Kerthangok és kertzenék.
Zene a kertben. Hangszer a kertben. Kertkoncert.
Kerthasználat. Mulatókert.
A kert különféle használati módjainak sorába nemcsak a haszon- és díszkert, hanem a pihenőkert, a mulatókert is hozzá tartozik. Szabadtéri színpad, kertmozi....
A természetbe kivonulva, azt megtöltve élvezni a felszabadult szellemi és lelki életet, miközben a nyílt tér adta lehetőségek - jobb esetben - hozzáadódnak az élvezethez (és nem elmossák azt). Miért olyan elementáris az időjárás kénye-kedvének kitéve lenni? Miért olyan vonzó, hogy kivigyünk a rétre egy zongorát? Napfény.
Térátértelmezések. Viszonyulásmódosítások. Különlegesség: felejthetetlen.
Bálint munkája nélkül is szeretem a hintánkat, de már hiányérzettel párosul: azt akarom, hogy mindig és bármikor zene szóljon, mikor rajta ülünk. Élvezet- és minőségfokozás, ugyebár.
Írtam már arról, hogy milyen fontosnak tartom a gyerekekkel külön-külön is kapcsolatcsatornákat kiépíteni. Egyikükkel-másikukkal hintázva ugyanolyan mindent elmondható állapotba kerülünk, mint mikor sétálunk vagy főzünk: nem kell egymás szemébe nézni, nincs feszélyezettség amiatt, hogy most kezdeni kéne egymással valamit, most beszélgetni kéne, most mondani kéne valamit, stb. Cselekvés közben ezek a szituációs élek elsimulnak, természetes folyamuk korlátok és elvárások nélkül áradhatnak. Közös dolgaink. Közös.
Balázzsal hintázni pedig: hálóingben és gumicsizmában kacagva megelőzni a napot, a gyerekekkel való együttlét higgadtabb idejét.

Mióta a reneszánsz és barokk kertek történetét bújom, mindig meglep az a gondolatom, hogy - ha a térszerkezet szimbolikájából kiindulva értelmezünk - egy reneszánsz-szerű korszak után megint a barokkban vagyunk: a humanizmus kiegyensúlyozásra törekvő részletezettsége és kidolgozottsága megkérdőjeleződve új hierarchikus viszonyok felé tendál. A részek immár megint nem egyenlőek, hanem az egész koncepciójának alárendeltek. Felbomló harmóniák, melyek végletességbe csapnak.
Újjáéledő villa-koncepciók (villa suburbana: az itáliai reneszánszban a tehetősek városon kívüli, nagyobb területtel rendelkező vidéki háza, amihez nem tartozott gazdaság (az már a villa rustica). Városon kívül, de ahhoz tartozó területeken manapság egyre reprezentatívabb házak és kertek sokaságával találkozunk. Ideális esetben ház és kert egységet képez, azaz a házhoz értelmeződik a kert. Ezzel együtt ugyanakkor egyre nagyobb teret kap az egyformaság, sőt a stílustalanság és a giccs is. Az anyagi lehetőségek nincsenek mindig összhangban a műveltségbeliekkel - az emberiség rendre visszatérő társadalmi és esztétikai problémája.

Jellemző villa suburbana alkotás: Villa Giulia, Róma, homlokzat

Jellemző villa suburbana alkotás: Villa Giulia, Róma, épített kertrészlet

A villa rustica tipikusnak mondható alaprajzi terve

Csak pár fogalom, amivel a barokk bonyolultságát jellemezni szoktuk: ellenreformációs törekvések/politikai abszolutizmus megszilárdítása, gazdagság/pompa, hétköznapok valóságából kiemelni a halandót, miközben az egyház hatalma megerősödik, modern gondolkodók és természettudományos módszerek, tudomány és szépség összekapcsolása, spiritualizmus és realizmus, illetve a racionalizmus és irracionalizmus egyidejű jelenléte, továbbá holisztikus gondolkodás, polihisztorság iránti igény, ami azzal a tudattal párosul, hogy a világ valójában kiismerhetetlen. A manierizmus fő szimbóluma a labirintus (ugye nem kell soroljam az idevágó népszerű kortárs irodalmi alkotásokat? Emlékek őre, Harry Potter, Éhezők viadala....).
Talán az utolsó pont az, ahol a lényeges eltérés mutatkozik a jelennel szemben: szerintem mi, mostaniak hiszünk a világ megismerhetőségében.

Reneszánsz kertrészlet: egységes, megismétlődő parterek egyenrangú, egyenlő súlyú ritmikus megismétlése kiemelt középpontozás nélkül.

Barokk kertrészlet: megjelenik és hangsúlyossá válik az axis szerepe, azaz a középvonal kiemelt jelentőséget kap, illetve a víz eleme kitüntetett státuszba kerül, önálló kertesztétikai és kerttechnikai tényezővé válik.

