Őszinte kert

Első gondolatom az volt, hogy kirohanok a kertbe és elkezdem vendégváró-bemutatható rendbe vágni. Merthogy délutánra olyan lenyűgözőre kéne alakítani, mint legjobb korszakaiban tud lenni, vagy amilyennek a fényeknek is köszönhetően legfenségesebb pillanataiban láthatjuk - a mi kertünket, a maga túlfűtött érzelmi viszonyulásaival: csodáival és hibáival.

enter image description here
Tegnapról ott maradt, kifordítva ledobott és már rég elfelejtett fiú fürdő- és alsógatya kombináció. Reggeli anya-szem fürkészi a kertet, hogy legalább illetlenség-nyomok ne hangoskodjanak a szemünkbe.

Második gondolatként azzal játszottam el, hogy valamilyen ürüggyel lemondom a kertbe-hívást, kifogásokat keresek: a gyerekek, a hivatalos munkánk, a fáradtság, az időhiány.... sohasem leszünk képesek tökéletes álomkertet felmutatni. Aztán rájöttem, hogy a prezentálás csak kiinduló pont ahhoz, hogy beszélgessünk egymással kertjeinkről, hogy örömködjünk a szépen, nevessünk a sutaságokon és lássuk meg, hogy min és hogyan kéne, vagy lehetne változtatni.
És akkor láttam, hogy Nemes Kriszti írta, hogy mindenkit üdvözöl és biztosan jó lesz az együtt-lét és küldött is írást. Megnyugodtam, hiszen nem bírálók, ítészek vagy kritikusok jönnek hozzánk, hanem kertbarátok és kert-tudók, akik minden virágkehely alatt meglátják azt is, hogy mi van a föld mélyén.
Kert-életünk őszintesége rengeteg átbeszélni valót ad - szeretem, várom. Ünnep.

enter image description here

Kertbe hívás

Tisztelt Érdeklődők!
Tisztelt Természetszeretők és Gyümölcsbarátok!
Kedves Zselici Tündérkertesek!

Örömmel, köszönettel és szeretettel nyújtom át Kovács Balázs és Kovács-Parrag Judit alábbiakban idézett meghívóját a Zselici Tündérkertek kertlátogatási sorozatának következő alkalmára, Judit, Balázs és kedves családjuk Ellenden található varázslatos kertjébe, július 22-re, szombatra, Judit szavaival: "egy kertnézegetős-mesélős-piknikezős napra"!

A mostani kertlátogatás alkalmával a test is és a szellem is táplálékot nyerhet:

  • a test táplálására Judit és Balázs bográcsos étellel készülnek, tündérkertes csapatunk pedig a batyus hagyományaink szerint járulhat hozzá az alkalom fényéhez;
  • szellemi táplálékként pedig a Judit és Balázs javasolta étlap: beszélgetés kertben a kertről: kert és liget; ember és kert; mindennapi változó viszonyulásunk saját tereinkhez; a kerthez való viszonyok esztétikai megjelenése; a kert és dzsungelharc kérdése, amely szintén mindenkit érint...

A szervezőknek mindig nagy segítség, ha előzetesen megközelítő fogalmuk lehet a várható létszámról, így tisztelettel kérném, hogy aki jönne erre a kertlátogatásra, szíveskedjen azt előre jelezni a pomona@t-online.hu címre, vagy a +36 30 4911955 telefonszámra, avagy Judit és Balázs alábbiakban, a meghívójukban megadott telefonjára.

Aki esetleg tudna autójával másokat is szállítani, legyen szíves ezt is előre jelezni, hogy összeszerveződhessünk.

Cím: Ellend, Petőfi u. 58. (útirány-információk alább)

Előzetes tájékozódásul én is szeretettel ajánlom az alábbi meghívóban megadott webhelyeket: https://falusag.hangfarm.hu és https://hangfarm.hu/

A jelentkezéseket és a 22-i különleges alkalmat örömmel várva, az alábbiakban idézem Judit és Balázs meghívóját, és csatolom az általuk küldött képet a kertjükről.

