Új lakók

Új lakók az odúban!
Egyszerűen nem is érti az ember, hogy mikor, hogyan, de észrevétlenül újra megtörtént - pár napja arra lettünk figyelmesek, hogy megint erősödő csivitelést hallunk az odúból. Pedig a bejárati ajtóhoz közel, a kinti szoba mellett és mégis, annyi minden más kötött le minket....

Például az, hogy a fecskéink mérgesen nekirontanak a gerlének, ha az ólhoz mer közeledni. Szívesen nézzük ezt a jelenetet: három-négyen nekirepülnek, támadnak, a nagy betolakodni akaró pedig menekül....
(Éppen Churchilltől olvasom A második világháború történetét - idén Jakab annyi kérdéssel állt elő, hogy nekifogtam....
Éppen arra kényszerültünk, hogy a birtokunk peremére Kérem tartsa tiszteletben a területünket! táblát tegyünk ki, mert valaki nemcsak hintázott és átállította magának a méretet, hanem úgy is hagyta: szemérmetlenül, érdektelenül, nagyzolón és leuralón. Állsz a gyerekekkel a saját magad alkotta hinta előtt és nem akarod elhinni, nem akarod befogadni, nem akarod megérteni azt, amit a látvány jelent. Nem tudod felfogni, hogy miért kell másoktól megvédeni - nemcsak gondozni, fenntartani, ápolni - azt, mit a világra hoztál. Hogy miért kell a másiknak nyomot hagynia rajtad, ott, ahova elvileg nem léphet be.)

Vagy az, hogy az egyik fecske fióka nem hajlandó a fészekben maradni, pedig még nem tud repülni, ehelyett a gyerektalicskában piheg, vagy kiugrál az ól előtt a földre készített gerendához és azon szemlélődik. Szokás szerint hívtuk Lacit, hogy mit tegyünk: visszatettük a fészekbe, tettünk rá kesztyűt, hogy maradásra bírjuk, de egyszerűen nem akar. Csak drukkolni tudunk az elszánt menni akarásnak, reméljük a kutya vagy a macska jóllakottan elmegy mellette....

Vagy például az, hogy minden virágzik, virul, érik, bomlik és magot hoz. Megérések és kibomlások. Megértések. Új lakók.

enter image description here
Bazsarózsa-borzaskata magzás

enter image description here
Bodza magzás

enter image description here
Fekete eper-meggy

enter image description here
Hagyma-nyílás

enter image description here
Harangvirág magzás

enter image description here
Kasvirág nyílás

enter image description here
Konkoly-hagyma

enter image description here
Konkoly nyílás

És közben itt járt a hangoló is, ami minden évben nagy esemény nálunk: lepakolás, takarítás, nem visszapakolás, hanem újrarendezés. A legapróbb hiba észrevétele is. Újrajátszás. Tisztázás. Új hangok. Szebb hangok.

enter image description here
Zongorabelső

Júniusi mesélős

Mi lehet annál nagyobb csapás júniusban, amikor a kert minden szeglete könyörög a gondoskodásért, mint az, hogy az ember lánya befáslizott csuklóval kénytelen hosszú napokat átvészelni? Mivel a jobb kezem csuklójában a hüvelyk- és mutatóujjhoz tartozó ízületek, szalagok sérültek, sem fogni, sem tartani, sem gyomlálni, ásni, ültetni, mosogatni, sütni-főzni, hajat rendesen összefogni, kenyeret dagasztani nem tudok. A tehetetlenség netovábbja. De közben lassan beérik a meggy, amiből lekvárt szeretnék főzni. Virágok, levelek, fűszernövények várják a begyűjtést. A konyhakert egy részén a borsót felszámoltam, és még pont a csukló-baj előtt sikerült kifejteni az utolsó golyóbisokat, de azon a kis területen még a fokhagyma vár sorára, majd újabb zöldségek költözhetnének már be.

Ígértem Ötévesemnek (aki szolidaritásból szintén bekötötte kezét - imádom) méhkast méhekkel – virágcserépből, dekorgumiból, drótból –, a cserépen már megszáradt a sárga festék, de a mesebeli zümmögők még váratnak magukra. Konzervdobozból készültünk katicát, méhet, szitakötőt kreálni és kis kertjébe költöztetni, de most ők is csak a fejünkben köröznek egyelőre. A tündérfáról nem is beszélve…

enter image description here

Én meg itt pötyögök csigatempóban a billentyűkön másfél kézzel, és azt várom, hogy végre visszakapjam a végtagomat. Ja, említettem már, hogy persze jobb kezes vagyok?
Az egyetlen érdemleges dolog, amit belső kényszerből és külső muszájból megcsináltam ezzel a kézzel, az a levendula szörp. Most is itt lengedezik a fásli fölött a citromos-cukros virágillat…

enter image description here

enter image description here

Tudom, orvosi javallatra ki kellene teljesen vonni a forgalomból a jobb kezemet, de ha egyszer ez a fránya növény pont most virágzik! Miközben az igazi méhekkel harcot vívtam, hogy kié is legyen a nektár és a virágpor, szinte egyenként, bal kézzel levágtam a virágokat, fazékba tettem és FérjemLaci belekarikázta a citromokat. Tegnap este pedig újabb segítséget kérve – milyen elveszett vagyok egy bal kézzel a konyhában! – üvegekbe került a nyár egyik darabkája. Legalább ennyit megtettem tehetetlenségemen felülkerekedve. Egy hős vagyok.