"A barokk korszak a nagy felfedezések és filozófiai felismerések kora is. Még nem mond le az egységes világképről, a szintézisről, de a kétkedő, elemzőgondolkodás már kezdi szétfeszíteni a világ változatlanságának képét. A művészet is nagy hangsúlyt helyez a tapasztalatra, a természet megfigyelésére. A természet alapjának a dinamizmust, a mozgást, az állandó változást tekintették, ugyanakkor fokozottan jelentkezett az állandóság, a rend, a rendszerezés, a szigorú alá-fölérendelés igénye. A művész egyaránt szólt az értelemhez és az érzelemhez, célja a meggyőzés. Szenvedélyesség, pátosz, teatralitás, misztikus és drámai témák jellemzik. Az egyes művészeti ágak gyakran átlépik határaikat, egyfajta összművészeti hatásra törekszenek." (Dr. Jámbor Imre: Bevezetés a kertépítészet történetébe, 76.oldal)
Hát kérem, nem ezt éljük mostanság is?!?

A telek felső végében álló hintára már akkor szemet vetettem, amikor a házigazdák részéről Balázs először körbevezetett a végeláthatatlannak tűnő területen. Nem volt konkrét tervem, amikor megérkeztem a Hangfarmra, de azt erősen éreztem, hogy a helyszín adottságaiból kiindulva kellene kitalálnom valamit, mégpedig talán egy hanginstallációt. Mivel a szóban forgó hinta – mint minden hinta – már eredendően, definíció szerint egy interaktív, kinetikus installáció, kézenfekvőnek tűnt, hogy ezt a jól működő rendszert egészítsem ki valamiféle hangzó aspektussal.

Itt most álljunk is meg egy kis magyarázkodásra: a kiegészítés mint művészi aktus (mondjuk a semmiből való létrehozáshoz képest) elsőre amolyan nem-eredeti, energiatakarékos, lustaságból fakadó hozzáállást sejtethet; ne feledjük azonban, hogy a létező dolgok kisebb-nagyobb gesztusokkal történő átértelmezése/továbbgondolása hatásos eszköz tud lenni és komoly hagyományokra tekint vissza (public art, intervenció, helyszínspecifikus installációk).
Itt nekem a morális dilemmát és a művészi-technikai kihívást nem is ez, hanem sokkal inkább az okozta, hogy hogyan tegyek hozzá a meglévő struktúrához anélkül, hogy túlságosan beleavatkoznék az ökoszisztémába, elfedve vagy elrontva benne valamit, ami jó. A hinta ugyanis szervesen kapcsolódik a környezetéhez, amely jelen esetben különösen hangsúlyos és gazdagon tagolt: mögöttünk erdős rész, előttünk egy dús és változatos növényzetű rét, körben szántóföldek és gyümölcsfák, a távolban hegyek. Mindezeknek ráadásul hangjuk is van: a közelben rovarok, szél, távolabb harangozás, közeledő vihar hangjai. Maga a hintázás mint tevékenység is ebben a kontextusban teljesedik ki és válik multiszenzoriális élménnyé.

A hinta két, egymástól függetlenül mozgó ülőkével rendelkezik; bár egyedül is élvezhető, a benne rejlő teljes potenciál csak társas felhasználás során mutatkozik meg – ilyenkor a két személy nemcsak a környezethez, hanem egymáshoz is viszonyítja a saját mozgását: törekedhetnek szinkronra vagy függetlenségre, versenyezhetnek, hogy ki tud nagyobb kilengést produkálni vagy extrémebb hintázási technikát bevetni. Ez adta az ötletet, hogy a hanginstalláció-hintát is csak ketten lehessen maradéktalanul kihasználni – egyébként is régóta foglalkoztatnak olyan művészeti projektek, amelyek felfedezéséhez több látogató közötti együttműködésre van szükség.

A kettő mint résztvevői létszám ugyanakkor nemcsak az egyhez, hanem a sokhoz képest is speciális minőséget képvisel, ezt talán nem is kell nagyon magyaráznom. Elkezdtem gondolkozni a ketten létrehozható, kétrétegű, kétszólamú stb. zenei anyagok, illetve általánosságban a párbeszéd és a közös alkotás mentén. A kínálkozó asszociációs mezőből – engedve a kísértésnek – a romantikus-ismerkedős-párkapcsolati tematikára esett a választásom, így született meg a fejemben a szerelmi duett mint a páros hintázás szinte magától értetődő (potenciális) jelentésrétege. Ezzel az is eldőlt, hogy nem absztrakt hangtextúrákat, hanem hagyományos, felismerhető dallamokat fogok használni. Ha már lúd, legyen kövér – gondoltam, és egy kissé szentimentális, de számomra kedves, egyúttal közismert részletet választottam a Bernstein-féle West Side Story-ból. A Somewhere című dal úgy szerelmi duett, hogy valójában egyetlen énekszólam van benne (amelyet hol külön-külön, hol együtt énekel a két főszereplő), viszont a zenekari kíséretben végig jelen van egy második, ellenpontozó szólam. Mivel egyenrangú szerepeket szántam a hintáknak, ezt a két szólamot tartottam meg az eredeti zenéből, minden más kíséretet elhagytam. Hangszínek tekintetében mindenképp szerettem volna eltávolodni az eredetitől és reagálni az új kontextusra, ezért a dúdolás-zümmögés-szél háromszögben keresgéltem szintetikus hangzást, amelyet mesterségesen elbizonytalanított intonációval próbáltam még organikusabbá, életszerűbbé, ember- és állatközelibbé tenni. (Megint nem eredetit alkottam tehát, hanem egy “talált tárgyat” adaptáltam.)