Gyümölcsbaráti üdvözlettel a Zselici Tündérkertek többi tagja nevében is:
Kustos Irma
Gyümölcsoltó Alapítvány

Judit és Balázs meghívója:

Kert- és ligetlátogatás Ellenden

Szeretettel várjuk az érdeklődőket kertünkben 2023. július 22-én, szombaton 17 és 21h között egy kert- és ligetlátogatásra Ellenden.
Lakókörnyezetünk kisebb-nagyobb telkein 2013 óta alakítgatjuk úgy a teret, hogy a természetesen itt élő növények és az általunk telepített növényfajták egyensúlyát megtaláljuk.
A rendszeresen szervezett alkotótelepeinken ebben a közegben és szellemiségben hoznak létre munkákat a művészek is.
A kapcsolódó építészeti felújítások a hagyományos anyagokat (vályog, mész, fa) preferálják.
Az eddigiekről a Faluság blogon (https://falusag.hangfarm.hu/) és a https://hangfarm.hu/ címen lehet tájékozódni.

enter image description here
Tóth Magdolna betontyúkocskája az Obilnaja ringlófa előtt

Címünk: Ellend, Petőfi u. 58.
Útirány-infók autósoknak és kerékpárosoknak: Pécs felől érkezve: Pécs->Bogád->Romonya, utána a dombtetőn jobbra Olasz felé, ahonnan 3km Ellend. Az útvonal ezen szakasza vadveszélyes. A falut elérve a Petőfi u. 58. a templomot követően az út bal oldalán lesz.
Bóly felől érkezve: Szederkény után jobbra Olasz felé, aholis Olasz->Hásságy-Ellend útvonalon haladva érhető el a falu.
A GPS nem túl megbízható, gyakorta a szántóföldre vagy földútra vezet.
Az is egy lehetséges megoldás, ámde eső után elég ragadós:) Parkolni a templom környékén tudnak.
Busszal érkezőknek: Pécsről a Belvárdgyula vagy Olasz irányában közlekedő buszokkal lehet kijutni hozzánk. Ellend-templom megállónál kell leszállni.

Rovarok és virágok

enter image description here
Bogáncslepke levendulán

enter image description here
Bogáncslepke

enter image description here
Csipkerózsa méhecskével

enter image description here
Fecskefarkú pillangó rézvirágon

enter image description here
Kacsafarkú szender levendulán

enter image description here
Kardfarkú pillangó bodzavirágon

enter image description here
Közönséges boglárkalepke a füveken júliusban

enter image description here
Közönséges tűzlepke és légy találkozása krizanténvirágon október végén

enter image description here
Méhecske és szurokfű

enter image description here
Nappali pávaszem lepke melegszik krizanténvirágon az októberi a napsütésben

enter image description here
Pongyolapitypang méhecskével

enter image description here
Rézvirág bébisáskával

enter image description here
Sokpettyes virágbogár íriszen

enter image description here Sokpettyes virágbogár kokárdavirágon

enter image description here
Szurokfűvirág és óriás tőrösdarázs hím

enter image description here
Tarkapepke mezei virágokon

enter image description here
Virágporos méhecske mályvacserje virágán

enter image description here
Zselici táj május végén ebszékfűvel és beporzó rovarokkal

