Ezt mi itt a városban el sem tudjuk képzelni. Mi bemegyünk, leparkolunk, sorszámot húzunk, várunk, várunk, várunk. Aztán hívnak bennünket, és végül nyilatkozunk, hogy se biztosítást, se sorsjegyet nem kérünk. Újabb érv a falusi élet mellett.
Várom a küldeményt,
Kriszti
Hát kérem,
a postázás nálunk a világ legegyszerűbb dolga: legkésőbb kilenc körül a konyhai kredenc polcáról leemelem a zöld postás táblát és klumpát húzva - kedvem szerint - kislattyogok vagy (ha lusta vagyok kabátot húzni) kirohanok a kiskapuhoz és felakasztom rá. Általában 11 és 13h között jönnek a postás legények: fiatalok, szőkék, aranyosak (szeretik a süteményeimet) és két kezemből átveszik a feladni kívánt levelet, csomagot és ezzel az ügy elintézve. Egyébként annyira figyelmesek, hogy az értékesebb csomagokat, ha nem vagyunk itthon, eldugják a garázsban vagy odaadják Rozi néninek, ha ő sincs, akkor Kati néninek. Mindegyikünk születésnapját tudják, mivel fehérvári mama borítékba tuszakolt Merci csokicsomagja adott névre és napra rendre (kitapogatva) megérkezik.
Szóval nálunk így van ez itten - úgyhogy hétfőn intézkedek!
j.
