Balázs a kovászfelelős: leadom a rendelést, átveszem az anyagot, és elkészítem a kenyeret, zsemlét.
A kovászkészítés folyamata olyan, mint a veteményes körforgása: táplálás liszttel/trágyával, hogy aztán elvehessem belőle azt, amire szükségem van, hogy táplált legyek és tápláló tudjak lenni. Arányok, egyensúly, ami a folyamatot fenntartja. A folyamatot irányítani kell: haszonnal bíró fenntartása az ember felelőssége.
Bomlások, erjedések, átalakulások - másként levés.

A kredenc tetején alakul a víz és a liszt kovásszá - szigorú arányok, anyagismeret és rutin

Az alapanyagok széles választéka helyett újra az elkészítési módozatok és eljárások különféle variációi biztosítják a változatosságot: ha több a víztartalom, akkor hagymalevesnek nevezem, ha sűrűbbre készítem, akkor hagymamártásnak hívjuk. Megnevezés, fogalomalkotás: nem sűrű levest vagy híg mártást készítünk ebédre, hanem levest vagy mártást. Mindegyik más menüsorba illeszthető - változatosság....

A növénycsoportosítások is hasonló elven működnek: ugyanaz a növény más és más jelentést, jelentőséget, szimbolikát kap környezetétől függően.
Mahóniánk Balázs keresztanyjától érkezett, egy székesfehérvári nagypolgári, villaszerű kertből - ott a kaputól a házig vezető út reprezentatív szegélynövény sora volt: itt szoliterként érvényesül teljes egyediségében.

Mahónia habitusa

Mahónia virágzata

Virtuális tanterem, üzenetek, új csatornák - az otthontanulás és az irányított tanulás olykor vicces, olykor bosszantó keveréke.
Többféle megoldási stratégiákat kapunk: ragaszkodás valami eddigihez és újító alkalmazkodás a jelenlegi kihívásokhoz.

Andrea nénire figyelve

Kreativitás és önállóság találkozása - rugalmasság. A telefonok ideje: videóóra, leckefotózás, hangfájl.
Jó látni, hogy értelme volt a kütyük szigorú használati rendjének: munkára való remek találmányok.

Délutáni homokozás

Az új krumplitakarónk - feltörve, előkészítve: mustármaggal bevetve, meglocsolva

Pettyegetett tüdőfű, hivatalos nevén Orvosi tüdőfű (Pulmonaria officinalis)

avagy a variációs ismétlés gazdagsága

A konyhai minimál nekem is fontos (lásd Irma Sü-sü-süti írását): szeretem, ha egy eszköz szép, kifejező és multifunkcionális, azaz több mindenre is használható.

A kerti minimál pedig úgy néz ki, hogy egy jól bevált növényt szívesen szaporítok tovább és tovább a következő, aztán az azt követő parcelláimba. Így egyrészt a túlburjánzás okozta helyszűke felszabadul, másrészt az új parcella ismétlődésen alapuló új lakója a variációs ismétlés remek játékát adja a parcellák növényritmusában, azaz a kert egészét tekintve. Paradox módon ez a minimális növényanyag hihetetlen sokszínűséget és gazdagságot hoz, de mégis stabil, hiszen az ismétlések állandóságot teremtenek és összhangot.

Ha belegondolunk, a kastélyparkok parteljei is faj- és fajtaválaszték tekintetében minimalistának mondhatóak. Viszont azzal, hogy folyamatosan ismétlődő-variálódó alakzatokkal és struktúrákkal dolgoztak, grandiózus eredményt értek el.

(Horváth Gábor fotója)

A nefelejcs és évelő len párosítást egyre jobban szeretem. Kiegészítő színeikkel és magasságuk erőteljes különbségével a földtől az égig nyúlnak.
A boglárkacserje hangsúlyos vertikalitása kiemeli a kasvirág, a harangláb vagy a méhbalzsam széthajló habitusú egyediségét.
Szellőrózsa és sisakvirág kései virágzása a színkontrasztok klasszikus megvalósulásai, miközben habitusban, textúrában hasonlóak.
Borzaskata és körömvirág nemcsak színükben, de megjelenésükben is finom kontrasztot alkotnak - mindkettő bohókás vidámsággal ajándékoz meg bennünket.
Ágyásrózsa és konkoly szintén megjelenésükben ellenpontozóak, színüket tekintve pedig kiegészítik egymást - ebből a kettősségből adódik, hogy kölcsönösen lágyan emelik ki a másik színét, formáját, textúráját.
Mahónia és árvalányhaj gyönyörű határkijelölő, azt lágyító párosítás, amikor cserjés-ligetes rész nyílik ki rétszerű területté - itt is a szín-forma-kontúr- textúra ellenpontozottsága adja meg a teljesség érzetét.

A kert csak a kerítésig tart. A kapukat becsuktuk.

Délutánonként, amíg a gyerekek kint játszanak, új parcellát török fel a krumplinak.
Addig pedig egyik reggel zsemle, másik reggel kenyérsütés - a kovász a kályha tetején - folyamatos odafigyelés rá, mindenre. Nagyanyáink itt vannak velünk.

A délelőtti tanuláskor elkészült mai kenyerünk

Az otthontanulás fogalmát módszeresen kinyírták nálunk. Nekünk szerencsére ez a tanulási forma, ez az életforma néha-néha, külföldi útjaink során megadatott, mármint mi megadtuk a gyerekeinknek, hivatalos papírokkal dokumentálva.

