Az ért/zelmes vidék
Egy focipálya két nagy körbálát tesz ki
Az idealizált, topizált, mesékben élő faluképből egy biztosan még most is él nálunk: ha valamelyikünkhöz nagyobb társaság érkezik, akkor sitty-sutty rendbe vágjuk a köztereinket. A focipályát a kért időre lekaszálják és bebálázzák, majd jöhet a polírozós nyírás a profi játékélményért.
A fiúk vendégvárása
Siettemben otthonról az Okosház felé valami szokatlan csalogatta magához a szememet és megállásra késztetett. Beköltözöttség.
Az úgy volt, hogy az idén elhatároztam, nem veteményezek. A kicsi még csak 10 hónapos, különben is van éppen elég dolgunk enélkül is, és amúgy se sikerül sose úgy, ahogy szeretném. Nevelgetem a palántákat, majd rálocsolok többszáz liter vizet, és a végén az összes paradicsomot lezabálják a poloskák. Sőt, paradicsomszezonban a boltban is botrányosan alacsony áron jutok jó paradicsomhoz. Na, meg anyuék is adnak bármennyit, bármikor, ha kérek. Ennyi remek indok mellett ki szeretne egy veteménnyel szórakozni.
Mikor beköltöztünk, első dolgunk volt, hogy magaságyásokat építettünk. Meg volt az a romantikus elképzelésünk a veteményezésről, amit az ember gondol róla, amíg el nem kezdi. Pécsváradon nőttem fel, ahol a házunk mellett hatalmas veteményeskertet gondoztak a nagyszüleim naponta. Minden nap, gyakorlatilag egész nap. Sok mindent ellestem és megtanultam tőlük, de azért nem mondanám, hogy nagyon profi voltam, amikor először nekiálltam. Azóta kikupálódtam valamennyire, és szívesen is csinálom, na de a döntés az döntés… idén nem lesz vetemény.
Egy dolgot nem vettem csak számításba. Azt, hogy Zengővárkonyban ez nem ám csak így megy. Jön egy szomszéd itt, egy barát ott, egy dédimama amott: Szilvikém maradt egy kis paradicsompalántám (a paradicsom szó helyettesíthető karalábéval, paprikával, uborkával…stb.). Na jó, akkor legyen csak egy kis paradicsom. Befőzni való. Meg persze akkor már koktél is, mert a gyerek azt jobban szereti. Ja, maradt egy kis sárgaparadicsom palánta is. Hát jó, akkor még azt. Karalábé? Szeretjük persze. De 100 forintért dobják utánam a boltban ilyenkor. Persze, ez bio. Ok, csak egy párat. Így lett végül karalábé, uborka, paradicsom (több fajta), saláta, fokhagyma… Egyelőre itt vége a sornak, de ezt csak félve írom le. Ki tudja, mi jön még hozzá.
Ezért (is) szeretek annyira Zengővárkonyban élni. Itt a te dolgod sose csak a te dolgod, de éppen ez a szép benne. Így lett nekem idén veteményesem. Most már csak a bogarakkal kell felvennem a harcot. Ötlet?
Eredeti megjelenés:
http://www.rozmaringvendeghaz.hu/a-majdnem-sosemvolt-vetemeny/
A Zselicet mindig is szerettem, mert gyönyörű, mert tájfutó koromban itt mindig dobogós helyezést értem el - most meg már azért is, mert mutassanak nekem kérem még egy olyan falut, ahol az ember lánya a polgármesterrel és feleségével a főutcán végigsétálva a következő jelenet főszereplője lesz: "Te, nagyon jó a csizmád! Ivett, nézd már meg, milyen jó csizmája van! Letépjük róla? Vagy szerzel nekünk is?".