enter image description here
Készülő levendula szörp

enter image description here
Kész levendula szörp

Visszatérve a virágokra, levelekre, fejest ugrottam a házi gyógyszertár megvalósításába. Annyira házi, hogy saját növényekből saját gyűjtésű, szárítású virágok, levelek kerülnek majd üvegekbe, vagy további feldolgozásra. Lesz olaj, tinktúra, tea, balzsam, és egyre növekvő tudás és tapasztalat mindezek használatáról. Még „szerencse”, hogy mozdulatlanságra ítélt csuklóm miatt több időt tölthetek igazoltan a gép előtt, és szívhatom magamba a tudást, melynek alapjait az egyetem adta meg a gyógynövény tanszéken. (Micsoda vitatkozásokat folytattam magammal anno, hogy dísznövényes vagy gyógynövényes legyek…)

enter image description here
Málnalevél már mozsárban

Engedek az évek óta bennem cikázó késztetésnek, hogy mélyebbre ássam be magam a növények gyógyító erejének megismerésében, mert a diplomám inkább a termesztésről szól, mint gyógyhatásokról. Mondhatnám azt is, hogy boszorkány leszek. Persze nem az Északi Gonosz Boszi, hanem a Nyugati Jó Boszorkány – szerettem Óz meséjét. Is. Laci már meg is előzte tudat alatt mindezt, és egy számomra újdonsült ismerősünknek már füvesasszonyként beszélt rólam, miközben pünkösdkor sétáltunk a sátoraljaújhelyi Tengerszem körül és fotóztam a vadvirágokat.
Nem tudom, mi lesz ebből, meddig jutok el, de a frissen szedett körömvirágok és málnalevelek már száradnak. És itt lép be egy újabb adalék a történethez, mert a gyümölcsaszalót, ami tökéletesen alkalmas gyógynövények szárítására is, még nászajándékba kaptam/kértem…ki tudja, miért… 😉

enter image description here
Körömvirág aszalóban

Fanyarka/mézalmácska

Berkenyének vettük, aztán az első termések után rájöttünk, hogy ez nem az. Fanyarka (Amelanchier) lett belőle. Aztán arra is rájöttünk, hogy nem fanyarkának, hanem mézalmácskának illenék hívni.

enter image description here
Ötévesen.

A fanyarka nemzetség legtöbb faja Észak-Amerikában található, de Észak-Afrikában, Ázsiában és Európában is fellelhető. Európában is honos és védett faja a szirti fanyarka (Amelanchier ovalis).
Kertészetekben az észak-amerikai fajtákat lehet kapni (A. alnifolia, A. canadensis), és mivel ízük egyáltalán nem fanyar, mint európai társainak, inkább a mézalmácska megnevezés javasolt rájuk.
Erről a növényről egyszerűen nehéz józanul, érzelemmentesen beszélni (akarok egyáltalán?), olyannyira pozitív jelenség. Habitusa nőiesen nyújtózkodó, szétterülő. Szellős, mégis látványos, nem kerüli ki a tekintet. Van valami keleties vonás benne, ami tavaszi virágzásakor teljes fehérben egyértelműsödik.

enter image description here
Az égerfa-bodza kombináció előtt, a bimbózó sásliliomok mögött, a farakástól jobbra azt a szélfútta világoszöldes lombozatú bokrocskát, amire a pipacs mutat rá, nemrég ültettük át mostani helyére, mert elsőre nem igazán érezte jól magát. Meghálálta, idén már bőven termett.

enter image description here

Fekete ribizlinél nagyobb szemű, almatermésű gyümölcse ízvilágban és megjelenésben is az áfonyára hasonlít, pici koronával a csészerésznél. Már pirosan is finom, de ha van türelem, sötétpirosan a legédesebb. Szakaszosan érik, ennélfogva kiskertekben kimondottan előnyös: két hétig is folyamatosan esszük ebéd utáni desszertnek, vagy délutáni csemegének.
Ribizli-málna-meggy-mézalmácska együtt a sláger. A gyerekek ínyenc falat-kínálatából a kedvencem, mikor egy meggy- vagy málnaszembe ribizlit vagy mézalmácskát tesznek és egy kocka csokival tálalják....

enter image description here

enter image description here

A jövőből, október 23-án írom hozzá:
A kortárs blogos naplóműfaj dokumentatív jellegében az is megengedett (jó), hogy utólagosan, visszamenőleg, azaz a jelenből visszanézve is ki lehet egészíteni az akkori múltat - hozzá lehet tenni a mostani pillanatból azt, amit akkor még nem láttunk. Átírások. Átértelmezések.
Most csak egy aprócska kiegészítés:

enter image description here
A mézalmácska őszpiros lombszíne

Kenderkalap

Amikor Jakab kisiskolásan hősiesen azzal a kéréssel állt elém, hogy többet ne horgoljak neki sapkát, hanem inkább olyan boltit vegyünk, mint a többieké, tudtam, hogy elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor már nemcsak a családi kötelékek, hanem egyéb kötődések is fontosak a számára. Bólint az ember, természetes és csak icipicit fáj legbelül, hogy ennek a korszaknak is vége, ő már soha többet nem fog kézimunkát hordani.
Sokat tettem-vettem magamban, miért van a kézimunkának az öltözködésben olyan furcsa státusza. Általában azt várjuk egy ruhadarabtól, hogy egyedi, kézzel, szeretettel készített, egyénre szabott legyen és mégis, azért annyira ne látsszon rajta, hogy a nagyi kötötte. Talán csak a kötött/horgolt dolgok megítélésére vonatkozik ez? Túlzottan otthon-szagú?
Elkényeztetett kislány voltam abból a szempontból, hogy anyai nagyanyám kötötte a pulóvereimet, apai nagyanyám pedig varrta a szoknyáimat. Mindig izgatott esemény volt a fonal anyagának és színének kiválasztása (jó, jó, őszintének maradva annyira sokat nem szólhattam bele....) illetve a szabás és minta meghatározása. Valamiért rizs-mintát nem szeretett kötni, nagyritkán lehetett rávenni.
A maradék fonalat megkaptam, abból kötöttem a babáimnak ruhát. Ültem mamám mellett és lestem hogyan csinálja: hogyan tartja a tűket, hogyan szedi fel a szemeket, köt, fordít, variál, fogyaszt és szaporít. A másiknál a varrógép lába mellett ültem a szőnyegen és hallgattam a lábintós gép surrogását, az anyag sustorgását, a tű percenését, ahogyan a ritmikus mozgás a szelíd hangokkal ruhává alakul. Tűzdelés, fércelés, próbálás, igazítás, variálás, és rengeteg finoman átadott tudás a testről, a női testről, a nőiségről - intim pillanatok, ahova férfi ember nem tehette be a lábát. Csak teljes díszünkben mutatkoztunk meg.
Joli szeret megfűzni ezt-azt varrni, horgolni, kötni a babáinak, nyár lévén kedvenc fababája kapott olyan kenderkalapot, amilyet én hordok. És persze ő is kapott egyet.