Maderspach Viktor: Az oláhok vérnyomában

Az igazat megvallva, amikor erre az írásra készültem, volt némi kétely bennem, hogy a magyarság egy elég érzékeny időszakáról több mint 100 évvel később pont én: a 3. évezred szülöttje tudósítsak. Aztán úgy voltam vele, hogy próbáltam kilépni a Budapest külvárosában lévő kertesházi középpolgári nyugalomból és a másik származási énemre „fókuszálgatva” eljutni Erdély földjére még hozzá az 1916-os évjáratra, amikor egy kiemelkedően fontos személyiség: Maderspach Viktor rettentően meghatározó hadi cselekményeit, és a Dél-Kárpátokban lezajlódó történelmi eseményeket szeretném A-tól Z-ig, Alfától Omegáig megismertetni. Az imént felhozott évjáratra és a könyv szerzőjére is teljesen igaz az a feltevés szerintem, hogy egyiküknek sincs „lejárati ideje”, mint a ma fogyasztható élelmiszerek többségének. Ámde, milyen úton vált az első világháborút végig harcoló nemesi származású hazafi széleskörben is ismerté? Milyen okból lépett elő írói tehetségével és miért hitelesebb a könyve a korszakot leíró többi erősen szubjektív dokumentumhoz képest? Cikkemben ezekre a kérdésekre kívánok választ adni a hozzám megszokott gondolatkalandozó stílusban. Maderspach Viktor többgenerációs bevándorló német középnemesi családból eredeztethető, akinek birtokai az Osztrák-Magyar Monarchia idején Hunyad vármegyében voltak. Az előbb megemlített közigazgatási egység a Dél-Kárpátok délnyugati csücskén terült el, melynek központja Déva volt. Érdekesség, hogy a medvékről, a vadászatairól, később a Trianon utáni korszakról is könyvet publikáló polihisztor; anyanyelvi szinten beszélt angolul, németül, románul, magyarul és egy kicsit a francia nyelvvel is incselkedett.

enter image description here Sötétkék színű Hunyad megye; Erdély déli kapuja

A szerzőnek: Petrozsény ipari városka volt az otthona, ahol földjei és gyára helyezkedtek el. Békeidőkben és a nagy háború nagyobbik részében kőszénbánya működött itt, ami jelentős mértékben hozzájárult a dualista állam széntermeléséhez. (Egyébként az Osztrák-Magyar Monarchiában minden ipari előállítás a természeti adottságokhoz jól igazítva régiókra felosztva működött. Véleményem szerint ez egy meglehetősen remek elrendezés volt. Egy példát „kitermelve” Magyarország malomipara a világon második volt Amerika után. „Visszaőrölve a finomlisztből a nehézipari aprításba” Maderspach kifejti, hogy bányába: a „vajászok” közül meglepő módon sokan voltak az olasz polgárok; (magyar, német és román mellett), akik Petrozsényban laktak. Holott népükre általánosan jellemző a vidám életstílus, azért valamelyest megtörte ezt a 12 órás műszak, amikor felszínre hozták a Republic által megénekelt 16 tonna feketeszenet! Ezt a kis etnikai kitérőt, azért jártam körbe, mert fontosnak tartom körülírni Dél-Erdély akkori heterogén összetételét. Egyet ugorva, számomra pozitív benyomást keltett a könyvben, hogy pár szavas előszavakkal látta el a fejezeteket, amik tömören a tartalomról árulkodnak. (Persze nem amolyan groteszk Rejtő Jenő stílusban, amit úgyszintén nagyon kedvelek, hanem tényszerűen!)

enter image description here A petrozsényi bánya bejárata 1912-ban

Na, de most már az eseményekre terelem a szavak járását. 1916 augusztusában ment haza hősünk a keleti frontról; Oroszországból. Pihenője alatt, bőven kijut neki, az úgynevezett háttérország; (ahogy könyvében nevezi: Hinterland) borzalmaiból. A mezőkön a fizikai munka szünetelt, asszonyok és gyermekek közül többen éheztek, az egykoron virágzó élet nyomait se fedezte fel. Viszont, egy gondolat bántotta napokon keresztül nem olyan formában, mint Petőfit. Mégpedig augusztus közepe felé egyre többen beszéltek Románia esetleges átpártolásáról és antant oldalán történő Erdély megszállásáról. Fontos megállapítás, hogy ezzel az információval, sem a magyar kormány sem az Osztrák-Magyar Monarchia közös hadvezetése semmilyen katonai, védekezésre elengedhetetlen intézkedést elmulasztott- Maderspach szerint. Például, védősáncok építése, lakosok evakuálása az ország belsejében, vagy századok felállítása a határmentén. A műben leírja, hogy rengeteg veszteséget ellehetett volna később elkerülni, ha nem állandóan mások által kikövezett úton járna a magyarság és tőlük várná azt bizonyos sült galambot. 1930-ban keletkezett művében erősen fogalmaz: „ugyanaz a mentalitás ma Genfben, Hágában, népszövetségi sóhivatalok és végrehajtói hatalom nélkül működő bíróságok előtt keresi az elveszett fejsze nyelét, akkoriban beérte az oláh király becsületszavával.”
Augusztus 27-én bekövetkezett a jóslat. Románia a Zsil-völgyében található Szurdok-szorosnál megtámadta korábbi szövetségesét. Ezzel nem szeretném a magyar vagy a német hadsereg hibáit vagy bűneit elbagatellizálni, „az őszi háború” során, pusztán a tyúk-tojás kérdését rögzítem az esetre nézve. (Különlegesség egyébként, hogy a már sokat emlegetett gyűrt-hegységnek, csak három bejárata van Erdély szíve felé. Az előbb említett szoros mellé tudom társítani a Vöröstorony-szorost és a Tölcsvári-hágót.) Következésképp az átjárók birtoklása kulcsfontosságúvá vált az ősz folyamán. A Szurdok-szorost és a környező falvakat elképesztő gyorsasággal foglalták el a betörő csapatok, így Monarchia hadseregének vezetői hátrálás alatt a Gritti-hidat, az egyetlen átkelési építményt is felrobbantotta a térségben visszavonulás közben. A szerző szerint: súlyos vétségnek bizonyult ez a cselekmény, amiért később a központi hatalmak mozgósítása jóval nehezebb feladat lesz!

