Kedves Olvasó, biztos vagyok benne, hogy már te is láttál fehér törzsű gyümölcsfákat és megfordult a fejedben, hogy miért kell őket lefesteni? Nos, ennek két fontos oka van. Elsősorban azért, hogy megakadályozzuk, hogy a téli napsütéses órákban felmelegedjenek a fa szövetei – a fehér szín visszaveri a sugarakat és így nem melegíti fel –, majd pedig az éjszakai hidegben az edénynyalábok roncsolódjanak és aztán fagyrepedések, foltok keletkezzenek. Ezen okból már ősszel a lemosópermetezés után célszerű a festést elvégezni.

A másik oka az, hogy tavasszal a fehér törzsű gyümölcsfák lassabban melegszenek fel, így akár 4-8 nappal később indul meg a nedvkeringés ezekben, melynek következtében csökkenthető a tavaszi fagyok káros hatása. (Forrás: https://balintgazda.hu/aktualis-kert/marcius/erdemes-feherre-meszelni-a-gyumolcsfak-torzset.html)

Én elsősorban tavasszal szoktam lefesteni a kajszi, illetve meggy fáinkat. Az ötlet még 2020-ban született, mert minden évben nagyon korán kivirágozott a kajszi és rendszerint le is fagyott, ezért szerettem volna egy próbát tenni, hátha ez segít.

A mésztejet oltott mész és víz hozzáadásával állítom elő úgy, hogy egy kis vödörbe két tejfölös pohárnyi (325 g-os) oltott meszet teszek, majd erre 10 pohárnyi meleg vizet. Jól összekeverem és állni hagyom 2 órán keresztül. Ez idő alatt a törzset drótkefével átkefélem, hogy a felesleges tavalyi meszet és a kéreg leváló részeit eltávolítsam. A kajszinak vastagabb a kérge, ott nem kell annyira figyelni, de a meggyfák esetében csak óvatosan szabad átkefélni, nehogy megsértsük a törzset.

Tavalyi mészmaradványok

Drótkefézés

Tisztítás után

Meggy drótkefézés előtt

Meggy drótkefézés után

Ezután következik maga a festés, melyhez szükséges védőkesztyűt és szemüveget húzni. Lehet kisebb és nagyobb ecset segítségével végezni a felvitelt, melyik helyen melyik a jobb. Általában a vázágakig szokták megcsinálni. Amíg meg nem szárad, addig olyan, mintha nem is csináltunk volna semmit, de ha megszárad, akkor szépen fehérlik majd és teszi a dolgát. Nálunk ennek segítségével már valamivel később szokott virágba borulni a kajszi és van is rajta termés.

Festés (gumikesztyű is van alatta)

Lefestve (a lecsöpögő mésztej nem érdekli a tyúkokat)

Volt egy kis eső, de szerencsére nem mosta le

A meggyen is megszáradt

Kedves Zselici Tündérkertesek!
Kedves Gyümölcsbarátok!
Tisztelt Érdeklődők!

A Gyümölcsoltó Alapítvány januárban megtartott nagysikerű rendezvényét követően (ahol Erdős Katalin, kedves tagtársunk tartott érdekes előadást a régi rózsákról, rózsatörténetről), most a küszöbön álló tavaszi gyümölcsészeti programokra nyújtjuk át szeretettel és tisztelettel tájékoztatónkat és meghívónkat.

Egyfelől a neves gyümölcsészek, Zaja Péter és Korpics József által 2023. február 18-án, Visnyeszéplakon megtartandó, az oltóvesszők gyűjtésének ismereteiről szóló gyümölcsész alapképzést ajánljuk a tisztelt érdeklődők figyelmébe! Részletesebben lásd az alábbi plakátot.

Ennek a sorozatnak a második alkalmára 2023. március 4-én kerül majd sor, amelynek tárgya az úgynevezett "szelíd metszés" lesz.

Kérjük, hogy aki tudja, adja át e programok hírét másoknak is, hogy akit érdekel, részt vehessen rajtuk.

Másfelől a Gyümölcsoltó Alapítvány szervezésében sorra kerülő tavaszi gyümölcsészeti programokat szeretnénk ajánlani:

