Nem a mi falunkban történt,

így legalább nem kell találgatni, kire illik a történet, tudunk figyelni a mesére. Egy hasonló faluban esett meg, ami éppolyan távolságban volt egy várostól, talán éppen Mohácstól.

Hol volt, hol nem volt, Béla volt.
Amolyan átlagos faluszéli embernek tartották, pedig nem a falu szélén lakott. Az egyik oldalán kihaltak a házból, a másik szomszédjával hűvös volt a viszony, mert egyszer véletlenül felgyújtotta a szalmakazlukat.
Minden temetésen ott volt. A ruháját rendben tartotta. Régiek voltak, kicsit fakók, de jófajta angol szövetből készültek.
Volt pár állata, egy tehén, egy disznó. Éppen etetett, amikor zörgettek a vaskapun. Aggódva kapta fel a fejét, mert egy ideje megszaporodott a hangos szó a faluban. Azelőtt csak szombatonként volt néha verekedés, mostanában szerdánként is kiabálás hallatszott sokszor. Nadrágos emberek jöttek, egy héten egyszer előadásokat tartottak. Az új termelési módot magyarázták. A gazdasági mechanizmusra kell figyelni – mondták és hogy a régi módszerek nem jók. A tudomány kimutatta az ozmózist, és hogy figyelembe kell venni a Hold ritmusát is. A vita hevében többen a svájci sapkájukat gyűrték és a nagyapjukat, meg a dédapjukat emlegették, hogy azelőtt is kövér volt a jószág és volt lucerna bőven, pedig mindenki a hajnali harmatban kaszált. De azért holdfényes éjszakákon lehetett hallani a kaszakő kattogó hangját az acélon. Béla nem emlékezett a dédapjára, de mit lehet tudni, hátha így jobb. Ő is éjjel kaszált ezután.
Teltek-múltak a napok, hónapok, ismét zörgették a kaput. Zászlókat hoztak, új zászlókat. Le kell szedni a régit, nem jó az, mondták. Mindig is Óceániával álltunk háborúban és Eurázsiával vagyunk baráti testvérségben. Béla nem emlékezett, kivel állunk háborúban. A kocsmában azt tanácsolták, rejtse el a padláson az óceániai zászlót, mert a szerencse és a múlt forgandóak.

Peregtek a napok, Béla nem ismerte a közlegelők tragédiáját, ezért még mindig egy tehénkéje volt, éppen itatta, amikor zörgettek.
Amolyan trabantos emberek, szemüvegesek. Járták a falvakat, javaslatot hoztak Bélának is. Úgy mondták mobili-tás-fej-lesztő kísérlet. Új idők járnak, legyen modernizáció. Meg kell változtatni a tradicionális berögződést! Sokat beszéltek, emlegettek valami Burgyiőt, vagy Burgyijót és hogy így javul az agyműködés is, nem kell hozzá semmi más, csak egy darabig fejtetőn kell nézni a televíziót. Segítettek megfordítani. Nagyon kedves emberek voltak.
Éppen húsvét volt egyszer, nagy nyugtalanság volt a faluban. Beteg lett a pap és úgy látszott, elmarad a körmenet, pap nélkül marad a falu. Az öregek eddig sem jártak misére, otthon imádkoztak, sokan gondolták, akkor legyen így, csendesség lesz, otthon maradunk. No de mégis lett pap, csak nem olyan. Az év gyülekezése-így mondták. Szép fehér autója volt a papnak. Különleges, ünnepélyes, nemigen látott még senki ilyet. A rétre hirdették meg a misét. Sokan eljöttek kíváncsiságból. Körben ültek le az esküvős sörpadokra.
- Béláim az Úrban! Szólította meg őket a pap.
Nem úgy van az! Rosszul fordították le nekünk a Bibliát, nem jól tudtuk eddig, ezután máshogy való imádkozni. Béla nézegette a füzeteket, tetszett neki, szép színes ábrák voltak benne virágos rétekkel és vasalt ruhás vidám emberekkel. Bélának nem volt Bibliája, ezután a füzetekből imádkozott otthon.