Nem akarom magam ismételni: többször, több helyen pedzegettem, néha már ki is mertem mondani (jaj, te mindig olyan radikális vagy, jaj, te valami lila ködben élsz, jaj, neked miért szabadna, ha másoknak nem, jaj, stb.), hogy a mi családunknak nincsen szüksége a heti ötszöri iskolában levésre: a tananyaggal semmi bajunk, a móddal és módszerrel viszont igen.

Home radar
https://falusag.hangfarm.hu/2018/01/home-radar

Az ökológiai sokszínűség, fajgazdagság, fajtagazdagság fogalmait mindenki kitűzte a zöld zászlajára, de valahogyan a szellemi/lelki belső, láthatatlan lobogókon ez még mindig nem szerepel. Ha sokféle iskola van, ha sokszínű lehetőségek tárháza áll rendelkezésre, akkor értelemszerűen sokkal többféle életnek adunk esélyt. Ha sokféle élet van, akkor sokféle lehetőség van, akkor több lábon állunk, és baj esetén mindig van mihez nyúlnunk. Ahogyan Ani fogalmazta meg ezt egyszer a telefonban: még tejfölből is tízféle közül választhatunk, hát iskolából akkor miért nem?

Pajtánk ablaka, előtte a mindjárt virágba bomló ringlóval

Itthontanulás: mától nem ott/hon (külföldön, máshol), hanem itt/hon tanulunk. A korábban kialakított napirend még mindig jónak tűnik, de ha nem válik be, nagy kaland, módosítunk rajta: fél nyolckor ébresztő, aztán a reggeli tennivalók vidám sora - reggeli, kicsit huncutkodó, visszabújó beágyazás, felöltözés és kilencre kell mindenkinek a konyhaasztalhoz érnie az aznapi tanulnivalójával. Mindenki egyénileg megtervezi a napját (milyen tantárggyal mennyit haladna), én azt láttamozom, azaz rábólintok, vagy változtatás javasolok - ebbe a folyamatba bárki beleszólhat, nagyon sokszor maguknak a gyerekeknek vannak a legjobb ötletei, csak formába kell önteni, dehát kérem általában van hozzájuk képest húsz-harminc év előnyünk (hej, de jó lenne, ha mindenki így fogná fel: előnyünk van hozzájuk képest, hát legyünk már okosabbak, ügyesebbek....)!

Piros csészegomba (Sarcoscypha coccinea)

Igen, ez nem közoktatás, hanem magánoktatás. Drága, jóminőségű, hatékony, gyors és még élvezhető is, ja, és hosszútávon hat, örökre beépül. Balázs pici cuki autója - viszont a kulcs mindenkinek ott van a fejében.

Délre általában végzünk, addigra én is az ebéddel - azért tanulunk a konyhában, mert így mindenki együtt van, mindenki segít mindenkinek, én meg koordinálom az egészet. Ritkán, mikor valakinek valamit konkrétan el kell magyarázzak (kvázi órát tartok, ami öt és tíz perc között szokott lenni), addig a többiek vagy ránk figyelnek és beleszólnak, vagy csinálják a saját dolgukat. Hogy nem lehet zajban tanulni és egyszerre több mindenre figyelni? De lehet, és sok egyéb pozitív hozadéka is van: megtanulnak zajt, fölösleges információt kiszűrni, megtanulnak befelé koncentráltan csak magukra figyelni, miközben folyamatosan kapcsolatban vannak a külvilággal, megtanulnak jönni-menni a kétféle esemény között.

Aki kicsit megpihenne, az segít nekem a főzésben: kukták mindig jól jönnek, a matekhoz meg különösen jó egy kis gasztronómia. A mosás-teregetés és a takarítás is elkészül. Ebben a ritmusban nincsen tananyag és házi feladat, csak maga a tanmenet leckéje: lehet előre-hátra menni a könyvekben, munkafüzetekben, az interlexikon is mindenkinek elérhető. Nem nekem tanulnak, hanem megtanulnak a rendelkezésre álló eszközökkel eredményt elérni. Magabiztosak, ügyesek, gyorsak.

2020. március 17-e délelőttje

Még egy kis zongorázás, rajzolás, kiszaladás is belefér a délelőttbe. Ebéd után pedig szabadság. A szó legteljesebb értelmében. Ilyenkor a kinti szabad játék inspirálódik a benti elmélettel - de nekem ez is lenne a célom. Az inspirálás, az elmélet összekötése a gyakorlattal.

Külföldön délután szoktunk bevásárolni, parkba, játszótérre menni, most könnyebb lesz a dolog: hetente egyszer kell boltba menjek, mire felébredtek, már meg is jöttem és megterítettem a reggelihez. A saját kert öröme pedig használatot és munkát jelent: remélem minden álomtervet elkészítünk....

És közben lehet gondolkodni a mostani helyzet által eddig ki nem mondott, most pedig megvilágított kérdéseken: nőügy, anyaügy, lakásügy, iskolaügy, tanárügy, közügy, magánügy, ürügy....

Nemrégiben néhányan közvetlenül is megtapasztalhattuk, hogy irodalom és süti kéz a kézben járnak. Ebből a párosból a süti természetrajzát górcső alá véve azt láthatjuk, hogy egyfelől jól olajozza az eszek kerekét és a beszélgetés menetét, másfelől viszont igen tünékeny, állhatatlan természete van! Sajátosságait élesen megvilágítja egy kedves barátnőm felettébb találó mondása, miszerint „Minőségét sokáig megőrzi, de mennyiségét nem!”. A süti e tünékeny természetéből következik tehát, hogy előállítását újra és újra, állhatatosan meg kell ismételni. És itt el is érkeztünk a „konyhai minimál” fogalmához. Mai rohanó világunkban bizony üdvösnek találjuk, ha olyan receptre bukkanunk, aminek megvalósítása a lehető legkisebb fáradságot, eszközparkot, felhajtást igényli, a végeredmény mégis finom. Nemrégiben ilyen receptre bukkantam az interneten. Azóta is csak ezt sütöm, ha valamivel gyorsan elő szeretnék rukkolni, így gondoltam, elkészítésének módját megosztom, hátha mást is efféle törekvések vezetnek.