1.) 2023. február 25-én délelőtt 10 órától kézbenoltási napot tartunk.
Helyszíne: Vásárosbéc, Művelődési Ház (7926 Vásárosbéc, Rákóczi u.1/a.). Alanyokról a Gyümölcsoltó Alapítvány gondoskodik: lesz vadalma, vadkörte, mirobalán és sajmeggy.
Jellegzetes zselici gyümölcsfajták oltóvesszőit is hozzuk, de a kedves résztvevők a saját oltóvesszőiket is elhozhatják, csereberélni is lehet.
Kérjük, hogy az oltófelszerelését (oltókés, metszőolló, oltószalag stb.) mindenki hozza magával.
A kezdő érdeklődőknek a gyümölcsoltásban már jártas önkénteseink szívesen segítenek a fogások megtanulásában.
Kérnénk szépen ide a részvételi szándék jelzését a rendelkezésre álló alanyok meghatározott mennyisége miatt.
Fontos, hogy a korábbi évek tapasztalata alapján azt a gyakorlatot is szeretnénk bevezetni, hogy a csereberére hozott oltóvesszőkből legalább 1 db 2-3 rügyes oltóvesszőt (a fajta és a gyűjtője nevével, a gyűjtés helyével felcímkézve) szíveskedjenek külön a Gyümölcsoltó Alapítvány rendelkezésére bocsátani, hogy az adott fajtát az alapítvány génmegőrző kertjében is megőrizhessük (amely már hivatalosan is a nemzeti génbank-hálózat része).

2.) 2023. március 11-én, szintén a fent megadott vásárosbéci helyszínen kerül sor a Gyümölcsoltó Alapítvány Zselici gyümölcsésznap - 2023 című rendezvényére, ahol Ölbei Mihály kertészmérnök, a mozsgói Ölbei Faiskola vezetője tart előadást a tavasszal időszerű gyümölcsészeti kérdésekről, elsősorban a gyümölcsoltásról.
Erről az alkalomról majd még külön is küldünk ismertetőt, meghívót.
Ez a szakmai előadás egyben a következő, Szigetváron megtartandó rendezvényünk elméleti megalapozásának is tekinthető, emiatt külön is ajánljuk szíves figyelmükbe!

3.) 2023. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, a Gyümölcsoltó Alapítvány ismét megrendezi a korábbi években nagy sikert aratott, és már idén is érdeklődéssel várt Zselici gyümölcsoltónap című, hagyományteremtőnek szánt rendezvényét.
A rendezvény helyszíne a szigetvári Vigadó földszinti aulája, amelyet a Vigadó Kulturális Központ bocsát rendelkezésünkre.

Társ-rendezvényünk ugyanaznap, szintén a Vigadóban, a Virágóra Alapítvány immár hagyományos, nagyszerű kezdeményezése, a IV. Térségi Közösségi Ünnepe!

A Zselici gyümölcsoltónap – 2023 rendezvényünkön - a Gyümölcsoltó Alapítvány önkéntesei segítő közreműködésével - lehetősége nyílik a kedves érdeklődőknek a gyümölcsfák oltási fogásainak megismerésére, azok gyakorlati kipróbálására, valamint a saját gyűjtésű oltóvesszők és vetőmagvak tavaszi csereberéjére.
A gyümölcsoltáshoz alapítványunk biztosítja a gyümölcsfa-alanyokat és az általunk gyűjtött, elsősorban zselici tájfajták oltóvesszőit.
Rendezvényünk ingyenes, az elkészült oltványokat ki-ki hazaviheti.
Az alkalmat Kustos Irma: Vadvirágaink című fényképkiállítása színesíti.
A Gyümölcsoltó Alapítvány ezzel a rendezvénnyel is szeretné előmozdítani hazánk, azon belül is kisebb hazánk, a Zselicség genetikai kincsét jelentő, máshol talán elő nem is forduló, értékes gyümölcsfajtáinak a megőrzését és tágabb körben való elterjesztését.
A szélesebb érdeklődői kör részvételével alapítványunk gyümölcsfajta-megőrző munkája közösségivé válik, biztosabb alapokra helyeződik, a gyümölcsoltónapon megtanulható gyümölcsészeti tudás újra sokak kincse lehet.
A begyűjtött értékes fajtákat a közösség javára alapítványunk dióspusztai génmegőrző kertjében is megőrizzük, gondozzuk.
Erről az alkalomról szintén külön is küldünk majd ismertetőt, meghívót.

4.) Március végén, április elején (a természet, a tavaszi kibomlás idei alakulásától függően) a szépséges mandulavirágzást tekintenénk majd meg a Zselici Tündérkertes alakulatunkban tagtársaink, Kungl Mária és Manaszes László szíves meghívására, a bodai manduláskertjükben.

5.) Előreláthatólag 2023. április 15-én pedig Dióspusztán, a Kultúrházban és a Gyümölcsoltó Alapítvány génmegőrző kertjében egy teljesen újszerű programmal jelentkeznénk: a kézikaszálás elméleti és gyakorlati tudnivalóit szeretnénk megismertetni a kedves érdeklődőkkel egy műhelyfoglalkozás keretében.
Bővebb tájékoztatást és meghívót erről a rendezvényünkről is küldünk majd az időpontja közeledtével.

Minden programunkra vonatkozik, hogy a részvételi szándék jelzése - a pomona@t-online.hu címre vagy a +36 30 4911955 telefonszámra - megkönnyíti a szervezést, így előre köszönjük!
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

Rendezvényeink nyitottak, minden alkalommal szeretettel és tisztelettel várjuk a kedves régebbi és újabb érdeklődőket!
Örülünk, ha rendezvényeink hírét másoknak is továbbadják, hogy az esetleges további érdeklődők is eljuthassanak az őket érdeklő rendezvényekre.