Irmának köszönhetően a vásárosbéci faluszépítési program és az általam vezetett parkművészeti szeminárium közös munkát tervezett: a helyieknek először kicsit segítünk ötletelni, hogyan lehetne növényesítéssel szebbé varázsolni a faluképet, aztán pedig az ültetésben is részt vennénk. A hallgatókkal közös kirándulás és tervezés a legnagyobb bánatunkra jelen helyzetben nem megvalósítható. Így egyelőre csak én mentem.
A terek ámulatba ejtettek: dombok közé nagy telkekkel tagolt, széles utcákkal vezetett szellős falukép fogadott. Tágasság, melyet a patak általi osztottság játékosít. És persze a határban az erdő.
Gyüttmaradtak: a kiköltöző értelmiségi családok teremtő és aktiváló ereje. Tudással, akarattal és megéltséggel szőtt romantikus faluvágy.
A falu szövetkezeti boltja balról
és jobbról
Ezt mi itt a városban el sem tudjuk képzelni. Mi bemegyünk, leparkolunk, sorszámot húzunk, várunk, várunk, várunk. Aztán hívnak bennünket, és végül nyilatkozunk, hogy se biztosítást, se sorsjegyet nem kérünk. Újabb érv a falusi élet mellett.
Várom a küldeményt,
Kriszti
Hát kérem,
a postázás nálunk a világ legegyszerűbb dolga: legkésőbb kilenc körül a konyhai kredenc polcáról leemelem a zöld postás táblát és klumpát húzva - kedvem szerint - kislattyogok vagy (ha lusta vagyok kabátot húzni) kirohanok a kiskapuhoz és felakasztom rá. Általában 11 és 13h között jönnek a postás legények: fiatalok, szőkék, aranyosak (szeretik a süteményeimet) és két kezemből átveszik a feladni kívánt levelet, csomagot és ezzel az ügy elintézve. Egyébként annyira figyelmesek, hogy az értékesebb csomagokat, ha nem vagyunk itthon, eldugják a garázsban vagy odaadják Rozi néninek, ha ő sincs, akkor Kati néninek. Mindegyikünk születésnapját tudják, mivel fehérvári mama borítékba tuszakolt Merci csokicsomagja adott névre és napra rendre (kitapogatva) megérkezik.
Szóval nálunk így van ez itten - úgyhogy hétfőn intézkedek!
j.
A SÁMSONHÁZI KERTRENDEZÉSI SZOKÁSOK ÉS AZ AZT BEFOLYÁSOLÓ NÖVÉNYVILÁG
I. Bevezető
Sámsonháza Nógrád megyében a Kis-Zagyva patak völgyében helyezkedik el a Mátra és a Kelet-Cserhát találkozásánál. A legközelebbi város Pásztó alig 10 km-re található, de autóval húsz perc távolságra van Bátonyterenye és Salgótarján is. Budapest az M3-as autópálya és a 21-es jelzésű gyorsforgalmi út miatt kevesebb, mint ötven perc alatt megközelíthető. A Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzethez tartozik, ennek kiemelt része a Novohrad-Nógrád Geopark nevezetű geológiailag és ornitológiailag is védett kőfejtő. A Kék-túra, a Gyöngyök útja illetve a Mária zarándokút szintén keresztezik Sámsonházát. Mindössze 260 lelkes lakossága ellenére három önkormányzat működik a faluban: magyar, szlovák és cigány. Elöregedő település, a szlovák gyökerekre igen büszke lakosság száma egyre csökken, melynek okai az idős generáció elhalálozása, valamint a szlovák-magyar aktuálpolitika problémái.
Miért került érdeklődésem homlokterébe e védett kis nógrádi falu?
Feleségemmel 2018-ban találtunk rá Sámsonházára. Erdélyből hazaköltözve, kétévnyi néptánc tanítás után, egy dolog volt biztos számunkra: Nógrád megyében szeretnénk letelepedni. A szüleink közelsége és Budapest megközelíthetősége segítette az elhatározásunkat. 2020-ban költöztünk be az ekkorra felújított, a falu egyik legrégebbi házának számító otthonunkba.
