Július 19.
Nem tudom mi lesz, nem tudok gondolkodni.

Várkonyi Gyuri és Peták hívtak sörözni. Nem tudtam menni, féltem, hogy észreveszik.

Holnap kezdődik a Hangfarm. Muszáj ott lennem. Megpróbálok félrevonulni a többiektől. Majd azt hazudom, hogy nagy koncentrációjú munkában vagyok. Németországban ez működött: ha egy üres papírlapot nézegetve sétáltam a folyosón, akkor a többiek azt hitték, hogy dolgozom, pedig csak pihentem. A pihenés most is kéne. Örök pihenés.
Ich will nur sterben, weiter gar nichts.
A Premier Plan egyelőre nem megy. Az utóbbi három évben ebből mutattam be a Hangfarmon. Nem készült el. Idén, folytatva a hagyományt képet és zenét csinálok. Guriga workshopjára jelentkeztem. A tervem szerint nem lesz nálam digitális kamera, csak a telefon. A dokumentációt filmre csinálom. Három kamerát viszek: két kisfilmeset és az instaxot. A zene pedig a Müpa-pályázathoz készülő fotókból lesz. A darab munkacíme. Billentyűs kettősverseny. Jónás segítségében reménykedem.

Vigasztaló volt, hogy ma eljött Bambusz. Vigasztalt az is, hogy Pálca bejött a szobámba és órákig velem maradt. Nem szokott ide bejárni.

Július 20.
Végre tudtam aludni. Benéztem Janó szobájába: itthon van. Újabban minden este társaságba jár. Alkoholt is éreztem rajta.

Ellendre utaztam a Hangfarm alkotótáborba. Két projektben is benne vagyok: analóg fotózásban, és a szokásos audiovizuális munkámban.
Bogit próbálom hívni, azt ígérte szabad lesz. Nagyszerű volna, ha a környék inspirálni tudná.
Ma Guriga tartott analóg fotós workshopot.
Sokat beszélgettem Boda Vincével, értelmes fiú.
Bodonyi lyukkamerával készített fotót instax mini filmre. Ez fotótörténeti jelentőségű mű, szerintem. Éjfél körül kerültem ágyba.

Július 21.
Figyelem az éjszaka hangjait. Ellend nagyon más, mint Mezőszemere. Ott pacsirta, macskabagoly és fülemüle hallatszik. Itt cinegék, kuvik és vészmadár. Ott ürgék kotornak, itt őzek csörtetnek. Ellend vad, Szemere szelíd.

Róka jelzi, hogy a vadászterületén sátraztam le.

Napközben dögmeleg. Nem tudunk dolgozni, piálunk.
Hívtam az otthoniakat, nem nagyon hiányzom.
Közben azon gondolkodtam, mit kell nekik elviselniük tőlem.
Kezdem a betegségekkel.
Nagyothalló vagyok. Gyakran nem hallom meg, amit mondanak.
Insomnia. Emiatt éjszaka fölkelek, mászkálok.
Cukorbetegség. Pisilni kell tőle éjjel, és gyakran vagyok hiszterikusan éhes.
Neuropátia. Ami miatt bottal járok.és fájdalomcsillapítókat szedek. Azoktól pedig horkolok alvás közben, ha sikerül elaludnom.
Magas vérnyomás. Gyakran vagyok dekoncentrált, és sok időt kell ágyban töltenem.
Depresszió. Fogalmam sincs, mi történik egy-egy depressziós időszak alatt. A külvilágot érzékelem, de reakcióim nincsenek.
COPD. Ez a legrosszabb. Sokat kell krákognom és harákolnom, gyakran éjjel is. Ez nagyon nagy zajjal jár. Hamar elfáradok, csak kevés fizikai aktivitásom van. Egész nap unatkoztam. Ám úgy éreztem, áldozatot hozok azzal, hogy mentesítem a családomat magamtól.

Július 22.
Úgy gondolom, egy igazi művész nem a múltból táplálkozik, hanem a múltat táplálja.

Rengeteg látogató van, ennyien még nem voltunk. Itt van Bolcsó Bálint, Baracskai Zlatko, és Borosi Gábor természetesen. Jó társaság. Nagyon sok a jókedvű fiatal.

Próbálok a háttérben maradni, a közös étkezéseken sem veszek részt. Volt egy kis eső, nagyon nehéz a légzés.
Távolodom az élettől, egyelőre nélkülözöm azt a szépséget és megrendülést, amit ettől a folyamattól vártam.

Nem beszélek. Ismerősökkel csak a szükséges minimumot. Ismeretlenekkel annyit sem.

Szilvamag hasította fel az ujjam. Miközben Sevcsenko szobrára gondoltam.
Micsoda fegyver.

Nagyon finom volt a vacsora. Kaincz Orsi csinálta, ő egy új felfedezés. Tehetséges, sőt csinos is, talán érdekelne, ha nem vezetne autót. Beszereztem egy műanyag tejfölös vödröt, abban vittem a vacsorát a sátorba. Csirke becsináltleves.

Július 23.
Érkezett 15 ezer forint jogdíj az Angelic Hill Slope után. Fogalmam sincs, hogy ebből mennyi jár Lellének a műcímért. Emiatt megpróbáltam felhívni. Nem vette fel. Nem merek neki utalni, nem tudom, mit tart kevésnek. Soknak biztos nem fogja tartani akkor se, ha az egészet utalom.