Gyümölcsbaráti üdvözlettel:
Kustos Irma
Gyümölcsoltó Alapítvány

Kedves Olvasó, mielőtt rátérnék az általam kipróbált oltásokra, előtte szeretném, hogy tudd miért is alakult ki a dinnyeoltás.
Elsősorban növényvédelmi okból, mert a termelők nem tudták megoldani a 10 éves vetésforgót, előbb került vissza ugyanarra a területre, ahol a kórokozók még nagy számban voltak jelen, tehát azért jobb az oltott dinnye, mert betegségekkel (pl. Fusarium spp.) szemben ellenállóbb, illetve a tök erősebb gyökérzettel rendelkezik, több tápanyagot képes felvenni, ezáltal nagyobb lombozatot hoz és a termést is jobban ellátja (https://dinnyeinfo.hu/dinnye-oltasa/).
Továbbiakban részletezném az oltást, amit nem is rafinált megcsinálni, kiskertben is lehet próbálkozni vele.
Jómagam első alkalommal a csúcsoltást választottam, mert könnyűnek tűnt, na és persze nem tudtam beszerezni oltócsipeszt, mert csak nagyüzemi méretekben volt kapható. Édesanyám fóliasátrán belül „foglaltam” egy kis területet, ahol külön poharakba vetettem el a tök alanyt és a dinnye nemest, egy hét eltéréssel a dinnye javára (1. kép). Amikor az alany kicsit megerősödött (2. kép), akkor végeztem el az oltást. A folyamat során a tök hajtását letörtem, majd ennek a helyére egy kihegyezett vékony bottal fúrtam egy nem túl mély lyukat, melybe belehelyeztem gyökeréről levágott dinnyét. Maga az oltás ennyiből meg is volt. Annak érdekében, hogy biztosítsam a párás környezetet, tettem a poharakra egy félbevágott műanyag palackot és vártam. Minden nap megnéztem és ha láttam, hogy a tök nem a dinnyébe nyomja az energiát, hanem saját hajtást hoz, akkor azt kitörtem. Kezdeti időszakban szépen fejlődtek annak ellenére, hogy a dinnye sziklevelei leszáradtak (3-4. kép), azonban ez az oltás nem volt túl stabil. A kiültetést követő intenzív növekedés eredményeként rendre kifordult a nemes az alanyból.

1. kép: Bal oldalt tök, jobb oldalt dinnye fejlődik 1 hét különbséggel (2019.04.28)

2. kép: Tök alany (2019.05.01)

3. kép: Ez szépen alakul (2019.05.03)

4. kép: Már nem fért el a tök a palack alatt, de a dinnye nem túl bíztató (2019.05.12)

A következő évben már komolyabban vettem a dolgot és sikerült beszereznem rendes tök alanyt és oltócsipeszt. Ezért úgy gondoltam, hogy megpróbálkozom egy nehezebb, de hatékonyabbnak tűnő oltással, amit párosításnak neveznek. Most is édesanyám fóliájában tevékenykedtem. Azonban 2020-ben nem poharakba, hanem szövetzsákba kerültek elvetésre a magok (5. kép), mint később kiderült rossz ötlet volt mert az írtakkal ellentétben nem képes áttörni a gyökér a zsákot. Az előző oltással megegyező fejlettségi állapotban végeztem ezt az oltást is, mely során az alany hajtását és egyik sziklevelét 45o-os szögben levágtam, így kaptam egy metsz lapot, amelyre a gyökeréről 45o-os szögben levágott dinnyét hozzáillesztettem és csipesszel oda fogattam (6. kép). Most is műanyag palackokat tettem az oltott dinnyékre, hogy biztosítsam a párás környezetet, az előjövő tök hajtásokat kitörtem. Elég sokáig rajta hagytam a csipeszt, mert bizonytalan voltam, hogy összeforrt e rendesen, azonban meglett az eredménye az óvatosságomnak mert ebben az évben nagyon szép növénykéim fejlődtek, illetve nagy dinnyék termettek rajtuk, amit az utolsó képeken láthattok.

5. kép: A szövetzsák nem jó választás (2020.05.01.)

6. kép: Frissen oltott dinnye (2020.05.02.)

7. kép: Az a szép nagy levél bizony tök, ki kell törni, hogy ne vigye el az energiát (2020.05.10.)

8. kép: Egy tövön 2 jókora dinnye termett (2020.08.09.)

Az olajfa a mediterrán világ egyik legemblematikusabb haszonnövénye, amit az emberiség az ókor óta termeszt, az ottani konyha egyik legfontosabb alapanyaga.
A közelmúltig még a szakma is csak mediterrán éghajlaton tudta elképzelni a termesztését, de ezt meghazudtolva sikeres lehet az olajfa termesztése hazánkban is, amit több éves tapasztalataink támasztanak alá.