enter image description here
Szurdok-szoros 1903-ban

Miután családját biztonságba helyezte egy önkéntes gerilla harcmodorral operáló vadász különítmény vezetője lesz, amely titkos küldetéseket fog végrehajtani, elsősorban hírszerzés érdekében. Az összes kuriózumot nem „vetném” most papírra, mert akkor nem biztos, hogy megérné elolvasni a könyvet. Tehát, amikor ennél a speciális alakulatnál szolgált gyakran éjszaka voltak kiküldetésben; a románok állasait vagy erejét mérték fel. Példának okaként két releváns aspektusát említeném az éjszakai megfigyeléseknek. Első a kézilámpa törvénye; Maderspach Viktor kifejti, hogy több beosztottja könnyelműnek találta, mert a felderítések során éjszaka használta a kézilámpáját. Erre két ellenérvet hoz: „a fénylámpára nem lőnek rá, mert nem tudják, hogy az illető bajtárs-e vagy sem, illetve a fénnyel előnybe kerülhet az ember egy hirtelen történő szituációba.” A Mezítláb-ösvény „összekomponálásáról” a következőket állítja: „ha alig észrevehető helyen, sötétben haladt az ember és levette a bakancsát lábával könnyen észre vehette mikor van az avarosban és mikor az ösvényen.”
Az első hetekben folyó ütközeteknek a tapasztalatairól érdekes háttér tudást ad az érdeklődő részére. Először is azzal a felismeréssel nézett farkasszemet, hogy Hunyad vármegye déli részén egyetlen telefon sem volt elérhető, hogy amikor a csapatával a szükségesnek ítélt információkat begyűjthette volna, leadja azt a hadvezetésnek. 30 km kellett a harcvonal közvetlen közelében menetelnie, egy hírnöki beszélgetés miatt, úgyszólván a technikai felszerelés nem állt a helyzet magaslatán, szeptember elején. A bürokráciát tudta még a közös dualista hadvezetés számlájára felróni. Mihelyt az egyik küldetéséből elérte (Szászvárost), ahol jelentős katonai központ volt berendezkedve csak fenyegetés után engedték, hogy a híreket megossza felettesével, csak mert nem volt a helyi vezetőség által engedélyezve. Harmadik jelentőségű részlet; hogy sok román különböző jelentéseket adott, offenzíva előtt. A kémek: jegyzői, tanítói vagy hitéleti székekből melengették évtizedek óta a forró drótot.
Mindannyian a dákoromán elmélet hívei voltak. A sarkításokra épülő teória azt állítja, hogy: dák törzs a Római Birodalom idején megegyezik a mai román néppel és éppen ezért joguk volt Erdélyt, Dobrudzsát, Besszarábiát (mai Moldova jelentős területe) saját maguk számára visszaszerezni, hogy létrejöjjön a Nagy Románia. Saját képességemmel rendelkező történelem tudásom nem fogadja ezt a gondolatmenetet, de a témában ajánlom a kortárs Lucian Boia román nagy sikerű történész Az 1918-as nagy egyesülés című könyvét, ahol a lehető legobjektívabban szemlélteti az etnikai viszonyokat a korszakban és oszlatja el a sokszor mondavilággal határos elméleteket nem pusztán román szemszögből, hanem mindkét oldalon. Esszenciás tényként kiemelném, bár nem szorosan a témához kapcsolódik: Magyarország egyik világháborúban sem árulta el szövetségeseit, míg Románia mindkettőben megtette.