Ma megérkezett Bogi. Évek óta csábítgatom a Hangfarmra, most lejött. Nagyon fontos az ittléte, integráló személyiség. Beszélgettünk az Anima Musicae versenyéről. Két darabot adtam be, mindkettőt unalomból írtam. Mivel nincs semmi vonószenekari rutinom, nem tartom magam esélyesnek. Benedek Zsigát rábeszéltem az indulásra, és még írja, izgulok érte. Sajnos nem vagyok versenyző típus. Nem tudom kitalálni, mit szeretnének a kiírók, nem vagyok empatikus, makacsul megyek a fejem után, és próbálom azokat az érveket erőltetni, amik nyilván csak a saját elefántcsonttornyomban relevánsak.
Hagyom Bogit bulizni, én korán fekszem. Holnap elkísérem Hásságyra a tervek szerint, ahol egy akvarellt fog festeni.

Július 24.
Judit elvitt minket a tóhoz, előtte boltba mentünk. Bogi a tónál csinált két akvarellt. Közben próbáltam a telefonomba jegyzetelni. Figyeltem Bogit, és eszembe jutott, hogy a Premier Plant kiválthatná egy second plan, ha megzenésíteném, ahogy plen airt fest. Mondjuk elég unalmas opera lenne.

Közben megjelent Fábián Laci is a hatalmas Pentaxával. Hozott vagy két liter fröccsbort, megittuk. Lacival szívesen dolgoznék együtt a Hangfarmon.

Július 25.
Megjelent Peták, Bernáth Gábor Ádámmal. És jött Döme Attila, nagyon régen láttam. Ármin fia - egykori tanítványom -, részt vett a Hangfarm programjában. Hozott egy powerbankot, ami nagyon jól jött a sátorban. Árminnak mindig vannak jó ötletei. Remélem az egyetemen is fogom majd tanítani. Igazi húzóember lehet.

Ma vannak a bemutatók. Mivel Jónás egy másik programban dolgozott, a Kettősverseny improvizációs szólamait Borosival játszottuk. Túl nagy sikert nem arattunk vele, de a többi bemutató színvonalasan pótolta a közönség igényeit.

Július 26.
Vége a Hangfarmnak. Most jön az üresség. Ha nem tudok komponálni, nem élem túl. Márpedig kánikula lesz, a szellem nem fog működni. Remélem a test se. Valahogy nem vagyok elégedett az elmúlt héttel. De mentesítem magam azzal, hogy az időjárás nem volt kedvező: elmúltam 60, már hivatkozhatok erre. Amúgy már most tudom, mit szeretnék jövőre. Nem írom le, adok lehetőséget a felejtésnek. A rossz memória Isten adománya. Segíti a felejtést, nem kínoz a közelmúlt gyönyörűsége.

Rumann Gábor vitt haza. Vele is kéne dolgoznom, de erre sincs energia.

Az Okosház férfimunkálatai látványosan színesek, míg a női háttérmunkák még mindig zöldek, és jelenleg csemete állapotban leledzenek, de hatalmasan nagyot álmodók.
A majdani reprezentáláshoz már tavaly ősszel elültettünk a leendő télikert elé, a leendő terasz-kertbe (pleasure garden) három kínai borókát (Juniperus chinensis), egy magnóliát (Magnolia) és a egy örökzöld magnóliát (Magnolia grandiflora). A növények Miklós ajándékai az ő megfogalmazásában a Hogyan éljünk vidéken? (Farm living research and art center) tematikájú kutatóközpontnak, ami az Okosház fölött lesz.
Öt év után jutottam el oda, hogy bizony nekem is kell - ha nem is télikert, de legalább - egy teleltető. Az ember belefárad abba, hogy semminek sincs rendeltetésszerű helye, hogy mindenféle növény hurcolódik ide-oda, hogy az ablakpárkányon talán átteleljen, akadályozva minket a házban, és még csak jól sem érzik magukat, mert a mi melegünk nekik télen túl sok. A tél végi magvetésnek meg már nincs is helye, szégyen szemre veszem a palántákat, vagy csak szabadföldbe vetek, ez azért valljuk be, igencsak furcsa megítélés alá esik. Öt fok alá ne menjen a hőmérséklet, de világos legyen.... Sem a pajta, sem az ólak, semmilyen a lakóházunkat kiszolgáló gazdasági épület nem alkalmas erre a feladatra. Ráadásul a házhoz stilárisan sem illik, a kertbe sem illik, node kérem az Okosház elegáns aurájába viszont igen! Az első beleegyező hümmögésen már túl vagyunk, lehet tervezgetni, hogy amikor a halk hümmögésből végre najó asszony, csináljuk lesz, akkor már tudjak is előállni a konkrét kérésekkel, nehogy lassúságot szimatolva elmenjen a kedvesnek a kedve az egésztől. Aki ugye csak azért teszi, hogy nekem jó legyen....
A teleltető helyét nem kellett tervezni, mert azon a bizonyos teraszos részen a dombba fut egy pince, ezért önkéntelenül adódott, hogy a pince elé csatlakoztatjuk az üvegházat. Nem túl nagyot, de kényelmeset. Nem kell nekem orangerie, azaz narancsház, nem lesz fűtés és egyéb luxus, csak egyszerűen annyit kérek a helytől, hogy ne fagyjanak el benne a növények: a parasztablakba való muskátlik és begóniák, a dézsás szerelemvirágok, a pozsgások, stb.
És persze mivel télen is olyan napsütéses az a rész, hogy mínuszban is kint lehet ücsörögni, azért mégiscsak jó lenne oda áram is, hogy barátnőzős teázást lehessen csapni és zenét hallgatni.... Pleasure ground.