A hidegtűrés (az előző cikkben már kifejtettük: https://falusag.hangfarm.hu/2021/01/az-olajfa-ultetveny-telepitese-es-kialakitasa) mellett az olajbogyó beérése jelentett számunkra bizonytalansági tényezőt.

Az általunk termesztett fajták nagyjából 2-3 héttel később virágoznak, mint az eredeti termőhelyen, ennek ellenére nemhogy megmarad a termésérésben a 2-3 hetes csúszás, hanem nagyjából 2 héttel korábban fordulnak termőre. Tehát hozzávetőlegesen 4-5 héttel rövidebb idő kell az olajfának a virágzástól a termésérésig nálunk, mint a melegebb mediterrán éghajlaton. Vajon mitől lehet ez az elsőre érthetetlen, nem logikus tény?

Azzal magyarázható, hogy a mediterrán éghajlatra jellemző forró, aszályos nyáron a növényeknek ebben a vízhiányos időszakban gyakorlatilag lelassulnak az életfolyamataik, ezzel a gyümölcseik érése is. Az érés két hullámban történik, tavasz közepétől nyár elejéig és a második érési hullám pedig ősszel van, amikor újra kielégítődnek a növény ökológiai igényei (hő, víz).

Nálunk viszont a nyár nem esik ki, mert az olajfa számára kielégítőek az ökológia adottságok, hiszen elegendő hőt és csapadékot kap. Ezt nevezhetjük egyhullámos érésnek. Azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy hazánkban csak bizonyos fajtákkal és a legjobb mikroklímákban lehetünk az olajbogyó termesztésében sikeresek.

Idén, 2022 januárjában szereztem meg diplomámat a PTE MK szobrászművész szakán, ahol mestereim az első két és fél évben Dr. Lengyel Péter, a képzés második felében pedig Dr. Rezsonya Katalin voltak. Az utolsó, körülbelül két évet meztelencsigafóbiám aktív kutatásával töltöttem.
A legelső covid hullám előtt kezdtem bele az önreflexív kutatómunkába, melynek során a képzőművészet különböző eszközeivel próbáltam kifejezni és feloldani a pucércsigákhoz kapcsolódó félelmeimet.
Megfigyeltem és elemeztem a reakcióimat, ha valahol váratlanul összefutottam néhány csigával, és igyekeztem közelebbről szemlélni őket táplálkozás közben.
A meztelencsigák remek kapcsolódási pontok voltak, segítettek abban, hogy a művészetem közösségileg is megélhetővé váljon, mert mindig, amikor elkezdtem mesélni arról, hogy mivel foglalkozom, az embereknek általában volt egy kedves vagy kellemetlen meztelencsigákhoz fűződő története, a beszélgetéseknek köszönhetően pedig mára már széles spektrumát láthatom át a csigákkal szembeni kiskerti védekezésnek, kezdve a szintetikus szerektől egészen a kreatív elterelő hadműveletekig. Ez utóbbi beszélgetések sarkalltak a diplomamunkám elkészítésére is, mert szerettem volna a „meztelencsiga kérdést” szélesebb körben kiterjeszteni, hogy ne csak az állatokkal való furcsa viszonyomról szóljanak a munkáim, hanem könnyebben kapcsolódhassanak hozzá mások is, ugyanakkor a fóbiámat elsősorban kiváltó spanyol pucércsigák valós kártételeit is fókuszba szerettem volna helyezni, így végül Káposztáskert című munkám ökológiai és etikai dimenziókkal egészült ki.

Diplomamunkám egy beltéri installáció, amely textil káposztákból, viasz meztelencsigákból és édesanyám életnagyságú szobrából áll, műfajilag a zsáner kategóriájába sorolható.
Egy hétköznapi, mégis abszurdnak vagy szürreálisnak tűnő jelenetet látunk, amint anyukám éjszaka egy fejlámpával felszerelkezve nejlonzacskóba gyűjti össze gumikesztyűben a kertből a csigákat, hogy megvédje a termést.
A választásom akkor esett ennek a védekezési módnak a megjelenítésére, amikor egy konzultációnk során Mészáros Gergely fémöntés tanárom bizalmasan megjegyezte, hogy képzeljem el, a felesége néha kimegy éjjelente fejlámpával összegyűjteni a kertbe a meztelencsigákat! Azt hitte meg fogok lepődni, de helyette csak megértően bólogattam, hiszen az éjszakai csigavadászat nálunk már évek óta bevett gyakorlatnak számított. Sőt szinte már sport volt, egy időben anyukám és apukám is számolta, hogy mennyit gyűjtöttek össze, sőt, a faluban legendák keringenek egy kiskert tulajdonosról, aki már több ezer példányt tart számon.

Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy ugyan hová kerülnek az összegyűjtött kártevők? Sajnos mivel a spanyol pucércsigák hazánkban özönfajnak számítanak, természetes ellenségeik csekély száma miatt nem engedhetjük őket szabadon, hiszen minden területen hatalmas károkat okozhatnak, legyen az kert, mező vagy erdő. A zacskót egyszerűen becsomózzuk, a csigák pedig kimúlnak. Persze vannak, akik ilyenkor is biztosra mennek és ecetes vízbe vagy petróleumba szórják őket. A csigapopuláció kordában tartása kulcsfontosságú, talán a legetikusabb megoldás a futókacsák használata lehet, akiknek egyik fő táplálékául szolgálnak, a kertben található roppanós saláták mellett. Édesanyám ezért váltott a manuális gyűjtésre, mert a kacsák nem bizonyultak teljesen hatékonynak. Ha nem gyűjtené össze a kártevőket, a kertészkedés a csapadékos években lehetetlenné válna. Néhány éve majdnem felszámoltuk a kertünket, mert a frissen kiültetett palánták másnap reggelre szőrén- szálán eltűntek.

A diplomamunkám tehát ezt az ökológiai problémát tudatosítja, ugyanakkor a falusi élet egyik utolsóként megmaradt mozzanatát, a kiskert gondozást és annak hétköznapi nehézségeit idézi fel.
Mindezeken túl édesanyámmal való kapcsolatom leképződéseként is tekintek rá, számomra fontos volt, hogy emléket állítsak mindennapos, szinte láthatatlan munkájának, amit a családért végez.
Anyukám textilművész, így nem véletlen, hogy a munka fő anyaga a textil lett, a szobor alapjául hungarocell szolgált. Anya nem csak a kertet, de engem is megvéd azáltal, hogy összegyűjti a meztelencsigákat, így csökkentve a lehetőségét annak, hogy találkozzam velük.
További terveim között szerepel, hogy a pucércsigák témáját egy átfogó kiállítással és egy új sorozat, a Csigacsapdák elkészítésével zárjam, amelyben megelevenedhetnének a csigák elleni védekezési módszerek, ugyanakkor megjelenhetne egy sokkal groteszkebb, fiktív csapdákból álló tárgy- együttes is. Bár hosszú ideje foglalkozom a fóbiámmal, még mindig nem szűnt meg teljesen, de szerencsére egyre jobban mérséklődnek a tüneteim, így bátran szembenézhetek a kezdődő kertészeti szezonnal.

A fotókat Horváth Gábor készítette.

A tér – életünk tere – úgy tűnik, legalább annyira kulcsfontosságú mint az idő, és igazából éppen olyan megfoghatatlan és plasztikus, mint annak elfolyó szimbólumai Dali képein.

Életünk terét – jó esetben – magunk is alakítjuk vagy teremtjük és nem feltétlenül fizikai értelemben. És ez a tér változhat, sőt változik is! Szerencsés esetben a külső (fizikai) tér – és a magunkban kialakított belső tér, ha nem is tükrei, de jó kiegészítői egymásnak. Persze az utóbbi kialakításához idő, elmélyülés és sok esetben – mint az enyémben is anno – bizonyos kényszerítő külső körülmények is szükségeltetnek, melyek nem feltétlenül örömteliek egy kamasz számára. De, ahogy a közmondás tartja, minden rosszban van valami jó! Mert ez a belső tér mindig velünk marad, velünk vándorol élethelyzetről élethelyzetre, és a változó külső tér ellenpontozásaként még akkor is mindig otthonosnak és ismerősnek hat, ha velünk együtt szinte észrevétlenül, de folyamatosan átalakul.

Létezésünk fizikai tere már keményebb dió.
A tér/távolság fogalma nem a kilométerek számából, hanem annak áthidalhatóságából nyeri értelmét. Nekem olybá tűnik (persze ez szigorúan egyéni tapasztalat) valamilyen ismeretlen algoritmus hatására hol kitágul, hol beszűkül. Olykor a messzi a szomszéd falu, mert nem visz oda út, busz vagy éppen bezár a járvány, máskor meg a kontinens túlsó vége sem az, mert Pesten laksz, közel a repülőtér és sok az olcsó 'fapados'. De időszakosan (legyen az néhány hónap vagy néhány év) még egy világvárosban is be-beszűkül az ember létezése az otthon és munkahely közötti ingázásra. A mókuskerék.

Ugyanakkor életünk fizikai terének, tereinek nem csak külső korlátok szabnak pulzáló határt, hanem mi magunk is. Vannak időszakok, amikor arra érzünk késztetést, hogy meghódítsuk a távolságot, hogy a 'Tér' minél nagyobb szeletét ismerhessük meg, és tegyük 'belakott' terünk részévé, máskor pedig önként "bezárkózunk" és közvetlen fizikai életterünk kialakítása vagy átrendezése, újraértelmezése és újra belakása válik elsőrendű fontosságúvá.

Hódító kalandorok és birodalomépítők. Ezek vagyunk. Ki-ki a maga módján.