A célként kitűzött felhasználói élmény: minél nagyobb lendülettel hintázok, annál hangosabban szóljon az én hintámhoz tartozó szólam – a mozdulatlan hintához tartozó alapállapot pedig a csend (illetve a környezet által biztosított soundscape). A két résztvevő így behatárolt keretek között ugyan, de változatos helyzetekkel kísérletezhet. Ez első ránézésre két egyforma, egymástól függetlenül működő rendszert feltételez; igen ám, de a romantika érdekében gondoskodni kell arról is, hogy közben a két szólam – még ha az egyik vagy mindkettő olykor teljesen el is némul – mindvégig szinkronban legyen.

A technikai megvalósítás mikéntje csak utólag tűnik magától értetődőnek. Eleinte úgy gondoltam, hogy a vezérlésről egy (vagy két) szenzorokkal felszerelt Arduino és/vagy Raspberry Pi vagy hasonló mikroszámítógép fog gondoskodni, csak aztán jöttek a kétségek a viharbiztosságtól kezdve az áramellátáson át egészen a szenzorokkal kapcsolatos szakértelmem hiányáig. Egy ponton rájöttem, hogy igazából az összes szükséges komponens együtt van a zsebemben lapuló okostelefonban, amelyen ráadásul simán tudom futtatni az algoritmusaimat is. Annál azért gyakorlatiasabb beállítottságú vagyok, hogy túlságosan nehezemre esett volna a barkácsolással járó cool-faktor elengedése – és ekkor még nem is sejtettem, hogy mennyire jól döntöttem.

Vannak különböző telefonos applikációk, amelyek lehetővé teszik számítógépen, a Pd (http://puredata.info/) audiovizuális fejlesztői környezetben összerakott algoritmusok mobileszközön való futtatását. Nekem a MobMuPlat (http://danieliglesia.com/mobmuplat/) app használatával volt már korábbról tapasztalatom, így most is ezen az úton indultam el. Nem mondhatnám, hogy elsőre eltaláltam volna az optimális működési mechanizmust: talán az ötödik-hatodik verzió volt az, amelyik a hintánál való teszteléskor már nagyjából a kívánt eredményt produkálta. A telefonba épített giroszkóp és akcelerométer (gyorsulásmérő) adataival próbálkoztam, először az ülőke maximális dőlésszögéből, majd pedig a maximális gyorsulásból következtetve a hinta kilengésére. Végül ez utóbbi kezdett használhatóan működni, nagyjából akkortájt, amikor az egész Hangfarmot elmosta egy apokaliptikus vihar és a nyomában érkező árvíz.

Mivel a közelgő szombati prezentációs esemény idejére is hasonló időjárást jósolt az összes illetékes szerv, és a szervezők az összes szabadtérre tervezett programot beköltöztették a házba, hamar beletörődtem, hogy itt most semmiféle hintás projekt nem lesz. Az ominózus nap délutánján azonban olyan váratlan optimizmust kezdett sugározni a természet, hogy úgy döntöttem, teszek egy kísérletet az installálásra. És itt jött nagyon jól a technikai setup egyszerűsége: a beépítés gyakorlatilag abból állt, hogy rászigszalagoztam a két mobileszközt (egy iPhone és egy iPad lett végül) az ülőkék aljára, a két bluetooth hangszórót pedig ízlésesen elrejtettem a környező susnyásban – semmi kábel. A szinkront úgy oldottam meg, hogy a lejátszás indításához egyszerre kellett megnyomni egy gombot a két eszközön; egy másik gomb segítségével pedig azt hoztam az adott eszköz tudomására, hogy a mindkét szólamot tartalmazó sztereó hangfájl melyik sávját kell lejátszania a hozzá tartozó hangszórón. A hangszórókat a releváns hinta oldalán, de több méter távolságban, és kifelé fordítva rejtettem el; ezzel nemcsak a páros hintázás inherens sztereóságát kívántam fokozni, hanem azt az érzetet is, hogy az installáció minimál-invazív módon, organikusan simul bele a környezetébe, illetve egészíti ki a meglévő infrastruktúrát. Mivel így az egész technika majdhogynem láthatatlan volt, megszülethetett az elvi lehetősége annak, hogy egy mit sem sejtő hangfarmlátogató (pár) mintegy véletlenül, ártatlan hintázás közben fedezze fel a hozzáadott hangi aspektust.