Amikor először nem szárad le délutánig a második kör mosás, és amikor először döntünk úgy, hogy inkább bent a házban vacsorázunk mert nincsen kedvünk kardigánt húzni, így őrizve csupasz bőrünkön még egy kis ideig a meleget, és hajnalban, mikor kinyitom az ajtót, az ablakát bedobja a pára, na akkor már tudjuk, hogy naptár ide vagy oda, tulajdonképpen elkezdődött az ősz.
Még jönnek a paprikák, paradicsomok, cukkinik, almák, körték, szilvák a kertből, de jóllakottságunkban már nem habzsolunk annyit a fák alatt állva, hanem egyenesen mennek az üvegekbe, hűtőszekrénybe.
Az őszicipő-vásárlás megejtésekor már húztunk egyszer a lábunkra zoknit, de amint lehetett, szabadultunk meg tőle, mert fura, mert idegen. Majd megszokjuk. Szűk. Hozzám ér. Satuba fog. Muszáj? Picim, jó lesz, mert majd úgy csináljuk, hogy az legyen. Közös hintázás a privát és a publikus, a magán és a nyilvános között. Minden este el fogjuk majd magunkat készíteni a reggeli kilépésre. Indulás. Az otthonból visszük az alom-meleg biztonságát és hazahozzuk a kinti terek változatos inspiráltságát. Hintázási harmónia: kiegyenlítve, döccenő nélkül. Swing for Everybody, Somewhere.

Judit biztatott ismét, hogy írjak, lehetőleg a swingről. Mivel most már pár éve tanulok swing-táncokat (lindy-hop és balboa), és korábban volt is egy táncról lelkendező bejegyzésem, ez egy logikus kérés, ráadásul egyenesen szívet melengető, amikor Őfőszerkesztő asszonysága személyesen bátorítja az embert (és asszonyt egyaránt).

Közben olvastam Bálint írását, a Hinta valahol-t, ami nagyon tetszett, sajnálom is, hogy nem hallgathattam meg az éneklő/zenélő hinta-installációt. Emellett pedig annyi minden történt és történik az én életemben is az elmúlt időszakban, hogy a ma délelőtti 2 km-nyi úszás (bizony, bizony, kérem szépen, ennyit úsztam megállás nélkül, pedig háromgyerekes, 40 éves nő vagyok!) (jó, nekem 75 percbe telt, a Katinkának meg biztos 10 perc lett volna, de nem ez számít, ugyebár) alatt aztán eszembe jutottak talán írásra, töprengésre érdemes dolgok is.

Szóval a swing. A kedves Olvasó kérdezheti, mi köze lesz a táncnak meg a hintának egymáshoz, talán megint az előbbiről örömködök itt majd egy sort? Szívesen meg is tenném, mert óriási jelentősége van az életemben, de most mégis másfele kanyarodok el. Az angol swing szó többek között azt jelenti, hogy hinta és ahogy Bálint a Hangfarm kertjében látott hinta kapcsán a párkapcsolat témájára építette fel a munkáját, ez engem is arra inspirált, hogy ehhez kapcsolódjak. Párkapcsolat, házasság, válás, gyereknevelés, szerelem, anyaság, öröm, kölcsönösség, változás. Az elmúlt egy évemet körülbelül le lehetne írni ezekkel a szavakkal, csak kicsit bővebben kellene fogalmazni. Van technikailag egy férjem (mert még nem váltunk el), mégsem élünk már párkapcsolatban kb. egy éve. Ezzel együtt közösen neveljük a három gyerekünket: ez elég nagy előrelépés, mert eddig gyakorlatilag majdnem egyedül neveltem őket. Tehát érdekes módon azóta neveli a férjem, az apjuk is őket, amióta nem vagyunk együtt mint házaspár. Ez azért egy érdekesség, noha gyanítom a körülöttem élő nők eseteit látva, hogy annyira – sajnos – mégsem szokatlan. Ráadásul továbbra is egy udvarban élünk majd, tehát hiába válunk el, a házon, ha külön lakrészekre bontva is, de osztozunk, éppen a gyerekek miatt, akik egyelőre nem akarnak innen elköltözni. Fél éve felfedeztem a Férfit, akivel úgy jó együtt lenni, hogy az mindkettőnknek öröm és a (sok és szuper: sz-szel kezdődő és x-szel végződő szó mellett) a kölcsönösségről, elfogadásról szól, tehát amilyen gyakran ez lehetséges és jó nekünk, az időnket együtt töltjük. Mondhatni, együtt hintázunk, mégpedig pontosan úgy, ahogy Bálint hang-hintájában lehet(ett): egyenrangúan, közös dallamra, de egyéni önmagunkat beletéve a hintázásba, kísérletezve, vicceskedve, egymásra figyelve. Na, most én mindenekelőtt egy háromgyerekes anya vagyok, aki ráadásul nagyon rá tud hangolódni a gyerekeire – alapból ilyen vagyok, nemcsak azért, mert a gyerekek tudják, hogy egy válás küszöbén állunk. Kéthetente hétvégén a gyerekek az idejük nagy részét velem töltik, más hétvégéken az apjukkal. És itt kezdődik, mit jelent az életemben a hinta mostanában.

