Kert - művészet - környezet - pszichológia

A környezetpszichológia kialakulása

A környezet és az ember kapcsolatának tekintetében az 1960-as évekig nem vették közvetlenül figyelembe a pszichológiában, hogy az emberek élete bizony a fizikai világban, fizikai környezetben is zajlik (Dúll, 2015). A környezetpszichológia kialakulását megelőzően a szakemberek pszichológiai környezetet kizárólag az emberek társas, társadalmi környezetének tulajdonították, és ebben történt nagy változás az elmúlt néhány évtizedben. A környezetpszichológia 2000-től transzdiszciplináris keretekben értelmezve jelenik meg, más tudományos területek, mint az építészet, a szociológia, sőt szerintem a kertművészet ide is illeszthető, mint afféle puzzle-ként a környezetünk teljesebb megértésének folyamatába.

Minden, ami körülvesz minket, a lakóhelyünk, a társas környezetünk, de éppenséggel a ruhánk is, megérint minket és a valóságunk egy szeletét alkotja. Ennek kialakulása ősi, és rendkívül sok evolúciós előnye volt. Ezek a terek az ember ősi múltjában a biztonságot jelentették, és azt, hogy az emberek elkezdték szeretni ezt a teret; az élőhelyüket. Ez a ragaszkodás egy erős késztetést ébresztett az emberben, hogy megvédje a területét, és távol tartson másokat. Ez a tér keretet is adott ahhoz, hogy meghatározza önmagát, és a „mi” csoportot, valamint ezt elhatárolja a „ti” csoporttól (Dúll, 2015). Ez egy pszichológiai jelenség, amit kategorizációnak hívunk, és a térben is valami hasonló zajlik le, mondja Dúll Andrea, hiszen a számunkra ismerős és megszokott hely, még ha nem is tetszik, de érzelmi erdők hálózata húzódik meg mögötte, akárcsak egy köztéri padhoz való viszonyulásunk, amin üldögélni szoktunk (Dúll, 2015). Hivatalosan közös, de a mi valóságunkban a miénk, mert ott szoktunk üldögélni. Ez a helytulajdonítási élmény, vagy kötődés a helyhez, amiből rengeteg minden származik (Dúll, 2015). Azok a fontos terek, amelyeknél kialakult a territoriális érzés, meg a helytulajdonlás érzés, azokhoz elkezdünk kötődni (Dúll, 2015). Ez nem puszta érzés, mondja Dúll, hanem mint egy kötődő pszichológiai szál, amit az mutat meg, hogy rossz érzés onnan elmenni és jó érzés oda visszatérni. A helykötődés egyik megnyilvánulása a honvágy. A fontos helyekhez pontosan úgy kötődünk, mint a fontos személyekhez, vagyis veszteség esetén megindul a gyász reakció (Dúll, 2015).

enter image description here
Székesfehérvári belváros

A térhez való viszonyulás kulturálisan is nagyon különböző lehet, vannak olyan kultúrák, ahol nagyon erős a helyhez való kötődés, és vannak olyanok, akik ideiglenesen engednek „gyökeret” helyeken. A tér használat eltérő a nemek között, valamint a korosztályok között is, és ez szorosan kapcsolódik az életkori sajátosságainkhoz, valamint a nemi szerepeinkhez (Dúll, 2015).

A helyhez való kötődésünket nagyon élethűen példázza Siegelék vizsgálata, amelyben heroinistákat figyeltek meg (Siegel, 1984). Amikor a heroinisták rendszeresen ugyanazon a helyen adagolták a drogot, egy idő után emelniük kellett a drog mennyiségén a kívánt hatás elérése érdekében, majd amikor egyszer a már igen nagy dózissal egy másik helyszínen oltották be magukat az halálos adagnak bizonyult (Siegel, 1984). Ékes bizonyítéka ez annak, hogy a valóságunkat mekkora mértékben meghatározza a fizikai környezet, hogy tulajdonképpen kondicionálódik minden, amit az érzékszerveinkkel érzékelünk és a memóriánkban egy gyógyszer adagja, és hatásmechanizmusa is szorosan kapcsolódik a környezethez, az illatokhoz, a hangokhoz, a teljes valóság-reprezentációnkhoz (Siegel, 1984).

