Mindig nagy öröm, amikor a kertbe elültetett valamelyik kis gyümölcsfa először mutatja meg a termését. Mint amikor a kis embercsemetéd először szólal meg.

Takisa körte a fáján

Takisa körte leveles hajtásával

A minap is ez történt. Barangoltam a kertben, és egy eldugottabb helyen egyszercsak megpillantottam néhány fura, rozsdás, zöldes kis gombócot. Először felületesen azt gondoltam, valamelyik körtefa vadkörte-alanya hajtott ki és terem, aztán a névcímkéjét is megkeresve megpillantottam: „Takisa körte”.
Akkor már emlékeztem, hogy pár évvel ezelőtt Dlusztus Miklós kertészmérnöktől, az egerági DMKert Faiskola tulajdonosától kaptam a csemetét azzal, hogy van néhány Boszniában gyűjtött fajtája, többek közt ez is. Korábbi (akkor még) jugoszláviai családi utazgatásaink élményei folytán nagyon romantikus gondolat volt, hogy bosnyák körtefajta is kerüljön a fajtagyűjteményünkbe, így ezt is elültettem.
Jó ideje már súlyos helyhiánnyal küszködöm, így kényszerűségből – hogy a különféle összegyűjtött gyümölcsfajtáknak legalább a „továbbörökítő lényegét” megőrizzem mások általi esetleges későbbi hasznosításra – egymástól sajnálatosan csupán félméteres távolságban felsorakoztatva, általam csak „nyomorsoroknak” elnevezett formációban ültetem el a teltház bekövetkezte után érkezett facsemetéket, azzal a reménnyel, hogy valami csoda vagy segítség folytán egyszercsak alkalom lesz majd méltóbban elhelyezni szegényeket. Telik-múlik az idő, a csoda csak késik, de a csemeték azért így is növögetnek, bár helyük egyre szűkebb…

Takisa körte és vadkörte

Takisa körte és vadkörte hosszmetszetben

No, hogy a szót tovább ne szaporítsam, az egyik ilyen sorocska lakója Takisa is, sorstársaihoz és hátrányos helyzetéhez képest erőteljesen növekedve, törzse szépen megvastagodva, a benne lakozó ősi erélyt így is felmutatva. Takisa boszniai eredetén érzett nosztalgiám akkor változott igen kellemes meglepetéssé, amikor a fácska aljában talált, lehullott gyümölcsét a minap megkóstoltam. Puszta megjelenése nem ígért sokat: elég kicsi a gyümölcse, vadkörtére emlékeztető az alakja, húsa szotyósodósan bebarnult (amit – sokakkal ellentétben – eddig én kifejezetten hátránynak tartottam), – de az íze! Az mennyeien édes, lédús, finom aszaltkörteíz! A bebarnult gyümölcs állaga sem az a szottyos, ízétvesztett, barna kenőcs (amit egyes beszotyósodó fajtáknál korábban megismertem), hanem igenis megmaradt némi tartása, puhán és olvadóan is némi ropogóssága! Igen kellemes csalódás! Ezután – még mindig a vadkörténél szerzett tapasztalat óvatosságával – odáig merészkedtem, hogy egy még kemény, fehérhúsú, kevésbé beérett példányt is megkóstoljak, készenállva arra, hogy majd – az Albert Einstein Bizottság Szerelem szerelem című számából vett idézettel szólva – „Köpni kell!”, de nem! Ez is édes, lédús, ízes!

Takisa körte hosszmetszete különböző érettségben

Takisa körte lenyomata és körvonala

A kertbe beengedett, egyelőre csak névről ismert fajták után nyomozgatni szoktam. Kíváncsiságból, addig is, míg termőre nem fordulnak, próbálok részletesebb leírásokat találni róluk. Takisáról pár éve egy angol nyelvű oldalon találtam annyit, hogy Boszniában igen elterjedt, kedvelt fajta, rendszeresen bőtermő, betegségeknek ellenálló, termését főleg aszalva hasznosítják. Ez a felhasználási mód most megalapozottnak látszik, de frissen enni is nagyon finom! Köszönöm, Miklós!

Vadkörte két metszete

Takisa körte két metszete

Végül még egy gondolat, ha már a vadkörtéről is annyi szó esett itt fent: Dr. Szani Zsolt pomológus munkásságára szeretném tisztelettel felhívni a Kegyes Olvasó figyelmét. Kellemes további olvasgatást, ismerkedést kívánok!

Takisa körte hosszmetszetben

https://uh.ro/ugye-maguk-nem-jehovistak/

https://uh.ro/elleptek-malomfalvat-a-vackorjehovistak/

https://uh.ro/megtalaltak-a-kihaltnak-velt-popsi-alaku-cseresznyet-sukoben/

https://uh.ro/visszater-a-malomfalvi-keritesek-reme-a-vackorjehovista/

https://uh.ro/tuzhalal-vagasban/

http://phd.lib.uni-corvinus.hu/555/

Nem hiányzik a futás? - kérdezik, akik tudják, hogy valaha tájfutottam.
Nincs hova. Nincs miért. A helyemen vagyok. Kifutottam magam. Anyai nagyanyám szava járása szerint: én már megfutottam a magamét.
Úgyis mondhatnám, hogy elég sokat futottam azért, hogy most ott lehessek, ahol vagyok: a megteremtett Kert.
Najó, a gyerekekkel hajlandó vagyok versenyt futni a hintáért. Móka-kacagás. Én hintázok a legtöbbet, mert mindenki velem akar és mert mindegyikkel más és más. Micsoda beszélgetések! Néha egyikkel-másikkal megyek csak fel - olyan, mint a levelezés. Elmondhatóvá válnak a dolgok. Megosztás. Feloldás. Bizalom. Tér.

