A hó fehérje és a sár barnája után a május hozzánk is meghozta a várva várt zöldet. A nyírfák mintha egyazon este öltötték volna fel aranyzöld lombruhájukat. Nincs sok idő, sietni kell.

Előbújnak az első vadvirágok is:

a martilapu,

a krókusz,

majd a nefelejcs.

A birkák sem hiába szaglásszák már a földet: találnak legelnivalót is. Nőnek szépen a kedvenceik, a kákics és a korábban már emlegetett csillagfürt.

A mi veteményeskertünk (azaz lényegében krumpliföldünk...) még üres, nemrég szántotta fel Jukka szomszéd traktorral.

És nem csak a miénket, de a többi szomszédét is! Nekem ez teljesen új élmény. Magyarországon sosem laktam falun. Vajon ott is így segítik egymást az emberek?

Emlék egy korábbi májusról... Hat évvel ezelőtt éppen májusban költöztem Finnországba. Én választottam a dátumot, amikorra megváltottam a "csak oda" repülőjegyet. Pontosan ilyenkor kellett jönnöm, a zöldbe érkezni, a télre, melynek hidegségétől olyannyira tartottam, még sokáig-sokáig nem gondolni. Hogy még hónapokat lehessen gondtalanul átsétálni-biciklizni, mindenre gyerekmódra, kényelmesen rácsodálkozni. A nyár kalandjának találkozása egy még ismeretlen ország felfedezésének izgalmasságával.

Eme kis időutazás után térjünk vissza az idei májushoz. A május idén? Csodaszép! Testet-lelket melengető, napsütötte, nyarat idézően papucsban kiszaladós, egész nap csak kint lenni akarós, grillezős, bográcsozós, gyerekeknek pancsolós. Ez a szokatlanul tartós szép idő most jól megcáfolja múltkori sirámomat a finn időjárásról. Annyi baj legyen!

Botond: "Csönd legyen, én horgászok!"

Vízre került a csónak, lehet csónakázni, fiúknak horgászni a rantatöysäi folyón és tavon.

És hogy halunk is legyen vacsorára, meg majd télen is, amikor csak szeretnénk, a fagyasztóból: Robi Jukka szomszéddal hálót tett le. Robi adta a csónakot, Jukka szomszéd a hálót és a helyismeretet. Az első éjszaka termése egy nagy vödör hal: süllő, dévérkeszeg és egy jókora csuka. Testvéries osztozás, természetesen.

Május vége itt is a kirándulásoké. Aittosaari, az egyik kis sziget a rantatöysäi tavon (összesen 3 van), az egyház tulajdona, ide megyünk át kötéllel húzott komppal.

Ami késik, nem múlik: a hónap végére kinyílik az orgona a kertünkben. (Magyarországon mikor is virágzott?...)

Orgonaillatú búcsú a májustól.

A befőző szezon kezdete előtt ideje volt átnézni a kamrában a készleteket, mielőtt úgy járok, mint szegény nagyanyám, akinél simán találtunk 10-15 éves cseresznye befőttet és baracklekvárt.
Úgyhogy évjárat és fajta szerint szépen különválogattam, és újra rendeztem a kamrát. Találtam három különböző évjáratú epret, egy-két éves sárgabarackot, hároméves szilvát. Amiből hiány van az a cseresznyelekvár és az őszibarack. Találtam ezen kívül egy-két különlegességet is: Othelló-lekvárt, sárgadinnyét, csokis meggyet, csokis és fahéjas szilvát.
Nagyanyám annak idején csak befőttet tett el a cseresznyéből, amit igazából nem szerettem. Hiába imádtam a cseresznyét, ami a kertjében termett, befőttként télre elvesztette zamatát és színét. Ezért, mikor a kertünkben volt ugyanolyan cseresznyefa, biztosan tudtam, hogy nem fogok befőttet elrakni. Sajnos a fa azóta már kipusztult, valószínűleg megszakadt 2013-ban, de még az utolsó év terméséből találtam néhány üveg lekvárt. Ha találok az idén keményhúsú, nagyszemű fekete cseresznyét, akkor lesz új lekvár.

