Szeretném elöljáróban leszögezni, hogy az alábbiakban nem az úgynevezett mélymulcsos agrotechnológiai eljárásról lesz szó, hanem a "mulcsozás" néven közismert talajtakarási eljárásról.

Az elsősorban elővárosi díszkertekben megjelenő, jellemzően színes fakéreg, különböző kavicsok, kőzúzalék alkotta rétegek ott legfőképp esztétikai, illetve "gaz" növekedés-gátló funkciót töltenek be, melyet gazdájuk pénztárcájától függően, különböző locsolórendszerek, díszítőelemek (a kerti törpétől a műlóig), kerti bútorok, árnyékolók stb. egészítenek ki.

A talajtakarásnak azonban a kiskerti zöldség/gyümölcs termesztésben is igen gyakorlati funkciói vannak (lehetnek), melyek egyre komolyabb súllyal esnek latba klímaváltozás-érintette régiónkban is. Magam, négy éve kísérletezem különböző változataival, és ezek tapasztalatát szeretném az alábbiakban megosztani.

Az első és legfontosabb tapasztalat: nem old meg minden problémát!
De a kertünknek legjobb módszer megválasztása sokat segít! Ahhoz, hogy a helyes módszert megtaláljuk, számításba kell venni a terep adottságait, és azt, hogy mit is szeretnénk elérni. Kevesebb gazt? Kevesebb vízveszteséget? Melegebb és puhább talajt? Esetleg mindezt együtt?

Esetemben egy korábban elhanyagolt, nagyobb részt délnyugati irányba lejtő földterületre kellett megoldást találni, mely jellemzően agyagos-vályogos talajú, és nagyon erősen benapozott. Így nem csak gazosodásra hajlamos, hanem a kiszáradásra és cserepesedére is.

1./ Kartonpapír
Földtisztító talajtakarásra próbáltam ki (kifejezetten műanyag-mentes barna kartondobozokat szedtem szét).
A tél folyamán leterítettem a földre (kövekkel, téglával ajánlatos lesúlyozni, különben elhordja a szél), és hónapokig az adott területen hagyva, májusban azt tapasztaltam, hogy az egynyári gazok nem keltek ki, a föld nedves, hűvös és elég porhanyós volt alatta, vagyis megakadályozza a talaj gyors kiszáradását és megkeményedését. Az évelő, illetve tarackoló "gazok", úgymint tarackbúza, fenyércirok, csalán, szulák (folyondár) azonban túlélnek. Ezeket bizony csak az alapos, kézi kigyomlálás, vagy nagyon erős levélen felszívódó gyomirtó (pl. Glialka) tudja visszaszorítani.
(A kartonpapírt érdemes hosszú ideig a talajon hagyni, mert idővel elbomlik, és jól táplálja a talajt. Teljes lebomlásához kb. 1 év kell.).

Az eljárás hátránya, hogy elég macerás kartonpapír közé ültetni, illetve a beszerzése is vet fel bizonyos nehézségeket (és költségeket). Azonban, ha egy adott évben valaki nem akarja használni a takart területet, akkor maga a tökély.

2./ Műanyag, fekete fólia
Bár le nem bomló és nehezen újrahasznosítható anyagként eléggé idegenkedtem tőle, gondoltam egy próbát megér. Hát tényleg egy lett. Ugyan a gazt jól visszafogja, de a természetes csapadék nem tud beszívódni, illetve az erős benapozottság miatt a talaj túlzottan felmelegedett. Valószínűleg csepegtetős öntözőrendszerek mellett, olyan kultúrák esetében használható jól, melyek nagyobb árnyékot vetnek maguk körül, illetve olyan korai kultúrák esetén, ahol a talaj gyors felmelegedése előnyös. A tarackoló gazok ezek alatt is túlélnek. A fólia sajnos, tapasztalataim szerint eléggé sérülékeny. Próbálkoztam egy textil jellegű szövött változattal is. Ez ugyan áteresztette a vizet, viszont a gazok egy része is keresztülnőtt rajta. Tekintettel az árára és a keletkező hulladékra mely "veszélyes"-nek minősül, tehát elvileg sem a kommunális, sem a szelektív hulladékba nem keverhető, véleményem szerint nem költséghatékony kiskerti zöldségtermesztésben.