Ez meg is maradt az elvi lehetőség szintjén: az időjárás jóindulata rövidtávúnak bizonyult, így történhetett, hogy a beépítésben és a tesztelésben önzetlenül segédkező Orsi, T.Bali és Nándi lettek az installáció optimális verziójának egyedüli tanúi. (Orsi és T.Bali amúgy jó teszterek módjára olyan fokú lelkesedéssel feszegették az konstrukció határait, hogy rajtuk kívül a sorsnak is hálával tartozom, amiért sem a rendszer, sem a hinta nem omlott össze…) Alighogy végeztünk, az eső megint esni kezdett, én pedig begyűjtöttem a hangszórókat a rétről, és mindenféle nejlonokba csomagolva a hinta melletti farönkökre helyezem őket. Miközben menekültünk lefelé a fokozódó esőben, reménykedtem abban, hogy ez az állapot csak ideiglenes lesz, és utána a többi érdeklődő is eredeti pompájában látogathatja majd a műalkotást. Persze nem így lett, de ezzel együtt is nagy öröm volt pozitív élménybeszámolókat hallani mindazoktól, akik az este folyamán a körülményekkel dacolva felzarándokoltak a hintához. (Bónusz meglepetés volt, hogy amikor 3-4 órával később felmentem sötétben és szemerkélő esőben, hogy leszereljem az eszközöket, még mindig tökéletesen működött minden, holott meg voltam róla győződve, hogy minden beázott, tönkrement, vagy legalábbis már régen lemerült.)

Természetesen felmerültek távlati tervek, ötletek a projekttel kapcsolatban; nyilvánvaló, hogy lenne még benne lehetőség azon túl, amit így pár nap alatt összedobtam. Egyrészt nekem már közben eszembe jutott, milyen jó lenne, ha a páros tevékenység nem merülne ki a hangerőarányokkal való játékban: például irányíthatná a hintázás tempója az adott szólam tempóját, és lehetne az a feladat, hogy szinkronba hozzuk (és ott is tartsuk) a zenét. Na, ez volna csak az igazi párterápiás tréning! A másik ötlet Balázséktól jött, akik szemmel láthatóan kedvet kaptak ahhoz, hogy a hintájuk állandó hangi komponenst kapjon. Ebben a kontextusban olyan megoldás is felmerült, amely minden elektronikát mellőzve, teljesen mechanikus módon működne – nem lepődnék meg, ha a jövő évi Hangfarmon már egy ilyen, továbbfejlesztett hinta fogadná a résztvevőket.

Az installáció efemer jellegét csak erősíti, hogy semmiféle videódokumentáció nem készült róla (nekem ugye mindkét kamerás eszközöm be volt építve, és éppen a segítőimnél sem volt ilyesmi). Az itt látható fotókat Zsófi készítette a Gábor által vezetett stop-motion workshop keretében.

Ez pedig egy utólag készített, demonstrációs célú hangfelvétel, modellezett (azaz hamisított) réttel és fiktív hintázási tempókkal.

Címe sokáig nem volt a műnek, de aztán gondoltam, nem ártana, ha mégiscsak elnevezném valahogy. Mondjuk így: Swing for Two, Somewhere.

Az a bizonyos bohém könnyedséggel öltözködő nagynéni, akiből orvos, feleség, anya és már nagyanya is lett, látott minket vendégül. Beavatottság érzés, mikor egyszerre vagy családtag és vendég: az ismerősség és idegenség egymást átölelő egyvelege.
Az alapvetően díszkertnek indult kert szélein egyre több, apróbb ágyást hódítanak meg a zöldségek: paradicsom, paprika, zeller, mángold, rebarbara, sőt még bab is felütötte a fejét. Ínyenc látványosság: különféle fajták színezik a pázsitos teret.

Parasztvér: reggel ugyanazt a hálóinges sertepertélést látom, mint amire nagyanyámnál emlékszem és amit én is napi ritmusban gyakorolok. Elindítani a napot. A terasz szélén a muskátli mellett az ötliteres cefrés dunsztos: a kivágott gyümölcsdarabok landolnak benne és kezdik meg alkoholos erjedésüket. Büszkeség: a háziasszony, mint gazdasszony.

A gyümölcsök tekintetében néha billeg a határ aközött ami még cefre és ami már komposzt. Minden értékes, minden felhasználható. Nem anyagi szűkölködés a hajtóerő, hanem az élet tisztelete. Viszonyulás és attitűd. Megértés.
Szüret közben, már a jövő évi kertet alapozod meg: a reggelihez szedett paradicsom magjai feliratozva mennek száradni, hogy már tél végén a vetőtálca földjében hirdessék a bizonyosan eljövő nyarat. A lehetséges bőséget. Természetlakottság.