Bolt sok éve nem volt a faluban, már a posta meg az iskola bezárás előtt csődbe ment. Azt mondták, a boltos elégtételt vett, mert több falusinak is kivágta egy éjszaka a szőlőjét, de ez rég volt, kevesen emlékeztek arra is, milyen volt a friss kifli reggelente. Egy furgon jött hetente kétszer, amelyik azt süvítette: szólj anyádnak, jöjjön ki! Az árus kedves ember volt, szoktak beszélgetni is. Bélának eltette sokszor a frissebb káposztafejeket, sárgarépát. Most elmondta, vagy inkább megsúgta: ne vegyen Béla margarint, nem jó az semmire. A pálmaolaj sokkal egészségesebb, és élesztős kenyeret sem szabad enni, hanem kovászosat. Kovásszal kell sütni. Ahogy öreganyáink sütötték. Béla nem emlékezett, hogyan sütötték a kenyeret régen, vett inkább Toast kenyeret.
Minden hónap első keddjén hozták a nyugdíjat. Azt mondják, Béla kapja a legmagasabbat az egész faluban. És már sok éve. Mióta az a balesete volt, aztán sokáig volt kórházban. Megírta az újság is. Utána nem is kellett már munkába mennie, nem emlékezett sehogy sem, hogy kell azt a magas darut irányítani. Még rehabilitációra is vitték, jött érte egy autó, akkor még nem tudta magától, hogy kell bemenni Mohácsra.

A buszmegállóban reggel voltak a legtöbben és főleg szerdán. Mióta nem volt a faluban orvos, be kellett menni a körzetesített orvoshoz. Onnan csak este fáradtan keveredtek haza az emberek. Mégis lett orvos is, vagyis afféle gyógyász. Neki nem volt vérnyomásmérője, meg receptet sem adott szerencsére, nem kellett a gyógyszertárba is messzire utazni. Havonta egyszer végeztek állapotfelmérést. Bélának hosszú listát nyomtattak ki mindenféle kezelésre meg diétára. Különleges gyógyerejű szereket ajánlottak. Szép fekete csomagolásuk volt, ezeket kényelmesen egy futár hozta mindig a nyugdíjosztás napján. Még ausztrál gyógynövénykivonat meg guár-gumi-mag-liszt is volt a csomagokban.

Így telt-múlt az idő, Béla nagy munkában volt. A konyha északi falát bontotta ki, mert a lakás-korszerűsítő program volt divat éppen a faluban. Az egészségre ártalmas vályog helyére osztottak újfajta építőtéglát. Korszerű volt ez, azt mondták mé-ret-ru-gal-mas sa-lak-be-ton-fa-la-zó-e-lem. Ezt pakolta éppen Béla, amikor zörgettek a kapun. De ezúttal nem a városból jöttek, csak egy régi Simson mororbiciklin jött valaki. Egy ócska bőröndöt hozott, kockásat, kopottat és hogy ő egy távoli rokon, a padláson találtak mindenfélét még a szuverenitási fordulat előtti időkből. Ez a rokonoké, alighanem a szüleié volt.

Béla esténként ezeket a papírokat, leveleket, nézegette. Sehogy sem értette, ki mikor írta, és aki ott volt abban a faluban, az ugyanaz, mint aki itt kapta a bíróságtól a levelet? A régi fényképeket szerette vizsgálgatni. Lassanként felismert egy mosolyt, egy kéztartást és látta, hogy az a gyerek ott ugyanaz, mint a katonaruhás később. Aztán meg a mankóval is ugyanaz. De akkor sem tudta a leveleket összepárosítani a képen álló, vagy ivó emberekkel. Egyszer aztán az egyik megsárgult képen, ahol egy díszes szoknyában áll egy nő egy csecsemővel, a háttérben észrevette, hogy az a szekrény az ugyanaz, mint amelyik neki az első szobában áll. Csak ott a képen még látszik a díszes faragás, ahogy a templomi nagy szekrényen, akár egy hatalmas virágkoszorú. Összesen egy kis levélke és virág maradt meg az egyik sarkán. Kiment a kamrába és a műhelyasztal alól előhúzta azt a nagy ládát, amiben mindenféle formájú véső és furcsa kanyarodó gyalu is volt. Ez is valamelyik rokonáé lehetett. Ahogy végighúzta az ujját a rózsa szirmán, aztán próbálgatta a különféle vésőket, lassacskán kitapasztalta, melyik milyen réshez, repesztéshez való. Nyárfapallóból kísérletezett, újságpapíron megrajzolta a képről a díszt. Lassan azt vették észre a faluban, hogy Béla elmarad az állapotfelmérésről. Még télen is ott állt rakásban a falazóelem. Béla faragott és hársfapallót rendelt, és nem is hallotta a zörgetést a kapun. Időnként átment a templomba, megfigyelte a sekrestyében a szekrény díszeit. Elfelejtette megrendelni az eukaliptusz olajat és faragott, és faragott és büszke volt.