Dolgozatomban ennek a kis településnek a kertrendezési szokásait és növényeit mutatom be, egyrészt a rendelkezésre álló szakirodalomból, valamint az egyik ősi, helyi család tagjaival, a Bukrán-családdal készített interjú anyagából.
Nagybárkány felé
II. A sámsonházi építkezés, kertrendezés
A Kapros Márta által szerkesztett Nógrád megye népművészete című könyv Az épített környezet: település, építkezés fejezetében többször megemlíti Sámsonházát.
„A megyében olyan falvak is voltak, ahol a hosszú szalagtelkes fundusok kialakítására nem volt lehetőség. A hosszú beltelkek kimérését akadályozhatta az azok mögött húzódó hegy (Sámsonháza, Hollókő), az évenként ismétlődő árvíz (Őrhalom).”
Településszerkezeti részlet
Sámsonházán szűk és rövid házhelyek voltak a Kis-Cserhát dombjai, kezdődő lankái miatt, így az istállók és pajták elhelyezésére más területet kellett keresni. Így a pajták (jelenleg 21-es út túloldalán lévő) Tar és a szomszédos Nagybárkányt összekötő országút jobb oldalán helyezkedtek el. Mivel a faluban minden gazdának az előbbi elosztásból két beltelke származott, ezért Sámsonháza is a kétbeltelkű települések közé tartozik. Ez a második világháború után az állatállomány csökkenésével megváltozott, ez az útszakasz ma már teljesen be van építve lakóházakkal, és a falu fő utcáját, a Petőfi utat alkotják, míg a korábbi „falu” utcái a mellékutcáivá szorultak vissza.
Szlovák Porta
III. A Bukrán-család
A Bukrán-család ősi sámsonházi família, akik az új életforma és a modern eszközök mellett, megtartottak sok régi praktikát a mindennapokban, például a kertrendezésben és kerttervezésben. A falu határában lévő tehenészetükben húsmarhákat tartanak, valamint a tehenek tejéből házi tejtermékeket készítenek, amelyeket a salgótarjáni piacon árusítanak (alább olvasható régi hagyományt visznek tovább).
Bukrán Pál 1964-ben született Pásztón, dédszülőkig visszamenően a családjából mindenki Sámsonházán született és lakott. Ágostai hitvallású evangélikusnak tartja magát, aktív templomba járó.
Bukrán Pálné, 31 éve él Sámsonházán, de békéscsabai származású.
Bukrán Valér, 25 éves, sámsonházi származású, evangélikus, magát szlováknak valló lakos.
Bukránné Kovács Erzsébet, 24 éves, hajdúböszörményi származású, a tavalyi évben költözött Sámsonházára, Bukrán Valér feleségeként. Férjével együtt mezőgazdasági egyetemi diplomát szereztek a Debreceni Tudományegyetemen.
IV. A sámsonházi kertrendezési szokások és az ezt befolyásoló növényvilág
Az alábbiakban velük együttesen készített interjú tanulságain keresztül foglalom össze a Termelőszövetkezetek megjelenése előtti sámsonházi kertrendezési szokásokat és a hozzájuk tartozó növényvilágot.
Az interjúban elmondottak szerint, Sámsonházán régen a házak mellett volt:
A második földön, a falu szélén:
A határban:
Sámsonházán nem volt tipikus formája a kerteknek, hogy azt meg lehessen említeni, a földrajzi adottságok miatt. A legfontosabb, hogy minden kert – mérettől és elhelyezkedéstől függetlenül – örökösödés után osztódott. Így lettek a legnagyobb gazdaságokból is elaprózódott töredék kertek. Sokkal több volt az ember, mint az igazi, valós termőföld, ezért elkezdték vegyíteni a növényeket, s egy kertrészt többször is használtak egy évben.