Egyik nap a hinta felfelé leng: totál boldogság, hihetetlen öröm, jajdejó Vele, Mária Lujza, hogy lehet, hogy már attól is a szempillámat rebegtetem, hogy megfogja a kezem vagy megsimítja az arcom vagy csak rám néz! Mellettem van, én mellette vagyok (vagy alatta, netán rajta ;-) és ez elég: elég jó, elég izgalmas, elég érdekes, elég vidám, elég vicces, elég boldog, elég felszabadult, elég romantikus, elég valóságos, elégek néha, olyan szerelmes!
Egy másik nap a hinta a talajhoz közelít: jajistenem, kirándulni akarja vinni őket, de hát sosem szokott rájuk teljesen odafigyelni, mi lesz, ha hajókázás közben valamelyik beleesik a vízbe vagy belefullad az uszodába vagy leesik a vonatról vagy elveszik a tömegben vagy elgázolja egy autó vagy… És ha ezek (hálaistennek!) nem is történnek meg, de amikor hazaérek, a kicsi ágyában ott a koszos ruha, így fektette le, már második napja pizza az ebéd, piszkos a padló és senki nem takarítja fel, a szombat délelőtt azzal megy el, hogy olvas, míg a gyerekek tengnek-lengnek, amikor kirándulnak, nem indulnak időben, kapkodás van, késés, idegesség… Nekem meg közben belefájdul a szívem és erősen végig kell gondolnom, hogy ez most akkor az én hibám?
Megint egy másik napon a hinta újra felfelé leng: de jó a gyerekekkel, beszélgetünk, sütünk együtt, kertészkedünk, sétálunk, vagy éppen tanulunk, viccelődünk, húzzuk egymást, csillagokat nézünk, nevetünk, olvasunk, úszunk, pancsolunk, a hasunkat süttetjük vagy éppen csak vagyunk. És ez elég: elég szerethető, elég nyugalmas, elég csodálatos, elég szép, elég harmonikus, elég vicces, elég aktív, elég vidám, elég néha a palacsinta, ha nem figyelek, mert egyszerre hárman beszélnek hozzám.
Hivatalosan nem vagyok elvált nő, de nagyjából azt az életet élem, mintha papírom is lenne róla, és valóban: idő kérdése csak, mert a mozgásterem, a napjaim, a szokás- és viszonyrendszerünk most már úgy alakult ki, hogy a gyakorlatban ez a státuszom. Hangsúlyozom, hogy egy pillanatig nem bánom, sőt, olyan mértékű felszabadulást jelent ez az életemben, hogy elmondani nem tudom. Teljesen tudatosan jutottam idáig, én akartam így, én kezdeményeztem és vállalom, hogy jó döntés volt. Azt is tudtam előre, hogy a gyerekek miatt egy sor dolog nem lesz könnyű, mert ami fájni tud, az miattuk, értük fáj. Meg kellett és minden egyes alkalommal, amikor látom, hogy valami az apjukkal nem jól sül el, nem úgy alakul, ahogy nekik ideális lenne, meg kell értenem és értetnem magammal, hogy nem tudok és nem is akarok az apjuk helyett apjuk lenni. Az elmúlt 13 évben rengeteget kompenzáltam: amikor ő nem volt itthon, én mindig kéznél voltam, évekig egy mozifilmre vagy koncertre nem jutottam el, amikor ő ideges volt, én erőn felül is a jó hangulat felé tereltem mindent, amikor ő kiabált, én békét teremtettem, amikor neki saját idő kellett, megadtam, pedig nekem nem volt. Mindig úgy igyekeztem kiegyensúlyozni a dolgokat, hogy a gyerekek körül béke legyen, kiegyensúlyozottság, öröm, érték, vidámság, biztonság. Közben az apjukkal nem egyenrangúan hintáztunk, mert őt nem érdekelte a hintázásban rejlő harmónia lehetősége. Tulajdonképpen ezért tartunk most ott, ahol tartunk és ezért tudom nyugodt lelkiismerettel kimondani, hogy nem, ami nem jó a gyerekeim apjukkal eltöltött idejében, az nem az én hibám, azért nem én vagyok felelős. Én így hintázom a gyerekekkel, ő úgy – ahogy ezt tesszük, amennyire fontosnak tartjuk, ahogy hozzáállunk, az belőlünk ered, az a mi üzenetünk a gyerekeink felé, hogy mit akarunk és tudunk nekik adni, de a másik helyett nem tudunk hintázni, csak a másikkal és csak, ha ő is akarja.

És ezért jó, hogy egy Bolcsó Bálint, akit nem is ismerek, megcsinál egy inspiráló hang-installációt, amit sosem láttam, de szerencsére megírta: mert hátha másnak előbb leesik, mi a jó az együtt-hintázásban, miről szól ez valójában, miről kellene, hogy szóljon. Persze ez az én utam, lehet, hogy nekem valamiért csak 40 éves koromra lehetett eljutnom idáig, és korábban hiába olvastam volna erről vagy ültem volna a Bálint-féle hintában, mégsem jutott volna el hozzám az üzenet, ezt nem tudom. Mivel a mostani hintázásom a fájdalmas lengéseivel is sokkal értékesebb és gazdagabb, mint bármikor korábban, egyet tehetek: hálás vagyok érte, hogy most így repülhetek – van három gyerek és a Férfi, akivel együtt hintázhatok, ha nem is egyszerre. Szeretem ezt, szeretem őket!

Már lenyírtam fent a füvet! Ti? Szilvát pucolunk. Kész vagyok a tapasztással! Ti? Szilvát pucolunk. Elkezdtem a meszelést! Ti? Szilvát pucolunk. Egyszer én, egyszer mi, egyszer ők, egyszer te - mindannyian szilvát pucolunk.
Szelektálás: ez megy pitének, ez megy lekvárnak.