Szerk.megj.
A mi falunkban történt, hogy Tibor az Ellend régen fotókiállítást ezzel a meséjével nyitotta meg.

Anyag- és térrendezéses készülődés. Vendégvárás előtti tökéletesítés: kicsit balrább a virágos kancsót, egy leheletnyit visszább a széket, benézési ellenőrzés – minden a helyén legyen.

A kultúrház előtere – szőlőhegyi présház lefotózva és megfestve, örökzöld hunyor a kancsóban.

Andi előző este vasalta a molinót ránctalanra, hogy a vetítési kép is tökéletes legyen.

A színpadra kistermet rendeztünk be – aki akarta, nyugodtan újra tudta nézni és hallgatni a felvételeket: Teri néni, Kati néni és Margit néni mesél, miközben Andival a fotókat válogatják a kiállításra.

---

A kiállításon a Teri nénivel való fényképválogatós beszélgetéshez készített kisfilmet együtt néztük meg:

A drónfelvétel Gyenis Lászlónak, a filmvágás Gyenis Nórinak köszönhető.

---

Kati nénivel és Margit nénivel készített hangfelvétel pedig itt hallgatható meg:

---

A négy muskétás, avagy mi, akik megálmodtuk, megpályáztuk, megdolgoztuk és megvalósítottuk a kiállítást. Mögöttünk pedig a férjek, amint hozzák a vásznat, emelik a táblákat, pakolják a székeket – és még örülnek is nekünk, velünk.

https://falusag.hangfarm.hu/2023/12/elottiseg

Igaz, ezek decemberi, a Téli napfordulóra való várakozás fotói, de most a kemény Szaturnuszi hideg Januárban, igazán emelő, melengető fény kincsek... emlékeztető, megtartó!

Ani és Balázs fotó párbeszédében a közös:
A természet menyasszonyának lenni.
Fehér csipkével, gyönggyel és arannyal ékesíttetni.
Az ünnep felkentségében részesülni.
A kivételes pillanatiságot nemcsak átélni, hanem benne lenni.
Megadatik.
Átitatódva.
Vizuális, érzelmi, kulturális könyvtár.
Ilyennek lenni: az 'így látni és megmutatni' által 'ilyenné lenni' vágya.
Megtalálni és generálni. Megmutatkozások.

Szeretettel köszöntök minden kedves érdeklődőt!
Mindig nagy öröm Ellendre jönnöm, nincs Ellen(d)emre… Még ha a “mindig” kissé költői túlzás is, hiszen ez a második alkalom, hogy előadást tartok Nektek! És remélhetőleg nem az utolsó…
A tavalyi találkozásunk, amikor a különböző korok művészeteiről beszélgettünk, nagyon szép élmény volt számomra és ezáltal felejthetetlen emlék is, hiszen nagyon sok kedves, segítőkész, érdeklődő és nem utolsó sorban együttműködő ember ült itt a közönség soraiban. Így már nagyon vártam ezt a mai alkalmat is!

A témaválasztásom - “A Duna menti népek zenéje” - nem véletlen.
A Duna számomra egy csoda a maga méltóságteljes és tekintélyt parancsoló mivoltával. Egy olyan rendkívül izgalmas folyam, amely átszelve fél Európát (tíz különböző országot), mindig más és más arculatát mutatja. Ahogy a Duna hömpölyög, úgy változnak a természeti képek, az időjárás, a nyelvek, a nemzetek szokásai, kultúrája és nem utolsó sorban a különböző népek zenéje.

Gyerekkoromban édesapámmal többször kajakoztunk a Dunán. Nemcsak az jelentette az izgalmat, hogy sodrásiránnyal szemben eveztünk, de a közelünkbe becsapódó villámok, mennydörgések és néhol kisebb-nagyobb örvények is felejthetetlenné tették a kalandokat… Később, huszonéves koromban pedig a dunai luxushajókon adtam koncerteket, így lehetőségem volt megismerni a világ azon csodáit is, amikről előtte nem is sejtettem, hogy léteznek: a Duna - delta egészen különös és gyönyörű élővilágát vagy azt, ahogy a Duna hajnali 5-kor, napfelkeltekor, egy végtelen, hatalmas tengerbe ömlik és ezáltal ott be is fejezi hosszú (2850 km-es) útját… Órákig tudnék még mesélni a Dunáról:), de azt egy másik alkalommal talán…

Hogy miért pont ezt az öt népet választottam? Mert azt gondoltam, hogy ezek azok a népzenék, melyek szoros rokonságot, hasonlóságot mutatnak a magyar népzenével, ami lássuk be, nem is véletlen, hiszen ezek a népek egymás mellett éltek és élnek, így egymásra hatnak, befolyásolják egymást.

