Gránátalma

avagy Több dolgok vannak földön és egen, Fannika, mintsem azt bölcselmed felfogni képes...

A gránátalma engem eddig körülbelül annyiban érdekelt, hogy ez a gyümölcs volt a jelképe Aragóniai Katalinnak, VIII. Henrik első feleségének, aki egyben a híres protestáns-üldöző Mária királynő (Bloody Mary, hogy a kultúra egyéb tájaira is elkalandozzunk, legalább gondolatban) anyja is volt és innentől kezdve erről a témáról is szót ejthetnék, mert sok egyéb dologgal együtt erről aztán van mondanivalóm és tényleg mélyen érdekel. Fájó szívvel kell most erről lemondanom (bezzeg majd legközelebb!!!), mert hát sok témát produkál az élet, ami mind kevésbé érdekes, mint az angol történelem, de ezekkel is foglalkozni kell néhanapján.
Ahogy Judit is írta, elkezdődött az ősz igaziból is, vele pedig a tanév, ami - néha úgy érzi az ember vagy legalábbis az asszony - teljesen hiábavaló remények azonnali szertefoszlását hozza magával. Nem sorolom, mi mindenben reménykedem mindig az új tanév kezdetével, kiábrándító lenne már csak szembesülni is azzal, milyen hosszú a lista, amelynek tételei sosem valósulnak meg (vagy nem úgy, ahogy ideális lenne). Úgy látszik, én valahogy úgy maradtam, mint középiskolás koromban vagy még az egyetemen is, hogy még elhiszem, hogy minden ősz valami újat hoz, valami jót: új érdeklődést, új elmélyedést, új hobbit, új szerelmet, új barátokat, új kalandokat. Nem hiszem, hogy én változtam volna ennyit, hogy most nem ezt látom meg, szerintem a világ változott drasztikusan sokat az elmúlt két-három évtized alatt és ha bárki visszagondol arra, milyen volt egy húsz vagy harminc évvel ezelőtti hétköznap, meg vagyok róla győződve, hogy sokkal nagyobb változást érzékel, mint mondjuk nagyanyám, amikor 60 évesen visszagondolt 40 éves korának egy átlagos napjára. Ne tessék nagyon bosszankodni, hogy itt ennyit búsongok meg depressziós hangulatot szórok szét a virtuális életterünkben, mindjárt jön az egyik ok.
Szóval a gránátalma. Jön reggel a gyerök (Kecskeméten vagyunk, ugyebár), akinek amúgyis sok különféle ötlete van, hogy lehetne a hajnali órákat még színesebbé tenni: egyik reggel kér joghurtot, máskor nem, egyik reggel két szendvicset óhajt elvinni, máskor egyet sem, néha alma kell neki, de aszalt gyümölcsöt aztán nehogy merjek tenni mellé, mert hiszen tudnom kell, hogy ő nem kíván napközben édeset, hanem inkább csak sósat, de akkor már nem mindegy, milyen kekszet teszek oda, mert most éppen az kell, amit a legkisebb kapott, mert végighányta az éjszakát és más nem megy le a torkán. Én meg azt pakolom, amit kér. (Hogy vigye magával az otthon melegét az a drága gyermek, fogalmaz az én tündérlelkű Barátném és mélyen átérzi az ember, de főleg az asszony, milyen rokonszívek dobognak itt.) Igyekszem reggel magamat is szalonképessé tenni, netán a másik két gyerek és a Férj is igényel reggelit, sőt, akár tízórainak vagy uzsonnának valót is, esetleg a macskákat is meg kell etetni, mielőtt elmegyünk, talán az sem nagy baj, ha szellőztetünk, beágyazunk, elmosogatunk magunk után (bár mindezen tevékenységeket nyugodtan mondhatom csupán király/női többesben, mert reggel ezekre, ugye, senkinek nincs ideje - rajtam kívül), én pedig még a fogmosáshoz is ragaszkodom (beteges, tudom, de hát ez van) és azt is szeretem, ha mindenki normális öltözékben indul útnak nagyjából normálisnak mondható frizurával együtt. Szóval egy ilyen reggelbe jön a lány és közli, hogy legközelebb gránátalmát pakoljak neki uzsonnára. Mondom álmosan, mit? (Fülkürthurut mellett mindenféle dolgot hall az ember, álmosan meg még annál mindenfélébbeket is.) Megismétli: gránátalmát (anyám tyúkja, tényleg nincs ma reggel bedugulva a fülem, de jó!). Majdnem megkérdeztem, felébredt-e tényleg, de látszott, hogy ezt most tök komolyan gondolja, úgyhogy azt kérdeztem, hol evett ő életében gránátalmát és mikor (hűha, milyen anya vagyok én, hogy még ezt sem tudom, mindjárt itt a kamaszkor és ha egy gránátalma ilyen titokban csúszik le, mi lesz itt még ennél súlyosabb dolgokkal?). Kiderült, hogy az iskolában a Hannának vagy a Pannának