Az interneten vagy máshol talált recepteket általában azonnal, az első próba során átírom a saját ízlésem szerint. Fő oka ennek, hogy a grammra és egyéb aprólékos mértékegységekre kicentizett-kimilliméterezett mennyiségeket nem találom elég életszerűnek a konyhai térben. Sokkal közelebb áll életszemléletemhez és -gyakorlatomhoz, ha – példának okáért – különböző, mindig kéznél levő kanalakkal méregethetem ki a lisztet, a cukrot, a sütőport; a folyadékokat pedig vagy „gondolomra”, vagy pedig bögre- vagy pohár-mértékben adhatom a hozzávalókhoz (azonban a precízségnek is meg kell adnom, ami jár: azt azért így is szeretem tudni, hogy egy-egy ilyen pohárnyi vagy bögrényi mennyiségnek az SI mértékegységrendszer szerint is mi a megfelelője…).

Igyekszem a hozzávalókat is már eleve logikai sorrendben, a felhasználásuk szerint felsorolva, szétosztva felírni, hogy kicsiny gondolati energiával követhető, de biztos szamárvezetőm legyen a későbbiekben. A mosogatnivaló minimalizálása szintén fontos szempont! Nem csak amiatt, mert „lustaság – fél egészség”, de időnk végessége és – kivételesen napjaink elterjedt, de szerintem szörnyen csúf szóhasználatával élve: – „ökológiai lábnyomunk” „mérete” miatt is. E gondolatmenethez tartozna a konyhai eszköztelenség ideája is, gondoljunk csak Fekete István Matulájának egy „táblából”, egy bicskából és egy lábosból álló férfikonyhájára a Tüskevár gunyhójában – amivel minden étek elkészült azért, vagy arra a falusi szokásra és mozdulatra, ahogy – a különféle dizájnos (és majd aprólékosan elmosogatandó) fokhagymanyomókat elegánsan mellőzve – a fokhagymagerezdet kézben tartva először szépen, függőlegesen, két merőleges síkban bevagdalják, majd továbbra is kézben, a harmadik, a vízszintes síkban is apróra metélik, miközben közvetlenül a fövő ételbe potyognak a darabkák.

Nos, e vezérelvek szerint átírva és szervezve így hangzik a finom, egyszerű csokiskeksz receptje (hozzá kell tennem, hogy a fényképeken dupla adag szerepel, mert a hétvégére hazaérkezett család részére nem aprózhattam el a mennyiséget!):

1) Először is kezdd el a sütődet bemelegíteni. Olyan gyorsan összeállítod majd a sütnivalódat, hogy ennek épp most van itt az ideje.

Száraz hozzávalók

2) Pakold össze a „száraz” hozzávalókat egy tálban: vagdalj vagy tördelj apróra tíz deka étcsokoládét, adj hozzá tizenkét púpos evőkanál lisztet (teljes kiőrlésű is, finomliszt is jó), egy teáskanál sütőport, egy „késhegynyi” szódabikarbónát, majd reszelj bele narancshéjat ízlés szerint (és/vagy tegyél kandírozott narancshéjat). Ha van, tehetsz bele durvára vagdalt diót, mogyorót, mandulát, de anélkül is finom.

Nedves hozzávalók

3) Egy nagyobb lábasban fakanállal keverve állítsd össze a „nedves” hozzávalókat: langyosra olvassz fel tizenöt deka vajat, tegyél bele hét (nem túlzottan) púpos evőkanál kristálycukrot, egy csomag vanillincukrot (vagy megfelelő vaníliát), egy jó csipet (vagy fél kávéskanál) sót, egy egész tojást – jól keverd össze, majd add hozzá a szintén összekevert száraz hozzávalókat. Jól formázható állagú masszát kapsz. Ha mégsem, tégy róla, hogy az legyen: adhatsz még lisztet, vagy esetleg kis vizet, ezt-azt (tej, joghurt, tejföl, kinek mi van kéznél). Ezt már kézzel is célszerű gyúrni, de előtte a még nem ragacsos kezeddel vedd elő a sütőpléhet és tedd rá a sütőpapírt, hogy kéznél legyen.

Minden egyben

4) Ha szépen összeállt, még ugyanabban az edényben el kell felezgetni a mennyiséget úgy, hogy a végén harminckét kis gombócot kapjál (ez ugye felezgetéssel könnyen teljesíthető, mert harminckettő épp a kettő ötödik hatványa). Ez egyben pont egy sütőlapnyi mennyiség. A sütőpapírra helyezd rá szellősen a harminckét tésztagolyót. Ha akarod, picit lapítsd le a golyókat a tenyereddel (nem szükséges), és azon nyomban teheted a sütőbe. Nem kell túl nagy hő, mondjuk úgy százhetven-száznyolcvan celziusz fokon úgy tíz-tizenöt perc alatt szépen megsül. Ellapul. Ha kivetted a sütőből, csak akkor nyúlj hozzá, miután kihűlt, mert ekkor már szépen le tudod szedegetni a papírról.