Februárban elültették a mákot, a máksorok közé pedig a marharépát tették, de csak a fagy után. Addigra a mák már jó magas volt. A marharépát az állatoknak vetették. Minden portán tartottak állatokat: tyúkot, kacsát, libát, disznót és birkát, amelyek (mint a legtöbb vidéki életformában) elengedhetetlenek voltak. Az állatok ürülékéből jól tudták trágyázni a földeket, nem volt olyan időszak, hogy ne tették volna ezt meg. Nagyon figyeltek, hogy ne váljon meddővé a föld, és mindig pótolják a hiányzó anyagokat. Minden állat trágyájának megvolt a helye: a kender és len földeket csak baromfi trágyával, lehetőleg tyúkéval és csirkéével táplálták. Ahol paradicsomot, paprikát, burgonyát, sárgarépát és zöldséget termeltek ott csak kérődző trágyát használtak, vagy birkáét, vagy tehénét. Ló és disznótrágyát sosem használtak.
A mindennapi élelmet szolgáló konyhakerti növények, és a fentebb felsoroltak mellett sárgadinnyét és görögdinnyét is termesztettek. Jellemzően a sárgadinnye mindig beérett és állítólag nagyon finom volt, de a görögdinnye – zöld színű, „simafajta” – sokszor nem érett be a korai fagyok miatt, ezért befőzték az asszonyok télire. Ezt a szomszédos, magyar asszonyoktól tanulták, a szlovákoknál nem volt szokás.
Sámsonházán minden a piac miatt volt, amelyet minden héten Salgótarjánban tartottak. Az asszonyok többsége járt árulni, amit megtermeltek azt vitték is eladásra. Ha a piacon nem tudták eladni a dolgaikat, akkor a Salgótarján környéki bányászkolóniáknál próbáltak szerencsét, ahol nagy eséllyel, sikerrel jártak.
A bab fontos cikk volt a piacon, ezért a faluban is sokan termeltek saját használatra is, így körülbelül 18-20 féle babot is megkülönböztettek. A legjobb savanyú babot „cseszkónak”, a legjobb édes babot pedig „gyöngybabnak” hívták, melyek a mai napig megtalálhatók a faluban. A jobbakat maguknak hagyták az asszonyok, de piacra főleg a „cukorbabot” és a „májbabot” vitték, mert nagyon szép, feltűnő volt a hüvelye, oda vonzotta a városi asszonyok szemét. A „cigánybab” és „Juliska bab” is kedvelt volt a helyiek körében. Az asszonyok semmiféle olyan babot nem szerettek, amely „kukorgott”, tehát bokrosodott, csak az volt a jó bab, amely fölmászott. Sosem karózták, hanem a kukorica vagy a kerítés mellé ültették.
A faluban nem volt jellemző a borsó, azzal nem foglalkoztak az emberek. Ismerték, megették, de nem nagyon termelték eladásra. Sokkal inkább szerették a lencsét, mert a rossz, agyagos földben is jól termett. Helyi megnevezése a „sosovica”. A káposzta nem termett meg, de az uborka egész nyáron fontos volt, valamint a cékla is. A céklát festékként is használták a savanyítás mellett. Az asszonyok viszont nem bírtak a tormával, mert mindent kiölt, ezért ha valaki akart tormát enni, akkor a mezőről ásták ki mindig maguknak, lereszelték és megsütötték.
