Az Okosház felújítása a háttérben végigkíséri a blog történetét is. Talán már említette valamelyikünk, hogy nevének eredete nem a mai értelemben vett "smart"house (sőt: ha innen nézzük, kimondottan nem-smart), hanem inkább a "wise"; ám legfőképpen azért lett ez a neve, mert mindenki így ismeri a faluban, hiszen Okos Józsi háza (volt). A birtokviszonyok névbéli megjelenése nálunk nem prioritás, ezért maradt a név úgy, ahogy azt kaptuk, és amiként mi is megszerettük.

"Most építi vagy bontja?" - kérdezi az arrajáró, és valóban nehéz erre meggyőző választ adni, hiszen a felújítás soha jobbkor nem érhette volna a házat (elkésni ugyebár sosem lehet), ami a homlokzat, a födém, az oszlopok és az északi falak mellett különösen a tetőre férne rá... de épp ezt húzom-halasztom, amíg csak lehet, és inkább elvégzek olyan munkákat addig, amiket kis költségvetéssel is meg lehet oldani. Arról nem beszélve, hogy egy szépülő ház stabilitást sugároz magából, ami most igencsak elkél neki.

Nos, úgy indult a munka, ahogy 2019. tavaszán, üresen, megtépázva, az alábbi képen látható állapotban vettük át szegénykét:

A képen látszik a homlokzat ratyi állapota (többek között), meg pláne a tető...., de most arról tényleg nem írok, elég csak annyit említeni, hogy a nagyobb lyukakat rögtön be is foltozgattam, és a gerinc is átvehetné bármikor a létező legtöbb fajta kúpcserepet viselő tetőfedés díját. Visszatérve tehát a homlokzatra: tavaly tavasszal nekiálltam a padlástérből majd kívülről felfalazni az észak-nyugati (a képen balra középen látható) beomlást, a megkopott mészhabarcs vakolat maradványait leszedtem, szintén eltüntettem az oromzat alján található cserepeket, viszont megóvtam az épen maradt és eredetinek vélt homlokzati elemeket, és ezután kezdtem neki a vályog részletek újravakolásának - szalmás sárral.
A tavalyi nyár általános tapasztalata, hogy a sarunk nagyon agyagos (zsírosnak is mondhatjuk), emiatt 50-50 de inkább 70-30 arányban kellene homokkal vagy mással soványítani, hogy ne nagyon repedjen ki; valamint az, hogy ne kerüljön össze a mészhabarcs vakolati darabokkal de igazából a vályogtéglával sem, mert különböző, felém nem közölt indokokkal le fogják pörgetni magukról. Elkínlódtam tehát ezzel az egésszel egy darabig, mígnem a tavalyi ősz végére egész stabil állapotba került az oromzat.

2019. nyárvégi állapot

Innen még bőven volt mit piszmogni vele az elsimításra használt szalmátlan sár-homok trutyival, viszont a naptár is felgyorsult, így a nyár vége közeledtével előszítettem a homokot, a tavalyról maradt mészhidrátot, a pigmenteket, a színezőpasztákat, és nekiláttam a héten a meszelésnek.

Úgy döntöttünk, hogy az eredeti állapotnak megfelelően a peremek, élek és a parasztdór oszlopfők díszei fehérek, a fal fő színe okkersárga, a lábazat pedig sötétszürke lesz - a fal visszakaparása és a majdani végeredmény is ezt a kombinációt igazolta. Emellett azzal kísérleteztem, hogy a mészhabarcshoz hasonló összetevőjű, de annál hígabb festéket használok majd.

Szerszámok és anyagok

Receptek:
- A fehér előállítása volt a legegyszerűbb: mészhidrát (por) + homok 1:3 arányban;
- a sárga ugyanez, de fándlinként 7 evőkanál bayferrox-os sárga pigment plusz egy löttyintés Arlecchino narancssárga színezőpaszta kombináció;
- a feketénél ugyanaz mint a fehér, csak 3-4 evőkanál fekete (bármilyen) vasoxid és szintén egy löttyintés Arlecchino fekete színezőpaszta volt a recept. A lábazati részen belekevertem a ki tudja milyen korból itt maradt, talált maradék cementet is.
Mindegyik esetben bátran lehet hígítani, hogy könnyebben festhető és jobban terülő legyen. Nem lesz tőle halványabb vagy ilyesmi: a színtelítettséget a mész és a pigment aránya okozza majd.