A nagy rendrakás után találtam ezt a fényképet a neten. Akár így is kinézhetne a kamrám, ha átalakítanám, de nem fogom:

Az enyém azért ilyen marad:

Egyébként a címkék is saját gyártásúak. Évekkel ezelőtt találtam egy honlapot, ahol különböző mintájú címkékből választhatok, saját nevemre elkészítem, normál papírra kinyomtatom, kivágom, és nem mással, mint egy kis tejjel felragasztom az üvegekre.

A kert gyepén mindig hagyok egy-két folt lándzsás útifüvet: szeretem magát a növényt, változatos zölddé teszi a gyepet és nem utolsó sorban a leveléből köhögés és megfázás elleni szirupot készítek.

Írás közben megpróbáltam előkeresni azt a német szerzőtől való gyógynövényes könyvet, ahonnan az én szirupom elkészítési módja származik, de nem emlékszem, hogy kölcsönadtam-e, vagy csak a másik szobában kéne-e keresnem, úgyhogy ha megtalálom, akkor pontos adatokkal fogom magam kiegészíteni.
A neten található receptekhez képest különösen egyszerűnek tűnik az eljárás (én már elég régóta így csinálom): semmi cukor, semmi forrázás, semmi hónapokig való áztatás, hanem egyszerűen a virágzás előtt frissen leszedett leveleket felaprítom, mint a snidlinget, felmelegített mézbe teszem és tíz percig tartom a hőfokot: meleg legyen a méz, de ne forrjon, gondolom a precízeknek kb. ez hatvan fokot jelenthet, én egyszerűen csak a kisujjamat dugom bele - anyóskámtól tanultam, hogy a kisujjunk mindig a legtisztább, hm, nekem eddig bevált. Ha kihűlt a méz, akkor leszűröm és üvegbe teszem, lezárom, felcímkézem és csücsülhet is a kamrapolcra.
A leszárított levelek szintén finomak teának, de a gyerekek a szirupot jobban szeretik és persze gyorsabban is hat.
Az sem baj, ha a sok tennivaló miatt tavasszal lemaradunk az elkészítésről, ősszel újra fog virágozni, felhasználni meg jó esetben úgyis csak ősz végétől fogjuk.
Mindenkinek ajánlom!

Közben megtaláltam a keresett könyvet:

És ha már könyvek, akkor ajánlom két legújabb szerzeményemet is:

Új szakasz kezdődött a kerti munkák sorában, kevésbé lelkesítő, mint például leveteményezni egy parcellát: a csigátlanítás. Brrrr.....
Vidéken korán kell kelni.... Most pedig fél órával még korábban. Brrrr.....
Városi vendégeinknek döbbenetes, hogy itt bizony reggel ötkor harangoznak - mikor ide kerültünk, nekünk is az volt, hiszen a városban hétkor van az első harangszó. Nagyon szeretek harangszóra kelni - utána már úgy is lelkiismeret-furdalása van az embernek.
Nos, most viszont marad a jó öreg vekker helyett a mobil ciripelése és irány a veteményes! Csizma és kesztyű - és már lehet is kurkászva keresni a nyálkás nagy barnákat és a csipesszel is alig megfogható ragadós szürkéket. Hősiesen vödörbe szedem és elkísérem őket a komposztdombra. Minden hideg és vizes, de valami furcsa anyatigris érzés viszi az embert. Megmenteni előlük a legfinomabb falatokat: az epret, a cukorborsót és a babot - ezeket szeretik a legjobban, de mi is. Viszont észrevettem valamit! A friss, még salátaszerű körömvirággal mulcsozott (letakart) sorok alig sérültek, mert a körömvirág leveleket dézsmálják és nem azt, amit mi szeretnénk elfogyasztani. Nálam amúgy mindenhol körömvirág van: a még zsengén levágott, felaprított és visszaszórt levelek ugyanolyan jól táplálják a földet, mint a biokertészek körében közkedvelt mustármag vagy a spenót. Természetesen meghagyok sok virágot is (Balázs szerint túl sokat), ők visszaszórják a magjukat, a télire földben hagyott gyökerüknek köszönhetően tavasszal pedig sokkal könnyebb a talajlazítás.
Az epres parcellákat aprított szalmaszárral fedtem, azokon viszont - szerencsére - nehezebben tudnak eljutni a gyümölcsig.

