VOLT ILYEN IS

a víz nem túl szabályos hullási szögét a szélnek köszönhette, viharos, jéggé fagyott vizet sodorva kerítette hatalmába a területet, szokásosnak is tekinthető, ha tengeren hajózol rendszeresen, nekem azonban ritkán fordul ilyen helyzetbe az életem, megmenekülve, érdemes, érdekes volt átélni

nem kifizetődő sátorozni ilyen helyzetben, főleg, ha a másfél méter széles vízmosásba, ami természetesen tudva levő volt, állítod a sátrat, ki gondolta volna, (a házigazda?) nade megtévesztésként, ő szintén itt helyezte el tekintélyes, lakosztály méretű sátrát, alább autó parkolt, kisebb nagyobb farakások, télire eltéve gondosan összetéve, a víz nem áll meg csak folyik a hegyről megindulva, gyűjtve a hordalékot, sodorva mindent, ami alkalmas arra

esik, szakad oldalról veri a házat a tető alatt sincs menekvés, csak bent, csak máshol, csakhogy itt már hideg is van, segít a szél hűteni a kellemes júliusi levegőt, a sátor már libeg, kiszaladni, cöveket kell leszúrni, napernyő, esőkabát, harmadik társon nincs védelem, jól bírja, edzett legény; sikerült, rendben, gyerünk vissza a tető alá, fázós vagyok be kell látnom, ház, kamra, pince, pajta és még tároló, hosszú ház a javából, népies?, hagyományos?, szép, nekem bejön ez a stílus, meszelt falak girbegurba tapasztás, mint egy réges-régi emlék a gyermekkorból, még a dédmamánál vidéken, futás tehát a bejárathoz, bejutni száraz ruháért, meleg hangulatért, bár az itt kint is van, fázok, futás, esik, veri a falat a víz

zárva

ajtóüvegen keresztül gyermekek arcai mögöttük felnőttek, együtt tekintenek a kertre, meghitt kép, el is időznék szívesen, nézve, elmélkedve, azonban itt kint esik, fázok, víz mindenhol, ruhát kell cserélni remegve kopogok, finoman jelezve, bemennék, kérem, szabad lesz, gyermek fordítaná a kulcsot, sikertelen, ne viccelődj itt fagyok meg, te jó ég, hagyd már az esőt, engedjenek be kérem, gyerekek mögűl nyugtató karmozdulatokat és tekinteteket látok, hideg van, kérem, szeretnék bejutni, a gyerekek többszőr próbálják kinyitni a külső, bejárati, szépen kidolgozott ajtót, reménytelen sírás környékez, fojtogat, itt a véghez közel, zárva marad az ajtó?, közöttük segítő kéz nyúlik át, kettő mert nem elég a kulccsal bíbelődni, az ajtót is mozgatni kell,
ééÉÉS

nyitva

éljen, meleg, van törölköző, vizes póló versenyen használható lenne, ami rajtam van, ledobni, szerencsére van másik, véletlenül reggel itt felejtettem az jó lesz, nevetés, öröm, jókedv ez kell ide, csak így lehet

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ

ajjajjajj hangzik fel csendesen nyugodt kimért hangon a hátul állók közül, megindult a sátor

hahaha vicces, nézd milyen szép kép, de még sem, viszi már a sátor a másikat, ömlik a sárlavina, folyik a mederben, sodor visz mindent, amit csak lehet, ennyi; szerencsés nap ez; mindkét sátor személytelenül, üresen ázik, csúszik birkózik a sárban neki az autónak, torlasz lesz!, menteni kell, ha van, ha nincs kedv, akkor is jobb csinálni, száraz póló le, futás, a többiek már elindultak , autóval el az útból, nem, már késő, ömlik a sár, sodor döntene le a lábainkról, torlasz, a sátrakat jobbra vagy balra el az autótól, nem mozdul, már tele van sárral, fogjad húzzad toljad, valami lesz, csendes riadalom, megindult jó lesz sikerült dől a farakás ugrás vigyázz, esik még mindig, sárpatak ömlik körülöttünk….