enter image description here
Maderspach Viktor könyve és Lucian Boia elengedhetetlen korrajzok

Szeptember közepén fordulat következett be a fronton; a román csapatok egyre jobban kiszorulnak a szorosból. Az Osztrák-Magyar Monarchia pozitív mérlegére legyen írva: egyszerre helyt állt az Isonzói délkeleti fronton, keleti orosz fronton és még Erdélyben is sikereket tudott felmutatni 1916 kora őszén. Szeptember 16-án a hadvezetőség megváltozott. Az Osztrák-Magyar hadvezetés a siker érdekében a császári Németországnak adta át a döntő szerepet a hadjáratok során. Az előbb említett napon indult az általános ellentámadás. Ezekben a hetekben szintén a vadászegység parancsnokaként tevékenykedik; itt sem hétköznapi leírást ad a minden napos hadi esetekről. Itt például megemlíti, hogy számos bosnyák kisebb harci alakulat épül be az egységébe, nem tudni miért, de a magyar-német-osztrák alakulatokat támogatták. (Ez azért is érdekes tény, hiszen a muszlim ország 1878-ban lett annektálva és 1907-ben okkupálva, de ennek ellenére lelkesen segítettek.) Tehát a megfejtés nem más, mint a birodalom nem magyar és nem osztrák lakossága közül sokan támogatták a Monarchiát, ami Széchenyi után szabadon; a fontolva haladást és a rendet sugározta Voralbergtől Bukovináig.)
Leírja továbbá, hogy a magyar tüzérség jóval a német felett állt technikailag. Idézet szerint: „a háború előtt mindenki szapulta a magyar tüzérség gyakorlatait, sok nemzet sporttevékenységként titulálta. Ám amikor az ütegeket, majdnem erőlködés nélkül tudták a Retyezát vonulatain fellibbenteni, a belga-francia viszonyokhoz szokott német tüzérség ledöbbent.” Másik megfigyelhető jelenség, hogy a központi hatalmak lovasosztagai közül senki vagy csak kevesen próbáltak vágtázni éjszaka, mert a terepviszonyok között bármikor kitört volna a ló lába. Erre mondja Maderspach hogy; a régi huszár mondás ekképp bölcselkedik, miszerint: a lónak éjszaka nincsen lába. Szeptember közepén indult ellenoffenzíva, ami oroszlánrészben a könyvben elhistóriázott hírszerző csoport elmondásai alapján történő hadi cselekményeknek köszönhetően a front áttörésre került, sőt október 25.-én teljesen felszabadult Erdély. (Hátszeg, Boldogfalva, Talmács, Lupény, Törcsvár és sok másik határ menti települések újra lakhatóvá váltak.) Októberben meghalt mindeközben, hőn szeretett „Jóska bácsink”, Ferenc József osztrák császár és magyar koronás király. Maderspach túl azon, hogy ezen dualista államnak a szülöttje volt, megfogalmazza pro és kontra argumentációit az 1918-ban megszűnő államalakulattal és egykori uralkodójával szemben. Elsőként nézőpontja következő pozitívumokat tárja elénk: „egy ilyen hatalmas heterogén kétközpontú országot, csak ilyen formában és ilyen erős uralkodó vezetése alatt lehetett egységbe kovácsolni, ami ahhoz segített, hogy az akkor ezeréves honfoglaló magyar nép hazája sokáig egybe maradhasson.” Majd hozzáteszi a nagyhatalmi politikába voltak álláspontját illetően hibák, mégpedig; „az olasz tartományokat (Lombardiát majd Velencét), amit ilyen sorrendben veszített el osztrák-magyar államalakulat (1859-ben és 1966-ban), már vétek volt megszerezni is, mert az elképesztően nagy nemzettudattal rendelkező csizma alakú vidéken élő nemzet részben emiatt az I. világégés során szintén az antanthoz állt át. Ebből mohóságból jött ki aztán Isonzó, amely magyar katonákra nézve vérengző következmény lett, mégis elkerülhető lett volna. Ráadásul egy esetleges megmaradt itáliai szövetséggel a háború is nagyobb eséllyel nyerhető lett volna.”
Az Október vége és November az őszi csatározás színtere földrajzilag a Román-alföld volt. Ezt megelőzően már járt ezen vidéken a petrozsényi birtokos, amit Havasalföldnek is szoktunk nevezni. Képzelheti a kedves olvasó, hogy micsoda bátorság kellett október közepén 60-80 kilométeres mélységben benyomulni a másik nemzet területére erdőkön keresztül, ahol egy mesterségesen koholt készülékkel hallgatta le a 6 főre apadt mini expedíciós csapatával a rádióhullámokat. Mai szóval sufni-tuningnak mondám! (Ilyen települések voltak: Francesti, Borostyén, vagy Baia de Armana. Talán a misszió sikeressége a magával vitt erdélyi oláh pásztor volt, (aki a Monarchiáért harcolt a kezdetektől?) Meglehet, őt, ugyanis mint Hunyad megyéből jövő Trójai falót alkalmazták élelem szerzés gyanánt.