A reggeli munkám eredménye az, hogy vacsora utánra teli tál desszertet lehet felszolgálni. Azzal nekem már nincs gondom, mert az a gyerekek dolga.

Amikor a fiókokból eltűnnek a térdzoknijaim és az alsóneműim....
Amikor reggel még kutyafuttában sem tudok belepillantani a tükörbe, hogy nem áll-e csálén a szoknyám....
Amikor titkon meglesem, hogy milyen voltam, milyen lehettem volna....
Amikor ha beteg, még bekéretőzik mellém az ágyba, kitúrva az apját, mert akkora lett, hogy hárman már nem férünk el egy nagy ágyban....
Amikor már diszkréten lefelé fordítja a telefonját, ha a barátaival vált üzenetet....
Amikor még szívesen segít itthon, de már pénzt kér érte.....
Amikor még örömmel van itthon, de már gondolatban a kirepülésre készül....
Amikor már csak négyszemközt, és már csak néha súgja meg, hogy melyik fiú tetszik neki.....
Amikor még játszik a kicsikkel, de reggel már idegesítőek....
Amikor már nem bújik hozzám, de még magától megölel, de az apja már nem érhet hozzá....
Amikor elnézem a nagylányomat, az elmúlt 13 év minden pillanata, mint a kirakójáték rajzolódik ki különleges szépségben....
Amikor nálunk valakinek születésnapja van, akkor este nem olvasunk, hanem az ünnepeltről készült fotókat és videókat nézzük végig a kezdetektől a jelenig. Sírás, kacagás, de a legfontosabb, hogy a gyerekeknek szóban és képekben is történeteket adunk önmagukról, rólunk, mint családról. Kihagyhatatlanul fontosnak tartom ezt az esti elmélyülést önmagunkban. A legszebb mesék egyike....
Boldog születésnapot Janka!

Janka rajza

Hát......
Nos.......
Hm......
Ühüm.......

Na, belevágok az ígért beszámolóba: vegyes és távoli.
Szombat délelőtt Jónással mentünk el a PTE Botanikus Kertjébe. Ritka kincs az olyan kirándulás, amikor csak egy gyerek van velem/velünk. Koncentráltabb figyelem egymásra, elmélyültebb beszélgetések, nyugalomban harmonizáló tempó. Élvezzük az ilyen helyzeteket, miközben óhatatlanul nagyon hiányoznak a többiek.
Váratlan és hatalmas tömeg fogadott minket - majdnem meghátráltunk, de aztán láttuk, hogy mindenkit csak az üvegházak és a vásárrész érdekel, magában a kiterjedtebb kertben rajtunk kívül még két pár sétálgatott. Őket meg még egyetemista korunkból ismertük - vicces.
A kertet tényleg szépen megújították, igényes a látvány, szépek maguk a növények, tényleg mindenhol jól olvashatóak a táblák, az ösvények gondozottak - a padok pedig a régiek. Tele emlékkel. Jó volt Jónással azokon a padokon teázva és csicseregve ücsörögni, ahol tizenöt-húsz éve Balázzsal tettük ugyanezt.
Azért persze mi is bemerészkedtünk a Pálmaházba és a Kaktuszházba, igyekeztünk tartani a tömeg tempóját, de végül inkább elsomfordáltunk. Szomorú volt látni, ahogyan sok látogató bánt a növényekkel, mélyen elkeserítő, hogy az ott dolgozóknak őrt kell állniuk a növények mellett - hogy az informatív és kulturáltan figyelmeztető táblák ellenére - ne tegyenek bennük kárt.
Maga a nőszirom kiállítás számomra teljesen váratlan volt. Azt hittem, hogy élő, egész növények lesznek teljes pompájukban kiállítva, hogy a növény egész habitusát látni lehessen. A hiba bennem van, hiszen nem vagyok szakember és virágkiállításokra sem szoktam járni, tehát csak a naiv feltételezésemet és az egyéni érdeklődésemet tudtam magammal vinni. Így nekem lehangoló volt egy hatalmas fehér abrosszal leterített asztalon üvegekbe állítva látni az egyes vágott virágzatokat. Kicsit olybá tűnt, mint az orchidea kultusz egyszerűsített változata.
Több indokom is van, miért nem készítettem fényképeket: egyrészt Janka egy másik faluban volt szülinapi bulin, másrészt a tömegben nem volt kedvem még csak elő sem venni a gépet, harmadrészt Jónival annyira belemerültünk a kerti sétába, hogy el is felejtettem.
A Szabadkikötőben finom ebédet ettünk, majd Balázst is összeszedtük és nevetve azon, hogy Jónás mennyire élvezi az egyetlen gyerek helyzetet, hazarepültünk.
Néha elmélázok azon, hogy hasznos lenne-e, ha az itthoni kertünkbe is becsempésznénk a tanító attitűdöt, minden növény kapna egy szép kis táblácskát, összegyűjtve rá a fontosabb információkat. Lehet, hogy a gyerekek akkor még többet tudnának a növényekről? Valószínű, csak el kéne szánnom magam, mire kész lennék, én biztosan szélesebb tudásra tennék szert.
Meg persze még vissza vannak a padok is....