és egyszer csak vége lett, édes kellemetlenség ként gondolok vissza erre a délutánra, köszönöm ezt az emléket,

és hogy mi volt még?

HANGFARM 2020, ez volt

fantasztikus összeállás alakult ki a résztvevők között, jöttek, mentek látogatók, váltották egymást a szakácsok volt rendszer, vacsora ebéd reggeli, fürdőkád a bokor takarásában, vásárlás előtti kávé, anélkül ugyan is nem indul a menet,

megtelt a kert, bocsánat, A FARM élettel alkotásokkal élményekkel, mosolyogva lebegő érzésekkel

forrasztás, fénykép előhívás, óriás palacsinta sütése tárcsán, vágás, hanglemez készítés önkezűleg épített berendezésen, fúrás, írás, festés, táncos mulatság, kisfilm fotókból, hangzó installációk elhelyezése a birtokon, muzsikáló hinta, improvizáció, sparhelt az udvaron, rajta bográcsban étel készítés, hangterápia, kalapálás, mese, linómetszés, egyhúron pendülés a saját kézzel készített gitárokon, nyomtatás, lemezborító, öröm, vidámság, alkotás, élő rádióközvetítés, ötletroham, jó, jó, jó, jó, sok jó

szombat

bemutatók, kiállítások, koncertek, 5 tételes opera, művészek, tanárok, résztvevők, siker

és még sok minden amit nem írtam le

ez volt az elmúlt években általam látogatott események közül a legkiemelkedőbb, sok tapasztalattal lettem gazdagabb és segíthettem alkotások létrehozásában, kaptam és adtam ötleteket.

köszönet a házigazdáknak, alkotóknak, gyermekeknek a folyamatos pörgésért, látogatóknak, szakácsoknak és Mankának a kutyának

„így megy ez”

A sarjadékhagyma virág igazi rovarbarát növény. Találkozási pont. Közös tál.

Közönséges lágybogár, zengőlégy, mindenféle lepke- és pillangófajta és mi csak keressük és keressük a neveket a határozókban.... És vannak olyan gyorsan jövők-menők is, akiket meg sem tudunk figyelni, csak éppenhogy észrevenni....
Hangfarm virágszimbolika....

Készülődés, pakolás, térrendezés. Tervezgetés, várakozás, sertepertélés, privát terek publikussá alakítása.
Találkozások. Játék és munka, feloldódás és átalakulós átalakítás. Gyerekcsapat és felnőttek hol együttes, hol különváló megélés-dinamikája.
Előkészítés. Kezdet. Alkotás: Hangfarm.

https://hangfarm.hu/workshopok-2020.php

Maller Nándi szélcsengője

A gyerek gazdasági érdek. Családi munkaérték. Erő.
"Én ezért még könyörögnék is, hogy csinálhassam!" - mondták egymás között a fiúk. Elnézve egyre ügyesedő szerszámkezelési technikájukat, rájöttem a miértre: kincskeresés.
A sérültek megsütve kerültek a vacsoraasztalra, a hibátlanok betározva várják sorukat. A babot is felszedték, újabb hagymaadagok is kerültek a kosarakba. Babra munka: a lányoké maradt a babfejtés.
Tapasztalják, megértik és nap mint nap örömforrás számukra a kertből az asztalra kerülés folyamata. Illatok. Ízek. Frissesség. Különlegesség.

Megérte a sok munkát. Hasznos és szép. Azt hiszem, sikerült tényleg megteremtenem a víz-képzetet: formával, anyaggal, beültetéssel. Száraz tó - medence. Fürdődézsa.

Vízhasznosítási minimál: reggel feltöltjük, délre felmelegszik, egész délután lehet benne hancúrozni, bohóckodni, este pedig kilocsoljuk a növényekre. Minden nap tiszta víz. És néha Balázs még azt is megengedi, hogy a slaggal is lehessen csatát vívni. Úszásra meg maradnak az igazi tavak.