Essen szó elsőként a szlovákok zenéjéről! Tudjuk talán, hogy Bartók Béla nemcsak a magyar népdalokat gyűjtötte, de a határon túli magyarok, mi több, a távol-keleti kultúrák (Bali-szigetek, Indonézia…) zenéjével is foglalkozott, így a szlovák területeken is kutatta a zenei hagyományokat. Számos zenekari-és kórusművében találkozhatunk a fellelt kincsekkel, hisz sokszor ezeket a népdalokat dolgozza fel, alakítja át Bartók. Egyik leghíresebb vegyeskari, zongorakíséretes darabja a “Négy szlovák népdal”, mely gyakorlatilag négy különböző hangulatú, tempójú éneknek a füzére. Az első, “Lányát az anya” kezdetű dal egy igen különleges hangsorra (“pikárdiai eol”) épül.

A hangsorokról, skálákról szintén rengeteget tudnék mesélni, mert egy elképesztően izgalmas és szerteágazó világ, de majd erről is egy másik alkalommal beszélgetünk. Ebben a dalban például a “természetes moll” skála (szolmizálva: lá, ti, dó, ré, mi, fá, szó, lá) két hangja is módosul, így egy kvázi moll-dúr hangzást kapunk, és talán ennek is köszönhető a “pikárdiai eol” elnevezés. Gondolom, hogy nem sűrűn találkozunk ezzel a mindennapjainkban, pedig a “Kecskemét is kiállítja…”, a “Te vagy a legény, tyukodi pajtás” és más toborzó és kuruc nótáink is a fent említett hangsorra épülnek.
A következő pár percben improvizálni fogok az előbb tárgyalt, érdekes moll-dúr hangzású skálának a segítségével és közben finoman becsempészem a kottán található, “Lányát az anya” kezdetű dalocskát…. Vajon hol bukkan fel először a dallam?

"Lányát az anya" című dalra improvizáció

Ki volt az első magyar népdalgyűjtőnk? - Vikár Béla. Fonográffal (mai iPhone előde) járta az országot az 1890-es években, hogy az idős bácsik, asszonyok, parasztok énekét felvegye, majd lejegyezze. Mivel ő maga nem volt zenész, csak a szövegeket tudta leírni, így később Bartók volt az, aki a dallamokat is rögzítette. Vikár Béla munkássága más szempontból is nagyon fontos nekünk, magyaroknak, mert ő fordította le a finn “Kalevala” című eposzt. Emléktábláját pedig Pécsett megtekinthetjük a régi Csorba Győző könyvtár falán.
Kodály Zoltán és Bartók Béla gyűjtéseiről pedig azt hiszem, hogy mindannyian tudunk. Munkájuk gyümölcseként számos kötetben ismerkedhetünk a több ezer gyönyörű népdalunkkal, melyeket a mai napig nagy örömmel énekelünk, akár eredeti mivoltukban, akár különböző feldolgozásokban.
Általános iskolai és szolfézs tanulmányainkra visszagondolva talán emlékszünk, hogy a magyar népdalokat két fő csoportba tudjuk osztani: ősi és új stílusú népdalok. A régi énekeinket is ketté tudjuk bontani az alapján, hogy a dallamuk ereszkedő vagy emelkedő, az előadásmódjuk parlando (elbeszélve) vagy tempo giusto (feszesen), a hangsoruk pedig pentaton vagy akár 7 fokú skálára épülő. A közös éneklés élményét most sajnos írásban nem tudom visszaadni, pedig szerintem csodálatosan énekeltetek! Valamint bebizonyosodott, hogy az “Érik a szőlő” valóban kvintváltós népdal, a “Tavaszi szél” még mindig az egyik legszebb emelkedő típusú népdalunk, és az “Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő…” már új stílusú éneknek számít, a maga kupolás szerkezetével, “táncosabb” előadásmódjával.