enter image description here

A kalapokat, csakúgy, mint a táskákat, kenderzsinegből horgolom: mintájuknál fogva szellősek, ugyanakkor - mivel a legvékonyabból készítem - puhák, megvéd a napsütéstől, de nem izzadunk bele, a karimájuk szélessége olyan keskeny, hogy éppen csak napvédőnek legyen, de ne lógjon bele zavaróan a kilátásba és persze az eredeti legfőbb motiváció azt volt, hogy sehol sem lehetett olyan kalapot kapni, ami alá befért volna a kontyom. Hát kérem a frizurás nők alapvetően ezért nem hordanak kalapot, vagy ezért alakult ki, hogy a fejükön maradhat még ebéd közben is, nem tudom (ha jól belegondolunk, az utóbbi azért nagyon vicces, hm azt is sokáig értegettem meg, mikor télvíz idején a nők egy kiállításon, templomban kabátjukat levéve magukon hagyják kötött sapkájukat - egyszer a mosdóban látva az alatta lévő látványt döbbentem rá a miértre, jaj!....).

Kék a kertben

Piros és kék. Hideg-meleg. Egymás mellett. Erősek, szépek, határozottak.
Alapszínek. Elsődlegesek. Ellentétek.

enter image description here

Míg a pirosról a kertben azt mondjuk, hogy szűkíti a teret (mivel közelebbinek érzékeljük), optikailag kisebbnek mutatja, addig a kék ennek az ellenkezője: tágítja a teret, ezért kisebb kertekben, terekben szívesen élnek vele.
A hideg színek, így a kék is, érzetileg nyugtatóak, hűsítőek. A pirosak, lilák, narancssárgák hevítenek: érzelmeket bolygatnak, intenzívebb megjelenésüket magunkba szívva mi magunk is gyorsulóbb tempót veszünk fel. A kék nemcsak hűt és nyugtat, hanem összekapcsol az éggel is - inkább a gondolatiságot képviseli, ellentétben a piros hihetetlen érzelmességével. A kék inkább a szellemiség világa, a piros az érzelmekre apellál.

enter image description here
Zita anyukájának kertjében a piros-zöld egyensúlyt - ugyanúgy, mint nálunk a bejárati ajtó - a kék székek emelik ki, nem a kék-zöld, hanem a piros-kék kontraszt által. Harmónia.

A piros és zöld komplementerek a színelméletben, a piros és kék kiegészítik egymást a létviszonyulás/létértelmezés tekintetében. Összekapcsolódásuk sokszor pillanatnyi vagy tünékeny, de a kapcsolódás egyértelmű súlya bonyolult érzelmi viszonyulásainkban megmarad. És ezért keressük a hosszan virágzóakat szüntelen.

enter image description here

Egyre inkább szeretem a kéket és a pirosat együtt, és szinte mindenhol: kertben, lakberendezésben, ruházkodásban. Sokszor bele sem gondolunk, hogy vonzódásunk a régi paraszti és falusi kultúra iránt ebben a két színben gyökerezik - pingálás bútoron, szőttes színvilágok, ruhadíszítések, piros tulipánok és kékfestések.
Férfi-nő. Alapvetően feketén-fehéren látjuk a világot, csak apránként megtanuljuk, hogy nem ilyen egyszerű, hogy ennél bonyolultabbak a képletek. Gyermeki viszonyulás a szeretem-nem szeretem, mert egyszerű, mert határozottan és egyértelműen segít eligazodni a világban. Aztán persze színesedik a kép, ügyesedik az ember, ahogyan csetlik-botlik a világban és annak folyamatosan bonyolódó kapcsolataiban.
Szinte minden témában megtanuljuk a kulturális kódokat, a rögzült szimbólumokat - ha megadatik, egyéni leleménnyel tágítjuk, variáljuk, alakítjuk a határokat. Tulajdonképpen erről szól nemcsak az egész művészettörténet, hanem a kultúrtörténet vagy tudománytörténet egésze.

enter image description here

A rózsaszín a fentiekre az egyik kedvenc példám: olyan erősen klisésített szimbolikájának a jelentése, hogy csak a legbátrabbak, legjátékosabbak, stb. merik szeretettel használni, hiszen a rózsaszín tulajdonképpen fehérrel szelídített piros. Én szeretem. Általában azt is, aki meri használni.

enter image description here

És ha színkeverésből nézzük, akkor már könnyebb is megérteni, hogy miért a lány csecsemők színe. "Én nem fogok rózsaszínt adni a kislányomra" - mondják a lázadó, egyediséget kereső anyukák. Aztán rájönnek, hogy kékben fiúnak nézik imádott leánykájukat, sárgában meg olyan sápadt, mintha nem lenne benne élet.
A megszelídített tüze a rózsaszínnek a következő generáció szülőanyját viszont bájosan finomítja leendő szerepére.

enter image description here

Csizma/szandál

A cipőhöz, mint használati és esztétikai tárgyhoz ambivalens a viszonyom: nem a lábat, hanem csak a lábfejet fejezi ki. Egy cipő általában se nem csinos, se nem praktikus, se nem szemet gyönyörködtető, de még csak nem is kényelmes. Átlagos, semmitmondó. Benne vagy általa, sem maga a tárgy (a cipő), sem maga a láb nem érvényesül teljes szépségében: az önmagában, azaz tárgyként létező cipő a lábtól ritkán kap pluszt, egyéb ruhadarabok összhangjában tud csak igazán funkcionálni. De lehet, hogy csak megint optikai a problémám: önmagában egy lábfej kevésbé vonzó esztétikailag, mint a láb teljes hossza.