A kislevelű hárs takarásában

Sárgálló sásliliomok, mocsári nőszirmok, árnyliliomok

Sásliliomos kilátás

Mű-tóhoz illően a vizes érzetet egy öntöttvas kútcsap és egy zománcos vájling hivatott fokozni - talán még a giccs határán innen....

Borongós, esős reggelre ébredtünk fel. A falubeli szállóba indultunk lóháton, hogy magunkkal vigyük a tulajdonost és annak lányát egy közeli víztározó tóhoz úsztatni. Ez egy nagyszerű hely, a tó partján magyarul kiírt felirat hirdeti, hogy „Úszni és horgászni szigorúan tilos és életveszélyes.”. A gyengébbek kedvéért kis szimbólumokat is láthatunk erre vonatkozólag a kiírás mellett. Áronnal már sokszor eltűnődtünk azon, hogyan lehet a horgászat szigorúan életveszélyes, de ne kötözködjünk, nem tudhat mindenki világosan fogalmazni. A legjobb, hogy határozószó hiányában a felirat, mint alapigazság értelmezhető, az úszásra és horgászatra általában.

Azt hiszem, talán grammatikai ínyencségeket szívesen taglaló természetem miatt neveznek baráti körben „nyelvtannácinak”. S persze, miután minden cikkben és könyvben képes vagyok a hibákat kiszúrni, aláhúzni, akár még a szerzőnek is elküldeni, a saját mondataimban a vesszőhibát sem veszem észre, ez már csak így szokott lenni. De, hogy a lényegre térjek, a két nő csatlakozott hozzánk a kastélyparkban, és négyesben indultunk el a faluból a tó felé. Pompázatos angol telivér lovaikon silány, kopott, veszélyesen szakadozott lószerszámot láttunk, ez volt az első baljós jel. Engem azonban nem olyan fából faragtak, hogy holmi rossz előjelek miatt ne vigyem véghez, amit aznapra kitűztünk.

Ami a nagyobbik probléma volt, és gyakorlatilag csak útközben derült ki, hogy a lányok lovastudása messze alulmúlta a két telivér irányításához és féken tartásához szükséges szintet. A nehézségeket csökkentendő én átadtam Csenge lovamat az anyukának, és bevállaltam a telivért, akivel, mint utóbb kiderült, semmi probléma nem volt. Számunkra teljesen természetes, hogy lóháton igyekszünk mindenhová a legrövidebb úton eljutni, ha kell, erdőn, patakon, vasúton, falvakon át. A lovak ehhez már hozzáedződtek, nem félnek semmitől, akár a főút mellett is elvágtáznak a padkán, ha kell, de a posta elé kikötve is nyugodtan várakoznak. No, ezek nem annyira természetes dolgok pályán tanult, közepes szintű lovasoknak, akiknek nem is az elméleti tudása kevés, hanem a gyakorlati tapasztalata és az önbizalma.

A hatalmas, vágtára hívogató, puha talajú búzatarlókon lépésben és ügetésben szenvedtünk végig, nehogy valakit elragadjon a lova, bár a lócserével ennek esélyét abszolút minimálisra csökkentettük. A kislánynak engedélyeztem, hogy előrevágtázzon, amíg én az anyukáját pesztráltam és próbáltam legalább ügetésbe nógatni (pedig nagyon szépen lovagol, csak fél). Láttam, ahogy a lány alatt a telivér nekirugaszkodik a hosszú földeknek és erős késztetést éreztem, hogy eleresszem az alattam levőt szélsebes galoppba, s kipróbáljam, mennyivel gyorsabb az én Csengémnél. Itt kell emlékeztetnem a kedves Olvasót arra a közhelyre, hogy „Vigyázz mit kívánsz, mert valóra válik!”. S hogy milyen meglepő formákban tudnak olykor vágyaink testet ölteni, arra legmerészebb álmainkban sem gondolnánk.