enter image description here A könyvben szereplő: Gyeszpa juhász, akár egy lehetne közülük

Ellenben térjünk vissza az akkor félhold alakú ország elfoglalására. A szerző legnagyobb megdöbbenésére, aki Novemberben már a lovas egységeknél harcolt kijelenthetjük; hogy itt a küzdelmek intenzitása nem növekedett, amit egy sík terep esetlegesen indokolttá tenne, hanem drasztikus mértékben alábbhagyott a Dél-Kárpátoknál megvalósultakhoz képest. Hátrálásuk közben a románok saját nemzeti vagyonukat rongálták, abban a reményben, hogy majd Dobrudzsából, vagy később ideglenes fővárosból Jászvárásból hajtanak végre az oroszokkal együtt lehengerlő támadást. Ezt egy román tábornok visszaemlékezése megerősíti. A petróleum kutakat, a nagy benzin és petróleum raktárakat és a vasúti kocsikat ezerszámra romboljuk el és gyújtjuk fel. A levegőbe röpülnek az arzenálok és lőporraktárak, elpusztítjuk a gyárakat és a malmokat. Az ország vagyona egészen megsemmisül-olvashatjuk Constantin Gavanescu tábornok memoárjában.
Ami azzal magyarázható, amit kevesen tudnak, hogy ekkor a román hadtest nagy része már Bukarestben volt, és folyamatos hátrálással nem is bocsátkozott nagyobb ütközetbe, az akkor már kiegészülve a magyar-osztrák-német-bolgár-török szövetséges hatalmak, pár hét leforgása alatt, minimális áldozattal a „kelet Párizsaként” emlegetett főváros előtt álltak. Ámbár a blog elején utaltam rá, hogy a magyar hatóságok részéről a nyári végén a lakosság evakuálását elmulasztották, viszont később az összecsapás első heteiben pótolták azt. Itt még az offenzíva közben sem történt semmi, sőt! A központi hadsereg katonái többször csak a lakossággal találkoztak, akik nyitva tartották az üzleteket, az éttermek az élet zajától és nem a puskaropogástól voltak hangosak! Így jártak Krajovában is. Eszerint nézett ki az arcvonal, az író emígy nevezte a harcvonalat, ami egészen fővárosig ilyen formát öltött. Ami Bukarestet illeti, december 6.-án komolyabb harcok nélkül a német hadsereg a magyarral karöltve vonult be, örömujjongással várták. Mackensen tábornok így emlékezik. „Nyitott üzletek és telt kávéházak! Üdvözölnek bennünket. Jól öltözött rendőrök szabályozzák kifogástalan tartásban a közlekedést. Berlinben sem mehetne rendesebben. Itt-ott hurrát és német kiáltásokat lehet hallani.”

enter image description here Szaggatott vonal a változó frontot mutatja (kékkel román, pirossal Központi hatalmak frontállásai). Egyenes vonal északon az állófrontot mutatja előbbi színkombinációval.