Minden kert végébe ültettek valamilyen gyümölcsfát, hogy árnyékoljon, főleg almát, körtét, cseresznyét és szilvát, de például barackot sosem, mert nem termett meg. A diófát legtöbbször hátra ültették. Levelei miatt a fa alatt más nem termett meg, mint egy bizonyos fajta fokhagyma, amit „jegyinyáknak” hívtak. Ennek nem voltak gerezdjei, hanem egyben volt az egész fő. Nem dugványozták, hanem magról ültették. A hagymát csak saját használatra termelték, a konyhakertben volt az újhagyma, a „cíbika”, kint a határban pedig a többi (vörös-, és lilahagyma), a krumplival és kukoricával együtt. Annyi krumpli megtermett, hogy az állatok is azt kaptak, nem pedig abrakot. Sámsonházán (a tót hagyományok okán) az ételek 92%-a krumpli alapú, ezért volt fontos, hogy mindenki termelje. Kétfajta kukoricát vetettek, az egyik fehér magú volt és pattogatni való, a másik pedig az úgynevezett „magyar” fajta. Az állatok sokkal hamarabb, nagyon szépen híztak tőle. Mikor törték a kukoricát, a csövek közepét, a legszebb részét hagyták magnak. Emellett búzája is mindenkinek volt, kivétel a kicsi, töredéktelkes parasztnak nem, illetve a zselléreknek, akiknek már szinte nem is volt földje. Ezek az emberek elmentek bérmunkásnak, marokszedőknek, s a munkájukért cserébe kaptak búzát, reggelit és uzsonnát, nem pedig pénzt.
A salátát nem ismerték, nem termesztették, csak a szocializmus után a szomszédos falvakból csempészték be a kertekbe, de akkor is inkább a kacsáknak adták csalánnal keverve. Ezzel szemben a sóskát viszont nagyon kedvelték. A tövet a mezőn keresték, ősszel a magokat leszedték róla, majd a kertekben elültették, így telepítették be a kertekbe. Bukrán Pál állítása szerint „a sámsonházi sóskafőzeléknek híre van (!)”.
A sütőtök nagy kedvencnek számított a falubeliek körében. A kukorica közé volt ültetve, így olyan, hogy „tökföld” sosem volt, mert a kukorica törése után még sokáig bent hagyták a tököt a földben. Töréskor magától szétesett olyan darabokra amekkorára kellett. A magyarok úgy hívták, „Istengyalló”. Minden háznál volt cirok, amelyből seprűt készítettek. Mindenki a saját maga által készített seprűt használta. A kender és a len áztatók a falutól távolabb voltak. Nagy hagyománya volt a szövésnek, de kimondottan fonóházak nem voltak. Mindenkinek a tisztaszobába volt beállítva a szövőszék.
Fűszernövények közül a legfontosabb a „raszca”, azaz a köménymag volt, ami vadon termett és a mezőn lehetett szedni. A fűszerpaprika itt nem volt divat, nem is ismerték. Főzéshez a legfontosabb a majoránna, a só és a bors volt.
A rozst olyan földre vetették, ahova már az ember csak gyalog tudott felmenni.
A szőlőket is nehezen megközelíthető helyekre ültették, nagyon meredek és apokás (azaz agyagos) talajba. Ebből kifolyólag ezért ezek a szőlők nem voltak túl jók, ízletesek. Egyetlen, jobb ízű szőlőjük, a „delevár”, amit a gyermekeknek adtak, mint csemegeszőlő. A rosszabb helyeken „nova” (szőlőfajta) volt, amelyből a savanyú bor hamar az emberek fejébe szállt, illetve az „elvira”, amit csak festéknek tudtak használni. Ezektől függetlenül mindenkinek volt saját szőlőse és saját bora. A szőlő mellett még megtermett a piszke és berkenye.
A kártevők ellen semmilyen vegyszert nem használtak. A krumplibogár ellen később kipróbálták az ún. Matador-vegyszert, de rájöttek, hogy többet árt a földnek és a növényeknek, mint használ. Ezért visszatértek a régi módszerhez, ahol csalánt és hamut összefőztek és azzal kezdték el locsolni a bogarakat. Gyakran kellett ismételni, de használt.