A terasz grillezőjén száradó paradicsommagok

A grillező sütőtere - én a sparhelten szárongatok....

Ökörszív paradicsommagok

A kertbe csak úgy maguktól érkezett paradicsomok is meg vannak becsülve. A kíváncsiság és a meglepetés játéka: vajon mi lesz belőle?

Körte gazdagság-ígéret

A rebarbara szár pirosa és a muskátli pirosa ugyanúgy díszítenek

Szakszerű ellátást kap mindenki, aki segítségre szorul

Kép és hang: Kovács Jónás

Eltemettük anyai nagyanyámat.
Genetikai találkozó: hasonlóságok, ismerős vonások, felismerések, a közös ősök ereje - származás.
Tágabb értelemben vett családi együttlétek: a halál felszabadító erejénél fogva már ki lehet mondani, el lehet mondani, szóvá lehet tenni. Nemcsak suttogni, hanem mesélni is lehet. Már nem fáj neki. Már nem bánt annyira.
Előválogattam a családi fotótárból a mamiról és a többiekről készült régirégi fekete-fehér fényképeket. Nevetések, csodálkozások: nagyanyám csinos szépen, nagyapám fess fiatalként, nagynéném bohém könnyedséggel, anyám magabiztos divatosan, ükanyám mellett az első unoka a babakocsiban....
És akkor a lábodi Pisti elővett Katica néniről (értsd rajta az én dédanyámat) egy fiatalkori képét. Gyerekkori arcát láttam már, az idős testközelben melegített. De ezt az arcát eddig még nem ismertem. És végre meséltek: többen többfelől összeraktak egy lehetséges történetet arról, hogy a gazdag Csicskó Ferkó (értsd rajta dédapámat) miért kellett kőház helyett zsupposba vigye feleségét. Büntetésből. Mert a Katica hagyta a bálban, hogy a cigánygyerek megtáncoltassa. Szégyen!

Dédanyám, született Gasparics Katalin, Katica

Gyermeki megnyugvás: nemcsak én láttam szépnek, hanem egyszerűen szép volt. Szép nő.
Soha senki nem mondta a családban. Nem volt fontos? Lehet. Miért fontos nekem? Nem tudom. Irigység? Nem. Titkon kicsi vágyódó keresgélés önmagamon, hogy hátha énbelém is jutott valami ebből a szépségből? Lehetséges. Őszintén megnézve: sajnos nem. Talán tényleg csak annyi az egésznek a jelentősége, hogy gyermeki szemem igazat mondott. Jól láttam. Nemcsak szépnek látni, hanem szépnek is lenni.

Irmával kuncorásztunk azon, hogy a blog időjárás-tükör is: parasztünnepkor, vagyis eső esetén hirtelen mindenki hajlandó nekiülni az írásnak.
A hangfarmos növényleírás-lehetőségek a vihar áldozatai lettek, mert csendesen megnyugtató esőben lehet írni, de vízözön esetén ugyebár menteni kell a menthetőt, pedig alapjaiban érdekes egy magányos műfajt közösséginek megtenni. Balázzsal sokszor méláztunk már azon, milyen jó lenne egy olvasótábor: mindenki nyugiban azt olvasná, amit szeretne - és még csak beszélni sem kellene róla....
(Tulajdonképpen hasonlóban volt már részem, azt tájfutó csapatversenynek - hihetetlen önellentmondás - hívták: mindenki lefutja a maga egyéni pályáját az erdőben, az eredményeket meg összegzik.... A mások számára láthatatlanul zajló, önálló egyéni teljesítmények összességét nevezhetjük-e csapatjátéknak?)

Az elmaradt növényleírásokat bőven kárpótolja, hogy a hangfarmosok egyre bővülő számban küldik a kért beszámolókat - írás helyett legalább írattam....

Na, a két szálat, hogy összesodorjam, meg kell állapítsam: sokszor az egyik kezünkkel temetjük a régit, a másikkal meg már világra is segítjük az újat. A közhelyek ugyebár attól működnek, hogy előbb-utóbb mindannyian átéljük őket.

VOLT ILYEN IS

a víz nem túl szabályos hullási szögét a szélnek köszönhette, viharos, jéggé fagyott vizet sodorva kerítette hatalmába a területet, szokásosnak is tekinthető, ha tengeren hajózol rendszeresen, nekem azonban ritkán fordul ilyen helyzetbe az életem, megmenekülve, érdemes, érdekes volt átélni

nem kifizetődő sátorozni ilyen helyzetben, főleg, ha a másfél méter széles vízmosásba, ami természetesen tudva levő volt, állítod a sátrat, ki gondolta volna, (a házigazda?) nade megtévesztésként, ő szintén itt helyezte el tekintélyes, lakosztály méretű sátrát, alább autó parkolt, kisebb nagyobb farakások, télire eltéve gondosan összetéve, a víz nem áll meg csak folyik a hegyről megindulva, gyűjtve a hordalékot, sodorva mindent, ami alkalmas arra

