Neveljünk természetes vírusölőket, antibiotikumokat a konyhában!

Most, hogy vészesen közeledik az influenza szezon és ami még aggasztóbb, az egyre szélesebb spektrumban, szélsebesen terjedő korona-vírus, égető szükségünk van, hogy az egyszerű módszereket bevetve hatékonyan tudjunk föllépni a kórokozók ellen.

Antibakteriális hatásuk miatt nagyon sok növényt már évszázadok óta hasznosítanak a népi gyógyászatban, ezek a természetes antibiotikumok. Képesek az egyes fertőzések terjedésének megállítására vagy teljes elnyomására is.

Hajtatásuk, csíráztatásuk elindítása néhány percnyi időt és energiát igényel csak, de hatásuk testet-lelket boldogító. A most felsorolt növényeket csíráztatva, majd frissen, napi szinten fogyasztva jó eséllyel növelhetjük szervezetünk ellenállóképességét a támadó kórokozókkal szemben.

Kerti zsázsa (Lepidium sativum):
Világhírű természetes gyógyszer! Kitűnő a szív-és érrendszerünkre, vérhígító, vérnyomásszabályzó, de jó a bőrnek, helyi kezeléssel pasztaként, emésztésünkre is kedvezően hat. Emellett gyulladásgátló és nyákoldó is. Meglehetősen igénytelen, egyszerűen termeszthető akár lakásban is. Egy napig vízbe áztattam, ezután sekély földbe vetettem. A vetés után már néhány nappal láthatóan hajtani kezd, 6-8 centiméteresre nőnek. Amikor ez megvan, máris szedhető. Folyamatosan, kb. 3 hetente újra vethető. Legegyszerűbben ollóval vágható. Gyerekeknek ez a kis magvetés rendkívül látványos, pár napon belül látják munkájuk gyümölcsét és végigkísérhetik a csírázás, hajtásnövekedés fázisait.

enter image description here

Enyhén csípős íze van. Szendvicsekbe, hideg salátakeverékekhez kiváló. Egy szelet vajas kenyérre szórva például jó kis vitaminbombát alkot.
Én a bio magot az Auchanban vettem, ott a kertészeti részen mindig találtok többféle csíráztatni való magot.

Fokhagyma (Allium sativum):
Azt hiszem, a fokhagyma évszázadok óta köztudott baktérium és vírusölő hatását senkinek nem kell bemutatni. Viszont én ugyanúgy, ahogyan a zsázsát, egy napnyi tiszta vízben való áztatás után (hogy a csírázást gyorsítsuk), egy sekély humusz rétegben meghajtattam. Így a zöld szára apróra vágva, kicsit különlegesebb felhasználásra, szintén friss salátába, egy szelet husira szórva, vagy szendvicsbe rakva szuper ízélményt ad.

enter image description here

Batáta-Édesburgonya (Ipomoea batata):
Itt a kivétel, mert ez a növény nem egyszerűen vethető, hosszadalmasabb folyamat, palánta nevelésével kezdődik. Nálam is ez egyelőre egy kísérlet, ami most úgy néz ki, el is indult.
De kezdjük az elején. Az utóbbi időben nagyon felkapott zöldségféle, de azt gondolom nagyon jó választékbővítő a megszokott krumpli-rizs köret tengelyben. Emellett nagyon jó élettani hatásokkal bír. Csak felsorolásszerűen, mert ez mindenhol megtalálható:
- magas rost és ásványi anyag tartalmú
- A, B, C vitaminban gazdag
- magnézium tartalma miatt szuper stresszoldó
- vas és kálium természetes forrása
- antioxidáns.

enter image description here

Szóval gyökereztetem /hajtatom úgy, hogy a vízbe folyamatosan csak 1-2 cm ér. Nekem már a pici hajtáskezdemények láthatók rajta. Ehhez kb. 1 hét kellett. Ezután meglátom, hogy a levágott gumó elkezd-e alul gyökeresedni. Ha nem, a megnőtt hajtást leválasztva, azt gyökereztetem. Akinek kedve van, tartson velem, kísérletezzetek otthon!
Azonban ha biztosra akartok menni, kertészetünkben májustól isteni lila és narancs húsú palántákat vásárolhattok majd!

Petrezselyem (Petroselinum):
Végezetül egy igazi jolly joker! Gyógyhatásai között olyanok szerepelnek, mint a vértisztítás, lúgosít, teli van flavonoidokkal, vizelethajtó, vesetisztító. Nem is sorolom tovább...

enter image description here

Egyszerűen levágjuk egy fehérrépa csúcsát, ahol a zöldje kezd nőni. Egy lapos tányérra tesszük és éppen csak annyi vizet teszünk a tányérkára, hogy elérje a répadarab alsó részét. Aztán várjuk a zöldikéket. Kb. 1 hét után kezd elindulni. Vigyázzunk: ne lepje el sok víz, mert akkor rohad, viszont mindig tartsuk nedvesen.

Általánosan pedig azt kell tudni, hogy sok-sok fény kell minden növényke életre keltéséhez, így érdemes déli fekvésű ablakba tenni.
Remélem megjött a kedvetek egy kis szobai kertészkedéshez itt a zimankós, ködös januárban is! :))

enter image description here


Szerző: Prókai Orsolya