A ház előtti kiskertben voltak a virágok, de nagyon sokat nem foglalkoztak vele. Az egyszerű házi szegfű, a nárcisz, a tulipán, a jácint és a pünkösdi rózsa jelent meg. A gangok (tornácok) párkányain a muskátli és a rozmaring volt a jellemző. A rozmaringgal sosem főztek, csak dísz volt. Amit csak tudtak, maguk készítettek és csak a legfontosabb dolgokat vásárolták meg, mint a rézüst és a teknő. A kosarakat is maguknak fonták, de nem fűzfából, hanem juhszalagból.
Fehérkő vára vagy Szentkút felé
V. Befejezés
Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a sámsonházi kertek szabálytalan formája, mérete és elhelyezkedése okán a termesztett növények elhelyezése sokkal inkább a praktikumból fakadt: többször használták ugyanazt a földet, kihasználva minden szegletét, ismerve a növények párosíthatóságát. A családok saját felhasználás mellett piaci árusítással keresték meg azokra a cikkekre pénzüket, amelyeket önmaguk nem tudtak megtermelni, beszerezni. Alkalmazkodva az anyagos talaj adottságaihoz, valamint a környék terepviszonyaihoz, olyan életmódot alakítottak ki, amellyel egész évben, kialakítva a növényviláguk „ritmusát” tudtak a legfontosabb alapanyagokhoz hozzájutni.
Bukrán Pál szavaival zárnám dolgozatomat, amely nemcsak a sámsonházi mentalitás, hanem alapvetően a paraszti gondolkodásmód egyik mottója lehet:
„Akinek nincs fejőstehene, szőleje és gyermeke, annak nincs munkája.”
A 21-es út felől
Felhasznált szakirodalom:
Bajnokné Képes Gyöngyi: Sámsonháza szlovák nemzetiségi múltja és jelene. Szakdolgozat, 2012.
https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/szlovakok/samsonhaza/samsonhaza_szlovak_nemzetisegi_multja_es_jelene/pages/000_szakdolgozat.htm, 2020. december 21. 17:38.
Kapros Márta (szerk.): Nógrád megye népművészete, Európa Kiadó, Balassagyarmat, 2000.
Külön Miminek.
Jakab legóból készített adventi koszorúja.
hang: Kovács Jónás
A lipárti Raffensperger Kőkereszt környezetének rehabilitációs terve
A tervezés helyszíne és felmérése:
A tervezés helyszínéül a vasszécsenyi Lipárt utca 33/B-ben található telkünk előtt a körforgalomban álló keresztet, és a mögötte húzódó parkot választottam. Lombfakadás után a látvány egy árnyas, kellemes park benyomását kelti messziről, ez nagyban annak köszönhető, hogy a kertünkben rengeteg fa nő, és Édesapám a kocsibejárónk két oldalára tölgyfákat ültetett, a parkba a ház elé pedig egy juharfát, ami árnyékot nyújt a nyári melegben, és így lehet pihenni a kihelyezett padon. Viszont az önkormányzat részéről a park fenntartása hanyagság miatt eléggé nehézkes. A kereszt körüli körforgalom és a park frontján elhelyezkedő virágágyás ősz végétől május közepéig gazban áll, gondozatlanul. Legkorábban a tavaszi fagyok elmúlta után ültetik be egynyári növényekkel, a beültetés locsolását gyakran elmulasztják, és összességében általában siralmasan néz ki a terület, bár idén ötletszerűen beültették június elején apró növésű dália bokrokkal és levendulával a területet.
A fényképeken jól látható, milyen állapotban volt a virágágyás és kereszt a fent említett beültetést megelőzően.
Jócskán ráférne a feszületre egy új festés, vagy a felület letisztítása. Régen az ellenkező irányba, a falu felé fordulva állt, körülbelül akkora alapterületen, mint a belső kaviccsal felszórt kör, egy négyzet alaprajzú fémrács vette körül, és a környékét a helyi asszonyok gondozták, mindig friss virágot tettek a lábához.