3./ Fű és széna
A mélymulcsos eljárástól kölcsönzött szalma-takarás helyett próbáltam ki, azon egyszerű oknál fogva, hogy ez állt rendelkezésemre nagyobb mennyiségben.
A másik két módszertől eltérően a takarás csak késő tavasszal került a növények köré. Egyrészt, mert ekkorra lesz fű, másodsorban ekkorra növekszenek meg annyira a védeni kívánt növények, hogy körbe lehessen őket "bástyázni". Nem utolsó szempont továbbá, hogy az agyagos talaj lassabban melegszik át, mint a könnyű talajok, így célszerűbb később, a talaj langyosabbá válása után takarni. A frissen vágott füvet vékony rétegben kell az ágyásra teríteni, hogy ne fűljön be. Amint megszáradt, mehet rá a következő vékony réteg. Egyszerűbbé tesszük a munkánkat, ha hagyjuk valahol szétterítve kiszáradni a füvet, és a friss szénát terítjük, legalább 5-8 cm vastagon a növények közé. Április végén körülbelül így néz ki a vetemény.

Május végéig – június elejéig a locsoláson kívül maximum az lesz a feladatunk, hogy a fel-feltűnő tarackkal és folyondárral megküzdjünk, azonban ezek júniusig kevésbé okoznak problémát.
(Ha esetleg további száraz fű áll rendelkezésünkre, május közepén még egyszer feltölthetjük a sorközöket és az ágyásszéleket.)
Az így takart kultúrák esetében a kapálástól eltekinthetünk, mert a mulcsréteg megakadályozza a föld betömörödését és kérgesedését.

A növények növekedésével párhuzamosan a fű elporlik, beépül a talajba. Ez például a borsó esetében (esetenként a babnál is) a sorok bezárulásával párhuzamos, ami olyan mély árnyékot teremt a töveknél, illetve a sorok között, ami mind a gyors kiszáradást, mind az erős gyomosodást megakadályozza. így például a borsó júniusi felszedésekor azt tapasztalhatjuk, hogy szinte teljesen gazmentes, puha föld marad utána.
A kevésbé lombosodó zöldségek, vagy például a tök esetében a nyár folyamán érdemes pótolni a mulcsot, amennyiben tudunk fel nem magzott (!) füvet szerezni. Én pl. a máshonnan kikerülő, még fel nem magzott gazokat is szemrebbenés nélkül felhasználom.

A már megerősödött kultúrák esetében is – különösen aszálykor – probléma a talaj túlmelegedése. Ebben az időszakban, hacsak előtte nem sikerült komoly készleteket felhalmozni, már kevés friss fű vagy széna áll rendelkezésre, így jobb híján inkább hagyom a területeket felgazosodni (lásd a korábbi gaz-gazdálkodás c. bejegyzést: https://falusag.hangfarm.hu/2021/11/a-gaz-gazdalkodas), mert az is árnyékolja a talajt.

A felsorolt takarások közül nekem eddig a szénás tűnt a legjobban kezelhetőnek, még akkor is, ha a pótlások több munkát jelentenek. Ezért bőven kárpótol, hogy nem kell annyit gazolni, és a kapálással sem bolygatom a földet. Ugyanakkor jóval kevesebbet kell locsolni (az utóbbi években annyira ritkán volt csapadék, hogy locsolás nélkül gyakorlatilag május közepétől - végétől szinte már semmi nem teremne).
A rendszer egyetlen hátránya, hogy a talajba kerülő fű magas nitrogéntartalmú, így több éves használata nagyon megemeli a talaj nitrogénszintjét. Ezt vagy nitrogénmentes műtrágyával, vagy tiszta (!) fahamu kijuttatásával lehet ellensúlyozni. Én pedig eldöntöttem, jövőre a szalmával próbálkozom.

A nyár idén is még hősiesen tartotta magát, miközben az ősz színei és ízei szinte észrevétlenül, már ott settenkedtek körülöttünk. Az ember küzdött az elemekkel (szó szerint) és próbálta kihozni a kertből, amit lehetett. Bár a hajnalok egyre későbbre tolódtak, és a szürkület egyre hamarabb érkezett, a közéjük ékelődött nappal semmivel sem volt kevésbé forró, mint mondjuk egy hónappal azelőtt. A már - már szélsőségesen kontinentális időjárásunknak köszönhetően két trópusi monszunesőre emlékeztető felhőszakadást vészeltünk át, köztük "echte" szaharai hőségekkel. Ennek következményeként az ember hol a vízkárokat, hol a hőkárokat próbálta kezelni – mentve ami menthető! Így történt, hogy az első monszununk után két-három nappal (amikor már meg lehetett közelíteni a kertet) kimentem, és hősiesen kigyomláltam a rózsakertet, majd elkezdtem a veteményest is, hisz eső után úgy nőtt a dudva, ahogy az illik. (Annál is inkább, mert a tavasszal lerakott széna-mulcs rég az enyészeté lett akkorra, egyszerre lazítva, és táplálva a talajt.) Ez rendben is lett volna, ha nem azzal kell szembesülnöm, hogy minden, amit kigazoltam, rohamos gyorsasággal elkezdett kiégni a szaharai hőségben! Most nem idézném az elhangzott, a kortárs magyar irodalmat is megszégyenítő, kifejezéseket, de erősen vakartam a fejem, hogy most mi a fenét csináljak.....?