A faluból kifelé menet keresztezte az utat egy vasúti sín, mely meglepő módon nem a lovaknak, hanem újdonsült barátainknak okozott problémát. Anyuka kijelentette, hogy ő ott nem mer átjönni, mivel nincs sorompó, és az átkelés biztonságos voltáról csupán körülnézéssel (és a füleim használatával) győződtem meg. Szerinte ez egy roppant veszélyes átkelés volt, mert „mi történne, ha hirtelen jönne a vonat?”. Hiába magyaráztuk neki, hogy ha a vonat (ami naponta négy alkalommal halad itt át) öt kilométernél közelebb van, olyan zajt csap, hogy a környékről is el kell menekülni, nem hitt a józanész szavának, de a saját szemének sem, és képes volt leszállni, hogy a lovat átvezesse. Hogy ez mivel volt biztonságosabb, arra azóta se jöttünk rá. A lovat ugyanis sokkal könnyebb kontroll alatt tartani, ha a hátán ülünk, a haladás pedig gyorsabb, mint gyalogosan. A hölgy azonban óvatos természet, ezt be kell látni. Például nem ül lóra védősisak nélkül, azért, mert ismert valakit, aki aszfalton fejre esett és szörnyethalt. Részemről inkább törjem szét a fejem és távozzak átmenetileg az élők sorából, minthogy eltörjem a nyakcsigolyámat és évtizedekre béna maradjak, de: nem vagyunk egyformák.

Végül különösebb gond nélkül elértük a tavat, ahol Áronnal villámgyorsan fürdőruhára vetkőztünk, és a lenyergelt lovakkal már mentünk is úszni a vízbe. Anya és lánya egy kicsit tanácstalanul álltak a tó szélén a vizet még soha nem látott telivérekkel. Áronra bíztam a mi két lovunkat, s a kislánynak segítettem a vízbe nógatni a lovát. Ez erőszak alkalmazása nélkül annyira jól sikerült, hogy a ló az előtte bambán ácsorgó lány feje fölött átugorva csobbant a tóban, ahol úszott egy nagy kört, majd becsatlakozott a mi két lovunk nyugodtan pihenő csapatába, a körül-belül hasukig érő vízben.

Igen ám, de a másik telivér még mindig a parton ácsorgott, szára a lány kezében, s mivel a három másik lovat széles nádas takarta el, és nem volt hozzátréningezve az egyedülléthez, toporzékolni kezdett. A lány, aki egyébként igen jó lovas (lenne), de fél, elengedte a szárat, mire a ló sebes vágtában indult hazafelé.

Másodpercek alatt kint voltam a tóból, az ott maradt telivért kihoztam, nyerget és kantárat dobtam rá, és ahogy voltam, mezítláb, vizes bikiniben száguldottam a másik ló után, hogy megfogjam, mielőtt valamelyik faluban baleset érhetné. Izgalmas napjuk volt a galgagutai polgároknak! Először egy elszabadult, megvadult ló verte fel az utcák csendjét, majd pár percre rá egy bikinis őrült, aki minden szembejövőre ráordított, hogy merre ment a ló. Mivel az összes megrémült lakó készségesen elárulta, hogy látták a lovat, valószínűsítettem, hogy az állat már el is hagyta a falut és úton van az istállója felé. Teljes sebességgel eredtem a nyomába, az eső meg az én nyomomba, s sajnos nem is akart elállni a nap hátralevő részében.