Szilvamosás

A nem puhára érett szilvák mennek a fagyasztóba pitetölteléknek

Mosás után magozás és aprítás

Lekvár üvegbe, darabolt nyers dobozba

Szárazdunsztos kihűlés

A mi kertünk fiatalkorú, már túl vagyunk a telepítés csenevész kezdetlegességén, de majd csak tizenöt év múlva mondhatjuk el, hogy teljes pompáját éli a kert.
Szakterminológiailag a következő felosztást használjuk egy kert korszakaira (Vö: Növények a kertépítészetben, Mezőgazda Kiadó):
1. A telepítés utáni első három év a lágy szárú dísznövények korszaka: a fás szárúak kicsinysége miatt egyelőre ők adják a fő hangsúlyokat és a látványt.
2. A telepítés utáni 3-10 év a cserjék korszaka: ekkora elérik szinte végleges méretüket, habitusuk kiteljesedett, egyelőre ők adják a kert vertikalitását, legalább is fejmagasságig.
3. A telepítés utáni 10-20 év a fás növényzet „beállásának” kezdete: kialakulóban vannak a fás szárúak végleges méretarányai és elkezdődik a növényzet sajátosságának megfelelő mikroklíma megteremtődése.
4. A telepítés utáni 20–40 év a teljes beállás korszaka: a véglegesnek elképzelt kerti kép kezd a szemünk előtt kibontakozni. A rövidebb életű cserjék, bokorfák megkezdik elöregedésüket, pótlásukat idejében meg kell tenni.
5. A telepítés utáni 40–60 év a kert virágkora: a közepes és a nagy fák teljes pompájukban mutatkoznak meg. Ez az időszak, amikor el kell kezdeni a komolyabb tisztogatást, a burjánzó növényzet kordában tartását.
6. 60 év után a kert elöregedésének és folyamatos felújításának korszaka kezdődik: a sarjak és magoncok szelíd szelektálásával és új, izgalmas példányok beültetésével különlegesen szépet teremthetünk a már stabilizálódott mikroklimatikus viszonyok között.

A fáink már adnak gyümölcsöt, de még ifjonti hévvel teszik ezt, azaz ha akarnak tudnak, ha nem, akkor várhatod....
Az Okosház elöregedett gyümölcssorát a tavalyi év során kibontottuk, megújítottuk és idén ezek a fák adják az eltevéshez szükséges legnagyobb mennyiségeket.

Kerthangok és kertzenék.
Zene a kertben. Hangszer a kertben. Kertkoncert.
Kerthasználat. Mulatókert.
A kert különféle használati módjainak sorába nemcsak a haszon- és díszkert, hanem a pihenőkert, a mulatókert is hozzá tartozik. Szabadtéri színpad, kertmozi....
A természetbe kivonulva, azt megtöltve élvezni a felszabadult szellemi és lelki életet, miközben a nyílt tér adta lehetőségek - jobb esetben - hozzáadódnak az élvezethez (és nem elmossák azt). Miért olyan elementáris az időjárás kénye-kedvének kitéve lenni? Miért olyan vonzó, hogy kivigyünk a rétre egy zongorát? Napfény.
Térátértelmezések. Viszonyulásmódosítások. Különlegesség: felejthetetlen.
Bálint munkája nélkül is szeretem a hintánkat, de már hiányérzettel párosul: azt akarom, hogy mindig és bármikor zene szóljon, mikor rajta ülünk. Élvezet- és minőségfokozás, ugyebár.
Írtam már arról, hogy milyen fontosnak tartom a gyerekekkel külön-külön is kapcsolatcsatornákat kiépíteni. Egyikükkel-másikukkal hintázva ugyanolyan mindent elmondható állapotba kerülünk, mint mikor sétálunk vagy főzünk: nem kell egymás szemébe nézni, nincs feszélyezettség amiatt, hogy most kezdeni kéne egymással valamit, most beszélgetni kéne, most mondani kéne valamit, stb. Cselekvés közben ezek a szituációs élek elsimulnak, természetes folyamuk korlátok és elvárások nélkül áradhatnak. Közös dolgaink. Közös.
Balázzsal hintázni pedig: hálóingben és gumicsizmában kacagva megelőzni a napot, a gyerekekkel való együttlét higgadtabb idejét.

Mióta a reneszánsz és barokk kertek történetét bújom, mindig meglep az a gondolatom, hogy - ha a térszerkezet szimbolikájából kiindulva értelmezünk - egy reneszánsz-szerű korszak után megint a barokkban vagyunk: a humanizmus kiegyensúlyozásra törekvő részletezettsége és kidolgozottsága megkérdőjeleződve új hierarchikus viszonyok felé tendál. A részek immár megint nem egyenlőek, hanem az egész koncepciójának alárendeltek. Felbomló harmóniák, melyek végletességbe csapnak.
Újjáéledő villa-koncepciók (villa suburbana: az itáliai reneszánszban a tehetősek városon kívüli, nagyobb területtel rendelkező vidéki háza, amihez nem tartozott gazdaság (az már a villa rustica). Városon kívül, de ahhoz tartozó területeken manapság egyre reprezentatívabb házak és kertek sokaságával találkozunk. Ideális esetben ház és kert egységet képez, azaz a házhoz értelmeződik a kert. Ezzel együtt ugyanakkor egyre nagyobb teret kap az egyformaság, sőt a stílustalanság és a giccs is. Az anyagi lehetőségek nincsenek mindig összhangban a műveltségbeliekkel - az emberiség rendre visszatérő társadalmi és esztétikai problémája.

Jellemző villa suburbana alkotás: Villa Giulia, Róma, homlokzat

Jellemző villa suburbana alkotás: Villa Giulia, Róma, épített kertrészlet

A villa rustica tipikusnak mondható alaprajzi terve

Csak pár fogalom, amivel a barokk bonyolultságát jellemezni szoktuk: ellenreformációs törekvések/politikai abszolutizmus megszilárdítása, gazdagság/pompa, hétköznapok valóságából kiemelni a halandót, miközben az egyház hatalma megerősödik, modern gondolkodók és természettudományos módszerek, tudomány és szépség összekapcsolása, spiritualizmus és realizmus, illetve a racionalizmus és irracionalizmus egyidejű jelenléte, továbbá holisztikus gondolkodás, polihisztorság iránti igény, ami azzal a tudattal párosul, hogy a világ valójában kiismerhetetlen. A manierizmus fő szimbóluma a labirintus (ugye nem kell soroljam az idevágó népszerű kortárs irodalmi alkotásokat? Emlékek őre, Harry Potter, Éhezők viadala....).
Talán az utolsó pont az, ahol a lényeges eltérés mutatkozik a jelennel szemben: szerintem mi, mostaniak hiszünk a világ megismerhetőségében.