A golyvás üszög, más néven kukoricagomba

A kukorica golyvás üszög megbetegedését okozó Ustilago maydis (DC.) Corda az egész világon elterjedt, ahol kukoricát termesztenek. A gomba a bazídiumos gombák törzsébe (Basidiomycota), az üszöggombák osztályába (Ustomycetes) és az üszöggombák rendjébe (Ustilaginales) tartozó faj.
A betegség következtében a növény intenzíven növekvő részein, jellemzően a csövön, címeren, száron, a hajtáson és a levél közép erén különböző alakú és méretű ezüstös-fehér hártyával fedett golyvák alakulnak ki, melyek nagy mennyiségű spórát tartalmaznak. A golyvák állománya kezdetben fehér, tömör, felületüket hártya fedi, belsejük szivacsos. Később a hártya szürkésbarna színű lesz, a golyva belseje pedig barnás fekete érett spórákkal lesz tele. Megfelelő időjárási és környezeti viszonyok (pl. vadkár) esetén, jelentős gazdasági kárt tud okozni az ültetvényekben.

(augusztus folyamán)

Érdekesség
A kukoricacső fertőzésekor kialakuló fiatal golyvának azték nyelven "Cuitlacoche" a neve, és Közép-Mexikóban a „cuitlacoche” drága élelmiszer-csemege, melyet tradicionálisan régóta fogyasztanak, leginkább quesadillákban vagy egyéb tortilla alapú ételekben.
Mexikó városban 400-500 tonnát adnak el belőle évente, július és augusztus között. Csak nagyon korai fejlődési fázisban szedhető, utána mérgezővé válik!

Az alábbi képeket sétáim során készítettem, mert megragadott a fejlődő formák furcsa trópusi virágokra emlékeztető változatossága, így fényképezni kezdtem őket, egészen a "bérésükig".

(Betegség részletesebb leírását lásd: AGROFORUM.HU 2016.dec.26 – Dr.Rudolf Kinga és Fám-Fám Ferenc cikke, illetve a felhasználását illetően: Hagymás vér – hagymasver.blog.hu/2013/03/29)

Szeretném elöljáróban leszögezni, hogy az alábbiakban nem az úgynevezett mélymulcsos agrotechnológiai eljárásról lesz szó, hanem a "mulcsozás" néven közismert talajtakarási eljárásról.

Az elsősorban elővárosi díszkertekben megjelenő, jellemzően színes fakéreg, különböző kavicsok, kőzúzalék alkotta rétegek ott legfőképp esztétikai, illetve "gaz" növekedés-gátló funkciót töltenek be, melyet gazdájuk pénztárcájától függően, különböző locsolórendszerek, díszítőelemek (a kerti törpétől a műlóig), kerti bútorok, árnyékolók stb. egészítenek ki.

A talajtakarásnak azonban a kiskerti zöldség/gyümölcs termesztésben is igen gyakorlati funkciói vannak (lehetnek), melyek egyre komolyabb súllyal esnek latba klímaváltozás-érintette régiónkban is. Magam, négy éve kísérletezem különböző változataival, és ezek tapasztalatát szeretném az alábbiakban megosztani.

Az első és legfontosabb tapasztalat: nem old meg minden problémát!
De a kertünknek legjobb módszer megválasztása sokat segít! Ahhoz, hogy a helyes módszert megtaláljuk, számításba kell venni a terep adottságait, és azt, hogy mit is szeretnénk elérni. Kevesebb gazt? Kevesebb vízveszteséget? Melegebb és puhább talajt? Esetleg mindezt együtt?

Esetemben egy korábban elhanyagolt, nagyobb részt délnyugati irányba lejtő földterületre kellett megoldást találni, mely jellemzően agyagos-vályogos talajú, és nagyon erősen benapozott. Így nem csak gazosodásra hajlamos, hanem a kiszáradásra és cserepesedére is.

1./ Kartonpapír
Földtisztító talajtakarásra próbáltam ki (kifejezetten műanyag-mentes barna kartondobozokat szedtem szét).
A tél folyamán leterítettem a földre (kövekkel, téglával ajánlatos lesúlyozni, különben elhordja a szél), és hónapokig az adott területen hagyva, májusban azt tapasztaltam, hogy az egynyári gazok nem keltek ki, a föld nedves, hűvös és elég porhanyós volt alatta, vagyis megakadályozza a talaj gyors kiszáradását és megkeményedését. Az évelő, illetve tarackoló "gazok", úgymint tarackbúza, fenyércirok, csalán, szulák (folyondár) azonban túlélnek. Ezeket bizony csak az alapos, kézi kigyomlálás, vagy nagyon erős levélen felszívódó gyomirtó (pl. Glialka) tudja visszaszorítani.
(A kartonpapírt érdemes hosszú ideig a talajon hagyni, mert idővel elbomlik, és jól táplálja a talajt. Teljes lebomlásához kb. 1 év kell.).