Utazzunk tovább a Duna mentén!
Ha azt mondom “Bubamara”, melyik film jut róla eszetekbe? (Hisz zongorázni most nem tudom a dalt…) A válasz: “Macskajaj”. Ki a szerző? - Goran Bregovic. Melyik országban járunk? - Szerbia.
Bartók Béla közel 2500 népdalt gyűjtött Horvátország, Dalmácia és az egyéb szerb és magyar lakta területeken. A délszláv országokban igen nagy hagyománya van a népzenének, népi zenekaroknak, tánccsoportoknak. Legfőbb és legtipikusabb körtáncuk a “KÓLÓ”, ami Szerbiában, Horvátországban, Boszniában ezen a néven fut, Bulgáriában viszont “HORO” néven ismeretes. Maga a “kóló” szó is kört jelent. Egymásba kapaszkodva, legalább három tucat ember járja ezt a különös táncot, amiben az alaplépések viszonylag egyszerűen megtanulhatók, de a cifrázásokat már igen magas fokra viszik. Ha szeretnétek jobban elmélyülni a horvát és szerb zenékben, esetleg ismerkedjetek meg a “Vujicsics Ensamble” felvételeivel, akik magyar származásuk ellenére, kimondottan délszláv muzsikát játszanak. Vujicsics Tihamér (az együttes vezetője) gyűjtéseiből származnak többnyire azok a dalok, amelyeket feldolgoznak.
A “Madarac” vagy “Malo kolo” című számaik például remekül tükrözik a délszláv zene stílusjegyeit és hangulatát. A dallamot más és más hangszerek játsszák, köztük az igen jellegzetes harmonika, furulya vagy éppen a tambura. Mi is az a tambura? Nem más, mint egy hosszú nyakú pengetős hangszer, lantféle, amit mi az Alföldön citerának vagy tökciterának hívunk. Érdekes, hogy állítólag a “zongora” szavunk a régi “zengő tambura” kifejezésből ered….

A bevezetőmben említett huszonéves korszakomban, amikor “dunai hajós” lehettem, egy csodálatos kirándulással gazdagodhattam, mielőtt a folyó a Fekete-tengerbe ömlött. Ez az élmény ihlette az “Egy képeslap Arbanassiból” című darabomat. Arbanassi Bulgáriában egy aranyos mediterrán kisváros, amely lenyűgözött az építészetével, a festői szépségű természeti adottságaival, a karakterével, a sikátoraival, a sopszka salátájával, a templomokban található különleges ikonfestészetével. Számomra azonban a bolgárok népzenéje is hasonlóképpen érdekes és izgalmas, hiszen egyszerre építkezik az antik, török, gregorián és bizánci elemekből. A ritmusviláguk pedig egészen egyedülálló az aszimmetrikus, páratlan metrumoknak köszönhetően, így a dalok sokszor nem a jól ismert 4/4-edben vagy 3/4-edben csendülnek fel, hanem 5/8-ad, 7/8-ad, vagy akár 3 + 3 + 2 nyolcadban.
Nekünk magyaroknak nagyon nehéz játszani és megtartani ezeket a ritmusokat, mert a fülünk és agyunk többnyire a páros lüktetéshez szokott. De semmi sem lehetetlen, csak gyakorolni kell!
Én egy kicsit beleástam magam a bolgár ritmusvilágba, az előadás apropóján is, így most mindhárom metrumban fogok Nektek rögtönözni:

5/8-adra improvizáció

7/8-adra improvizáció

3+3+2 nyolcadra improvizáció

A bolgár népzenében két érdekes hangszert érdemes megemlíteni: a kavalt, ami egy perzsa eredetű fúvós hangszer, illetve a gadulkát, ami pedig egy 3 húrral rendelkező, vonós hangszer. Mindkettőnek jellegzetes hangzása van.

Ha most tehetném, játszanék Nektek a “Román népi táncok” című zongoradarabból és kitalálnátok esetleg, hogy melyik ez a mű, és ki a szerzője? Ennek híján viszont én elárulom, hogy Bartók Béla nevéhez fűződik ez a több tételes kompozíció. És lassan véget is ér a mi kis közös virtuális dunai kirándulásunk….

Bartók Nagyszentmiklóson született 1881-ben, ami a romániai Temes megyében található. Mindig is szívén viselte az ott élő magyarok és románok sorsát. A román népzene pedig annyira érdekelte, hogy még a román nyelvet is megtanulta. Körülbelül 3500 népdalt jegyzett le a különböző területeken, többek között Arad, Bihar, Hunyad, Kolozs, Szilágy, Máramaros, Szatmár, Szeben, Temes, Torda megyékben. Nemcsak a “Román népi táncok” tartalmaz román népdalokat, de a “Román kolinda dallamok” című zongorára írt szerzeménye is.