esik, szakad oldalról veri a házat a tető alatt sincs menekvés, csak bent, csak máshol, csakhogy itt már hideg is van, segít a szél hűteni a kellemes júliusi levegőt, a sátor már libeg, kiszaladni, cöveket kell leszúrni, napernyő, esőkabát, harmadik társon nincs védelem, jól bírja, edzett legény; sikerült, rendben, gyerünk vissza a tető alá, fázós vagyok be kell látnom, ház, kamra, pince, pajta és még tároló, hosszú ház a javából, népies?, hagyományos?, szép, nekem bejön ez a stílus, meszelt falak girbegurba tapasztás, mint egy réges-régi emlék a gyermekkorból, még a dédmamánál vidéken, futás tehát a bejárathoz, bejutni száraz ruháért, meleg hangulatért, bár az itt kint is van, fázok, futás, esik, veri a falat a víz

zárva

ajtóüvegen keresztül gyermekek arcai mögöttük felnőttek, együtt tekintenek a kertre, meghitt kép, el is időznék szívesen, nézve, elmélkedve, azonban itt kint esik, fázok, víz mindenhol, ruhát kell cserélni remegve kopogok, finoman jelezve, bemennék, kérem, szabad lesz, gyermek fordítaná a kulcsot, sikertelen, ne viccelődj itt fagyok meg, te jó ég, hagyd már az esőt, engedjenek be kérem, gyerekek mögűl nyugtató karmozdulatokat és tekinteteket látok, hideg van, kérem, szeretnék bejutni, a gyerekek többszőr próbálják kinyitni a külső, bejárati, szépen kidolgozott ajtót, reménytelen sírás környékez, fojtogat, itt a véghez közel, zárva marad az ajtó?, közöttük segítő kéz nyúlik át, kettő mert nem elég a kulccsal bíbelődni, az ajtót is mozgatni kell,
ééÉÉS

nyitva

éljen, meleg, van törölköző, vizes póló versenyen használható lenne, ami rajtam van, ledobni, szerencsére van másik, véletlenül reggel itt felejtettem az jó lesz, nevetés, öröm, jókedv ez kell ide, csak így lehet

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ

ajjajjajj hangzik fel csendesen nyugodt kimért hangon a hátul állók közül, megindult a sátor

hahaha vicces, nézd milyen szép kép, de még sem, viszi már a sátor a másikat, ömlik a sárlavina, folyik a mederben, sodor visz mindent, amit csak lehet, ennyi; szerencsés nap ez; mindkét sátor személytelenül, üresen ázik, csúszik birkózik a sárban neki az autónak, torlasz lesz!, menteni kell, ha van, ha nincs kedv, akkor is jobb csinálni, száraz póló le, futás, a többiek már elindultak , autóval el az útból, nem, már késő, ömlik a sár, sodor döntene le a lábainkról, torlasz, a sátrakat jobbra vagy balra el az autótól, nem mozdul, már tele van sárral, fogjad húzzad toljad, valami lesz, csendes riadalom, megindult jó lesz sikerült dől a farakás ugrás vigyázz, esik még mindig, sárpatak ömlik körülöttünk….

és egyszer csak vége lett, édes kellemetlenség ként gondolok vissza erre a délutánra, köszönöm ezt az emléket,

és hogy mi volt még?

HANGFARM 2020, ez volt

fantasztikus összeállás alakult ki a résztvevők között, jöttek, mentek látogatók, váltották egymást a szakácsok volt rendszer, vacsora ebéd reggeli, fürdőkád a bokor takarásában, vásárlás előtti kávé, anélkül ugyan is nem indul a menet,

megtelt a kert, bocsánat, A FARM élettel alkotásokkal élményekkel, mosolyogva lebegő érzésekkel

forrasztás, fénykép előhívás, óriás palacsinta sütése tárcsán, vágás, hanglemez készítés önkezűleg épített berendezésen, fúrás, írás, festés, táncos mulatság, kisfilm fotókból, hangzó installációk elhelyezése a birtokon, muzsikáló hinta, improvizáció, sparhelt az udvaron, rajta bográcsban étel készítés, hangterápia, kalapálás, mese, linómetszés, egyhúron pendülés a saját kézzel készített gitárokon, nyomtatás, lemezborító, öröm, vidámság, alkotás, élő rádióközvetítés, ötletroham, jó, jó, jó, jó, sok jó

szombat

bemutatók, kiállítások, koncertek, 5 tételes opera, művészek, tanárok, résztvevők, siker

és még sok minden amit nem írtam le

ez volt az elmúlt években általam látogatott események közül a legkiemelkedőbb, sok tapasztalattal lettem gazdagabb és segíthettem alkotások létrehozásában, kaptam és adtam ötleteket.