A két falu közötti mezőgazdasági területeken sehol nem akadtam a nyomára, így egészen az otthonáig vágtattam – hiába. Mivel ott sem volt, sarkon fordultam, és kiügettem a földek szélére, aholis leintett egy rendőr, hogy nem a határban kóborló jószágot keresem-e. Hihetetlen következtetés ez egy hatósági személytől, ruházatom és idegállapotom alapján valóban nem volt teljesen magától értetődő az összefüggés. Amikor meghallottam a „vérző ló” szókapcsolatot, pár hajtincsem megőszülhetett, de azóta se találom őket – szépen beleolvadtak szőke hajkoronámba. Sebességrekordot döntöttem a két falu közt annak ellenére, hogy dombról le, szakadó esőben, egyre nagyobb sárban haladtam véraláfutásosra dörzsölt alsó lábszárral és méhek által összemart belső combokkal. Hogy a méhek hogyan kerültek a napraforgótáblába ilyen időjárási körülmények között, rejtély, de sokan voltak, és nem épp jó kedvükben. Erőt adott, hogy megpillantottam az út szélén rostokoló rendőrautót és egy falubuszt. Ez volt az első tájékozódási pont a ló felé, akit nem soká észre is vettem az út túloldalán. Épp egy fiatal rendőrből, egy ügyeletes helyi alkoholista sofőrből és az időközben megkerült saját tulajdonosából csinált teljesen hülyét, és boldogan rohangált a végtelen búzatarlón, szabadon. Mikor teljes sebességgel odavágtattam, egy kicsit meglepődött, én meg gyorsan elkaptam.

Ekkor a tulajdonos szívéről nagy kő esett le, de nem volt kedvem vele erről társalogni – ő sietett megkeresni hites nejét és lányát a tóparton, én pedig siettem haza a lovaival. Már amennyire lehetett, mert a szökevény patkója megcsúszott az aszfalton és elesett, így több kisebb-nagyobb seb tarkította lábait. Lépésnél gyorsabb haladásra nem sikerült rábírni, ami leginkább azért volt kellemetlen, mert szakadt az eső és fújt a szél. Lépésben pedig még egy jó óra volt hazáig az út.

Egy neveletlen lovat kezelni extrém szituációban gyerekjáték, de vezetni mellette egy még neveletlenebbet már a kihívások közé tartozik. Amikor az országúton megpróbáltam velük átkelni, csúnya meglepetésben volt részem. Amelyiken ültem, már rég beszüntetett minden ellenállást, nem úgy a hisztis szökevény! Kiléptem az útra, melyen a szokásosnál tízszer nagyobb volt aznap a forgalom – épp egy közeli fesztiválnak lett vége, ha jól emlékszem. Amikor sikerült átléptetnem a túloldalra, az alattam levő ló szépen átugrott az utat szegélyező kis árkon, a mellettem levő meg szokása szerint nem. Mivel egyiket sem akartam elengedni, a két ellentétes irányú hatás következtében először csak a nyereg fordult le, úgy csüngtem a ló oldalán, majd inkább lecsúsztam a sárba, és újra egymás mellé rendeztem a jószágokat.

Innentől aránylag sima utunk volt hazáig, végül a lányok is visszaültek a lovakra, hogy ne maradjon bennük rossz emlék. A szálló parkjában csontig fagyva szálltam le a nyeregből, és gyorsan megfogadtam, hogy ha legközelebb kedvem támad kipróbálni milyen gyors valaki másnak a lova, inkább egy rövid tőmondatban öt másodperc alatt: elkérem.

In.: Zaka Dominika: A szabadság íze
https://www.facebook.com/zakadominika/

Zitával nemrégen arról beszélgettünk, hogy kinek mit jelent az ajándék. Igazán pironkodva vallottam be, hogy mi két dolognak örülünk, ha kapjuk: jó könyv és jó gép (szerszám).
Néha szeretnék olyan nő lenni, aki smukkokat kap a férjétől és attól hetekig boldog (szerencsére Joli még mindig fűz, horgol, fon nekem karkötőket, hely hiányában lábkötőket - ehhemm, volt már olyan nyár, hogy a könyökömig értek a gyöngyök....). Néha jó lenne, ha több festmény, szobor kerülne a házba. Néha jó lenne egy mindennél csinosabb szoknya (szerencsére létezik a barátnői szolidaritás). Aztán persze marad az évi ingyenes könyvtárjegy, mint ténylegesen legnagyobb örömforrás. Néha azért én is kapok csak úgy belső csinosítású kincseket, tegnap is egy igazi papír smukk került haza Balázs táskájával: Lányi András Bevezetés az ökofilozófiába című most megjelent könyve.
Gondolkodtatónak csak két mondatot hozok az nyolcadik oldalról, az Előszóból:

"A válság leginkább szembeötlő tünetei az élővilág pusztulásával kapcsolatosak, az ökocídium folyamatainak megértéséhez azonban elsősorban nem természettudományos ismeretekre lesz szükségünk, hanem a modern ipari társadalmak működését kell szemügyre vennünk, megvizsgálva a politikai uralom természetéről, a tudományos-technikai haladásról, szabadságról és a jólétről alkotott fogalmainkat."

"Agyonspecializált tudományos életünkben elkerülhetetlen, hogy a viták belterjessé váljanak, így az ökológiai politikához vagy környezeti etikához értő szerzők is többnyire egymás műveit olvassák, egyébre nemigen marad idejük. Ez azonban az ő esetükben mégiscsak önellentmondás - a holisztikus gondolkodásnak lehetnek-e specialistái?"

Kétnaposan...

Tegnap megint egy kis csodát élhettünk át.
Négy évvel ezelőtt Lacival úgy döntöttünk, mivel sok a legeltethető területünk, a lovak mellé két üszőt vásárolunk. Hasznosítjuk a területet, és tej vagy hús kerülhet az asztalra. A teljes ridegtartásban gondolkodtunk (egész évben legelőn, istállózás nélkül) ezért a Magyar tarka, mely kettős hasznosítású és a kisebb borjat ellő Limousin hús-hasznú fajtákat választottuk. Így kerültek tanyánkra 8 illetve 3 hetes borjúként Mandula (Magyar tarka x Limousin) és Menta (Magyar tarka) teheneink. Nagyon élveztük és azóta is sokat mosolygunk rajta, hogyan tanultuk meg a marhatartás fortélyait. Menta egy évvel ezelőtt Ribizlit hozta világra, akit mai napig nevelget, szoptat.

Tegnap Mandula ajándékozott meg minket a csodával, ahogy minden segítség nélkül világra hozta vörös üszőborját.
Szarvasmarháknál gyakoribb a nehéz ellés, istállózott tartás esetében többször előfordul, hogy segítségre szorul elléskor az anya. Ahogy gondoltam, reméltem, a természetes tartásmódban minden ment a maga menetében.

Reggel már láttuk jeleit a vajúdás kezdetének, így óránként meglestük az eseményeket, de semmiképp sem akartunk zavarni.
Laci szólt, hogy menjünk megvan a kicsi! Akkor született, mert még vizes-bágyadtan feküdt, tűrve Mandula lelkes tisztogatását, masszírozását, szeretgetését. Gyorsan szalmaágyat készítettünk a közelben, amit a gulya többi tagja is birtokba vett. Csak csodáltuk az eseményeket, ahogy anyja masszírozására fél óra múlva már felállt, ahogy keresgélte a már sugárban tejet adó emlőket, majd a szopás hatására megindul az emésztés, jóllakottan ismerkedett környezetével, még ugrándozott is, végül békésen lepihent. A délelőttöt velük töltöttem csendben szemlélődve. Sok ló ellésében volt már részem, de számomra mindig felemelő érzés végigkísérni egy kis újszülött állat érkezését.

Új lakók az odúban!
Egyszerűen nem is érti az ember, hogy mikor, hogyan, de észrevétlenül újra megtörtént - pár napja arra lettünk figyelmesek, hogy megint erősödő csivitelést hallunk az odúból. Pedig a bejárati ajtóhoz közel, a kinti szoba mellett és mégis, annyi minden más kötött le minket....