enter image description here

Elgondolkodtató számomra a helyhez való kapcsolatunkban milyen különleges helyet foglal el a gyermekkorunk helyszíne. Az a hely ahol felnövünk, ahol világot megismerjük, ahol bekapcsolnak a genetikánk által lehetővé váló programjaink, és ebben a fizikai környezetünk, az hogy faluban laktunk vagy városban, legalább oly mértékben fontos, mint a szociális környezet. Érzelmeket kapcsolunk a házhoz amiben felnövünk, érzelmeket kapcsolunk a környezetét alkotó tájhoz. Érdekes ennek fényében megfigyelni a különböző korok építészeti stílusait, a történelmi kerteket, a hierarchiákhoz kapcsolódó mesterséges tereket. Akár kellő érzékenységgel olvashatunk is az alkotók érzelmeiről alkotásaikon keresztül, talán ez az amikor megérezzük a kor „szellemét”, egy tájat, egy festményt szemlélve elutazva egy világba amit a szimbólumok jobban magyaráznak, mint a szavak.

Környezet- és tájértékelés; percepció

Környezetünk értékeléséhez nagymértékben hozzájárul a kultúra társadalmilag elfogadott normarendszere, a világ értelmezése mindig meghatározott keretek között zajlik. Természetesen mindig vannak, akik gondolkodásukban korukon túlmutatnak, és őket vagy elfogadja, megbecsüli az aktuális társadalom, vagy épp ezért kiveti magából.

Az emberek, a kultúrák és fizikai környezet együtt „szociokulturális” környezetet alkotnak, az ember építette kertek a világ különböző tájain eltérhetnek a tervezés típusában, a felhasznált anyagokban, a környékben, ezen felül eltérő kulturális, vallási, és filozófiai hatások figyelhetők meg a különböző kertekben (Dósa & Dúll, 2007).

Alapvetően megkülönböztethetünk a Földön két kultúrát, az individualista társadalmat, amelyben az énkiemelés kap főszerepet, és a kollektivista társadalmakat, amikben a csoporthoz tartozás és az „én” beolvadása a „mi”-be kapja a főszerepet. Ezek a világnézeti perspektívák meghatározóak a kertek szempontjából is (Dósa & Dúll, 2007). Az ember és környezete kapcsolata csak másodsorban függ a technika vívmányaitól, mert alapvetően a gondolkodásmódunkban van a tudományos paradigmák meghatározásának gyökere, az hogy mit tekintünk természetnek, mit valóságnak nemcsak a kor szelleme határozza meg, hanem mindaz a tudás, amit evolúciósan kialakított bennünk a folytonosan változó környezet. Szeretném itt a gondolkodásmódot a kollektív tudat megfogalmazásában alkalmazni Dürkheim után (ma inkább kollektív reprezentációnak nevezhetnénk), amely szerint van egy valóság, amiben mindenki adott korban közel ugyanazt érti a dolgok jelentésén.

Az emberi környezet embertől független értelmezése és kutatása éppoly meddő, mint az élőhely vizsgálata élőlények nélkül, amely pedig abban él (Konkoly-Gyúró, 2019). „A táj a megélt környezet.”-fogalmaz Arnold Berleant (1997)-idézi (Konkoly-Gyúró, 2019). Az ember érzékeli az életterében megjelenő tárgyakat élőlényeket, és kognitívan tudatosítja is mindazt, amit a saját szűrőjén keresztül észlel a világból (Konkoly-Gyúró, 2019).