Reneszánsz kertrészlet: egységes, megismétlődő parterek egyenrangú, egyenlő súlyú ritmikus megismétlése kiemelt középpontozás nélkül.

Barokk kertrészlet: megjelenik és hangsúlyossá válik az axis szerepe, azaz a középvonal kiemelt jelentőséget kap, illetve a víz eleme kitüntetett státuszba kerül, önálló kertesztétikai és kerttechnikai tényezővé válik.

"A barokk korszak a nagy felfedezések és filozófiai felismerések kora is. Még nem mond le az egységes világképről, a szintézisről, de a kétkedő, elemzőgondolkodás már kezdi szétfeszíteni a világ változatlanságának képét. A művészet is nagy hangsúlyt helyez a tapasztalatra, a természet megfigyelésére. A természet alapjának a dinamizmust, a mozgást, az állandó változást tekintették, ugyanakkor fokozottan jelentkezett az állandóság, a rend, a rendszerezés, a szigorú alá-fölérendelés igénye. A művész egyaránt szólt az értelemhez és az érzelemhez, célja a meggyőzés. Szenvedélyesség, pátosz, teatralitás, misztikus és drámai témák jellemzik. Az egyes művészeti ágak gyakran átlépik határaikat, egyfajta összművészeti hatásra törekszenek." (Dr. Jámbor Imre: Bevezetés a kertépítészet történetébe, 76.oldal)
Hát kérem, nem ezt éljük mostanság is?!?

Az a bizonyos bohém könnyedséggel öltözködő nagynéni, akiből orvos, feleség, anya és már nagyanya is lett, látott minket vendégül. Beavatottság érzés, mikor egyszerre vagy családtag és vendég: az ismerősség és idegenség egymást átölelő egyvelege.
Az alapvetően díszkertnek indult kert szélein egyre több, apróbb ágyást hódítanak meg a zöldségek: paradicsom, paprika, zeller, mángold, rebarbara, sőt még bab is felütötte a fejét. Ínyenc látványosság: különféle fajták színezik a pázsitos teret.

Parasztvér: reggel ugyanazt a hálóinges sertepertélést látom, mint amire nagyanyámnál emlékszem és amit én is napi ritmusban gyakorolok. Elindítani a napot. A terasz szélén a muskátli mellett az ötliteres cefrés dunsztos: a kivágott gyümölcsdarabok landolnak benne és kezdik meg alkoholos erjedésüket. Büszkeség: a háziasszony, mint gazdasszony.

A gyümölcsök tekintetében néha billeg a határ aközött ami még cefre és ami már komposzt. Minden értékes, minden felhasználható. Nem anyagi szűkölködés a hajtóerő, hanem az élet tisztelete. Viszonyulás és attitűd. Megértés.
Szüret közben, már a jövő évi kertet alapozod meg: a reggelihez szedett paradicsom magjai feliratozva mennek száradni, hogy már tél végén a vetőtálca földjében hirdessék a bizonyosan eljövő nyarat. A lehetséges bőséget. Természetlakottság.

A terasz grillezőjén száradó paradicsommagok

A grillező sütőtere - én a sparhelten szárongatok....

Ökörszív paradicsommagok

A kertbe csak úgy maguktól érkezett paradicsomok is meg vannak becsülve. A kíváncsiság és a meglepetés játéka: vajon mi lesz belőle?

Körte gazdagság-ígéret

A rebarbara szár pirosa és a muskátli pirosa ugyanúgy díszítenek

Szakszerű ellátást kap mindenki, aki segítségre szorul

Eltemettük anyai nagyanyámat.
Genetikai találkozó: hasonlóságok, ismerős vonások, felismerések, a közös ősök ereje - származás.
Tágabb értelemben vett családi együttlétek: a halál felszabadító erejénél fogva már ki lehet mondani, el lehet mondani, szóvá lehet tenni. Nemcsak suttogni, hanem mesélni is lehet. Már nem fáj neki. Már nem bánt annyira.
Előválogattam a családi fotótárból a mamiról és a többiekről készült régirégi fekete-fehér fényképeket. Nevetések, csodálkozások: nagyanyám csinos szépen, nagyapám fess fiatalként, nagynéném bohém könnyedséggel, anyám magabiztos divatosan, ükanyám mellett az első unoka a babakocsiban....
És akkor a lábodi Pisti elővett Katica néniről (értsd rajta az én dédanyámat) egy fiatalkori képét. Gyerekkori arcát láttam már, az idős testközelben melegített. De ezt az arcát eddig még nem ismertem. És végre meséltek: többen többfelől összeraktak egy lehetséges történetet arról, hogy a gazdag Csicskó Ferkó (értsd rajta dédapámat) miért kellett kőház helyett zsupposba vigye feleségét. Büntetésből. Mert a Katica hagyta a bálban, hogy a cigánygyerek megtáncoltassa. Szégyen!

Dédanyám, született Gasparics Katalin, Katica

Gyermeki megnyugvás: nemcsak én láttam szépnek, hanem egyszerűen szép volt. Szép nő.
Soha senki nem mondta a családban. Nem volt fontos? Lehet. Miért fontos nekem? Nem tudom. Irigység? Nem. Titkon kicsi vágyódó keresgélés önmagamon, hogy hátha énbelém is jutott valami ebből a szépségből? Lehetséges. Őszintén megnézve: sajnos nem. Talán tényleg csak annyi az egésznek a jelentősége, hogy gyermeki szemem igazat mondott. Jól láttam. Nemcsak szépnek látni, hanem szépnek is lenni.