Az eljárás hátránya, hogy elég macerás kartonpapír közé ültetni, illetve a beszerzése is vet fel bizonyos nehézségeket (és költségeket). Azonban, ha egy adott évben valaki nem akarja használni a takart területet, akkor maga a tökély.

2./ Műanyag, fekete fólia
Bár le nem bomló és nehezen újrahasznosítható anyagként eléggé idegenkedtem tőle, gondoltam egy próbát megér. Hát tényleg egy lett. Ugyan a gazt jól visszafogja, de a természetes csapadék nem tud beszívódni, illetve az erős benapozottság miatt a talaj túlzottan felmelegedett. Valószínűleg csepegtetős öntözőrendszerek mellett, olyan kultúrák esetében használható jól, melyek nagyobb árnyékot vetnek maguk körül, illetve olyan korai kultúrák esetén, ahol a talaj gyors felmelegedése előnyös. A tarackoló gazok ezek alatt is túlélnek. A fólia sajnos, tapasztalataim szerint eléggé sérülékeny. Próbálkoztam egy textil jellegű szövött változattal is. Ez ugyan áteresztette a vizet, viszont a gazok egy része is keresztülnőtt rajta. Tekintettel az árára és a keletkező hulladékra mely "veszélyes"-nek minősül, tehát elvileg sem a kommunális, sem a szelektív hulladékba nem keverhető, véleményem szerint nem költséghatékony kiskerti zöldségtermesztésben.

3./ Fű és széna
A mélymulcsos eljárástól kölcsönzött szalma-takarás helyett próbáltam ki, azon egyszerű oknál fogva, hogy ez állt rendelkezésemre nagyobb mennyiségben.
A másik két módszertől eltérően a takarás csak késő tavasszal került a növények köré. Egyrészt, mert ekkorra lesz fű, másodsorban ekkorra növekszenek meg annyira a védeni kívánt növények, hogy körbe lehessen őket "bástyázni". Nem utolsó szempont továbbá, hogy az agyagos talaj lassabban melegszik át, mint a könnyű talajok, így célszerűbb később, a talaj langyosabbá válása után takarni. A frissen vágott füvet vékony rétegben kell az ágyásra teríteni, hogy ne fűljön be. Amint megszáradt, mehet rá a következő vékony réteg. Egyszerűbbé tesszük a munkánkat, ha hagyjuk valahol szétterítve kiszáradni a füvet, és a friss szénát terítjük, legalább 5-8 cm vastagon a növények közé. Április végén körülbelül így néz ki a vetemény.

Május végéig – június elejéig a locsoláson kívül maximum az lesz a feladatunk, hogy a fel-feltűnő tarackkal és folyondárral megküzdjünk, azonban ezek júniusig kevésbé okoznak problémát.
(Ha esetleg további száraz fű áll rendelkezésünkre, május közepén még egyszer feltölthetjük a sorközöket és az ágyásszéleket.)
Az így takart kultúrák esetében a kapálástól eltekinthetünk, mert a mulcsréteg megakadályozza a föld betömörödését és kérgesedését.

A növények növekedésével párhuzamosan a fű elporlik, beépül a talajba. Ez például a borsó esetében (esetenként a babnál is) a sorok bezárulásával párhuzamos, ami olyan mély árnyékot teremt a töveknél, illetve a sorok között, ami mind a gyors kiszáradást, mind az erős gyomosodást megakadályozza. így például a borsó júniusi felszedésekor azt tapasztalhatjuk, hogy szinte teljesen gazmentes, puha föld marad utána.
A kevésbé lombosodó zöldségek, vagy például a tök esetében a nyár folyamán érdemes pótolni a mulcsot, amennyiben tudunk fel nem magzott (!) füvet szerezni. Én pl. a máshonnan kikerülő, még fel nem magzott gazokat is szemrebbenés nélkül felhasználom.

A már megerősödött kultúrák esetében is – különösen aszálykor – probléma a talaj túlmelegedése. Ebben az időszakban, hacsak előtte nem sikerült komoly készleteket felhalmozni, már kevés friss fű vagy széna áll rendelkezésre, így jobb híján inkább hagyom a területeket felgazosodni (lásd a korábbi gaz-gazdálkodás c. bejegyzést: https://falusag.hangfarm.hu/2021/11/a-gaz-gazdalkodas), mert az is árnyékolja a talajt.

A felsorolt takarások közül nekem eddig a szénás tűnt a legjobban kezelhetőnek, még akkor is, ha a pótlások több munkát jelentenek. Ezért bőven kárpótol, hogy nem kell annyit gazolni, és a kapálással sem bolygatom a földet. Ugyanakkor jóval kevesebbet kell locsolni (az utóbbi években annyira ritkán volt csapadék, hogy locsolás nélkül gyakorlatilag május közepétől - végétől szinte már semmi nem teremne).
A rendszer egyetlen hátránya, hogy a talajba kerülő fű magas nitrogéntartalmú, így több éves használata nagyon megemeli a talaj nitrogénszintjét. Ezt vagy nitrogénmentes műtrágyával, vagy tiszta (!) fahamu kijuttatásával lehet ellensúlyozni. Én pedig eldöntöttem, jövőre a szalmával próbálkozom.