De mik is a kolindák? Olyan karácsonyi és újévi énekek, melyek igen változatosak, jellegzetes bolgár ritmusúak, és a legények házról házra járva énekelték őket.
A kolindákon kívül ismeretesek Bartók gyűjtéséből a siratók, a hangszeres tánczenék, és az egyéb olyan egyszólamú, alkalomhoz nem köthető énekek, melyek más és más érzelmeket fejeznek ki.

Rajtunk kívül még két országban hívják Karácsonynak a Karácsonyt: Románia és Moldova.
Arra gondoltam, hogy az előadásom végén, a “szokásos” karácsonyi dalaink helyett, énekeljünk el együtt egy kevésbé ismert román karácsonyi éneket! Nem muszáj románul előadni… A címe:
“Steaua sus rasare”/ “A bright star rises”

Nagyon szépen köszönöm, hogy eljöttetek és, hogy lelkes, aktív résztvevői voltatok az előadásomnak! És ismét köszönöm a lehetőséget, hogy itt lehettem és egy kellemes órát tölthettem veletek!

Nagyon áldott karácsonyi ünnepeket és egészségben, örömökben gazdag új évet kívánok mindenkinek!

Valival a nyáron készített kerámiák az égetés után megérkeztek, mindenki vihette haza a sajátját

Az utolsó énekhez, egy román karácsonyi dalhoz gyújtottunk gyertyát

Gabi előadása után a kicsit ott-maradós borozgatás és elpakolás végeztével mi, a szervezők is elindultunk hazafelé. A szokásos elköszönős szófordulatok egész este és még másnap reggel is ott csengtek a fülemben. Ahogyan Szilvi írta, mikor nekikezd az ember, sokszor nem is tudja, hogy merre fog tekeredni-kanyarodni az az írásösvény. Legtöbbször én is csak annyit tudok, hogy meg kell írni és mikor ténylegesen elkezdem, akkor tisztul ki a fekete-fehér betűzöttségben.
- Jó pihenést! Sziasztok!
- Én előbb még csizmát húzok és etetek.
- A sötétben? Minek?
- Mert ötkor kellett volna, de ugye jöttem a Gabi előadására.
- És soha sincs olyan, hogy most én ezt kihagyom, most elég?
- Hát nagy ritkán, de sohasem tudnék nyugodtan aludni, ha nincs kellően ellátva a jószág.
- Te Laci, az villan be, hogy Te tulajdonképpen egy nap többször öltözködsz, mint egy primadonna!
(Nevetés.)
- Igen, tulajdonképpen igen. Más ruhában megyek a nevelőbe, másban a felnőtt madarakhoz, megint mást kell húzzak, mikor a marhákhoz megyek le.
- Még hogy nem vagy piperkőc! Cifrázod itt a dolgokat.
- Hát még ha azt látnátok, hogy milyen cifra, mikor a gumicsizmában pipiskedsz, hogy ne folyjon bele a szárába a víz, de azért ne is csússz el, ezért csak finoman siklatva, ugyanakkor lábujjhegyen maradva kell a sár felszínén evickélni.
(Nevetés. Elképzelés. Megélés.)
- Arról nem is beszélve, mikor sietnél és kiszalad a lábad alól a vizes-sáros talaj és elvágódsz, vagy kicsusszan a lábad a csizmából, a lábbelid pedig a sár fogságában reked, de mégiscsak ügyelve arra, hogy ne sérülj meg, de ne is legyél lehetetlenül elsározódva (mit szól majd az asszony).
- Na jó éjt, engem várnak a marhák, Andit meg a lovak az esti etetésre!

A kulisszák mögöttiség, helyesebben a következő program előttiség: az ellendi és környékbeli faluságos csajokkal már készítjük elő a márciusra tervezett Ellend régen és ma fotókiállításunkat, melyhez a falu lakóitól és a faluhoz kötődőktől kértünk régi és új felvételeket. Időkaland.

Csacsogós sütizés és teázás utáni fotóválogatás

Mikor az egyetemen az intertextualitásról tanultunk, folyton az járt a fejemben, hogy az életünk, mint élet-textualitás is leírható: a privát és publikus történeteink, az általunk írtak vagy éppen rólunk szóló szövegmontázsok, a fő- és mellékszerepeink, a konyhaasztalon hagyott cetlijeink, vagy a családi közösbe írt viber-üzeneteink beleszövődnek más megnyilvánulási területeinkbe is. Látva vagy láthatatlanul. Ruha transzfereink folytonos ölelkezése retorikai vektorainkkal fűszerezve.