Sütés előtt

Előnyei:
- Finom: kellemes harmóniába és ellenpontokba szerveződik a csokoládé keserűsége, olvadt darabossága, a cukor édessége, a vanília kedvessége, a narancshéj citrusos fanyarsága és üde aromája, no és az édes-sós izgalmassága! Mindennek megbízható, kiegyensúlyozott alapot ad a ropogós tészta.
- Csupán kettő-három (kényesebbeknek: négy-öt) konyhai darab vár elmosogatásra.
- Nem kellett elővenned majd letisztítanod a gyúródeszkát.
- Könnyű enni és minőségét hosszabb időn át is képes megőrizni (ha lehetőséget kap rá).
- Gyors, egyszerű, gyakran előfordulhat, hogy megvan otthon minden hozzávalód, vagy könnyen beszerezhető.

Sütés után

Kellemes sütögetést, kellemes eszegetést!

Sokan és sok helyütt hangsúlyozzuk a kisgyerekkori mesélés, aztán a nagyobb gyerekkori mesélés, aztán a még nagyobb gyerekkori mesélés és szép lassan a felolvasás, illetve önálló olvasás fontosságát. Lélek, nyelv, gondolkodás, hit - minden alapja.
A helyes és szép felnőtt beszéd mellett a mesevilág gazdagító erejével tudjuk gyermekeinket nyitott szelleművé, nyitott szeművé, egyszóval befogadó, majd önkifejező teljes emberekké segítenünk.
Az olvasás és írás körkörös kapcsolatáról számtalan nyelvész és pszichológus ír: az olvasásértés a hallás utáni történetértéssel kezdődik.
Első pillantásra furcsának tűnik, hogy egy auditív tevékenység a vizualitást pozitívan befolyásolja, de egyszerűen így van. Amikor az egy-két éves gyerekünknek képeket mutogatunk, jó esetben nem csak megnevezzük a képen látható dolgot, hanem történetbe helyezzük, azaz a látottak kapcsán szabadjára engedett fantáziánkat nyelvi formában tolmácsoljuk a megfelelően megválasztott szókinccsel, fordulatokkal, kifejezőeszközökkel.
Következő lépcső a képes mesekönyv, amikor is a kép már nem a kiindulópont a meséléshez, hanem illusztráció, azaz a történet megértését támasztja alá a képpel. Innen megint csak egy lépés a képek nélküli mesekönyv olvasása - itt már elég, ha szép maga a könyv, ha néha-néha van egy illusztráció.
Aztán megérkeztünk a felolvasásig, amikor is a gyerek már nem nézi velünk a könyvet, hanem egyszerűen, önállóan hallgatja a felolvasást. Kissé meditatív pozíciót vesznek fel ilyenkor: olyan, mintha a belső vetítésüket néznék. És ez a fázis nagyon hamar csap át teljesen önálló olvasásba, amikor már az ágyon hasalva, fotelben lábakat felhúzva belemerülnek a fekete-fehér világba, és már repülnek is a képzeletükkel.
Akiket ezektől a lépcsőktől megfosztanak, és túl egyoldalúan csak a képi világból merítkezhetnek, azoknak a nyelvi kompetenciája általában nem lesz olyan érett és kifejező, mint történethallgató, majd olvasó társaikénak. Egyszer már írtam valami hasonlót: hogy bárhány képünk lehet, sohasem lesz olyan árnyalt, sokszínű, részletgazdag, mint amilyeneket a nyelvvel vagyunk képesek "megfesteni".
A népmeséknek még mindig különösen fontos szerepük van: archetípusokat mozgatnak, kimondatlan félelmeket fogalmaznak meg, de a legfontosabb: bármilyen borzalmat (szegénység, éhezés, bántalmazás, elnyomottság, kiszolgáltatottság) képesek feloldani azzal, hogy a mese végére minden jóra fordul. Hogy a tennivaló és a vakszerencse fontossága egyensúlyban van.

Jolán, aki most lett nyolc éves, már nemcsak önállóan olvas, hanem önállóan is ír. Azért hozom egyik szép történetét, mert közvetetten "Süsü pillangója" ihlette a mesét: édesanya, miről írjak? Hm, egy lila pillangóról. Ennyi volt az anyai indítás, a többi már egyéni munka, icipici anyai helyesírás javítással.
Látványosan kitűnik, hogy milyen evidenciaként épültek be a történetalakításba a népmesei és modernebb, egyértelműen nehéz élethelyzetekre íródott szövegmodellek. Ami viszont "mesteri", az az átlátszóság, illetve a színek szimbolikája Joli meséjében. Az alapfogalmak (társ, barát, szomorúság, irigység, szépség, közösség utáni vágy, egyéni úttalálás, csodavárás és hit a csoda megtörténésében, a sorsalakító nő (anya-boszi) modellje, stb.) letisztultak, és jól megfogalmazottak: tudja, hogy a mi a különbség társ és barát között, tudja, hogy a kitűnni vágyás magányossá tesz, hogy önmagunkat megoszthatjuk, de csak úgy, hogy nem adjuk oda teljesen magunkat, megtartjuk egyediségünket, miközben segítünk a másiknak is megmutatni azt az utat, amit mi szerencsésen megtaláltunk. Elfogadás és egyediség utáni egyidejű vágyunk, ami igencsak bonyolult emberi igény.
És igen, a szerkezet, mint tartópillér megtartása: író, cím, első rész, második rész, bevezetés, párbeszéd, hatásos lezárás.