Irmával kuncorásztunk azon, hogy a blog időjárás-tükör is: parasztünnepkor, vagyis eső esetén hirtelen mindenki hajlandó nekiülni az írásnak.
A hangfarmos növényleírás-lehetőségek a vihar áldozatai lettek, mert csendesen megnyugtató esőben lehet írni, de vízözön esetén ugyebár menteni kell a menthetőt, pedig alapjaiban érdekes egy magányos műfajt közösséginek megtenni. Balázzsal sokszor méláztunk már azon, milyen jó lenne egy olvasótábor: mindenki nyugiban azt olvasná, amit szeretne - és még csak beszélni sem kellene róla....
(Tulajdonképpen hasonlóban volt már részem, azt tájfutó csapatversenynek - hihetetlen önellentmondás - hívták: mindenki lefutja a maga egyéni pályáját az erdőben, az eredményeket meg összegzik.... A mások számára láthatatlanul zajló, önálló egyéni teljesítmények összességét nevezhetjük-e csapatjátéknak?)

Az elmaradt növényleírásokat bőven kárpótolja, hogy a hangfarmosok egyre bővülő számban küldik a kért beszámolókat - írás helyett legalább írattam....

Na, a két szálat, hogy összesodorjam, meg kell állapítsam: sokszor az egyik kezünkkel temetjük a régit, a másikkal meg már világra is segítjük az újat. A közhelyek ugyebár attól működnek, hogy előbb-utóbb mindannyian átéljük őket.

VOLT ILYEN IS

a víz nem túl szabályos hullási szögét a szélnek köszönhette, viharos, jéggé fagyott vizet sodorva kerítette hatalmába a területet, szokásosnak is tekinthető, ha tengeren hajózol rendszeresen, nekem azonban ritkán fordul ilyen helyzetbe az életem, megmenekülve, érdemes, érdekes volt átélni

nem kifizetődő sátorozni ilyen helyzetben, főleg, ha a másfél méter széles vízmosásba, ami természetesen tudva levő volt, állítod a sátrat, ki gondolta volna, (a házigazda?) nade megtévesztésként, ő szintén itt helyezte el tekintélyes, lakosztály méretű sátrát, alább autó parkolt, kisebb nagyobb farakások, télire eltéve gondosan összetéve, a víz nem áll meg csak folyik a hegyről megindulva, gyűjtve a hordalékot, sodorva mindent, ami alkalmas arra

esik, szakad oldalról veri a házat a tető alatt sincs menekvés, csak bent, csak máshol, csakhogy itt már hideg is van, segít a szél hűteni a kellemes júliusi levegőt, a sátor már libeg, kiszaladni, cöveket kell leszúrni, napernyő, esőkabát, harmadik társon nincs védelem, jól bírja, edzett legény; sikerült, rendben, gyerünk vissza a tető alá, fázós vagyok be kell látnom, ház, kamra, pince, pajta és még tároló, hosszú ház a javából, népies?, hagyományos?, szép, nekem bejön ez a stílus, meszelt falak girbegurba tapasztás, mint egy réges-régi emlék a gyermekkorból, még a dédmamánál vidéken, futás tehát a bejárathoz, bejutni száraz ruháért, meleg hangulatért, bár az itt kint is van, fázok, futás, esik, veri a falat a víz

zárva

ajtóüvegen keresztül gyermekek arcai mögöttük felnőttek, együtt tekintenek a kertre, meghitt kép, el is időznék szívesen, nézve, elmélkedve, azonban itt kint esik, fázok, víz mindenhol, ruhát kell cserélni remegve kopogok, finoman jelezve, bemennék, kérem, szabad lesz, gyermek fordítaná a kulcsot, sikertelen, ne viccelődj itt fagyok meg, te jó ég, hagyd már az esőt, engedjenek be kérem, gyerekek mögűl nyugtató karmozdulatokat és tekinteteket látok, hideg van, kérem, szeretnék bejutni, a gyerekek többszőr próbálják kinyitni a külső, bejárati, szépen kidolgozott ajtót, reménytelen sírás környékez, fojtogat, itt a véghez közel, zárva marad az ajtó?, közöttük segítő kéz nyúlik át, kettő mert nem elég a kulccsal bíbelődni, az ajtót is mozgatni kell,
ééÉÉS

nyitva

éljen, meleg, van törölköző, vizes póló versenyen használható lenne, ami rajtam van, ledobni, szerencsére van másik, véletlenül reggel itt felejtettem az jó lesz, nevetés, öröm, jókedv ez kell ide, csak így lehet

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ

ajjajjajj hangzik fel csendesen nyugodt kimért hangon a hátul állók közül, megindult a sátor

hahaha vicces, nézd milyen szép kép, de még sem, viszi már a sátor a másikat, ömlik a sárlavina, folyik a mederben, sodor visz mindent, amit csak lehet, ennyi; szerencsés nap ez; mindkét sátor személytelenül, üresen ázik, csúszik birkózik a sárban neki az autónak, torlasz lesz!, menteni kell, ha van, ha nincs kedv, akkor is jobb csinálni, száraz póló le, futás, a többiek már elindultak , autóval el az útból, nem, már késő, ömlik a sár, sodor döntene le a lábainkról, torlasz, a sátrakat jobbra vagy balra el az autótól, nem mozdul, már tele van sárral, fogjad húzzad toljad, valami lesz, csendes riadalom, megindult jó lesz sikerült dől a farakás ugrás vigyázz, esik még mindig, sárpatak ömlik körülöttünk….

és egyszer csak vége lett, édes kellemetlenség ként gondolok vissza erre a délutánra, köszönöm ezt az emléket,

és hogy mi volt még?