Van csizmám: egy elmenős piros (húsz év alatt három ugyanolyat használtam el, ühhümm) és egy dolgozós fekete.
Van szandálom: egy elmenős bőr (húsz év alatt most koptatom a harmadik ugyanolyat, ühhümm) és egy dolgozós itthoni. Mindig van egy lótifuti klumpa: vizes fűbe kiszaladok, kertből valamit gyorsan behozok használatra - de ez nem érdemli meg a viselet nevet, betöltött funkciója adja meg legitimitását.

A csizma vonalvezetése magának a lábnak az idealizált formája: maga a tárgy, az esztétikai objektum teljes valójában érvényesül - alatta a láb rejtőzködik, innen ered izgalmassága: mit rejt, milyen is az, amit látványilag csak sejtenünk lehet.

(Itt a zárójelben próbálom meg kicsit körbetapogatni, hogy miért van az, hogy mind egy női, mind pedig egy férfi alak vonzóbb, teljességet sugárzóbb, egységesebb - főleg vertikálisan - megjelenésű csizmában, mint cipőben. Azt hiszem az egyik fő bajom a cipővel, hogy vízszintesen hangsúlyozza ki a test kiterjedését. A cipő és a hosszú nadrág viszonyában esztétikailag megint az a nehéz, ahogyan a nadrág szára libeg a boka körül, vagy tapad, feszül, csavarodik rá a bokára.
Hasonló látványproblematika a zokni kérdése: egy cipőben nadrágban ülő férfi/nő kivillanó lábcsíkja nem vonzó (a térdzokni tulajdonképpen csizma-betét: térdig futva szépíti a lábat). Nem is játékos, hanem egyszerűen bizarr. A ruha-összeállításban rés jelenik meg, olyan, mint egy szakadás: nem felvillant, nem megmutat, hanem hasadás jellegélből adódóan hanyagságot sugall.)

enter image description here

A szandál a láthatósággal operál: a láb íve, formája teljes szépségében szabadon van - kitárulkozik, nem árul zsákba macskát, megmutatja, hogy mit tud. Felszabadítása a titoknak, a női identitásnak, a láb esztétikájának. (Ennek a fajta felszabadultság érzésnek a mai napig az egyik legnagyobb dizájnere Bernard Rudofsky és a Bernardo Sandals.)

Mindezek önmagukban ugyebár nem érdekesek, de amint viszonyrendszerbe helyezem a fenti kijelentéseket, máris izgalmasakká válhatnak. A szandál - nyári ruha olyannyira klisé jellegű, hogy megint még csak írásba hozni sem érdemes. A csizma - miniszoknya párosítás már kicsit sokatmondóbb (még ha elcsépelt is): itt már belép a diskurzusba mindenféle női/férfi sztereotípia, kifejezés és vágyakozás játéka - de amíg ez városi környezetben jelentéssel bír, addig a vidéki valóságban már nem: reggel még nyáron sem nagyon lehet csizma nélkül kimenni a kertbe, olyannyira vizes a növényzet. Az meg ugyebár nem kérdéses, hogy nemcsak a városi hölgyek szeretnek szoknyában járni. Sőt, ha merészebben belegondolok, a szoknyának kertészkedés közben kevésbé vulgáris jellege van, mint a nadrágnak: az átütő (nem átlátszó, hanem kérem teljesen átvonalazódó) bugyigumi vonaltól a teljes ülep megtekintéséig sokféle módozat látható a nadrágon át, igaz legtöbbször csak a nyulak és őzek számára.

Csizmában a nő azért magabiztos, mert nem látszik, aminek nem kell, mégis rejtélyes és kalandos, ráadásul a lábán viselt tárgy esztétikájában a szépet képviseli. Szandálban pedig azért magabiztos, mert a lábból semmi sincs elrejtve, itt maga a testrész szépsége az esztétikum.
A csizma és a szandál a földön jár.
A cipő eredetileg kizárólag benti használatra, főleg táncra kifejlesztett találmány: így tűnt el a magas szár és így emelkedett a sarok egyre magasabbra.
A körömcipő azért nem cipő már, mert ívénél, sarokmagasságánál fogva torzítja a lábat: az idealizált balettmozdulatú formát adja meg a táncolás vad öröme helyett. Légies, nem a földön járó, álmodozóan vágyakozó, miközben hegyessége folytán harciasan lehengerlő is - ebben van a másik nem számára a vonzereje. Ezt irigyli a többi női tekintet. A fizikai és esztétikai billegése pedig jól leplezett titok.

A lábbelik felvételének/levételének megvan a maga módja: még a szandálba sem úgy bújunk bele, mint a papucsba: nem egyenes vonalban, hanem szép ívben halad a láb, aztán már csak a sarokpántokat kell a helyére igazítani. Maga a tárgy alig igényel gondozást, hiszen olyan kicsi felületen jelenik meg a lábon, viszont a láb elkerülhetetlenül piszkolódik.
A csizmába is ívben bújik be a láb, majd a cipzárt húzó kéz szinte a térdig végigsimítja azt. Felületi nagyságából kifolyólag igényesebb ápolást, gondosabb odafigyelést igényel, lassabb elindulást jelent, viszont lábunk bármilyen időben tiszta marad (a közhiedelemmel ellentétben az igazi bőrből készült csizmában nem lesz sem büdös, sem izzadt a láb).