vagy kinek az anyukája minden nap szépen gerezdekre vágja a gránátalmácskát, beteszi egy dobozkába és az osztálytárs a szendvics meg a keksz meg a gyümölcslé mellett ilyet fogyaszt a suliban. Sokmindent tudtam volna első felindulásomban mondani, de csak annyit kérdeztem meg a gyeröktől, hogy hány testvére van ennek a kislánynak és hányszor eszi meg az iskolában a számára befizetett tízórait, ebédet, uzsonnát. A lányom meghökkenten nézett rám, hogy ez meg hogy jön ide, de azért kiderült, hogy a kislánynak egy testvére sincs, édesanya csak délelőtt dolgozik, mert műkörmös és apuka amúgyis jól keres, hát nem láttam még, hogy béemvével járnak és hát persze, hogy a Hanna vagy a Panna vagy a nemtomki nem szokta megenni a tízórait/uzsit/ebédet többnyire, hiába van befizetve, mert mindig panaszkodik, hogy nem jó a kaja és az ő iskolai tízóraija/uzsija landol először a szemétkosárban. De a múltkor olyan kedves volt (mert idén már hajlandó kicsit barátkozni a lányommal, aki az elmúlt három évben nem volt neki elég menő, hiszen, mint kiderült, nem a legújabb divat szerinti cipő, tolltartó, iskolatáska, stb. tulajdonosa), hogy adott neki egy szelet gránátalmát és hát az milyen finom és épp ideje, hogy ő is kapjon ilyet minden nap! Jó, hogy nem ettem éppen semmit, mert szerintem biztos félrenyeltem volna. Így három dolgot közöltem a gyerökkel: 1. én sem ettem még életemben gránátalmát, 2. noha mindketten elég rendesen dolgozunk az apjával (egyik mérnök, másik tanár), három gyerek mellett nem az a legnagyobb gondunk, hogy mangót, ananászt vagy éppen gránátalmát vegyünk-e, 3. akkor vesz gránátalmát a zsebpénzéből, amikor csak akar, de innentől kezdve a szendvics mellé almát kap meg vizet, reggel pedig joghurtot a kedvenc kekszével és ha bármi nem elég menő, akkor szépen megcsinálja reggelente magának a tízórait, uzsonnát, míg én a hajamat fogom rendbe szedni és magamnak készítek uzsonnát, slussz. Egyéb dolgokban is kicsit helyre kellett tenni mostanában ezt a középső gyereket, de a gránátalmás sztori végképp kiverte nálam a biztosítékot.
Biztattam a kedves Olvasót, hogy gondoljon vissza 20 vagy akár 30 évvel ezelőttre - én ezután a reggel után az iskolába menet igencsak visszagondoltam és konkrétan 30 évvel ezelőtt egy évvel voltam csak fiatalabb, mint az én nagyobbik lányom aznap reggel. Láttam magam, amint ott ülök a reggeli előtt: kakaó kiflivel, aztán indulok az iskolába mindenféle tízórai meg uzsonna nélkül, és megérkezem az osztálytársaimmal gyalog a suliba, ahol ugyanazt a tízórait esszük mindannyian: margarinos kifli vagy zsemle párizsival és egy szelet paprikával, ugyanazt az ebédet esszük: olyan, amilyen leves olyan, amilyen másodikkal és ugyanazt az uzsonnát esszük: margarinos kifli vagy zsemle párizsival és egy szelet paprikával, néha esetleg briós. Nem mondom, hogy minden jobb volt, eszem ágában sincs ilyen marhaságot állítani, hiszen ma már csak azért is minden sokkal jobb, mert olyan családom van, amilyen után mindig is vágytam és olyan szeretetben élek, hogy minden nap hálát adok érte és boldogít a tudat, hogy nálunk senki nem azért dolgozik, hogy több gránátalmát vegyen vagy éppen béemvét. Ettől függetlenül nem bánnám, ha néha mások is visszanéznének és észrevennék, hogy őket sem kergették kaviáros békacombbal a vasárnapi ebédlőasztal körül s akkor talán a mi gyerekeink is felnőnek gránátalma vagy éppen béemvé nélkül. Egyébként még csak nem is ezzel van a bajom, mert hát egye azt a gránátalmát, ha egyszer egészséges (tényleg az!) és vegye azt a béemvét, ha egyszer más nem elég kényelmes neki. Csak utána ne dobja ki a gyerek a tízóraira kapott kiflit, hanem mondjuk adja oda a suli mellett lévő bolt ajtajában lézengő ismerős hajléktalan bácsinak és ne parkoljon a béemvéjével a más háza előtt lévő fűre, hanem mondjuk amikor integet ki a kocsiból és látja, hogy a három gyerekkel sétálok haza egy gitárral meg négy hátizsákkal, akkor engedjen már át a zebrán. Ennyi tapintat elég lenne ahhoz, hogy emberként éljünk egymás mellett, ha már egymásért nem tudunk manapság.


Szerző: Erdész Fanni