Mindig csodálkoznak, mikor kiderül, hogy mindegyik gyerekemmel levelezek. Nagyon fontosnak tartom az írott nyelviség birtoklását. Ez az egyik indíték. Ennél azonban tény, hogy fontosabb a másik: egy nagycsaládban egyszerűen nem jut idő mindenkit a maga mélységében meghallgatni, időt és teret teremteni arra, hogy négyszemközt lehessen megbeszélni a kényesebb ügyeket, ami nem tartozik másra. Viszont az "odafigyeléshiányt" jól tudom így kompenzálni - megéri, hiszen olyan bizalmas kommunikációs csatornát lehet így fenntartani a gyerekünkkel, ami a kamaszkor körül is biztosítja azt, hogy ismerjük a gyerekünket, megismerjük és segítsük azt, amivé folyamatosan válnak vagy válni igyekeznek. A helyesírást is finoman ki lehet javítani, mesélni is lehet kicsit, de alapvetően természetesen őróluk szól a beszéd, de azt is érzékelem, hogy írott formában könnyebben "beveszik" a tanácsokat is, ami szemtől szembe - mondjuk ki - sokszor idétlennek hangozna.

Mikor besűrűsödnek a tennivalóim, Janka nagylány papírüzenetekkel szokta segíteni anyai munkámat - a cetliket a pultra helyezi, közvetlenül a vízforraló elé, hogy a reggeli teakészítés közben biztosan észrevegyem.

Ugye nem felejted el megvarrni a táskámat?

Légyszi kelts előbb fel, hogy begöndöríthessem a hajamat!

Kovács Jolán: A lila pillangó

Első rész: A lila pillangó

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pillangócska, s ez a pillangó nem egy átlagos lepke volt: nem volt színe. S ez a pillangócska olyan, de olyan szomorú volt, hogy miért? Hát ezért: Ó, ho, ho, ho, ho, hó.... Engem mindig kicsúfolnak! - mondta szomorúan a kis lepke.
Egyszer a pillangó elment világgá, mert hisz' kicsúfolták. Ahogy szállt, szálldogált, találkozott egy kis galambbal, s mindent elmesélt, töviről-hegyire.
- Ó, te szegény kis pille, majd segítek én a te bajodon! - ajánlotta fel a kis galamb örömmel a segítségét.
- Rendben van! - egyezett bele a kis pille, s kezet ráztak.
S ahogy szálltak, szálldogáltak, találkoztak egy mocsárral, ez a mocsár lila színű volt. Ebben a pillangócska megfürdött, s azon nyomban lila lett.
- Ó, ho, ho, ho, hó! - kiáltott boldogan a lepke. Engem többé irigyelni fognak, hogy ilyen csini lila vagyok!
S így is lett: - Hékás, skacok! Figyeljetek ide! Ez milyen vagány, szép lila! Vaoooooo.....
S így élt boldogan, lilán, a mi kis pillangónk.

Második rész: A lila pillangó barátai

A lila pille, miután megunta, hogy irigyelik a társai, elment barátok után kutatni. Hát ahogy ment, mendegélt, nem volt ott semmi, de ahogy tovább ment, mendegélt, előtte állott egy kis kunyhó, s abban a kunyhóban egy kedves boszorkány lakott, s ez a boszi megsajnálta: - Ó, kedves kis pillangó, miért búsulsz ennyire? Hát így válaszolt a kis lepke: - Ó, hát hogyne búsulnék, ha nekem egy barátom sincsen! - árulta el zokogva a kis pille.
- Ó, hát segíthetek én a te bajodon! - ajánlotta fel a boszi: - Figyelj ide! Mikor lemegy a nap, menj haza, s ezt mondd a lepkéknek: Kövessetek, hogy olyan szépek lehessetek, mint én. S követni fognak! Majd vidd bele őket a mocsárba, s mindenki más-más színű lesz, s ezt fogják kérdezni: - Hogyan csináltad ezt? És milyen szép zöld, kék, sárga.... színű a szárnyam! S mindenki a barátod lesz.
S így is lett, már mindenki a barátja lett, s boldogan élnek, zölden, kéken, sárgán...., s persze lilán, barátságban.

Vajon az utcáról hogyan lehetett meglátni, hogy az Okos-ház fölötti ligetes pinceteraszon immár két, a föld fogságából kiszabadított borona ácsorog?
Vajon miért akkor látja meg mindenki az értéket, amikor az napvilágra kerül, amikor már megtisztították a kosztól?
Vajon miért akkor tűnnek el a dolgok, amikor a fél falu farsangol a művelődési házban?

Hóvirág (Galanthus)

Pécs – Ellend: 15 km. Az egyetemről, teljes csinosban sietünk haza kicsiny falunk meghitt ölelésébe egy tizenegyedik generációs japán keramikus-teaművész teaszertartási bemutatójáról. Egy idézet és a mellette álló virágkompozíció által megteremtett értelmezési mező, melyben minden mozdulatnak, minden gesztusnak és mimikának szimbolikus kifejeződése és jelentése van.

Hunyor (Helleborus)

Átöltözés, rohanás a kultúrba: pogácsa és fánk. Cukrozott üdítő. Ismerős kedélyesség. Jelmezes gyerekek, akik már nem is értik, mire ez a felöltözés, de így szoktuk....
Közösségeink, ahova tartozunk lakóhely vagy születés által, és megalakítandó közösségeink, ahová szellemileg és lelkileg szeretnénk tartozni.
Még mindig nem tudom, hogy falusi vagyok-e.