Pillanatnyi lámpafény

hang: Kovács Jónás

A kanyarok előtti készenlét arra, hogy bármelyik pillanatban lekapcsolhassuk a reflektort, nehogy elvakítsuk a szemből jövőt. Belátásaink.

2021. november 23.
Kedves Családi Állatfajtáim (Familicus Animalicus)!
Remélem a vacsora megelégedésükre fog szolgálni: bulgur, meggymártás és zöldséges csevapcsicsa, mely utóbbi a hűtőben egy szögletes tálcán alufólia alatt található. Kevés olajon a palacsintasütőben kéretik aranybarnára sütni mindkét oldalát - Jónikám, ez neked áll leginkább testhez. Lányoktól kéretik a szokásos: függöny, világítás, feltakarítás.
Mindenkinek: esztétikus környezet megőrzése, használati amortizáció minimalizálása.
Fontos: a fürdőt úgy hagyd magad után, ahogyan én találni szeretném. Ehhem.
Tanuljatok is, pihenjetek is. Sietek haza. Hívlak, amikor tudlak. Nagyon szeretlek titeket.
Ui.: ha elfelejtitek, hogy miket kell csinálni, olvassátok el többször az üzenetet!

Anita útja (https://falusag.hangfarm.hu/2021/11/uton) az enyém is volt már. Az új aszfalt terítője alatt ott mesél a régi döcögős is: a reggeli ködben a vadasparkban lakunk érzés, ahogyan számoljuk, kikkel is találkozunk egy koranyári reggelen: az út szélén ücsörgő róka, a legelésző őzsuták csapata, a faluból kivadult macskák elnyújtott testtartású vadászmozdulatai, az egerészölyv mindent látó és átható tekintete, az elütött borz vagy mókus szívszorongató teteme, az útról lustán arrébb lépegető gólya vicces nyugalma.

Az új út simasága gyorsaságot adott mindenkinek: közelebb kerültünk a messzihez, távolabb az ittenitől. Utazási könnyedség.

Megtanulni megállni. Mikor a teret nem átszelni való távolságként, hanem önmagunk tudatosságának helyeként éljük meg. Térszemlélet.
Egyre inkább úgy látom - hiába mindenki főleg csak az időről beszél -, nem is igazán az időbe vetettségünk a fontos, hanem a térben való egzisztálásunk.
A helyi faluságos csajokkal hány meg hányszor örömködtünk már azon, hogy megadatott nekünk ez a színtér! Hogy itthon lehetünk ebben a tájban, hogy ezen az úton érkezhetünk haza. Hogy érzelmileg belakjuk ezeket a tereket. És persze, hogy el is meséljük.
Minden időre elkészülésünk, minden időnk a térben zajlik.
Kati, te jössz a térrel (https://falusag.hangfarm.hu/2021/11/ter-es-ido)!

Vannak dolgok, amit nem lehet csak úgy kitalálni - vagy ahogy mondani szokták - kitalálni sem lehetett volna...
Egy látvány, kora reggel, pont ott...
Egy dal a rádióból, pont akkor...
Ezt persze senki sem hiszi el, hogy ez így megtörtént.
Én sem hinném, ha nem velem történik.

Ezen az úton számtalanszor jártam már.
Nyár vége óta különös élmény ezen az úton autózni, mert csodás felújításon esett át, sima, egyenes pont, mint egy sztráda. Csudajó élmény száguldani rajta, ki nem hagynám, hogy egy kicsit odalépjek az autónak.
Nemrég olyan látvány fogadott, hogy inkább lelassítottam, sőt megálltam.
Kora reggel...

..... csak az enyém...

Meg kellett állnom.

Ki kellett szállnom.
Soha nem szoktam.
Soha nem volt miért.
De most úgy éreztem KELL!

És ez a zene, pont ott, pont akkor szólalt meg a rádióban. https://youtu.be/u1ZoHfJZACA

Hiszem azt, hogy valóban nincsenek véletlenek.

Lehet, hogy most történt meg az, hogy üzenetet kaptam?
(Direkt nem írom, hogy kitől vagy mitől, mert eddig eltelt éveim alatt még nem tudtam rájönni, hogy minek is nevezzem, azt amiben hiszek.)
Hogy az az út rendben van, amin haladok?
Hogy látni kell, nemcsak nézni a körülöttünk lévő világot?
Hogy ez a világ akkor is csodálatos, ha kicsit szürkébb, sötétebb is néha, mert a felhők mögött mindig ott van a fény, ami az életet jelenti?
Hogy csak menni kell az úton előre?
Hogy SOHA nem szabad feladni?
Hogy tényleg SOHA?