A restaurálás után a keresztet megfordították, és a kiépített körforgalomba helyezték. Fontos projektje volt ez a polgármesternek a választások előtt. Ezért eshetett meg, hogy a tervezésnél kissé túllőttek a célon, és túl nagy körforgalmat terveztek, amint a fényképeken is látszik, a tehergépjárművek nem tudnak benne megfordulni, ezért az évek során a szegélyköveket letörték. Mindenesetre a tények együttállása folytán jelenleg a parkban ülők megcsodálhatják a kereszt hátoldalát a romos, gazos körforgalom közepén. Ezeket a szempontokat mind figyelembe venném a tervezés során. A körforgalom átmérőjét összesen 1 méterrel csökkenteném, hogy ne akadályozza a járműforgalmat. Kicserélném a szegély köveket hogy rézsűsen lejtsenek az úttest felé.
A Park rendbetétele:
A kereszt mögött húzódó park elrendezése és állapota szintén kifogásolható, mint már említettem a fentiekben. A park tavaly kapott egy új térkő burkolatot, ami egy „életfát” vagy egy tulipánfát (?) jelenít meg, hogy kissé feldobja az alaphangulatot.
Nos, elsősorban ezt a térkövet szedném fel, hiszen a motívum jelenléte a térben nem indokolt. A helyére a padokhoz vezető ösvényeket és azokat körülfogó virágágyásokat telepítenék, örökzöld szegéllyel, és különböző periódusokban nyíló évelők beültetésével, hogy a park egész évben kellemes látványt nyújthasson az ott pihenni vágyóknak. A keresztet körülvevő körforgalom esetében is így járnék el. A beültetett ágyások leköthetnék a pihenni vágyók figyelmét, és nem a kereszt kopár hátuljának látképe fogadná őket. A kereszt megfordításán is gondolkodtam, de végül elvetettem a megfordítását, mert mégiscsak szebb hátteret nyújt neki a park, mint az utca látképe, és jelen állásában fogadja a hazaérkezőket. A park átalakítás során nem vágnék ki egy fát sem, viszont különböző formájúra megnyesném a tujákat. A már meglévő növényanyag kialakításához geometrikus formákat képzelek el, hogy önmagukban és a kereszttel együtt is harmonikus látványt képezhessenek, dekoratív vagy reprezentatív hatást keltsenek. Választásom azért is indokolt, mert a park hátterét a telkünket körülvevő gondosan nyesett évtizedes gyertyánsövény szolgáltatja, ami motívumával alapvetően tartalmaz utalást a francia kastélyparkok kertjeire. Az elé telepített tujasor időközben felnőtt, és elárnyékolta a sövényfalat, ahol az néhány helyen kilyukadt, ezt a helyzetet is szeretném orvosolni, mert igazából lyukas a kerítésünk, és ez remekül látszik, ha nem nő vissza a lomb. Ezért arra gondoltam, formailag geometrikus alakokká írnám át a tujákat, tojás és dugóhúzó alakúra metszeném őket. Így csökkenne kiterjedésük, és több fény jutna a sövényünknek. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy a sövény kellő fényhez jusson, ezért kicsit megnyesném az apukám által beültetett tölgyfák lombját is. Az izgalmas geometriai formák feldobnák a tér lepusztult hangulatát, és szép kompozíciót alkothatnának a barokkos jellegű kőkereszttel.
A tér reprezentatív kialakítása segíthetne valóban használt, kellemes hellyé tenni a parkot, alkalmassá a pihenésre, szemlélődésre, meditációra, és helyi értékeink őrzésére.
A Raffensperger kőfaragóműhelye által készített keresztet ugyanis a falu akkori központjába állították 1874-ben és mellette nyílt meg a falu újonnan épített katolikus iskolája. Tehát a kereszt a közösség összetartozását jelképezte, központi szereppel rendelkezett, a körforgalom kiépítéséig a helyi asszonyok gondozták környezetét, és mindenszentek napján mécses gyújtottak a tövében. A kiépítést követően a tér szakrális és közösségteremtő funkciói marginalizálódtak majd teljesen elvesztek.