A világ értelmezéséhez nélkülözhetetlen a nyelv, habár számos szimbolikus reprezentációnk van, mint amilyenek leginkább álmainkon keresztül megragadhatók, mégis a valóságunkat kitöltő tudatos reprezentációk java nyelvhez kötődő (Konkoly-Gyúró, 2019). Amire van szavunk, az megtelepedhet emlékeinkben is, ahhoz tudatosabban kapcsolunk érzelmi mintázatot, és képviselhet valamiféle értéket a számunkra, miközben a megfoghatatlan úgymond „szűz” reprezentációink sokszor tudattalanok; kibontásra váró területek, amiket szimbólumok útján fejthetünk fel, majd ezen érzések megfogalmazásaiként; a nyelv segítségével. Mindazon szimbolikus reprezentációk, amelyek tartalmaznak érzelmi hátteret felfejthetők a környezet, a táj, a művészetek segítségével (Antalfai, 2007).

Kert – Művészet – Pszichoterápia

Számomra lenyűgöző a kert-keretek-évszakok szimbolika, amit terápiás gyakorlatában nagy szeretettel alkalmaz Antalfai Márta művészetterapeuta. Az évszakok a kertben, hasonlóságot szimbolizálnak az életkorral, az átélt élmények reprezentációival, a keretekkel, amik értelmezési kapaszkodót jelentenek a világgal való kapcsolatunkban, és ez szorosan kapcsolódik az ember evolúciós fejlődéséhez is (Antalfai, 2007).

Az ember generációról-generációra fejlődik , és etológiai valamint evolúciós kutatások bizonyítékaként ez a változás pozitív irányba történik, vagyis kevésbé vagyunk agresszívek, mint őseink (Csányi, 2002). Különösen érdekes elgondolása ez a valóságunknak, ha megnézzük, mi zajlik a világban, ez azt a látszatot keltheti bennünk, hogy valami nagyon nincs rendben. Számomra ez is csak bizonyítéka annak, mennyire szubjektív és kicsinyes meglátással bír a hétköznapi ember, amikor az egészből kiragadunk részleteket, és a már meglévő elképzeléseinkhez illesztve úgy képezzük le, mintha a meglátásunk lenne az egyetlen létező valóság. Szerencsére minden pillanat és minden élmény lehetőséget biztosít életünk, világnézetünk és valóságunk átkeretezéséhez. A minden pillanat alatt természetesen azokat az ingerforrásokat értem, amikor például az elhaladó buszon a reklámszövegben felfedezzük pont azt az egy kulcsszót, ami elindítja a gondolatainkat, vagy egy illat, ami szintén kulcsként ébreszt fel bennünk élményeket, hasonlóképpen a művészetek, és a táj, az évszakok, egy szellő, ami megérint, gondolat és érzelem ébresztő hatású lehet.

enter image description here

A természet-, a fák-, a kertek szépsége, szimbólumok útján szabadít fel bennünk olyan érzelmeket, amik fájdalommentesen képesek átkeretezni a múltat, és ennek terápiás jelentősége különösen fontos a súlyos depresszióban, vagy más pszichiátriai kórképekben szenvedők terápiás alkalmazásánál (Antalfai, 2007). A sajátélményen és elméleten alapuló tematikus foglalkozásokon, az évszakok-, hónapok váltakozására történő fókuszálás mozgásba hozza a lelki dinamikát, aktiválja a személyiségfejlődés különböző módozatait (Antalfai, 2007).

Egyik művészetterápiás eljárásában Antalfai Márta fát rajzoltatott kliensével, akinek minden találkozás alkalmára le kellett rajzolnia ugyanazt a fát, amit előzőleg választott egy parkban, és amivel képileg azonosulni tudott. A fa szimbolikus megjelenítésén keresztül rajzaiban adott teret érzelmeinek és személyégfejlődésének. A terápia folyamatában keletkezett alkotások, mintegy tükröt tartva az alkotó elé lehetőséget nyújtott szembenézni az aktuális konfliktussal egy olyan valóságban, amiben alapvetően nem volt feszültség, ezért ezt újratöltve érzelmekkel, ezek erőt adnak az egyénnek az események, átkeretezéshez (Antalfai, 2007).