Ezeket a kérdéseket számtalan ember megfogalmazta már rajtam kívül, sőt könyvek, filmek is születtek, számtalan ebben a témában. Olyan is, amiben a válaszok is benne vannak, nemcsak a kérdések. Én is elolvastam, láttam már párat.

Hogy miért fontos ez nekem most?
Mert ez A látvány és ez AZ érzés csak az enyém volt!
Egyszeri és megismételhetetlen!
Csak az enyém volt ott azokban a percekben és marad is az örökre!
Csak az enyém!

Soha ilyet nem éreztem még, mint ott, akkor.
Legszívesebben ott maradtam volna abban a pillanatban örökre.

Szerencsés vagyok.
Szerencsés vagyok, hogy mindez akkor történik velem, amikor már észre tudom venni és képes vagyok látni a körülöttem levő világot. És talán azt is ami mögötte van.

(Az írásban eddig már napokkal ezelőtt eljutottam, fejben megvolt a folytatás is. Aztán elszállt az ihlet... majd rám nehezedett a főszerkesztői nyomás, köszi Judit!)

Lehet, hogy nem is kell folytatnom, mert nem biztos, hogy az a lényeg, hogy én mit gondolok.
Sokkal érdekesebb kérdés, hogy ez a gondolat és érzésfolyam elindít-e valamit másokban is?
Megjegyzünk-e képeket, történéseket, érzéseket akár egy életre?
Van-e olyan zenénk, ami örökre a fejünkben szól?
Észrevesszük-e a fontos pillanatokat?
Hányszor teszünk meg utakat?
Hányszor teszünk meg utakat újra és újra?
Hányszor teszünk meg utakat újra és újra a mi saját tengerünkhöz?

Emmaus pincejárás - Hásságy 2019

Hásságy a szőlőhegyről

Hásságy település Olasz hidori része felőli "szomszédunk", és ha nem lenne köztünk egy kisebb erdősáv, akár át is kiabálhatnánk egymáshoz.
A középkori eredetű falut, mint annyi másikat Baranyában, a török kor után főleg német telepesek népsítették be újra. Halastavához egyszer kétszer "átugrottunk", de komolyabb kirándulást még nem ejtettünk meg arra. Így nagyon felvillanyozott a lehetőség, hogy a Német Nemzetiségi Önkormányzat Húsvét hétfőjére "Emmaus pincejárást" hirdetett meg. (Ha valakinek valami bibliai emlék merülne fel tudata mélyéről – az nem a véletlen műve!)
Tudni való, hogy bár e nemes szokás "atyjának" Bóly városa tekinti magát, az immár oly széles körben elterjedt a baranyai térségben, hogy szinte mindegyik valamire való pincesorral rendelkező sváb falu rendez ilyet.

Pincesor

A szokás lényege: kirándulással egybekötött borkóstolás. Inni nem kötelező, és az evés is szabadon választott gyakorlat, de ismerkedni, beszélgetni és jól érezni magunkat, az "muss". És ezt igazán nem nehéz teljesíteni, tekintettel arra, hogy ezek a pincejárások, hál'istennek, még nem turisztikai látványosságok! Így a résztvevők jórészt mindig környékbeliek, akik itt is - ott is ismerőst, rokont találnak fel, örömmel üdvözölve egymást, hogy aztán lelkes beszélgetésbe merüljenek egy-két korty jóféle házi bor mellett.
A túrában résztvevő pincékben a "gazdák" mint szeretett ismerőst fogadják a betérőket, lett légyen az olyan messziről jött "migráns" mint én! Beinvitálnak pincéikbe, mesélnek szőlőikről és boraikról, szíves szóval kínálják, s hogy tisztesség ne essék, mindenütt finomabbnál finomabb pogácsák, perecek, kiflik és sütemények kelletik magukat 'borkorcsolya' gyanánt. Az idő pompás volt, a kilátás remek, hát mi kell ennél több, hogy jól érezze magát az ember?

Jelen szösszenetemet ajánlom szeretettel mindazon (főleg városi) ismerőseimnek, akik még nálamnál is kevésbé járatosak a magyarországi svábság népszokásaiban.
Sajnos, a Covid-lezárások miatt, már két éve nem került sor erre a nagyon szimpatikus "rendezvényre", de nagyon remélem, hogy 2022 kegyesebb lesz hozzánk!

A hásságyi halastó