Összegezve talán azt szeretném megfogalmazni, hogy a csizma tudja min akar átmenni, tudja, hova akar menni (hegyen-völgyön, erdőn által) - céltudatosan magabiztos.
A szandál pedig a természetközeliséget képviseli, egyfajta természet adta szépséget hangsúlyoz ki.

Lajos király leesett a lováról...

LAJOS KIRÁLY LEESETT A LOVÁRÓL...

(Gondolatok egy ormánsági "ballada-hősi ének" nyomán...
...Tisztelettel ajánlva, Andrásfalvi Bertalannak...)

https://www.youtube.com/watch?v=Gx727d6dRBs

Fiatalkoromban - (talán az 1970-es években ) - hallottam Kobzos Kiss Tamástól e két verses tömör "balladát" Lajos Királyunk haláláról...

Lajos király leesett a lovárul
Beléesett Csele patak árkába
Csele patak Csele patak sűrű szeder indája,
Ott veszett el a Magyarok Királya

Szállj le madár a Duna fenekére
Két szárnyaddal vágd kétfelé a vizet
Két szárnyaddal, két szárnyaddal vágd két felé a vizet
Hozd fel onnan Lajos Királyt ha lehet

Nagyon megragadott ez a tömörség akkor...
Az első vers a történeti Király halálát mondja, a második a Lélek kívánságát, a Király feltámadását....
...Történet és Mítosz együtt két versben... Nagyon megragadó ez így...
A forrást ormánsági népdalként említették...
Nem néztem utána mely gyűjtésből való lehet...
Elfogadtuk ezt a közlést úgy ahogy volt, megtanultuk, énekeltük... szerettük e fájó emléket.....

Teltek az évek... és nemrég egy két éve a youtube-on Kátai Zoltán egy koncert dalára lettem figyelmes...

https://www.youtube.com/watch?v=14Vm4hNkTXY

...Itt rögtön az első szám az, amely lakodalmi dalként Mohácsot és Lajos Király Szép Személyét idézi... Barsi Ernő kutatásai nyomán.
Ezt szintén csodálattal vettem megtalálásakor, és gondolatokra ösztönzött...
...máig se jutottam nagyon előre a gondolatokban, de a minap véletlenül, az Ethnográfia folyóirat 1926. évfolyam 92. oldalán érdekes közlésre akadtam...


enter image description here


Ozdi János uradalmi gazda Siklóson énekelte a közölt négy verset, ami az ormánsági balladának bővített eleje... mondhatni, a történeti rész bővebb meséje...
Ez a kis közlés utal arra, hogy itt egy "elfeledett"???... elveszett???... hősi ének nyomaira akadtunk?... Megint indulhatnak a gondolat kerekek...
Aki gondolja, vegye a fáradtságot és nézzen ezeknél tovább!
Bizonyára érdemes...

Két dolgot tudok még inspirációnak mondani...

  • 1926: Mohács Emlék Év volt... az Ethnográfiában is találhatók további közlések... pl. cseh énekek a mohácsi csatáról...
  • A vízbe leszálló és onnan Életet felhozó madárról, azt hiszem más magyar népdalokban is van emlék... érdemes lesz ezekre is ránézni...

Kinti szobáink

Szoba a kertben.

enter image description here
Ani kinti szobája

enter image description here
Szobavilágítás

Miért építünk falun téglából? Hát kérem azért, mert az van kéznél, azaz a házaknál. Valami összeomlik, az anyag megmarad, az előző tulaj akart valamit, ami elmaradt.... Felhasználni mindent, ami elérhető, ami itt van. Inspirálódni a már meglévőből, meglátni az anyagban a formát, a semmiben a teret, amit meg lehet alkotni.

Miért az elementáris vágy arra, hogy legyen egy szoba kint? Mit is jelent a kinti szobaság?
A kinti szoba nem terasz, nem veranda, nem télikert, nem üvegház, nem pavilon, nem pergola, nem menedék, hanem egyszerűen a kertbe berendezett szoba hatású rész, tehát nem fedett, nincs egy vagy két vagy több szélfogó fala, nem csatlakozik a házhoz, nem is titkosan megbúvó hely. Olyan szoba, amit minden oldalról, innen-onnan körbejárhatunk, megfigyelhetünk, élvezhetünk. Tehát nemcsak benne lehetünk, nemcsak egy ajtón vagy egy ablakon mehetünk be, nézhetünk be, hanem úgymond körbenézhetjük.
A kinti szobának nincsen bejárata, csak határvonalai: innen az, onnan már nem az. Markáns vonal, ami anélkül léphető át, hogy bármit ki kéne nyitni vagy be kéne csukni. Átláthatóság. A kint levés, a kint-nek, a kertnek olyatén tökéletességre történő belakása, ami évszaktól és időjárástól függően korlátozott intervallumban birtokolható, innen is ered különleges státusza, és főként a berendezése miatt kapja a szoba titulust: tudniillik nem kinti, nem kerti bútorokkal, hanem alapvetően bentre tervezett berendezéssel dolgozik: anyagában nem időtálló, hanem az elemektől védendő: faanyag, textíliák, stb.
A kinti szoba tulajdonosa nem akar kint úgy lenni, ahogyan kint szoktunk: dacol a kintlevőség határaival és a kinthagyható/kintfelejthető bútorzat helyett inkább vállalja a pakolást, takarást, egyéb védelmet.

enter image description here
A mi kinti szobánk kora reggel még nincsen nyitva

Nem a kezelhetőségi kényelem a fő motiváció, hanem a szépség és a meghittség. Az otthonosság olyan megteremtése, amihez csak benti körülmények között szoktunk hozzá.

enter image description here
Ühüm, még hálóingben....