Aztán valahonnan az idők mélyéből fölmerült az emlék, hogy anno – talán két emberöltő is eltelt azóta –, amikor szüleim hétvégi vityilló építésébe fogtak, bizony erősen elhanyagolódott a kert. Bár tavasszal szépen bevetették, de nyárra térdig, sőt itt-ott övig ért a gaz, és a barátok, ismerősök mind azzal cukkoltak minket, hogy Erdősék az idén gazt termesztenek! Abban az évben is meleg, aszályos nyarunk volt, így a szépen gondozott kertekben bizony egymás után sült ki, vagy égett le a vetemény, miközben édesanyám, időről időre eltűnt a gazban, majd teli kosár uborkával, zöldbabbal, paradicsommal megrakodva került elő a "dzsungelből". Ezen a történelmi előzményen felbuzdulva úgy döntöttem, beszüntetem a gyomlálást, éljen a gaz-gazdálkodás! :))

A döntést tett követte, a gaz maradt a veteményben, csak az ugarokat tettem rendbe. És láss csodát, a dolog működött!!

I. Az idő
Anno, amikor elköltöztem a Nagy Faluból, úgy gondoltam, hogy a világ zsúfolt, rohanó, elembertelenedő részéből egy csendesebb, emberibb, békésebb és főleg zöldebb részébe teszem át székhelyem. De azt nem gondoltam volna, hogy e váltás eredményeként kilépek térből és időből, s hogy életünk e két meghatározó adottságának dimenziói ennyire megváltozhatnak. Kezdetben csak örültem neki, hogy a vekker, és a 8-5-ig rutin helyett végre a biológiai órám szerint élhetek. Napjaimat saját szervezetem kedve szerint strukturálhatom; ha reggel fél ötkor kelek, úgy akkor kezdek neki a napnak, s ha ebéd után a nyári hőségben sziesztázni támad kedvem, akkor sziesztázom. És pont. Ha el akartam menni itthonról elmentem, s ha úgy volt kedvem, akkor napokig ki se tettem a lábam a haciendáról. Mondhatni külső vezérlésről belsőre kapcsoltam. Bár el kell ismerni, azért csak megszorításokkal, hisz új főnököm, a természet (értsd az időjárás és a kert) ha az órákat nem is, de a hónapokat és az évszakokat számon tartja.
Aztán egy-két év elteltével azt vettem észre, hogy már nem csak azt nem tudom, hogy hány óra van (kit érdekel?!?), de azt sem, hogy milyen nap! Azt meg pláne nem, hogy hanyadika! Egyszerűen lényegtelenné vált. (Mondjuk a közmű-csekkek befizetési határideje néha a körmömre koppint, de nem álltam át automatikus utalásra, mert attól tartok, hogy ezzel elveszíteném az idő múlásának utolsó fároszait is.) De úgyis mondhatnám, hogy az idő végtelenné vált, miközben éveim növekvő számának tudata persze egészen mást sugall. És ez a paradox furcsa módon remek érzés.

Testünk puhaságát törékeny héj fedi, melynek belsejét aragonit-kemény, színjátszó bevonat fényez. Gyöngyház simaságú védelem. Igazgyöngy lehetőségek.

Porfény-csíkos Okosház padlás: a felkavartság megmutatkozása.

Kovács Jónás: Poros padlás

Még lakott fecskefészek az istállóban - próbagyűléseket tartanak az indulásra készülve.

Rézvirág elszáradóban: múlt és jövő a jelenben.

Gyöngyházlepke a rózsaszín korallvirág mellett: ősz.

Gyöngyházlepke a kislevelű hárson: ősz.

Fénycsíkok: az Építők báljának estéje a Félholdon.

Okosház-hit: új lécezésre kerülő cserepek.

A Közönséges boglárkalepkék egész nyáron át a kert ékei: mozgalmas vidámsággal töltik meg a levegőt. Repülési időszakuk a végéhez közeledik, egyre kevesebbet látni belőlük.

Jó időben akár őszig is repülő Csíkos medvelepkét most fotóztunk először - helyesebben Joli -, amikor a leszálló estében a lámpavilág körbe tévedt.

A muskátli közé önként bújt árvácska egész nyáron át virágzott - a széllel szálló magok rejtelmei.