Nekem az ellenoffenzíváról, ami 1917-es év telén úgyszintén folytatódott felmerült bennem pár égető kérdés, de a könyv és többi cikk átmazsolázása után is egy felhőkarcolónyi érv és ellenérv települt a „szoftveremben”.
Volt-e ennek a több hónapos küzdelemnek haszna saját hazánk és szövetségeseink szempontjából? Geopolitikailag fontos volt-e többnyire a németek ambíciói miatt megszállni és két évig (a teljes összeomlásig) invázió alatt tartani az akkori Románia több mint 75%-át? Mi az, amit személy szerint Maderspach Viktornak köszönhetünk?
Egyrészt volt haszna, hiszen a német-osztrák-magyar erők megszereztek életbe vágóan fontos nyersanyag lelőhelyeket, hacsak a Ploesti gázmezőkre, vagy a Román-alföldön található jó minőségű gabona alapanyagokra gondolok, ellenben maga az egész folyamat, több százezer központi hatalmak által kiállított katonát vett igénybe, akiknek egy jó részét a januári harcok után is állomásoztatni kellett, a megszállás érdekében. További pozitív konklúzió, hogy nem törtek azonnal keleti szomszédjaink 1916-os évben mélyebben ránk, így a magyar háttérország (Erdély kivételével) sértetlen maradt egészen 1918-ig. A másik karcolata az érmének, lehet sok katona életét kímélte volna meg, ha a magyar határon túl nem terjeszkedünk tovább és ezzel a pacifista gondolkodással elkerülhető lett volna a két évvel később végbe menő invázió, amikor fordult a kocka és a viszonylag egyben maradt román hadsereg vonult be Budapestre. (Nyilvánvalóan nem lehet utólag mi lett volna, ha kérdésekre biztos sikerrel válaszolni, mert ott volt példának okaként még: Amerika hadba lepésé, vagy gazdasági és ellátási nehézségek a Központi hatalmaknál.) Ellenben a két főváros meghódítása közötti lényeges hadászati különbség az: míg 1916-ban Románia szándékosan nem védekezett főbb alakulataival és ily módon lett elfoglalva a fővárosa. Addig Magyarország 1918-ban nem tudott mivel védekezni, mert addigra a Monarchia felbomlása után hadsereggel sem rendelkezett. Már kezdem érteni ilyen látásmódból Telekit a második világháborúban, aki pacifista hozzáállásra törekedett.)
Összegezve az eddig elmondottakat; Maderspach Viktor tevékenysége, helyismerete nagymértékben elősegítette, hogy sokkal kisebb legyen a magyar lakosság és katonaság áldozatai, illetve felderítő társaival és Erdélyben harcoló többi századokkal megóvta az országot a háború alatt egy esetlegesen létrejövő fosztogatástól és megszállástól! (Amit utána nem sikerült elkerülni.) Másik módfelett kimagasló életműve, hogy könyveiben az egyik leghitelesebb forrásanyagot hagyott ránk a blogban már utalásra bocsájtott témákban. A hazáját végsőkig védelmező és egyharmadra zsugorodott Magyarországért egészen 1941-es haláláig minden lehetséges eszközzel kiálló honfi méltányosan vált szobrok vagy 16. kerületben egy sétány névadójának.

enter image description here
Mátyásföldön lett „fémbe” vésett a neve

Befejezésképpen az olvasót invitálnám meg egy közös elmélkedésre! Ha bárkinek van kedvenc könyve, ami a blogunk többi érdeklődőjének izgalmas vagy gondolatnyitogató lehet (ha már a tavasz is nyitogatja a természet újra ébredő arcát), akkor vegyük fel a kapcsolatot, mert szívesen megkreálnám ezeket a könyvajánlásokat! (mercz.dani07@gmail.com
, 06 30 307 3903)