köszönet a házigazdáknak, alkotóknak, gyermekeknek a folyamatos pörgésért, látogatóknak, szakácsoknak és Mankának a kutyának

„így megy ez”

Mielőtt megismertem volna Ellendet és a Hangfarmot, sosem csináltam saját célra vagy kedvtelésből linómetszetet, megelégedtem az egyetemi kurzusra félévente leadott kötelező feladatokkal. Idén nyáron elhatároztam, hogy elmélyedek a témában és a technikában. Olyan személynek tartom magam, aki közösségben szeret dolgozni, így rendkívül jó alkalomnak ígérkezett, hogy sok kreatív emberrel, egy csodásan szép vidéken részt vegyek az alkotótáborban. Külön örültem, hogy újat mutathatok, mivel a legtöbb résztvevő zenész vagy zenével kapcsolatos tevékenységet űz.
Tehát, hogy izgalmasabb legyen a feladat a laikusoknak is, pólónyomtató workshopot terveztem vinni a Hangfarmra az érdeklődőknek, a kis műhelyt pedig be is rendezhettem ellendi házigazdáink mosóhelyiségében (ez a szoba lett az egyik legnépszerűbb workshoptartó hely egyébként, ugyanis több ízben áztatott el minket az eső, amiről senki sem szólt előre, és egyik napról a másikra lett bibliai vízözön).

Linósablon készítés

Izgultam. Kicsit. Gyerekek jöttek el hozzám a foglalkozásra, és nem akartam csalódást okozni nekik. Hiszen folyamatosan zajlottak az események és tennivalók sora; átbicikliztek a szomszéd falu boltjába, főztek, gyümölcsöt szüreteltek, sátor mentettek az esőben - igen, a gyerekek. Persze játszottak is, ahogy a gyerekek szoktak, de nagyon segítőkészen részt vettek a felnőttesebb dolgokban is.
Szóval ebben a pörgős társaságban vállalkoztam megmutatni nekik, hogy vannak dolgok, amikhez le kell ülni és csinálni kell, és ezen belül van a linózás, amihez még többet kell ülni és csinálni, csiszolni, metszeni, nyomtatni... hogy lehet ezt következetesen, miközben vár a kert és a természet? A magam felé alkalmazott következetességemből vissza kellett vennem, mikor velük foglalkoztam, hiszen nem akartam erőltetni, hogy ne muszájnak fogják fel. Nem akartam hajcsárkodni, ha úgy tetszik.

Aztán minden kétségem elszállt, sőt meg is hatódtam, mikor ebédszünet után visszaértem a műhelybe, és dolgoztak, mint a kisangyalok. Zenét hallgattunk, beszélgettünk, egymást segítettük.
Hozzá kell tennem, hogy a linózás nagy koncentrációt igényel, ami felnőtteknek is elég megterhelő tud lenni. De nagyon ügyesek voltak, az egyetlen többször elhangzott mondat volt a "Ne a kezed felé vágd!", mert még velem is előfordul, hogy beleszalajtom a kést a kezembe. Szerencsére semmi baleset nem történt.
A nyomtatást a megnyitó előtti délután ejtettük meg, mert láttam, hogy azért apad a lelkesedés, fáradnak a kezek, és a többi workshopon is részt akartak venni.

Linózott belső borítók kislemezhez

Közben elkezdett kialakulni egy ötletbörze Balázzsal és Nándival, további elkészítendő grafikai anyagokról, így lett egy plakát, meghívó/programlap, vendégkönyv és bakelit-lemezborító. Az ott található eszközökkel tudtunk dolgozni, igyekeztem bevonni a táborozókat is a projektbe. Akadtak is segédeim, akik kitartóan dolgozgattak velem és adtak kreatív válaszokat a felmerülő kérdésekre. A legkisebbek keze nyoma is ott van például a lemezborítókon.

A kiállításra bemutatásra készen állt minden, a kedvencem a turistaösvény jelzéseihez hasonlóan elhelyezett programlapok voltak (Balázs ötlete), amik elvezettek az installációkhoz. Persze esett aznap az eső, így azokat kicsit elmosta. Szerencsére a megnyitónak azért nem tudott keresztbe tenni. Sajnos az esti záróbulira nem tudtunk maradni, és sietősen távoztunk, de annál több élménnyel és új barátságokkal, a szívem kicsit megfacsarodott, hogy vége, de ha lesz jövőre is Hangfarm, akkor nagyon remélem, hogy ott találtok meg ilyentájt egy év múlva.

Fotók: Ruprech Judit / Emberség Erejével Alapítvány

Ahogy már sokan tudjátok, a minap újra Hangfarm volt Ellenden. A vendéglátók szíves meghívására magam is szerencsés résztvevője lehettem az eseményeknek.