Munkás kimosdatás utáni száradás a farmerfán.

Az Okosházzal szembeni, a helytörténeti kiállítás előtti padon Kristóf minket fotóz, mikor Nándi éppen bontogatja a pezsgőt.

A Hangfarm zárókoncertjeit arra használom, amire szerintem való: bemutatom azt a munkát, amit ott csinálok. 2014-ben amikor először vettem részt a Hangfarm alkotótelepen, külön erre az alkalomra komponáltam egy darabot. Ez volt a Foltátfordítás. A koncepció pedig az, hogy feltöltött akkumulátorokkal érkezem és egyszeri lemerülésig dolgozom. Először foltokat fotóztam addig, amíg a kamera félig lemerült. Az energia másik fele a visszanézéshez kellett. Ezeket a foltokat papíralapú jegyzetfüzetben másoltam egy hangmagasság-idő tengelyre. Ebből csináltam egy darabot Sibelius kottaszerkesztőre, addig, amíg nem kezdte el jelezni a laptop a lemerülést. Akkor kiexportáltam midire és ez lett a záróhangversenyen. A későbbiek folyamán a Hangfarmra vittem az aktuális munkáimat, és abból mutattam be részleteket. Ezek sosem teljes értékű darabok voltak, mégis mindig megértést találtam Ellenden, amit itt is megköszönök.

Gramofon örökség

Tavaly egy szintén fotóalapú műrészletet mutattam be Borosi Gáborral. A mű nem készült el, a közbejött járvány elvette a motívációt. Úgy gondoltam, hogy idén ezt fogom folytatni. Megint a járvány szólt közbe. Olyan védőoltást kaptam, aminek mellékhatását - dekoncentráció - nem tudtam közömbösíteni. Arra gondoltam, viszek egy régebbi darabomat - a Glaßnost címűt - amit még 1988-ban írtam, és bombabiztosan begyakoroltam. De teljesen elveszítettem azt, amit én hangszerbiztonságnak hívok, köznapi nevén izommemóriaként is ismert. Azt a tulajdonságot, amikor csukott szemmel is tudom, merre van a megszólaltatandó hang billentyűje. Kényszermegoldás volt, hogy lehozzam anyám gramofonját. Annyiban illett a Hangfarm profiljába, hogy be tudtam mutatni, egy villamos energiát nem fogyasztó lejátszó eszközt. Titkon abban reménykedem, hogy készít valaki ezen az elven működő playert. A dolog annyi előkészületet igényelt, hogy a tárolás során a lejátszókorong posztója penészes lett, megtisztítottam. Valamint az acéltűket kellett smirglivel meghegyezni, mert a tompa tű nem közvetíti a membrán felé a rezgést. De megérte picit foglalkozni vele: láttam, hogy meglett felnőttek csillogó szemű gyerekekké válnak a gramofon hangjától.

Gramofon kurblizás

Gramofon zeneszó

Tűsdoboz

Sajnálom, hogy idén nem volt alkotótábor, de megértem a házfelújítás és a kialakuló Maller-terem szükségességét. Valószínűleg hiányozni fog az az inspiráció, vagy hadd nevezzem egyszerűen feltöltődésnek, amit a táborban kapni szoktam. És persze abban reménykedem, hogy a következő évben megint csinálok valami újat.

Esti program:

19h: Maller-terem avatása az Okosháznál (Petőfi S. u. 34.)

19h20: Weber Kristóf koncertje a Hangfarm-kertben (Petőfi S. u. 58.) majd

20h: Babba von Mamma és

21h: Abstract Household Warfare a Hangfarm-félholdon

ülő/fekvőhelyet, ételt és italt hozz (és aztán vidd is el kérlek!)

Jó állapotú, használt cserépsor

Szénapadlásunk

Szénaledobó ablak

Éppen most jöttem le az itthoni szénapadlásról. Jolinál teáztam.
Saját lakrészt alakított ki matraccal, polcokkal, asztallal, játéktűzhellyel. Külön vizes tál az őt kísérő cicák számára. Szürcsölgetős beszélgetés közben csak diszkréten veszem szemügyre a felszerelést: egy rég nem talált kés a bogyók aprításához, egy elveszettnek hitt fehér zománcos merőkanál, egy tőlem elkért fakanál, csak a hangfarmon használatos kissé csorbácska bögrék és teljesen ismeretlennek tűnő tányérkák.