Például az, hogy a fecskéink mérgesen nekirontanak a gerlének, ha az ólhoz mer közeledni. Szívesen nézzük ezt a jelenetet: három-négyen nekirepülnek, támadnak, a nagy betolakodni akaró pedig menekül....
(Éppen Churchilltől olvasom A második világháború történetét - idén Jakab annyi kérdéssel állt elő, hogy nekifogtam....
Éppen arra kényszerültünk, hogy a birtokunk peremére Kérem tartsa tiszteletben a területünket! táblát tegyünk ki, mert valaki nemcsak hintázott és átállította magának a méretet, hanem úgy is hagyta: szemérmetlenül, érdektelenül, nagyzolón és leuralón. Állsz a gyerekekkel a saját magad alkotta hinta előtt és nem akarod elhinni, nem akarod befogadni, nem akarod megérteni azt, amit a látvány jelent. Nem tudod felfogni, hogy miért kell másoktól megvédeni - nemcsak gondozni, fenntartani, ápolni - azt, mit a világra hoztál. Hogy miért kell a másiknak nyomot hagynia rajtad, ott, ahova elvileg nem léphet be.)

Vagy az, hogy az egyik fecske fióka nem hajlandó a fészekben maradni, pedig még nem tud repülni, ehelyett a gyerektalicskában piheg, vagy kiugrál az ól előtt a földre készített gerendához és azon szemlélődik. Szokás szerint hívtuk Lacit, hogy mit tegyünk: visszatettük a fészekbe, tettünk rá kesztyűt, hogy maradásra bírjuk, de egyszerűen nem akar. Csak drukkolni tudunk az elszánt menni akarásnak, reméljük a kutya vagy a macska jóllakottan elmegy mellette....

Vagy például az, hogy minden virágzik, virul, érik, bomlik és magot hoz. Megérések és kibomlások. Megértések. Új lakók.

Bazsarózsa-borzaskata magzás

Bodza magzás

Fekete eper-meggy

Hagyma-nyílás

Harangvirág magzás

Kasvirág nyílás

Konkoly-hagyma

Konkoly nyílás

És közben itt járt a hangoló is, ami minden évben nagy esemény nálunk: lepakolás, takarítás, nem visszapakolás, hanem újrarendezés. A legapróbb hiba észrevétele is. Újrajátszás. Tisztázás. Új hangok. Szebb hangok.

Zongorabelső

Egyik rossz szokásom, hogy a komposzt felé haladva gyakran történik valami, ami miatt nem érek oda: itt vagy ott elmaradt vödröket lehet aztán összeszedegetni. Ez igazán csak akkor bosszantó, ha pl. az esővíz teljesen poshadtra változott már benne és a bomló anyagok rothadó szaga kíséri - ilyenkor bezzeg hamarost sikerül kiöntenem.

A hiedelemmel ellentétben vidéken nemcsak az időjárásról beszélünk nap mint nap, hanem az változó időjárásról, a furcsa időjárásról, a nem megszokott időjárásról, ebből kifolyólag pedig a zöldség- és gyümölcstermesztési eljárásokról, a régiek hogyan csinálták és mi hogyan csináljuk és miként változtassunk a nem megszokott időjárásban, a furcsa időjárásban, a változó időjárásban. Praktikák, ötletek, nyitottság a változás megoldására, mert egy a közös cél: egészséges, finom és gusztusos ételeket szeretnénk családjaink asztalára tenni. Meg kell termelni, be kell tározni, fel kell dolgozni. És néha a szinte semmiből kell teremteni.

Ani pár napja mesélte, hogy a nagyszülei a krumpli héját csíráztatták ki és azt tették le a földbe. Na, itt érünk el a komposzt felé haladó vödrömhöz: a krumplihéj és egyéb mindenféle jó sokáig ázhatott a kőrisfa alatt... Balázs megtalálta az ominózus vödröt és döbbenve kérdezi, hogy miért ültettem bele krumplit. Naugye, nem kell mindig elsietni a dolgokat. A növénykéket felvittem a krumpliföldre és betettem a társai közé. Ennivaló!