Az anyagok felhordásánál amúgy más módszert választottam, mint a korábbiak során: bitumenes, vastagszálú ecsettel (a fenti képen a középső vödör mellett balra) egyszerűen, egy rétegben felfestettem/-ük a cuccot (délelőtt vagy este, amikor a Nap nem sütött rá), így a sárga és a fekete részek esetében elég is volt egy réteg, míg a fehér esetén a klasszikus mészfestékes kombóval (mészpép+lenolaj+túró) kentem rá másnap egy második réteget.

Így nézett ki a munka vége előtt:

(A homlokzat jobb oldalán és alul még látszik a festés előtti állapot)

És így néz ki készen:

Most kicsit olyan, mint régen lehetett, csak újonnan.
Mindeközben a maradékok felhasználásával nekiálltam a déli és északi fal vakolásának is, de ezzel már csak addig haladok, amíg elfogy az anyag, mielőtt elfagy; a többi vélhetően jövő évi élmény marad.

Költségkimutatás:

• homok: 3 talicska - ca. 1000 ft
• fél zsák mészpor: 750 ft
• bayferrox sárga - 0.5 kg: 1600 ft
• fekete pigment - 0.2 kg: 300 ft
• színezőpaszták - igen kevés fogyott, legyen mondjuk 500 ft
• túró: 460 ft
• összesen tehát 4610 ft.

Tapasztalatok:
- ezután is alkalmazni fogom azt, hogy a tapasztott falra egy hígabb mészhabarcsos réteget hordok fel a korábbi vizezés (híg mésztej) helyett;
- nem feltétlenül baj, ha a felújítás sorrendjét az érzelmi kapcsolat kialakítása is vezérli az épp legszükségesebb teendők helyett, mert ha már elkezd szépülni a ház, a sürgősebb teendők is könnyebben letudhatóak lesznek;
- elsimító ("glettelő") rétegként jól alakítható és erős felületet képez a homokos sár (nálunk 70-30 arányban), a kirepedéseket ugyanezzel, de hígítva kell sikárolni;
- érdemes dokumentálni a köztes állapotokat is. Pl. nincs fotóm a meszelés előtti, már elsimított saras állapotról. Dehát az sem lehet, hogy minden olyan pillanatot dokumentálunk, amire már akkor is azt mondjuk, hogy de minek... Ezért is izgalmasak a képek hátterei.
- későbbi, őszi tapasztalat még, hogy nem túl esőálló ez a mixtúra. Át kell tervezni a mész arányát, hogy ne mosódjon le a sárga és a fekete réteg.

Analóg fotóműhely Horváth S. Gábor vezetésével.

Vajon mikor kezdett el pusztulni Okos Józsi szomszédom?

Visszamehetnék egészen a kezdetekig, de most nem teszem. Amikor az első birodalomépítő elkezdte megvalósítani terveit, .......amikor a sokadik akarta a második világháború előtt felépíteni a saját birodalmát? Vagy amikor az esztelen birodalomépítésben bevitték apját katonának, vagy csak akkor, amikor nemsokára megözvegyült édesanyja, és ő, nyolcéves gyerekként maradt férfinek nagyanyja, anyja, s húga mellett? Akkor, amikor a földekre ki kellett menni szántani a lovakkal, meg kellett tanulni erővel megfogni az ekét? Amikor hajnalban kellett kelni, későig fent lenni, az időjárástól függni, amikor be kellett adni a Tsz-be a földeket, s a lovakat? Amikor nagy nehezen a pécsi munka mellett itthon állatokat kellett tartani, a szinte semmiből, hogy tudjanak enni? Amikor kuporgatta a pénzt, s felépített Pécsett a húgának egy házat? Vagy akkor, amikor valaki, vagy valakik miatt nem lett felesége, családja?

Mikor kezdett el pusztulni Okos Józsi szomszédom, mikor kezdett el pusztulni a lelke, hogy aztán a háza is elkezdjen pusztulni? Mikor kezdett el fogyni az erő, a kreativitás, a célorientáltság, a siker, a motiváció, az öröm a lelkéből, a szelleméből? Mennyire menjünk vissza?