A gazdálkodás, önellátás irányába elindulni vágyó sokszor szembesül azzal a problémával, hogy mihez fog kezdeni (elegendő) pénz nélkül. Én erre mindig azt felelem, hogy nem lesz szüksége pénzre, mire mindig azt kapom vissza, hogy a számlákat valamiből ki kell fizetni. Csak nagyon kevesen érzik úgy, hogy lemondanának a közművekről, pedig a közművekre alapozott élet, bár kényelmesnek látszik, hatalmas csapda.

Eszembe jut az idei tél, amikoris végre újra hó volt és hideg. Sok városban átmenetileg megszűnt az áramellátás, a fűtés, leállt a közlekedés, a falvakban sokszor nem volt víz, mert elfagyott minden vezeték. A megszokottól egy kicsit eltérő időjárás tízezrek, százezrek életét keserítette meg, hatalmas vagyoni károkat okozott a városi infrastruktúrában, ellehetetlenítette az emberek életét. (Nem túlzok, baráti beszámolók alapján, voltak városok, ahol komplett városrészek maradtak közműellátás nélkül, télen, mínusz tíz fokban.) Szinte minden nap megcsörrent a telefonom, aggódó barátok és családtagok hívtak, nem szigetelődtünk-e el a világtól itt kint a hegyen. Mi „itt kint a hegyen” már kiköltözésünkkel elszigetelődtünk minden ilyen problémától (de nem Istentől, mert tőle elszigetelődni nem lehet), mert ha jobban belegondolunk, az egy darab napelem pont ugyanúgy tölt (vagy nem tölt... napsütés és köd kérdése), mint bármikor máskor (csak mostanság viszonylag gyakran kell leseperni róla a havat). A kútból is ugyanúgy feljön a víz, mint az év összes többi napján.

Hogy közművesített vagy komfort nélküli életet választunk-e, az attól függ, hogy a rendszer megingathatatlanságában bízunk jobban, vagy önmagunkban és a természetben. Én tudom, hogy akkor is meleg étel lesz az asztalunkon és meleg víz a lavórban, ha másfél méter hó esik váratlanul, sőt, még talán egy kis áramunk is lesz, ha megtaláljuk a hó alatt a napelemet. Ehhez persze vállalni kellett azt, hogy az év minden egyes napján kézzel húzzuk a vizet, lemondunk az elektromos kütyük kilencvenöt százalékáról és hajlandóak vagyunk kézzel kaszálni, kézzel mosni és sok szempontból a mai szemmel nézve puritánul élni.

Az, hogy a karomban holnap is lesz erő, biztosabb, mint bármilyen közműellátás a földön. "Fejlődhet" a világ, ameddig csak akar, csak annak a pár embernek legyen joga az egyszerűséghez, aki jobban bízik több tízezer év természetes tapasztalatában, mint párszáz év mesterséges rendszerében.

In.: A szabadság íze - Közművesített kiszolgáltatottság

Miután elolvastam Zita bejegyzését, ami a Magyar Úrasszonyok Lapjairól szólt, elővettem az én ilyen újságjaimat és kicsit belelapoztam…

Imádom ezeket az időutazásokat! Szeretem a múlt finomságát, eleganciáját, azt, hogy megadták mindennek a módját.

Számomra az egyik legszebb példa erre a kézimunka, mert hihetetlen, de körülvettük magunkat szebbnél szebb csipkékkel, hímzéssel a lakásban és a ruhatárunkban egyaránt. A régi újságok között lapult régóta egy kiadvány 1985-ből. Annak idején a Magyar Divat Intézet adta ki Régimódi Kézimunkák című gyűjteményét, mely bizonyíték arra a leheletnyi luxusra, ami sokáig még a XX. században is jelen volt a mindennapokban. Aztán elővettem egy könyvet is Kézimunkák ismerettára címmel, ami egy csodálatos összefoglalása mindannak a technikai tudásnak, amit a nők évszázadokon át gyakoroltak. És ezzel a két kinccsel a kezemben elmerültem a fonalak, selymek, aranyszálak, tűk, vásznak, minták világában…

Enczyklopaedia, a női munkák ismerettára – ha csak a tartalomjegyzéket átolvasom, már kikerekedő szemekkel veszem tudomásul, hogy a mai nők elődeik nyomába sem érhetnek ilyen téren. A varrás alapjaitól egészen a velencei csipkékig részletes leírások százai azért, hogy a nők „minden más segédeszköz nélkül magukat a tűművészetben kiképezhessék”. Miközben olvasgattam az öltések nemei között, rájöttem, hogy ha a hímzés világában még mélyebbre szeretnék merülni, és a divattörténeti részét is megismerni - ahogy ez Judit fejéből ötletként kipattant - , ahhoz előbb ezt kell kicsit jobban átlátni. Tudni kell a rengetegféle hímzés között legalább egy picit különbséget tenni. Ha ezt az enciklopédiát átnézem, könnyebb lesz a történeti anyagokat a megfelelő dobozba tenni a fejemben.

A fehér hímzés minden más hímzésfajta anyja. Ebből alakultak ki később a színes minták milliói. Csak ebben a verzióban 15 különböző öltést lehet megtanulni a könyvből, az egyenes száröltéstől a hurkolt ívekig. Így el lehet jutni a Velencei hímzésig vagy a Renaissance hímzésig, ahol kiderül, hogy a hímzésen túl már horgolási ismeretek is szükségesek egy komplett minta elkészítéséhez. Talán az egyik legismertebb fehér hímzés a Madeira hímzés, melyet régebben angol hímzésnek neveztek. „A nevezett szigetről eredő munkák tisztaság és jóság által tünnek ki különösen.” Persze az ágyneműbe, keszkenőbe hímzett monogramok is a fehér hímzéshez tartoznak. Gyönyörűen cizellált betűk, melyek kihímezve hajszálvékony, fehér fonallal kidomborodnak, szinte életre kelnek a vásznon. Virágok, növényi minták a lehető legkülönbözőbb formában és verzióban jelennek meg ropogósra vasalt anyagokon hófehér színben. Meseszép!