A park újbóli közösségi kiépítése alkalmas lenne a közösség összetartozásának felelevenítésére, és a hely rehabilitációjára. A parkosítás során a virágágyások szegélyét örökzöld mirtuszloncból (Lonicera nitida) képezném, amely növény hasonló növekedésű és megjelenésű, mint az általam is kedvelt buxus, aminek a telepítését sajnos ellehetetlenítette a selyemfényű puszpángmoly megjelenése, ami természetes ellenségek híján csak rendszeres permetezéssel tartható távol a cserjétől. Ekkora környezeti terheléssel járó növényt sajnos nem telepíthetek, ezért jó alternatív megoldás a mirtuszlonc, bár terülő habitusa miatt rendszeres nyesést igényel. Sötét színe miatt esett rá a választásom, de a kívánt szegélyek kialakítása még akár levendulából is lehetséges, ez költséghatékonyabb megoldás lenne, de megjelenésében sajnos nagyon más hatást keltene a világos szegély.
A szegélyek közé kerülő viráganyag beszerzéséhez hívnám segítségül a helyi közösség erejét, közadakozásból oldanám meg a beültetés legnagyobb részét. A faluban rengetegen nevelnek virágokat, vagy alakítanak ki legalább díszkertet, ezeknek a kerteknek az évelő növényeiből kérnék mindenkitől néhány tövet, gumót vagy hagymát. Hiszen ezek a növények az évek során nagyon elszaporodnak, mint jól bevált fajták a parkban is jól működnének, természetesen egy talajcsere után, mert a talaj mostani minősége nagyon is kifogásolható. Ha a lakók a parkban saját szeretett növényeiket látnák, biztosan szívesebben elidőznének a padon beszélgetve a boltból hazafelé menet, vagy jobban a magukénak éreznék a kialakított környezetet. Az összhatás rendkívül eklektikus, és színes lenne. A park fenntartása történhetne az önkormányzat további segítségével, de emellett önkéntes civilek bevonásával is. Érdekes lehetőség lenne még a park telepítési folyamatába bevonni a helyi általános iskola diákjait, hiszen az intézmény Gróf Ambrózzy- Migazzi Istvánról (1869-1933) kapta a nevét. Az ő nevéhez fűződik a Jeli,- és a Malonyai Arborétum telepítése is, korszakának pedig jelentős botanikusa és kutatója volt, az iskola éppen ezért fontosnak tartja, hogy megismertesse diákjait az intézmény névadójának történetével és munkásságával, de leginkább életének szellemiségével.
A park ágyásaiba ültetendő növényeinek megfigyeléseimen alapuló fiktív listája:
Árnyékliliom – Hosta
Bíbor kasvirág – Echinacea purpurea
Dália – Dahlia
Kisvirágú krizantém – Chrysantheum indicum
Levendula – Lavandula
Nárcisz – Narcissus
Szellőrózsa – Anemone
Zsálya – Salvia
Hivatkozások:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ambr%C3%B3zy-Migazzi_Istv%C3%A1n
https://budaikertcentrum.hu/buxus-helyett-orokzold-mirtuszlonc/
http://openairkert.hu/a-legidealisabb-sovenynovenyek/
http://ankert.hu/a-krizantem-chrysanthemum-indicum-gondozasa-szaporitasa-betegsegei-teleltetese/
http://ankert.hu/szellorozsa-anemone-jellemzese-ultetese-es-gondozasa/
Fotó: Kovács Janka
Hang: Kovács Jónás
Pár hete nincsen E hangunk a zongorán. A hangoló még karanténban, jövő hétre ígérte magát.
A hiány esztétikája. A hiba esztétikája.
Hiányból alkotni. Hangzások.
Fotó: Nagy Anita
Hang: Kovács Jónás