Tulajdonképpen ez is egyfajta kint/bent határelmosás, a benti miliőt hangsúlyozva, azt az atmoszférát megteremtve, miközben annak falait kitoljuk és ezzel egyszersmind a végtelenségbe tágítjuk, szó szerint egyfajta benti határtalanságot tudunk megteremteni.
Én fél óra kedvéért is hajlandó vagyok ki- és bepakolni, egy röpke órányi tanulás kedvéért is érdemesnek tartom spontán úgy átrendezni a teret, hogy abban minden szereplő jól érezhesse magát. Ugyanilyen okból fontos minden étkezéshez az asztal alkalomszerűen igényes megterítése is: lelkünk táplálása egyenrangú testünk vagy szellemünk feltöltésének fontosságával.
A kinti szoba látványelemei a benti dizájnt követik, az anyag és formaválasztás szintén - olyan egy ilyen térben a szabad ég alatt ülni, mint mikor egy illatos fürdő után a pehelypaplanba burkolózol, csak itt a levegő az, amibe a megteremtett miliő segítségével beletakarózol.
Tudjuk, néha pillanatnyi csak a kapcsolódás, de az átitatódás élménye sokáig elkísér.

Borzaskata portrék

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Többféle viszonyban jól lenni egymással: Ani a kertünkben a kamerájával. Ilyenkor nincs csacsogós összetalálkozás, mindenki teszi a dolgát, aztán már csak küldjük egymásnak az eredményt.
Borzaskata magot mindenkinek szívesen adok: minden adással felvillan a kezdet, az, ahogyan én kaptam. Nemcsak emberi találkozásainknak vannak ugyebár hol banális, hol csodálatos megtörténései vagy folytatólagos történetei, hanem minden más létezővel is: növényekkel, tárgyakkal vagy tulajdonképpen bármi egyébbel.
A környezetünkben már mindenki tudta, hogy sikerült: megvan a föld. Kicsit olyan, mint mikor az ember alig várja, hogy elérkezzen a biztonságos idő arra, hogy bejelenthesse: gyerekünk lesz! Földünk lesz!
Gyerekzsúrra hozzánk - még a belvárosba - érkező egyik anyuka a kezembe nyomott egy dobozkát, amiben koromfekete borzaskata magok voltak. Az első elszórást követő kikelést megértendő bukkantam a magtanra, a levélállástanra, a szelekciós nemesítésre....
A borzaskata (Nigella damascena, ang.: love-in-a-mist) a romantikus egynyáriak sorába tartozik, amit csak egyszer kell ősszel vagy kora tavasszal elszórni és onnantól kezdve már csak irtani szükséges ott, ahol nagyon elszemtelenedne (egyébként zöldszárral és már elvirágzott, elszáradt állapotban is kiváló mulcs illetve talajtakaró anyag).
Liláskéktől az egyre világososodó kéken át egészen a fehérig terjed a színskálája, amit május közepétől igencsak hosszan élvezhetünk. A bazsarózsákkal kissé giccsesen, művien hat, de zsályával, harangvirággal, sőt még körömvirággal is természetes kecsessége és légiessége jól érvényesül. A pipacsok piros kontrasztjában pedig egyszerűen lélegzetelállító.
Szeretem a borzaskata nőiességét: csupa kecs, csupa tánc, csupa illem, miközben kézzel alig eltéphető erős szárain csodaszép összevisszaságban szárnyalnak minden irányban vékony, csupaszeldelés levelei. Lágyságot sugárzó, elringató, de erős, egészséges. Magjait különleges formájú tokba zárja, ami a száradással szép lassan nyílik fel, hogy váratlanul elpergesse addig őrzött mag-kincseit.

A körömcipő

– Tegnap megvettem életem első körömcipőjét! – mondta a nő.
Ha ez a mondat egy tizenéves szájából hangzik el, akkor egészen természetes a csengése, örülünk és megcsodáljuk a cipőt, a tizenéves meg kecsesnek látszó, de még botladozó mozdulatokkal bájosan forog benne egyet a pörgős szoknyájával és megy tovább az élet. Na de mi van akkor, ha ezt egy 39 éves nő mondja? Egy ilyen mondat egy ilyen korú nő szájából egyrészt viccesen hangzik, másrészt egy csomó kérdéshez és gondolathoz vezet. Szerencsére egy ilyen korú nőnek is vannak barátnői, akik igazi nőként azonnal pozitívan reagálnak, megdicsérnek, örömködnek és máris látni akarják. Ez egyrészt jó, mert egy ilyen korú nő nagyon tudja értékelni a női szolidaritást. Másrészt máris jönnek a kérdések, ha máshonnan nem, hát a nőben merülnek fel. Miért csak most? Vajon miben járt eddig? Csak nem kitaposott papucsokban? Vagy lapos sarkú szandálokban? Netán a-kényelem-a-legfontosabb típusú nagymama-cipőkben? Nos, megnyugtathatom a kedves Olvasót, hogy ennyire azért nem súlyos a helyzet, mert ugyan kényelmes lábbelikben járt a most 39 éves nő, de arra azért mindig ügyelt, hogy se kopott, se bumfordi ne legyen a cipője, igenis hordott eddig is kecses bokát kivillantó, bájos topánkákat, de a hétköznapokban valóban előnyben részesítette a sportos, inkább lótifuti típusú cipőket, szandálokat, balerinákat. Papucsot utcára nem hord, kitaposott papucsa pláne nincs, nem volt és nem is lesz. Szóval nyugalom, azért eddig is nőként létezett. De miért nem vett eddig fel körömcipőt és ha már eddig nem vett fel ilyet, most miért igen?