Ezt képviseli nemesi vonalon a lapos- és aranyhímzés, ahol aranyfonallal díszítettek selymet, bársonyt. Itt derül ki a könyvből, hogy egy végtelenül összetett dolgot próbálok kibogozni és végig követni, hiszen megjelenik a keleti hímzésfajta, amit a szerző szerint némelyek renaissance hímzésnek, mások meg arab műnek tekintenek. De tovább olvasva „igen valószínű, hogy a távol délen van a bölcsője minden tű művészetnek”.

A teljesség igénye nélkül öltések, minták címszavakban, melyek önmagukban is mesélnek:
- betétes vagy mozaik hímzés
- szegély, perzsiai hímző öltéssel
- csík lapos öltéssel
- csokor, egyenes és áthelyezett lapos öltéssel
- chinai egymásba szaladó öltés.

Az utolsó nagy halmaza a hímzéseknek a vászon és kanava hímzés, mely „egyike a legrégibb, s a nők által különös előszeretettel gyakorolt hímzéseknek”.

Én először naivan azt gondoltam, hogy ez a keresztszemes hímzés lesz. De ez sem ilyen egyszerű, mert 32 (!) féle öltést számoltam meg. Elképesztő! Bizanczi, rococo, mór, görög, mozaik, smyrna, rizs, áthelyezett kettős öltés, gobelin…
És itt kap 15 perc hírnevet a korábban említett, 1906-1916 közötti időszakot felölelő kiadvány a Divat Intézettől, melyben fejezetekre bontva kiderül, mi mindent hímeztek, díszítettek dédanyáink ezzel a rengetegféle öltéssel.

Lakberendezés: párnák, vánkosok, székpárnák, bölcsőtakarók, kályha- vagy verandaellenző, falvédő, függőny.

Asztalneműk végtelen sora: ebédlőasztal terítő, tea- és kávéasztal terítő, varróasztal terítő, asztalfutó, hímzett ozsonnaabrosz, tálcakendő, fagylaltkendő, kendő kenyérkosárba, kávémelegítő, zsebkendők.

Kisebb kézimunkák: kesztyűtartó, tűpárna, könyvborító, írómappa.

Öltözködés: derékdísz, gallér, sál, kézelő, tarsoly, plédburok, napernyők.

Szóhoz sem jutok.

Éppen egy temetésről jöttem, amikor az autórádióban hallottam a szomorú hírt, hogy meghalt Csukás István. Érdekes, az összes híradásban „meghalt”, és nem „elhunyt”. Nem tudom, mi alapján hal meg vagy huny el valaki a médiában. Nekem aki „elhunyt”, az egy kicsit finomabb, árnyaltabb, azt olyan szépen csinálja. Aki „meghalt”, az sokkol. Akár rendes ember volt, akár halálraítélt, ezzel a fogalommal súlyosan tudatja velem, hogy nincs tovább. Amennyire szeretem Csukás István életművét, és ezáltal őt, engem az is sokkolt volna, hogy „elhunyt”, és csak egy leheletnyivel lett volna finomabb a szomorú történés, de mesés világához mégis barátságosabb.

Mert amikor egy idős ember hal meg, szomorúan, de belenyugodva fogadjuk el az élet kegyetlen rendjét. Azonban a közismert személyeknél elfelejtjük, hogy a természet törvényei rájuk is érvényesek, és örökös életművük őket is halhatatlanná teszi. De így szó szerint. Ezért állunk döbbenten a hír előtt, hogy elhunyt Csukás István.

Tavalyelőtt nyáron beléptem Kaposváron egy könyvesboltba, ahol a gyerekkönyv osztályon a teljes Csukás életmű le volt akciózva. Veszett vadállat módjára vetődtem a középső gondolán tornyosuló remekművekre. Süsük és Süsükék landoltak a kosaramba, a Mirr-Murrt átugrottam, az valahogy sose érintett meg. A Pom Pomoknál végleg összezavarodtam, a Festéktüsszentő Hapci Benő biztosan megvan, de a többieknél már keverem, hogy mit láttam és mit olvastam annak idején. Nagy kosárral indultam volna a pénztár felé, amikor rájöttem, hogy ez még leárazva is combos lesz. Kelletlenül átválogattam a kollekciót, és maradtam a Süsüknél (de abból mindjárt kettőt, mert a tesóm kisgyerekének is vettem, vagy neki magának).
Akkor csak sóhajtozva átlapoztam A téli tücsök meséit, mert Virág akkor végezte a második osztályt, és éppen túl voltak a kötelező olvasmányon. A könyvtárból kölcsönözte, így elmerengtem, hogy emlékül megvehetném. Annyi eszem persze nem volt, hogy Zsigának is kelleni fog, hiszen ő még csak akkor készült isibe. Azóta persze már ő is másodikos, így immáron saját példányunk lett belőle. Én pedig hallgathatom a gyerekeimtől az írógép billentyűire tévedt tücsök nyári kalandjait.