HANGFARM 2020, ez volt

fantasztikus összeállás alakult ki a résztvevők között, jöttek, mentek látogatók, váltották egymást a szakácsok volt rendszer, vacsora ebéd reggeli, fürdőkád a bokor takarásában, vásárlás előtti kávé, anélkül ugyan is nem indul a menet,

megtelt a kert, bocsánat, A FARM élettel alkotásokkal élményekkel, mosolyogva lebegő érzésekkel

forrasztás, fénykép előhívás, óriás palacsinta sütése tárcsán, vágás, hanglemez készítés önkezűleg épített berendezésen, fúrás, írás, festés, táncos mulatság, kisfilm fotókból, hangzó installációk elhelyezése a birtokon, muzsikáló hinta, improvizáció, sparhelt az udvaron, rajta bográcsban étel készítés, hangterápia, kalapálás, mese, linómetszés, egyhúron pendülés a saját kézzel készített gitárokon, nyomtatás, lemezborító, öröm, vidámság, alkotás, élő rádióközvetítés, ötletroham, jó, jó, jó, jó, sok jó

szombat

bemutatók, kiállítások, koncertek, 5 tételes opera, művészek, tanárok, résztvevők, siker

és még sok minden amit nem írtam le

ez volt az elmúlt években általam látogatott események közül a legkiemelkedőbb, sok tapasztalattal lettem gazdagabb és segíthettem alkotások létrehozásában, kaptam és adtam ötleteket.

köszönet a házigazdáknak, alkotóknak, gyermekeknek a folyamatos pörgésért, látogatóknak, szakácsoknak és Mankának a kutyának

„így megy ez”

Mielőtt megismertem volna Ellendet és a Hangfarmot, sosem csináltam saját célra vagy kedvtelésből linómetszetet, megelégedtem az egyetemi kurzusra félévente leadott kötelező feladatokkal. Idén nyáron elhatároztam, hogy elmélyedek a témában és a technikában. Olyan személynek tartom magam, aki közösségben szeret dolgozni, így rendkívül jó alkalomnak ígérkezett, hogy sok kreatív emberrel, egy csodásan szép vidéken részt vegyek az alkotótáborban. Külön örültem, hogy újat mutathatok, mivel a legtöbb résztvevő zenész vagy zenével kapcsolatos tevékenységet űz.
Tehát, hogy izgalmasabb legyen a feladat a laikusoknak is, pólónyomtató workshopot terveztem vinni a Hangfarmra az érdeklődőknek, a kis műhelyt pedig be is rendezhettem ellendi házigazdáink mosóhelyiségében (ez a szoba lett az egyik legnépszerűbb workshoptartó hely egyébként, ugyanis több ízben áztatott el minket az eső, amiről senki sem szólt előre, és egyik napról a másikra lett bibliai vízözön).

Linósablon készítés

Izgultam. Kicsit. Gyerekek jöttek el hozzám a foglalkozásra, és nem akartam csalódást okozni nekik. Hiszen folyamatosan zajlottak az események és tennivalók sora; átbicikliztek a szomszéd falu boltjába, főztek, gyümölcsöt szüreteltek, sátor mentettek az esőben - igen, a gyerekek. Persze játszottak is, ahogy a gyerekek szoktak, de nagyon segítőkészen részt vettek a felnőttesebb dolgokban is.
Szóval ebben a pörgős társaságban vállalkoztam megmutatni nekik, hogy vannak dolgok, amikhez le kell ülni és csinálni kell, és ezen belül van a linózás, amihez még többet kell ülni és csinálni, csiszolni, metszeni, nyomtatni... hogy lehet ezt következetesen, miközben vár a kert és a természet? A magam felé alkalmazott következetességemből vissza kellett vennem, mikor velük foglalkoztam, hiszen nem akartam erőltetni, hogy ne muszájnak fogják fel. Nem akartam hajcsárkodni, ha úgy tetszik.

Aztán minden kétségem elszállt, sőt meg is hatódtam, mikor ebédszünet után visszaértem a műhelybe, és dolgoztak, mint a kisangyalok. Zenét hallgattunk, beszélgettünk, egymást segítettük.
Hozzá kell tennem, hogy a linózás nagy koncentrációt igényel, ami felnőtteknek is elég megterhelő tud lenni. De nagyon ügyesek voltak, az egyetlen többször elhangzott mondat volt a "Ne a kezed felé vágd!", mert még velem is előfordul, hogy beleszalajtom a kést a kezembe. Szerencsére semmi baleset nem történt.
A nyomtatást a megnyitó előtti délután ejtettük meg, mert láttam, hogy azért apad a lelkesedés, fáradnak a kezek, és a többi workshopon is részt akartak venni.

Linózott belső borítók kislemezhez

Közben elkezdett kialakulni egy ötletbörze Balázzsal és Nándival, további elkészítendő grafikai anyagokról, így lett egy plakát, meghívó/programlap, vendégkönyv és bakelit-lemezborító. Az ott található eszközökkel tudtunk dolgozni, igyekeztem bevonni a táborozókat is a projektbe. Akadtak is segédeim, akik kitartóan dolgozgattak velem és adtak kreatív válaszokat a felmerülő kérdésekre. A legkisebbek keze nyoma is ott van például a lemezborítókon.

A kiállításra bemutatásra készen állt minden, a kedvencem a turistaösvény jelzéseihez hasonlóan elhelyezett programlapok voltak (Balázs ötlete), amik elvezettek az installációkhoz. Persze esett aznap az eső, így azokat kicsit elmosta. Szerencsére a megnyitónak azért nem tudott keresztbe tenni. Sajnos az esti záróbulira nem tudtunk maradni, és sietősen távoztunk, de annál több élménnyel és új barátságokkal, a szívem kicsit megfacsarodott, hogy vége, de ha lesz jövőre is Hangfarm, akkor nagyon remélem, hogy ott találtok meg ilyentájt egy év múlva.

Fotók: Ruprech Judit / Emberség Erejével Alapítvány