Tájpreferencia

Köszönhetően korunkat sújtó világjárványnak, az elmúlt időszakban nem utazgattunk a múlt szokásaihoz híven. Átrajzolódott nemcsak az otthonhoz való viszonyulásunk, de a nyaralásokhoz, feltöltődéshez kapcsolódó elképzeléseink is. Amikor az ember elutazik egy otthonától nagyon eltérő természeti adottságú, másként gazdag területre, először feltöltődik, majd egy idő után erős késztetést érezhet, hogy hazamenjen, amit egyszerűen fogalmazva honvágyként emlegetünk. Valójában komoly evolúcióspszichológiai háttere van a tájpreferenciának, amely szorosan köthető az ismerősség érzéséhez, ami tovább kapcsolódik a biztonsághoz, a megnyugváshoz, az otthonhoz. Végső soron mindannyian valamiféle biztos bázisként fogalmazzuk meg az „otthon” jelentését (Dúll, 2015).

enter image description here

Szintén evolúciós magyarázatok szolgálnak annak tisztázására, hogy miért kedvelik az emberek jobban a természetes tájakat szemben a mesterséges épített környezetekkel. Kaplanék (1989) a természetes tájak magas kedveltségét és rekreációs hatását azzal magyarázzák, hogy a természeti környezeteket az ember elhanyagolhatóan alacsony figyelmi ráfordítással képes kezelni, és elősegíti az ember mentális feltöltődését.

Ezzel kicsit ellentmondásban megjelenik korunk egyik különlegessége, amit a technika vívmányainak köszönhetünk, a fénykertek. Annak ellenére, hogy ebben számos olyan koncepció jelenik meg, ami a természettől, természetestől távol áll, mégis szubjektív élményünk egy fénykertben lehet annyira inspiráló és regeneráló mentálisan, mint egy természeti környezet.

Egy egészen szubjektív, személyes véleménnyel szeretném zárni dolgozatomat. A fény megjelenése különösen jelentős az emberiség életében. Jelentős volt, amikor először ünnepeltük a napfordulót, majd a keresztény társadalmakban a Karácsony ünnepe, valamint szorosan kapcsolódik az ember transzcendencia szükségletéhez is, ami számomra túlmutat valláson és ideológiákon, de a megismerésnek mégis egy olyan aspektusa, amihez teret ad a fény. Ahogyan a nyelvezetünk is hordoz magában szakrális tudást, úgy a szokásaink is, aminek ékes megnyilvánulása a fényre való igény. Lehetséges, hogy ennek is csupán biológiai háttere van, mely szerint az agy legátfogóbb érzékelési területe a látáshoz kapcsolódik.

Városaink éjszakai fénydekorációi sok helyen még kapcsolódnak a fényhez kötődő ünnepekhez, de egyre inkább azt látom a fénnyel való játék sokkal inkább hivatott az embert megszólítani, mintegy felszólítani, hogy most valami nagy dolog készül. Lehet ez ideológia váltás, vagy értékekhez, valódi értékekhez kapcsolódó „paradigma” váltás, ami ma még csak a szimbólumok szintjén kap teret, és a jövőben van a megfogalmazása. Jelentősége nem kevesebb, mint maga az élet.

Irodalomjegyzék

Antalfai, M. (2007). Katarzis-élményre épülő tematikus művészet-pszichoterápia. Személyiséglélektantól Egészségpszichológiáig.

Csányi, V. (2002). Az egyszemélyes csoportok és a globalizáció. 762–774.

Dósa, Z., & Dúll, A. (2007). Ázsiai És Európai Kerttípusok Kulturális-Környezetpszichológiai Elemzése. Magyar Pszichológiai Szemle, 61(1), 169–185. https://doi.org/10.1556/mpszle.61.2006.1.10

Dúll, A. (2015). Helyek , tárgyak , viselkedés Környezetpszichológiai tanulmányok Dúll , Andrea. July 2009.

Konkoly-Gyúró, É. (2019). A percepció jelentősége a környezet- és tájkutatásban. 158–166. https://ojs.mtak.hu/index.php/fk/article/view/1205

Siegel, S. (1984). Pavlovian conditioning and heroin overdose: Reports by overdose victims. Bulletin of the Psychonomic Society, 22(5), 428–430. https://doi.org/10.3758/BF03333867