Szombaton és vasárnap 10 - 18 óráig Nőszirom kiállítással egybekötött Kertészeti kiállítás és vásár lesz a PTE Botanikus Kertjében.

Bevallom, a nőszirommal sokáig gondjaim voltak, magam sem tudom igazán, miért. Nem igazán éreztem vágyat arra, hogy a kertemben lássam. Talán túl fallikus? Talán túl durva levelű és éles, miközben a virágai olyan nagyon esetlennek tűnnek? Nem tudom.

Idén viszont megbékéltem vele (a kardvirággal még mindig nem sikerült), hiszen Erzsitől kaptam jó pár tövet (köszönöm!) és méretéből kifolyólag az egyik virágos parcella középtáján kapott helyet.
A növényszimbolika szerint bölcsességet, értékelt barátságot, hitet, reményt szimbolizál, kard alakú levelei Mária hét fájdalmát testesítik meg, a házasság huszonötödik évének virága (hm, akkor lassan tényleg aktuális volt az érkezése a kertbe....).

Egyetemista korunkban igencsak sokat andalogtunk, olvasgattunk a botanikus kertben. Szép volt! 2011-ben és 2015-ben megújították kertet, én azóta még nem jártam benne, úgyhogy kíváncsi vagyok!
Hétfőn beszámolok!

Ui.: 16 szem, nem csak gyerekszemmel, hanem valójában piros eper érkezett a vacsoraasztalra desszertnek! Nagyon finom.

Márta írásához szerettem volna kapcsolódni, napközben folyamatosan jöttek-mentek is a gondolatfoszlányok, hiszen valós problémahalmazról, most és itt megoldandó fontos feladatokról írt tegnap.
De még nem szöszmöszöltem eleget az idevágó gondolataim körül és a szemem vészes sebességgel le fog csukódni, ezért röviden csak pár sort írok.

A veszélyekről is szeretnék írni és naná, hogy a falusi hírekről is: a mai napig lenyűgöz a kommunikációnak ez a suhogó, mindent begyűjtő valósága. Pletyka. Tényleg mindenki mindent tud, amiről tudni akar. Tényleg mindenki mindent lát, amit látni akar. Titokfeltárás és valóságboncolgatás egyszerre. Igazi szamizdat!

