni (nyilván spanyolul) E/1-ben, és ezeket mintha a gép mutatná be. Harmadikként pedig Olivia Jack, egy san francisco-i ifjú hölgy, aki a Hydra nevű, szintén webes generatív vizuál rendszer készítője. Szeretem a vizuális-kreatív technológiai megoldásokat, mert a megközelítéseiket és könnyedségüket illő lenne átültetni a hang területére is.
Szóval összegzésként: ezt az egész impulzus-sort kellene most valahogy fejben és képzeletben utolérni és realizálva is behozni a következő hasonló alkalomig....

enter image description here
Hydrák

A kontextusról még nem esett szó, pedig igazán fontos. A Medialab Prado programjaiba évek óta belebukkanok, nemcsak különféle technológiai, csináld magad (DiY), de kultúrközvetítő, gyerekfoglalkozás, co-working iroda, kiállítótér és egyéb, ehhez hasonló és igen izgalmas asszociációkat ébresztő szakmai programok, de artist-in-residency öszöndíjak és egy fablab (nyitott barkácsműhely) gazdái is, mindezt ráadásul államilag fenntartott (mi ilyenben már nem reménykedünk) intézményként Madrid belvárosában, egy igazán nekik tervezett és a fentiek fényében méltán sikeres közegben. A szervezők szintén évek óta és láthatóan sikeresen művelik a live coding kultúrát a környéken, így alakulhatott át a konferencia egyben ünneppé azok számára, akik az utóbbi időben kapcsolódtak be ebbe a közegbe.

És még egy, el nem hanyagolható dolgot szeretnék megemlíteni: a spanyolok és a mediterrán lazaság összekapcsolása legalábbis az ICLC esetén téves - nem vagyunk késős típusok, de így is alig sikerült minden programra odaérni, merthogy pontosan kezdődtek, profin és figyelmesen előkészítve, átgondolva, az igényekhez és körülményekhez szabva.

Én amúgy egy webes hangoperációs rendszerről tartottam előadás (http://makker.hu/makkeroni/), aminek leírása itt található.

Végül pedig egy madridi Faluság: Judit felfedezte, hogy a Medialab épületéből kinézve mire látunk rá:
enter image description here


Szerző: Kovács Balázs

A második Faluság-szerző