Sokféle válaszlehetőség van, mindenféle praktikus okokról is lehetne itt beszélni, ezek is hozzátennének az igazsághoz. Valójában azonban az egész kérdéskör azzal kapcsolatos, hogy érezte, hogy érzi magát a bőrében a 39 éves mint nő. Ennek a nőnek volt egy állandóan tűsarkakon egyensúlyozó apai nagymamája, aki olyan korán ment el, hogy esélye sem volt túl sok női bölcsességet az unokájára hagyni. Ez az unoka azonban jól elraktározta magában, hogy kislányként ő bizony elég sokat botladozott azokban a tűsarkú cipellőkben, mert a nagymama megengedte, egyáltalán nem bánta, sőt, összekacsintott az unokával, amikor annak apukája észérvekre hivatkozva (kibicsaklik a bokája, nem jó a térdének, stb.) kiparancsolta volna lányát abból az élvezetből, amikor egy kislány a játékban már felnőtt nő. Ez a valaha volt kislány nem felejtette el, hogy nagyon jók ezek a játékok, a saját lányai is örömmel kísérleteznek és az anyjuk természetesen hagyja őket: otthon néha belefér a rúzs, a pirosra festett köröm, csillámtetkó, anyjuk ruháinak, ékszereinek próbálgatása és így tovább. De térjünk vissza a kiinduló hírhez! Ez a bizonyos anya tehát tegnap megvette élete első körömcipőjét. Mi ebben a hír? Hát bizony csak annyi, hogy ez az anya, ez a nő most kezdi női kiteljesedésének második fázisát, amikor már éppen túl van egyházasságon, amiről pedig úgy gondolta, azon belül lesz az a nő, aki lenni akar. Nos, ez nem sikerült. Fantasztikusan sokat formált rajta, hogy a házassága során háromszor is anya lett, viszont megdöbbentően keveset az, hogy feleség. És már nem is akar az lenni, a korábbi férjéé semmiképp, de másé sem: egyszerűen rá kellett ébrednie, hogy nem akar többet hagyományos értelemben véve valakinek a valakije lenni nőként.

A hír úgy folytatódik, hogy nevezett nőszemélyzet tegnap azon melegében fel is vette a körömcipőjét és megsétáltatta egy barátnős randi során, és a barátnő őszintén tudott örülni annak a női sikernek, amit egy ilyen körömcipő jelent az ember, pontosabban az asszony életében. A barátnő csalhatatlan női ösztönnel megérezte, mit jelent ez az új módi, csak rá kellett néznie a cipőre, egyből mindent értett – ezért barátnő. Persze mivel nők, hiába értik egymást egy pillantásból vagy akár egy cipő felvételéből is, azért jól megbeszélték, körbejárták, ízlelgették, elemezték női tapasztalataikat, el is telt röpke három óra, mire észrevették, hogy ideje újra sétáltatni a cipőt. A 39 éves a randira menet elég sok dolgot megtapasztalt egyszerre, amit ugyan már száz évvel ezelőtt kellett volna neki, de hát mit tegyünk, ha egyszer ennyi időre volt szüksége a nőisége kibontakoztatásához: legfeljebb nevetni lehet rajta, hogy olyan kis éretlen fruska sok tekintetben még mindig. Na most az első tapasztalat az volt, hogy lassítani kell. Egy ennyi idős nőnek sok ilyen jelzés jön, most a körömcipő mondta, hogy „türelem, öreganyám, különben nem jutsz sehova, csak a nyakadat töröd ki”. Szóval mire a 39 éves beért a városközpontba, ami hagyományosan 12 percet vesz igénybe, most pedig kerek 30 percig tartott, szóval ezalatt szépen megtanult úgy billegni a sarkain, hogy az kényelmes legyen a bokáinak és egészen természetesnek hasson, kábé mintha körömcipővel a lábán született volna. Oké, ez a feladat kipipálva. A másik, amit már az első lépések alatt megtapasztalt, hogy ebben a cipőben csak úgy lehet csinosan járni, ha kihúzza magát. Nagyszerű, ez is megvan, az utca végére ő lett a magabiztos és egyben méltóságteljes sétálás (szó szerint) kétlábon járó mintaképe. Szerencsére gyorsan tanul.

A legizgalmasabb tapasztalat azonban az volt, hogy ő lett az utcán a Nő. Nyilván sétált, rohant, járkált, mászott ott egy sereg más nő is, jó részük dekoratívabb, formásabb keblű, fiatalabb, szebb fenekű, sminkelt, hosszabb és dúsabb hajú, stb., de mivel nem volt rajtuk konkrétan szembetűnő női ruhadarab, nem számítottak. A férfiak egytől egyig megbámulták a körömcipős 39 évest. Ő lett a Nő, aki magára vonzotta a tekinteteket – még a női tekinteteket is, bár azok a cipőjét nézték elsősorban, míg a férfiak őt magát nézték meg. Ő lett a Nő, akit akkor is megnézett a pasi, amikor a csaja éppen egy nagyon érdekes történetet mesélt neki (például arról, ugyebár, hogy a barátjuknál nemsokára lesznek bárányok is ;-). Ő lett a Nő, aki csak ámult a dolgok ilyetén változásán, mert a cipőjén kívül semmi érdekes nem volt rajta. Ugyanaz a nő volt, aki félórával korábban még a gyerekeit vitte edzésre, a kislányát várta a fűben, amíg virágot szedett, felmosta a konyhát, vacsorát készített elő, leszedte a ruhákat a szárítóról és akkor senki sem nézte meg. Ezeken a tevékenységeken keresztül ugyanolyan láthatatlanul volt jelen, ahogy a mindennapokban a női ereje, energiái megfoghatatlanul biztosítják a számára kedves embereknek a biztonságot, a szeretetet, hűséget, kedvességet, derűt – feltűnésmentesen, természetesen, mint az éltető levegő. Bezzeg most, ahogy ott sétált, nagyon is jelen volt, nagyon is látható lett – és nagyon is élvezte.

