Save the Nick

Vagyis mentsük meg a Nick-et. Jelentem megmentettük, megmentegettük.

enter image description here

A férjem fedezte fel ezt a lehetőséget. (Mint mindig, én elhasználok minden puskaport a hétköznapi rutinra és ő csempész álmodozni valót az életünkbe.) Így bementünk és átnéztük az árverezésre váró festményeket és szobrokat a Nick udvarban levő galériában. Mert persze erről volt szó, pénteken aukciót rendeztek pécsi alkotóművészek által felajánlott művekből, és a befolyó pénzt a galéria fenntartására fordítják. Itt ki kell emelnünk, hogy az aukciót szervezők szerint, amint felmerült ennek az akciónak az ötlete, páratlan gyorsasággal érkeztek a művészektől az önzetlen felajánlások, vagyis adtak műveket ingyen. (Ami persze elgondolkoztató, hogy miért nem tart el Pécs egy igényes galériát, és miért a művészek fizetik a számlát, de ez egy másik bejegyzés lenne és nem itt.)

enter image description here
Pinczehelyi Sándor (1946): Zöld birka, 1998

A mi szempontunkból az volt a jó, hogy esélyünk vált megvenni műalkotásokat, anélkül, hogy kiderítenénk adott alkotóművész elérhetőségét, majd toporognánk a műtermében és feszengenénk, mert nem tetszik a MŰ, vagy azért, mert tetszik, csak nem tudjuk mennyit illik fizetni, és nem sértjük-e meg egy ajánlattal. Itt meg szépen össze volt gyűjtve kb. 60-70 alkotás, be volt árazva, és ami tetszett, arra ajánlatot tehettünk.

enter image description here
Fejős Miklós (1979): Kenyér I-II, 2013

A kínálattal nem volt baj, kapkodtuk a fejünket, hogy ez is tetszik, meg az is. A pécsi művészek felét ismertük, a felét nem, de látszott, hogy nagyon igényes a felhozatal. Mondjuk a nevek annyira nem érdekeltek, sajnos alapigényünk, hogy tetsszen az, amit kiteszünk a falra. Mivel iskola után az 5 gyerekkel mentünk be a galériába, azt az első percben eldöntöttük, hogy kerámiát, szobrot, vagy bármi törhetőt, vagy olyat, amit elérhetnek, nem veszünk. Azon őszintén meglepődtünk, hogy a kikiáltási árak nem voltak megugorhatatlanok. Mert ha figyelembe vesszük, hogy mennyibe kerül egy Kikás váza, vagy repro, vagy egyáltalán egy képkeretezés, akkor ezek bizony nem voltak egyáltalán elszállt árak. A honlap címét ide felteszem, lehet utólagosan, most már tét nélkül börzézni benne (https://axioart.com/aukcio/2020-09-04/save-the-nick/teljes-katalogus).

Nekem rögtön lett szívügyem, a férjnek is. A kiírt árakon annyira fellelkesedtünk, hogy gondoltuk, egy életünk - egy halálunk, megpróbáljuk. A licitre tartva azért kissé betojtunk, mi van, ha elképesztő árak lesznek, mennyire lesz ciki, ha a végén csak kibicelünk, nem veszünk semmit, vajon gáz-e, ha a kikiáltási árnál már jelentkezünk.

Pénteken 7 órakor kb. 60-70 ember összegyűlt a galériában, kiöltözve szépen, ízlésesen csinosan. (Nekem itt már megérte eljönni, sminket, smukkot és igényes ruhákat csekkolhattam.) Regisztrálni kellett annak, aki részt kívánt venni az aukción, és pohár bor, pezsgő, szendvics mellett helyet foglalhattunk valahol. Itt egy kicsit elrötyögtünk a férjjel, hogy vajon, ha nem licitálunk, át kell-e adnunk majd a helyünket. De a licit nem az amerikai filmeket idézte, nem volt gyilok és gyorsaság, ellenben volt kellemes hangulat és lassan, tempósan végigmentünk a műveken. Aki járt már ilyen aukción, biztos nem lepődött meg, hogy mi kelt el, mi nem, mi és milyen áron. Volt, ami kikiáltási áron kelt el, volt, amin csattogtak a licitek, volt, amire nem érkezett ajánlat, és volt, ahol telefonos, vagy netes ajánlattevő nyert. Meg is beszéltük a Petivel, hogy ha profik lennénk, biztos jegyzetelnénk, hogy mit érdemes venni. Na majd legközelebb.

Aztán jött a pillanat, amikor a mi képünk került a sorra. Előre megbeszéltük, hogy mi a lélektani határ, meddig megyünk el, meddig nem, és mi lesz a jel, hogy igen, vagy hogy álljunk le. Egyáltalán melyikünk licitáljon. Szorosan fogta a férj számunkat… Sajnos elkövettük azt a hibát, hogy előre ültünk, nem láttuk a többi licitálót…. Elhangzott a mű címe…. Markoltam a poharam… És a kikiáltási összeg… A férj felemelte a számunkat… A kikiáltó elismételte az ajánlattevői számot…
Először…
nem mertünk körbe nézni….
másodszor….
ekkor azt hittem leáll a szívem...
harmadszor…
…..nem árulom el, hogy sikerült-e.
(De most itt lóg a falon.)


Szerző: Perényi Zita