Miért van az, hogy némelyek felállnak, némelyek elesnek, és fekve maradnak? Mérlegre tudjuk vajon tenni az ősei mínuszait, mint vektorokat? Össze tudjuk ezeket adni, hogy aztán mindenkinél kijöjjön egy eredő?
Ez az eredő, ami a szívben van, és sorsformáló erő egyben, látható módon megmutatja magát az egyes emberek életében.
És vajon ismerjük, meg akarjuk-e ismerni az utakat, módokat, hogy az ősöktől kapott rossz örökségtől megszabaduljunk? Hogy a jót megtartsuk, és a rossztól megszabaduljunk? Egyáltalán, ki mondja meg, hogy mi a jó, és mi a rossz? Úgy gondoljuk-e, hogy tudjuk a válaszokat, és mindenki maga dönti el, hogy mi az? Mi van akkor, ha azt sem tudjuk igazán, mi a jó, és mi a rossz? Ha ezt is meg kell tanulni? És elfogadni? És kitől fogadjuk el? Létezik abszolút igazság? És mi a fontos, és kevésbé, vagy egyáltalán nem fontos dolog az életünkben, amire kár időt fecsérelni? Vajon mindenkinek az életében megadatik, hogy válasszon? Döntsön? Mennyire szabad erre?
Mekkora az egyén felelőssége?
És ha valaki tökéletlen, az öröksége folytán, s mert maga sem ismeri a válaszokat (akik magunk sem vagyunk tökéletesek, s nem ismerünk mindent, ahogy kellene), mi hogy vélekedünk másokról, s magunkról?
Ügyészként vádolunk, vagy ügyvédként védünk? Ítélet, vagy irgalom?
Gondolkoztunk már ezen?

Egyre több tudományos kutatás támasztja alá, hogy az átélt traumák konkrét fizikai elváltozásokat létrehozva, az agyban megváltoztatják az ingerekre adott reakciókat, aztán beépülnek/beépülhetnek a génállományba, ezáltal az utódok viselkedésmintáját is meghatározva. A modern biológia egyik ága, az epigenetika foglalkozik ezzel. Olyan öröklődési forma, ami nem jár együtt a DNS szekvencia megváltozásával.

Zitáék nagy átalakítanak, mi pedig még nem nagytakarítunk, de folyamatosan nagy takarítunk.
Nem tudom még igazán gondolatsorba rendezni, amik bennem kavarognak, de leírva....

Megfogadtam magamban (egy hatalmas fekete kukászsákkal a kezemben, egy fekete kesztyűvel a kezemen, egy hajdan volt gazdag, gyönyörű parasztház hajdan volt tiszta szobájának egyik még mindig szép, hajdan tiszta ruhásszekrénye előtt állva), hogy - mivel felmenő nőimmel kalkulálva körülbelül 90 évre kalibrálom magam -, ha betöltöm a hetvenedik életévemet, akkor mindenmindent, de főleg a motyóimat rendbe teszem, a ruhatáramat a következő listára redukálom: 7 váltás alsóöltözet, két szoknya (egy mindennapi és egy ünnepi), négy váltás blúz (három mindennapi és egy ünnepi), két kardigán (egy mindennapi és egy ünnepi), két kabát (egy mindennapi és egy ünnepi), két sapka (egy mindennapi és egy ünnepi). Két csizma: egy fekete mindennapra és egy tűzpiros ünnepre. A piperéimet elnézve már most is a hetveneseknek kijáró mennyiségem van: egy arckrém, egy parfüm (ha majd már nem szagoljuk egymást, ha majd már nem érezzük egymást, de még mindig nézzük egymást simogatva, én akkor is illatos szeretnék lenni, mert akkor is szagolni és érezni szeretném nőiségemet melletted), egy hajkefe és egy hajcsat.
Tisztán meghalni. Nem mocskot magunk után hagyni.