Kerti pletyka (Tradescantia)

A vidéki, helyesebben a természeti veszélyekről is lenne még mit mondanom, most röviden csak két dolog: medvehagyma és gyöngyvirág. A skacok tudják az alaptechnikát, ha hagymaszagú a levél, akkor ehetem, ha nem, akkor az gyöngyvirág, tehát szigorúan tilos. Idén tényleg szinte egyszerre kandikáltak ki a levelek a földből. Volt is egy pillanatra ijedelem: Jakab rohan, hogy mégsem olyan büdös ez a levél, de finom volt, de most már tulajdonképpen fáj a hasa, mert rájött, hogy lehet, nem jót evett.... Szerencsére a két növény teljesen más helyen van, gyöngyvirágból pedig egyelőre mindössze három tövem van (köszi Andi!). De igen, mindenre meg kell tanítanunk őket.

Nem írok újabb kertriportot, de....
Találtam egy szem rózsaszín epret!
Virágzik a kaliforniai mákvirág.

Holnap, holnap után lehet szedni a bodzavirágokat.
Termést kötött a paprika.
És tele a mélyhűtő egyik fiókja spenóttal!

Adott egy kisváros, a kisvárosban rengeteg anyuka kicsi vagy nem is olyan kicsi gyerekkel. Van nekik a legnépszerűbb közösségi oldalon egy elég népes tagságot számláló csoportja. Rengeteg információt és hírt osztanak meg egymás között az anyukák, apukák (ők ritkábban) a gyerekekről, ami igen hasznos IS TUD LENNI.

DE!
A minap valaki - bizonyára teljes jó szándékkal - feltett egy hírt, hogy a kisiskolás gyerekeket egy idegen autóba szedik össze, marcona férfiak…. (vagy valami hasonló...) Persze mint a futótűz, néhány óra alatt több száz megosztása lett a hírnek, amit - továbbra is jó szándékkal - tovább színeztek a hozzászólók. A végén volt már ott minden, kábítószeres gumicukor, az esetet látó, de nem jelentő 16 éves unokatesó…. Teljes krimi.
Az azonban, csak 10-12 órával később jutott eszébe valakinek, hogy esetleg a rendőrségnél kellene érdeklődni, igaz-e a hír, volt-e egyáltalán ilyen bejelentés. A rendőrség pedig egyértelműen közölte, sőt közleményt is adott ki róla, hogy a hír teljesen alaptalan, semmilyen elrabolt gyerekről nem tett senki bejelentést, de a környéken mostanában szerencsére eltűnt gyereket sem kell keresniük.

Kérdem én! Mi szükség van arra, hogy ilyen álhíreket terjesszünk, rémisztgessük egymást a közösségi oldalakon?

Azt persze tudom, hogy sok veszély van ma már a világban, de a rémhírekre, a gyerekek és a szülők alaptalan rémisztgetésére semmi szükség. Arra viszont igenis szükség van, hogy a gyerekeket még idejében (Mikor? ) megtanítsuk néhány alapvető szabályra: Ismerősnek köszönünk, ismeretlentől nem fogadunk el semmit, idegen autóba nem szállunk be. Ahogy korábban írtam, szerintem az önállóságra is tanítani kell őket. Megtanítjuk őket biztonságosan közlekedni, előbb gyalog, később ha lehet biciklivel, busszal, vonattal - helytől függően.

Az előbbi eset legnagyobb tanulsága számomra mégis az, hogy ránk szülőkre is ráférne az oktatás, a felvilágosítás. Legalább évente egy alkalommal - akár egy szülői értekezlet témája is lehetne iskolában, óvodában - a gyerekek biztonságával kapcsolatos tudnivalók. Hogyan figyelmeztessük gyermekeinket az utcai - nem csak a közlekedéssel kapcsolatos - veszélyekre, hogyan vezessük be gyermekeinket az internet világába, ahol valószínűleg sokkal több veszély fenyegeti őket, mint amire talán mi magunk is fel vagyunk készülve. Mit tehetünk, ha felismerjük, gyermekünket zaklatják, akár interneten, akár személyesen. Biztosan nektek is van még számtalan ehhez hasonló kérdésetek. Egy ilyen szülői értekezleten miről hallanátok még szívesen?