A nyár idén is még hősiesen tartotta magát, miközben az ősz színei és ízei szinte észrevétlenül, már ott settenkedtek körülöttünk. Az ember küzdött az elemekkel (szó szerint) és próbálta kihozni a kertből, amit lehetett. Bár a hajnalok egyre későbbre tolódtak, és a szürkület egyre hamarabb érkezett, a közéjük ékelődött nappal semmivel sem volt kevésbé forró, mint mondjuk egy hónappal azelőtt. A már - már szélsőségesen kontinentális időjárásunknak köszönhetően két trópusi monszunesőre emlékeztető felhőszakadást vészeltünk át, köztük "echte" szaharai hőségekkel. Ennek következményeként az ember hol a vízkárokat, hol a hőkárokat próbálta kezelni – mentve ami menthető! Így történt, hogy az első monszununk után két-három nappal (amikor már meg lehetett közelíteni a kertet) kimentem, és hősiesen kigyomláltam a rózsakertet, majd elkezdtem a veteményest is, hisz eső után úgy nőtt a dudva, ahogy az illik. (Annál is inkább, mert a tavasszal lerakott széna-mulcs rég az enyészeté lett akkorra, egyszerre lazítva, és táplálva a talajt.) Ez rendben is lett volna, ha nem azzal kell szembesülnöm, hogy minden, amit kigazoltam, rohamos gyorsasággal elkezdett kiégni a szaharai hőségben! Most nem idézném az elhangzott, a kortárs magyar irodalmat is megszégyenítő, kifejezéseket, de erősen vakartam a fejem, hogy most mi a fenét csináljak.....?

Aztán valahonnan az idők mélyéből fölmerült az emlék, hogy anno – talán két emberöltő is eltelt azóta –, amikor szüleim hétvégi vityilló építésébe fogtak, bizony erősen elhanyagolódott a kert. Bár tavasszal szépen bevetették, de nyárra térdig, sőt itt-ott övig ért a gaz, és a barátok, ismerősök mind azzal cukkoltak minket, hogy Erdősék az idén gazt termesztenek! Abban az évben is meleg, aszályos nyarunk volt, így a szépen gondozott kertekben bizony egymás után sült ki, vagy égett le a vetemény, miközben édesanyám, időről időre eltűnt a gazban, majd teli kosár uborkával, zöldbabbal, paradicsommal megrakodva került elő a "dzsungelből". Ezen a történelmi előzményen felbuzdulva úgy döntöttem, beszüntetem a gyomlálást, éljen a gaz-gazdálkodás! :))

A döntést tett követte, a gaz maradt a veteményben, csak az ugarokat tettem rendbe. És láss csodát, a dolog működött!!

I. Az idő
Anno, amikor elköltöztem a Nagy Faluból, úgy gondoltam, hogy a világ zsúfolt, rohanó, elembertelenedő részéből egy csendesebb, emberibb, békésebb és főleg zöldebb részébe teszem át székhelyem. De azt nem gondoltam volna, hogy e váltás eredményeként kilépek térből és időből, s hogy életünk e két meghatározó adottságának dimenziói ennyire megváltozhatnak. Kezdetben csak örültem neki, hogy a vekker, és a 8-5-ig rutin helyett végre a biológiai órám szerint élhetek. Napjaimat saját szervezetem kedve szerint strukturálhatom; ha reggel fél ötkor kelek, úgy akkor kezdek neki a napnak, s ha ebéd után a nyári hőségben sziesztázni támad kedvem, akkor sziesztázom. És pont. Ha el akartam menni itthonról elmentem, s ha úgy volt kedvem, akkor napokig ki se tettem a lábam a haciendáról. Mondhatni külső vezérlésről belsőre kapcsoltam. Bár el kell ismerni, azért csak megszorításokkal, hisz új főnököm, a természet (értsd az időjárás és a kert) ha az órákat nem is, de a hónapokat és az évszakokat számon tartja.
Aztán egy-két év elteltével azt vettem észre, hogy már nem csak azt nem tudom, hogy hány óra van (kit érdekel?!?), de azt sem, hogy milyen nap! Azt meg pláne nem, hogy hanyadika! Egyszerűen lényegtelenné vált. (Mondjuk a közmű-csekkek befizetési határideje néha a körmömre koppint, de nem álltam át automatikus utalásra, mert attól tartok, hogy ezzel elveszíteném az idő múlásának utolsó fároszait is.) De úgyis mondhatnám, hogy az idő végtelenné vált, miközben éveim növekvő számának tudata persze egészen mást sugall. És ez a paradox furcsa módon remek érzés.