Tündöklések és bukások. Mi az a pont, amikor elkezd egy ház hanyatlani? Hányféle ok és körülményösszejátszás kell ahhoz, hogy a megalkotó és megtartó energia az enyészeté legyen és a gondozási ösztön lenullázódásával kezdetét vegye a pusztulás? Bele sem merek gondolni, milyen lehet egy pusztuló (lényegében maga a lakó ítéli pusztulásra az otthont, a házat, nem?) házban vegetálni. Amikor hiányzik az élet, csak a stagnálás és a az elemi erők kártételének szép lassú rombolása van jelen. Ez nem Isabel Allende Kísértetháza, még csak nem is a Thibault család, ez maga a történés nélküli élet. Az ember kiszakad az otthont jelentő kölcsönös teremtő körforgásból és önmaga életének szemlélője lesz. Történés nélküli megtörténések. Emberi mocsok.

Szerencsére nincs bevezetve a házba, se sehova a víz. Csak a kút. Leroggyant faszerkezettel, de tisztán, függetlenül, egymagában áll az udvaron.
Az emberi szenny talán a vizes blokkokban a legundorítóbb. A természeti és a természethez közeli népeknél mindig is fontos volt, hogy a lakóhelytől (az élet és a spiritualitás szent helyeitől) minél messzebb, diszkréten történjen az ürítés. A víz mindkét értelemben drága volt. Mint manapság. Komposztvécé. Egy lavór mosakodóvíz. Ciklikus fejlődéstörténet?

Ellend, Petőfi utca, menet a házunk előtt - vajon hová mennek? Vajon pontosan mikor?
Mindhárom fotót a tisztaszoba egyik szekrényében találtam.

Kezd véglegesen kikristályosodni bennem az a konceptuális tó, amit az udvarunkon szeretnék megépíteni. Ez a kerttervezési ötletem szép lassan alakulgat bennem, a gondolatok pingpongozása kivételesen teljesen egyértelműnek tűnik. A mű születésének gondolatisága jól nyomon követhető - leírni ezt viszont, már biztosan nehezebb lesz, de persze megpróbálom: 1. az udvaron a kút mellett megszűnt, elhasználódott végre egy, az előző lakóktól ránk maradt sóderhalom. A helyén maradt egy vese alakú mélyedés. Határozottan a természetes tavakhoz ajánlható forma. Sokáig ellenkeztem Balázs ama óhajával, hogy legyen tavunk. Főleg a gyerekek biztonsága, a vele járó macera és valami megmagyarázhatatlan idegenkedés késztetett rá. Aztán kitört rajtam ugyebár a botanika láz, azaz a vizes közeget kedvelő növények iránti tudásszomj lassan utat engedett bennem a 'tó kell a kertbe' gondolatnak. A kútból lehet vizet nyerni, elvezetés nem kell, mert majd jól telepakolom növényekkel, mert azt ugye nem szeretném, hogy a skacok pancsoljanak benne.
2. Szeretek ásni akkor, ha ültetünk. Gödröt ásni, aminek fóliát teszek az aljára, majd a fólia szegélyét hatalmas kövekkel fogatom le - na, ez az a pont, amikor úgy döntöttem, hogy nem. Felesleges. Pazarlás. Tőlem idegen. Nem kell.
3. Kerttervezésileg megértettem, hogy miért olyan fontos maga a tó megléte vagy hiánya. Érzelmileg és látványilag egyszerűen jó a víz, vagy a minitavak sugallta víz imitáció. Tehát imitálni fogok. Mégpedig vizet.
4. Környezeti elemekkel számot vetettem: ökológiailag jelenleg egy tó nem magyarázható meg nyugodt lelkiismerettel. Viszont a talajvíz elég magas ahhoz, hogy a vízközeli növények icipici öntözéssel kiválóan érezzék magukat. A keleti kertek kőhasználati dizájnja gyönyörűen képes az áramló, lélegző, élő vizet szimbolizálni. Szimbolikus tó, fahíddal, vízparti évelőkkel.
5. Konceptuális száraz tó (száraz tónak nedves partján igenis kuruttyolhat a levelibéka....). Tehát kimélyítem az amúgy is meglévő mélyedést, a partját beültetem sásliliommal, zergeboglárral, réti füzénnyel, szibériai nőszirommal, pettyegetett lizinkával, és ha tudok szerezni, akkor csillagos sással is. Maga a tó medre pedig a szélétől befelé haladva egyre kisebb görgeteg kövekkel lesz berakva.
6. Beadom pályamunkának a konceptuális kertek dizájnpályázatára....