Térrendezési előkészületek

Nem fogok most beszélni a Kovács család – Kovács-Parrag Judit, Kovács Balázs, és gyermekeik: Janka, Jakab, Jónás és Jolika – elgondolása és keze munkája által, hosszú évek alatt megteremtett édenkerti környezetről, ahol csak úgy virul minden a csodás kertben, nem szólok az általuk most már sorozatban megtartott előremutató művészeti eseményről, a Hangfarmról, sem a jelzőknek csak a felső fokával leírható vendéglátói odafigyelésről, sem pedig a kedves résztvevőkről, csak néhány jellemző szót vetnék itt papírra: harmónia, szív, okosság, ötletparádé, vidámság, figyelem, fegyelem, alkotás, alkotókedv, szeretet, kedvesség – és még sorolhatnám...

A szerdai műhelyfoglalkozáson egy egyszerű, de nagyszerű gyümölcsábrázolási módot ismerhettek meg a kedves érdeklődők: lenyomatot veszünk a félbevágott vagy felszeletelt gyümölcsről, és körbe is rajzoljuk. Ezzel méretében, alakjában hű képet kapunk az ábrázolás tárgyáról, így e módszer a gyümölcsészetben is nagyszerűen felhasználható - a leírás és a fényképek kiegészítéseképpen. Ugyanakkor – ahogy az elkészült munkák közül több is tanúsítja – esetleg művészi indíttatású képalkotásokra is alkalmas lehet e módszer.

Száradó lenyomatok

Öröm volt jelen lenni, öröm volt látni a figyelő, okos tekinteteket, a megeredt eső ellenére is töretlen, lelkes részvételt, az elmélyült munkát, az alkotóötleteket, és hallani a pontos gyümölcsábrázolás és megfigyelés nyomán felmerült kérdéseket. Sok hasonló élményt kívánok mindannyiunknak. Köszönöm, hogy veletek lehettem! Most pedig az alkotások szóljanak helyettem:

Körte, paradicsom, berkenye, ringló, ringlószilva és szeder

Körte kereszt- és hosszmetszete

Ringló és szeder

Körtére nyomatozott berkenye

Szeder, mahónia, paradicsom, körte, ringló, alma, berkenye és szilva

Berkenye, mahónia, Somogyhárságyi alma, Clapp kedveltje körte

Berkenye

Paradicsom, szeder, berkenye - centiméterben megadott számegyenessel a pontosabb méretérzékeléshez

Berkenye, körte, alma, ringló fügefalevéllel, hangyácskákkal és kicsi döngicsélő zümivel

Somogyhárságyi útmenti alma

Berkenyefürt

Reggel 10-kor még a sparhelt körül molyoltam, amikor Balázs megkérdezte, hogy nem ma van a workshop, amit tartok?

Válaszoltam neki, hogy de igen, de nincs itt még senki.
Ekkor hátrapillantott Boldira és mondta, hogy dehogynem, Boldi amúgy is építő-feltaláló alkat és biztosan benne van. Boldinak több se kellett, már talált is egy darab fát és mellé egy nagyobb paradicsomos dobozt.

Először megmutattam, hogy a flex-szel hogyan kell lecsiszolni a fát szépre - anélkül, hogy bármelyikünk is megsérülne.

Eleinte Ármin is becsatlakozott az építésbe - ő egy citerának látott neki, de az opera és a további teendői miatt egyelőre pihenő szakaszba került a hangszere.

Így Boldival csiszoltunk, fúrtunk-faragtunk, okoskodtunk, csiszoltunk és még egy kicsit csiszoltunk, mígnem sírni tudtunk volna a fa finom csiszoltságától.
Segítségül hívtuk Nándit, mint rezidens ezermestert, hogy mégis hogyan tudnánk egy kerek lapot beilleszteni a konzervbe, ami körbeöleli a gitárnyakat?
Végül segítségülhívottNándi ismét zökkenőmentesen oldotta meg a feladványt, majd mindhárman elmentünk ebédelni.
Ezután Boldival kitapicskoltuk a doboz belsejét, hogy mégis hol szól a legjobban a gitárja, ha hangszedőként beleteszünk egy piezót.

Már a munka vége felé érkeztünk, gondoltam felhívom Levi barátomat, hogy jön-e ő is, mert korábban eztetet meg is mondta úgy.
Emez felveszi és közli, hogy jön - ha be tudják indítani az autót.
Derék ember lévén egy óra múlva meg is érkezett - harmadmagával.
Az ifjak pedig nem voltak restek - előre szabott faanyagomat még csak ki sem csúfolták, már a kertben kutattak a lehető legunortodoxabb alapanyagok iránt.

Levi készülőben lévő banjo-ja és Marci kész minigitárja

Így történt vala, hogy amaz férfiak hosszas bütykölések által manifesztáltak szúette fákból és mini dobból játszható eszközöket.
A munkának csak a vacsora és a sötét vethetett véget - a többi már mjúzik hisztori.

Lecsó formabontó minigitárja: