A Női(író)kör első házifeladata az volt, hogy a találkozó alkalmával feldobott körkérdést mindenki írja is le, lehetőleg úgy, vagy közel úgy ahogy elhangzott. Nem egyszerű a visszaemlékezés a témánál maradás, amikor az emberben cikáznak a gondolatok…

…hogy mit is mondhatnék az én város-vidék kapcsolatomról?
Én soha nem éltem városban, leszámítva azt a 3 hónapot, amit - 5 és fél évvel ezelőtt - a pécsi szülészeti klinika terhespatológiai osztályán töltöttem. Ott megtapasztaltam, hogy milyen lehet az igazi börtönlét, de nem akarom azzal összekötni azt az időt, mert nem börtönként éltem meg. Ami különösen megmaradt, hogy a látótér beszűkült, azalatt az idő alatt lebontották a magasházat, nemcsak kirügyeztek, virágot hoztak, de már kis gesztenyék is voltak a fákon a klinika udvarán.
De az természetesen nem volt „igazi városi élet”, mert hogy nem mehettem ki a városba, még csak egy boltba sem.

Ezt az időt leszámítva én mindig itt éltem Ellenden, praktikus okok miatt Pécsre jártam óvodába, általános iskolába a szomszéd faluban aztán középiskolába újra Pécsre.

Nagyszüleim a helyi TSZ-ben dolgoztak, háztájiként otthon marhákat tartottak, hagyományos módon, bekötve istállóba. Ezt soha nem szerettem, nem láttam a szépségét, sőt szégyelltem és irtó cikinek tartottam ezt akkor a ’90-es években.
Anyai dédipapám volt a kovács Ellenden, ők Hásságyról származtak. Komplett kovácsműhelye volt. Nagy szívfájdalom, hogy onnan csak az üllője maradt meg, azt apukám kimentette, az ma a helytörténeti múzeumban található. A család anyai ágának ezek nem voltak értékek. Fel sem merült, hogy ezt a házat, műhelyt megtartották volna, ma ritkaság számba menő múzeum lehetne. Nagyon sajnálom, hogy onnan az üllőn kívül nem maradt meg semmi.

Tamással, a férjemmel, aki a szomszéd faluból Hásságyról származik, itt maradtunk Ellenden. Az apai nagymamám házába költöztünk, melyet ők építettek a 60-as években, mi kibővítettünk, felújítottunk, hozzáépítettünk. Az itt végzett munka teljes egészében a férjem munkája volt, igazán olyan lett, amiben jól érezzük magunkat, ahova jó hazajönni.
Remélem a gyerekek is így lesznek vele, később.
Hogy lesz nekik egy hely ahova mindig haza lehet menni, bárhol is éljenek majd!

Itt Ellenden sajnos nincs óvoda, iskola, Pécs 15 perc, a munkahelyem szerencsére a város szélén van.
Használjuk és kihasználjuk a város közelségét, minden szempontól.
Néha jobb lett volna ott élni, pl. kicsi gyerekkel, de kicsit nagyobbal már inkább a falu jobb. Még nagyobbnak meg már megint a város praktikusabb volna. A későbbi tanulmányok miatt pedig egyértelműen a város, sőt remélem egy igazi nagyváros lesz számukra a cél.

Kezdetben ugyanúgy lett kertünk, állataink (tyúkok és disznók) mint a szüleimnek, de nem belső indíttatásból, hanem mert azt gondoltuk, hogy azt úgy kell!
Aztán a magam részéről, úgy gondoltam, hogy az én időmbe nem fér bele, hogy állataim is legyenek, így nem is erőltettem.
A férjemnek volt egy régi terve, hogy a szomszédok által nem használt kertekben birkákat fog tartani, mondogatta már egy ideje, aztán a végső lökést a 2020-as márciusi fagy adta meg hozzá, amikor a Kajszis már majdnem virágban volt és szinte teljesen elfagyott.
Hogy ne kelljen „ingyen” füvet nyírni, hozott 4, majd még 2 birkát, aztán érkezett egy Boci is.
Szabadtartásban vannak, 5 kertnyi területen, télen-nyáron. Más érzés felmenni a kertbe, így, hogy ott másfajta élet is van.

Nagy Anita fotója

---