Tisztán emlékszem, amikor elkészült a Süsü bábfilm. A TV-ben csak sátoros ünnepek idején vetítették. Olyankor leállt a gyerekvilág. Mindenki azt nézte, és igyekezett a vidám élmény minden pillanatát megjegyezni, hogy kitartson a következő karácsonyi vetítésig. Nem volt se mesecsatorna, se DVD, de még videókazetta sem. Erre a TV-sek is hamar rájöttek, ezért briliáns módon megcsináltál a bábfilm hanglemez változatát. Az egyszerűbb lelkek azt gondolhatnák, simán lemezre másolták a filmek hanganyagát. De nem, ennél ez sokkal profibb munka volt. Az összes színésszel újra felvették hangjátéknak. Azoknál a jeleneteknél, ahol nem lett volna elég csak hallani a poénokat, ott plusz szöveget írtak bele, hogy elmondhassák amit látnunk kellene. Pl. az öreg király nem lát ki a palota erkélyéről, így a kancellár meséli el neki, hogy hogyan zajlik a bajvívás Süsü és a királyfi között. Tüneményes!

Már Fonyódra jártam a gimibe, amikor észrevettem, hogy a teljes lemezsorozat kapható a Balaton Áruházban. Zsebpénzemből azonnal megvettem a húgomnak karácsonyra. Azonban az még olyan messze volt, hogy addig nem lehetett Süsü nélkül maradni. Kifundáltam, hogy szombaton délutánonként, amikor a tesóm hittanra ment a templomba, egy-egy lemezt meghallgattunk anyuval. A múlt század nyolcvanas éveiben még akkora volt a szabadság, vagy a bátorság, hogy isibe is egyedül jártunk, és a templomba is a tiltott hittanra. Így simán belefért a titkos lemezhallgatás, amíg a meglepetés várományosa gyanútlanul hitéletét intézte. Rengeteget nevettünk anyuval, ahogy a bájos történeteket hallgattuk. A dalok és a poénok észrevétlenül ivódtak be elménkbe. És arra is akkor jöttem rá, hogy Süsü nem is a gyerekeknek szól. Az összes archetípust megjeleníti az ostobától a számítóig, a nemes lelkűtől az érzelmesig. Csak legyen rá fülünk!

Amikor Zoli, a férjem még nem volt a férjem és még nem is sejtettük, hogy az lesz, éppen búcsúztam tőlük, mert másik munkahelyre mentem dolgozni, fiatal kollégám, vagyis ő, virtuális virágcsokrot állított össze a nekem fontos növényekből. Mivel biosz tanár voltam, nagy gondossággal, pompásan válogatta össze azokat a virágokat, amiket hozzám társított, és a leírásukat egy-egy gyerek olvasta fel. Volt közte tulipán, nefelejcs, meg csupa szépség. Az egyik növényről azt írta: Csak a mesékben létezem, megóvlak a sárkányoktól. Ez volt a sárkányfű. Tudta rólam, hogy „sárkány ellen sárkányfű”. De jó, hogy ő lett a férjem!

Hat évvel ezelőtt Balatonszárszón megnéztük Virággal a Süsüt a Csukás István színházban. Mivel Zsiga még alig másfél éves forma csepp gyermek volt, nem várhattuk, hogy türelme kitart az előadás végéig, ezért Zoli kint sétált vele a parkban. Ahogy vége lett a darabnak, Virággal vidáman mentünk ki megkeresni őket. Zoli fennhangon kiabált felénk, hogy gyorsan menjünk oda hozzájuk. Az előtérben Csukás Istvánnal álldogált, minket vártak a közös fotóhoz. Valakit megkértünk, hogy kapjon le bennünket. A nagy mesélő látványa valószínűleg annyira megigézte az ismeretlen fotósunkat is, hogy az előttünk álló Virág lányomat figyelmen kívül hagyva, csak mi látszunk a képen. Így Virágnak csak az egyik kezével és fél hajcsatjával van közös fotója vele. Nem így Zsiga, akiről Zoli később mesélte, hogy éppen ott tébláboltak a színház előtt, amikor jött az író. Zoli megkérte, had fotózkodjanak vele. Igen ám, de kezében a kisgyerekkel, nem tudta előkotorni a fényképezőt, így megkérte Csukás Istvánt, hogy fogja meg addig Zsigát, míg előkeresi a gépet. A legnagyobb természetességgel kapta fiunkat ölbe, aki akkor még nem tudta, hogy micsoda kegyet adott neki a sors és égtelen bömbölésbe fogott az idegen papa kezében. Az egyedüli gyerek, akit Csukás István megríkatott, az az én fiam. Mire mi is odaértünk, Zsiga már újra az apjánál kötött ki, de fájdalmas arcocskája még jól látszik a képen (nem úgy, mint szegény Virág :).

Ezen a télen kerültek a Süsü könyvek elő. Esténként felváltva olvastunk belőlük. Virág az apja mellé kuporodva Süsü szerepét olvasta a párbeszédekben. Én pedig harsányan énekeltem a dalokat, amikor egy-egy következett. A kedvencem a Vadkörte. Ezt annyit szoktam egyébként is énekelni, hogy a gyerekek is fejből tudják. Gondoltam előveszem a régi lemezeket, hogy ők is megérezhessenek valamit abból a varázslatból, amit nekem adott. Mert persze a lemezek visszaszálltak rám, hiszen ma már csak kevesen bíbelődnek a régi lemezjátszókkal. Ahogy Virág meglátta a lemezborítót, lelkesen kiáltott fel: Á, hangoskönyv!

Mindenki azt mondja, hogy a mesék itt maradnak nekünk. Lehet, de már sohasem lesznek olyanok mint voltak. A sok vidám történet és kaland közé beszökött az elmúlás. Az íróé, a miénk.