Ennyi lenne a nagy történet, nincs is ebben semmi hírértékű: egy átlagos nő, akinek az élete egy pontján kezd leesni a húszas, milyen jó is nőként létezni, a nőiséggel játszani, megélni ennek örömeit, fájdalmait. Ez a 39 éves azonban állandóan gondolkodik valamin, mindig kérdez, kételkedik, tudni akar és megveszekedett kereső: valamiféle válaszokat keres, amelyek segítenek neki eligazodni élete buktatói, örömei között. Most éppen majdnem 14 évnyi, véget ért házassága kudarcai, majd újonnan megtalált női ereje örömei közepette töpreng a férfi-női kapcsolatok, vonzások kérdésein – elsősorban azért, mert saját magának újra kell értelmeznie ezeket, meg kell értenie, mi az, ami még mindig fontos számára, mit tud elengedni, mit lát másképp. A körömcipő, annak első viseletének tapasztalatai, illetve általában az elmúlt hónapok igencsak, hát, mondjuk csak ki: gyönyör- és örömteli eseményei kapcsán a következő kérdések merültek fel benne. Mitől érzi magát nőnek, mégpedig szeretett, megbecsült nőnek? Mennyiben tud/hajlandó még alkalmazkodni valakihez, akit lehetséges partnernek tekint/het? Mi az, amire egy kapcsolatban már nincs igénye? Meddig tart a szabadsága egy kapcsolatban? Mennyire tudja tiszteletben tartani a másik szabadságát? Mennyire igényli a tervezést, mennyire tudja elfogadni, hogy a „csak most” is elég? Mitől érzi, hogy szeretik? Igényli-e, hogy azt érezze, hogy szeretik és számít a másik életében vagy elég, hogy ott és akkor jó valamilyen helyzet, együttlét? Fontos-e számára, hogy kizárólagosan legyen jelen a másik életében mint nő? Fontos-e számára, hogy olyat tudjon nyújtani a másiknak, ami egyedi, amit csak ő adhat? Normális esetben ezeken nem kellene gondolkodnia, mert élhetne éppen egy működő házasságban is, ahol már megválaszolódtak ezek a kérdések, hiszen az együttélés során kialakult volna egy jóféle egyensúly, ami felé folyamatosan lehet törekedni, mert az mindkét félnek jó. A 39 évesnek azonban nem ilyen ideális a helyzete (hanem ennél ideálisabb ;-), és mivel gyökeresen megváltozóban van az élete és maga is meglehetősen megváltozott, indul az újratervezés, ahogy a GPS lady mondaná. Igazából nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy van erre életenergiája, sőt, valójában az élete és státusza megváltozásával együtt szabadult fel az az életenergiája, ami most segít neki abban, hogy ezeket a kérdéseket is feltegye és válaszokat keressen. Ez számára új örömforrássá vált: tud örülni a változásoknak, a vele járó bizonytalanságoknak, izgalmaknak, új kérdéseknek. Mindezt úgy, hogy ez az útkeresés nem elvesz a gyerekeitől vagy a munkájától, hanem hozzáad. Az élete végre megint élvezetes, örömteli játék, ahol fel lehet szabadulni, nem minden szabály rögzített, merev, hanem az előre megírt koreográfia spontán alakítható.

A 39 éves a visszafele séta során döntött: szeretni akar valakit mindenestől és ezt úgy kifejezni, hogy az mind neki, mind a partnerének jó és érthető legyen. Ez nyilván egy tanulási út, nem is rövid, de megéri, ha arra érdemes a másik. Azt is akarja, hogy őt szeressék, mégpedig olyannak, amilyen és ezt úgy fejezze ki a másik, hogy az mind neki, mind a partnerének jó és érthető legyen. Ez nyilván egy tanulási út, nem is rövid, de megéri, ha arra érdemes ő is. Azt is akarja, hogy több legyen az életében a másik, mint egy örömteli, izgalmas kaland. Azt is akarja, hogy ő több legyen a másik életében, mint egy szórakoztató fejezet. Adni akar és azt akarja, hogy elfogadják és megbecsüljék, amit csak ő tud adni: egyedi és megismételhetetlen jó akar lenni valaki számára. Szabadságot akar és szabadságot adni is akar. Tiszteletet akar és tisztelni akar. Örömforrás akar lenni, izgalmas, szórakoztató, elbájoló, elmét csillogtató nő, aki hosszan képes elvarázsolni, nemcsak a mostban. Több akar lenni valaki számára, mint az életében egy átmeneti dekoráció: egy libbenő szoknyából kivillanó formás comb, egy csipkés neglizséből kilátszó szép ívű hát, egy tavaszi körömcipőben izgalmasan ringó boka – ez is akar lenni és ennél több akar lenni. Olyan akar lenni, aki a másik életében egy folyamatos igen, egy hozzásimuló, mégis magát megtartó jelenlét. Azt akarja, hogy a másik önmaga akarjon maradni. Harmóniát akar, kölcsönösséget. Gyengéden akar akarni, úgy, hogy rábízza magát az Életre. Már tudja, hogy az Élettől megkapta a legfontosabbat, a gyerekeit és azt is tudja, hogy minden, ami ezután jön, az bónusz, extra, aminek lehet felszabadultan örülni. Neki már nem kell görcsölni, nem kell semmit erőből akarni, bizonyítani (eddig sem kellett volna nyilván, de hát ezt csak nemrég értette meg), hanem csak jól, jóban lenni magával és azokkal, akik engedik, hogy szeresse őket. Hajlandó arra időt adni, hogy kiderüljön, a másik az-e, akit ő szeretne szeretni, hajlandó várni, hajlandó végre talán megtanulni türelemmel lenni igazán és főképp: hajlandó játszani, örülni a pillanatnak és benne a másik jelenlétének. Közben pedig tudni, szem előtt tartani és tenni azért, amit igazán akar, tehát tulajdonképpen végre tisztelni magát is annyira, hogy a saját vágyait se dobja sutba azért, mert mindenáron szeretni akar.

Na, egy ilyen regénynek is beillő szösszenet után ki meri azt állítani, hogy egy nő életében az újabb és újabb cipővásárlás pénzkidobás?! Ha egy nő cipőt vesz, annak mindig jó oka van, kérem szépen!

enter image description here