"Belépni tilos! Joli bunkere!" - Joli saját gazdasági bejárata a padlásra

Nándi az Okosház gangja fölött

2020. június 17.
Sziasztok!
Az a helyzet, hogy hetek óta készülök írni nektek...
Sok kedvem nem volt hozzá bevallom.
Az idei kajsziszezon a virágzással és az azt követő fagyokkal véget is ért márciusban.
Itt-ott maradt 1-2 szem csupán, ahogy néhai nagymamám mondaná:
"Na, kislányom, ennek a munkája kész!"
A másik örökérvényű mondása:
"Kajsziból akkor kell lekvárt főzni, amikor VAN!"

Idén nem lesz, legalábbis nálunk!
A hó után még reménykedtünk, mert nem tűnt olyan tragikusnak a helyzet, de aztán az azt követő fagyokkal elszállt minden remény.
70 fán nincs összesen 70 szem...
Sebaj, a fáknak nagyobb lehetőségük lesz növekedni és erősödni, hogy jövőre bizonyíthassanak!
/KajsziMAYszi/

Innen szép nyerni! – szokták mondani.
Igen, innen valóban szép nyerni!
De valóban nyerni kell?
Mindig?
Mindig, minden évben?
Minden helyzetben?
Valóban csak a nyereséget lehet elfogadni?

2020-ban már tudtam, hogy nem…
Megtanultuk a több, mint 20 év alatt.
Egyszer van; aztán, ha nem vigyázunk elvész, vagy elveszi az élet, hogy tanítson.
Tanítson kitartásra és feladásra, reményre és reménytelenségre, elfogadásra és elutasításra.
De leginkább hitre.

2021. május 29.
Sziasztok!
Rég jelentkeztünk hírekkel, sajnos ennek oka volt. A tavalyi hasonló témájú posztomat tudom csak ismételni...
https://www.facebook.com/groups/407524160021836/permalink/713730276067888/
Hát nagyjából ennyi!
Jövőre veletek ugyanitt!
Más hírekkel majd még jelentkezünk!
/KajsziMAYszi/

2021. 07. 25.
„Egy, csak egy legény van talpon a vidéken,
Meddig a szem ellát puszta földön, égen;”
Arany János: Toldi Első ének

Egy, azaz egy fán volt értékelhető mennyiség a 70-ből.
(na, jó volt az 3 is, de pszt, mert nem adtunk senkinek, na, jó, de adtunk, mindenki úgy tudja, hogy csak Ő kapott és csak, neki lesz lekvárja ebből a naaagyon különleges 2021-es évjáratból)

Szóval, jövő tavasszal vagy kabátot húzunk a fákra vagy fűteni fogjuk a kertet!
Vagy csak hiszünk a folytatásban továbbra is, ahogy eddig is!

Szervusz Kedves Judit!
Tudod... Épp én is a napokban gondoltam, hogy beszámolok a fejleményekről (lásd Aquapónia kicsiben című írás, https://falusag.hangfarm.hu/2021/01/aquaponia-kicsiben).
Mint a modellezésben, itt is igaz, hogy a dolgok lekicsinyített változatai nem működnek, pedig a Lőtér utcai halastól is hoztam már kínomban öntözővizet a rendszerbe...
Odáig nem jutottam el, hogy a növénykék növekedésnek induljanak. Vagy sok volt a víz, vagy túl hideg, vagy túl meleg, vagy nem volt elég fény, vagy túl sok volt a fény, vagy valami más probléma volt. Amit biztosan tudok: ha a termesztőközeg föld, akkor ez a módszer nem működik, mert a gyökérkék belefulladnak az állandóan nedves földbe. A legnagyobb eredményt a kapilláris elven működő csepegtetéssel értem el, de még ez is sok volt a növénykéknek.

Megmaradtam a palántáknál és most kísérletképpen pár tő Luffa tököt nevelek a kerítésen.

Aztán kukoricát ültettem a veteményes szélére, hogy majd milyen jó lesz a karósbabnak karó helyett... Hát futni fut, de sem virágot, sem termést nem hoz...
Vetettem petrezselymet, ami szintén nem akart megindulni... már lemondtam róla és uborkát ültettem a helyére. Közben a petrezselyem elkezdett cseperedni, és az ide ültetett uborka sokkal jobban fejlődött, mint a társai.

Idén megint beleestem abba a hibába, hogy túl sűrűn ültettem a paradicsomot, pedig kacsoltam rendesen, de az 50 cm távolság nekem kicsinek bizonyul...
Szerettem volna kényelmesen körüljárni a növényeket, de aztán a közökbe csak beköltözött a cékla, a hagyma, a spenót, stb... így aztán egy nagy, zöld, átjárhatatlan, átláthatatlan "ökoszisztéma" alakult ki.
Szóval itt tartok most és látom, hogy akinek nincs elég helye a kertészkedéshez, inkább csináljon virágágyást...