Tudom, hogy mit tudok, tudom, hogy mennyit bírok, tudom a testem - ezt mind a futásból tanultam. Tudom a technikáját annak, hogy a testem harmonikusan mozogjon akár hegynek fel, akár hegynek le, akár sziklás terepen, akár bokáig süllyedő homokban, ráadásul, hogy kitartóan bírjon. Néha azért álmodom, hogy erdőben futok. Jó. A magabiztos fizikai szabadság, ami csak belső-külső kitartással érhető el.

A gyerekek pillanataiban folyton jelen lenni. Figyelem, felelősség, néha áldozat, mely helyhez köt. Közös szabadságok. Lelassulni hozzájuk, a külső futást belső mélyítésre használni. Ásni.

Tudom, hogy mennyi idő alatt mekkora parcellát tudok feltörni. Tudom, hogy egyszerre mekkora talicskát tudok eltolni. (Hej, dejó, mikor a fúk beültetnek a talicskába és tolnak! Még jó, hogy nem vagyok Joli, mert vele száguldoznak, terepbuszozósat játszanak és ő meg csak kapaszkodik, miközben belesikít a sebességbe és az erőbe.)

Tájfutótérkép a teljesítendő pályával

És mit tanultam még? Hogy a nagyok, és az igazán nagyok is teljes természetességgel leülnek a gyermekember mellé a fűbe és megkérdezik, hogy merre mentél? Elmondja, hogy szerinte mi volt a jó döntés és mit lehetett volna jobban csinálni. És ugyanolyan könnyed viszonyulással előveszi a saját térképét és megmutatja, hogy ő merre ment. Azt nem verbalizálja, hogy ő háromszor-négyszer akkora távot teljesített, szóra sem tartja érdemesnek, hogy technikailag is háromszor-négyszer nehezebb pályán ment végig. Egyszerűen rendjén való, hiszen ő profi felnőtt én meg csak süldő gyerek. Mikor leguggolsz az apró gyereked elé, hogy az arcotok egy szintben legyen. Alázat a (tudás)lehetőség előtt. Tanítás.
És még mit? Hogy bármilyen térképezési módon értem a földrajzi világot. Tájékozódok. Télen elméleti edzésünk is volt: térképismeret, erdőismeret. Elmélet és gyakorlat. Meg persze fagysérülések. Sokminden egyben.

Négyből egy. Legalább már egy. Egy már legalább gimnáziumba jár. Talán.

Pompeii gymnasium

Minden kapcsolat iskola és család között megszűnőben. A szimbolikus kerítések vasrácsokká váltak. Újra hatalmat kapott a portás. Döntési pozícióba került: szól-e a gyereknek vagy sem.
Balázs a minap majdnem elméleti csőbe húzott minket azzal a kérdésével, hogy mit választanánk: egy agyontetovált, de szuperaranyos tanítónénit, vagy egy szupercsinos, de hidegrideg tanítónénit. Amíg a gyerekek gondolkodóba estek, és látszott, hogy komolyan veszik a kérdést, én segítettem ki őket azzal, hogy ez nem választás. Két rossz között választani nem jelent igazi választást. Választani csak lehetőségek között lehet. A kényszerválasztás csapda.
Kiderült, hogy megkaptuk: tetovált portás már van - bár nem látjuk, halljuk a hangját a telefonban....
Cirkusz.

Az első ismert tetovált női cirkuszművész Maud Stevens Wagner 1907-ben

Legkisebbünk osztálytársa nem használhat az iskolában fehér botot, nehogy a többiek elessenek benne. Hm. Jogosulatlan előny? Jogos igény? Annyit tudok, hogy az én hármam nem fog elesni abban a botban. Nem azért mert különleges szenzomotoros képességük van, hanem mert egyszerűen gyerekek, egyszerűen emberek, akiknek figyelmességgel még a szenzomotoros képességeik is javíthatóak.
Kezdjük elfelejteni, hogy értéket nemcsak vallás vagy ideológia mentén lehet létrehozni, hanem létezik a jó öreg minőség fogalma is. Minőségi élet, ami minősít.
Szellemi ínség?
Platóni dialektus?

Nemesi származású japán harcos - szamuráj az 1860-as évekből

Egyre többször figyelmeztetnek kedvesen, hogy el kéne takarni a kertet - tegyél sövényt, határold le fákkal, valahogy oldd meg, hogy ne lehessen belátni -, mert túl szép. Kihívó.

Eső utáni színes gazdasági kertjárat:

A kicsírázott héjként lerakott krumplit is felszedtem: egy leszáradófélben lévő növényke alatt általában édeskettecsként lettek:

Tudásőrzés ínség idejére - a szaporodás dialektikája.

Gazolós-fokhagymalerakós időszak következik....

Most...

Az ősz végre kiadós esőt hozott, így a nyáron gyorsan megsárgult spenótom hetek alatt harsogó zöld leveleket hajtott. Szomszéd Verocska egyik nagy adománya ez az erőteljes és gyors növekedésű növény, amely télen takarva sokáig zöldell, tavasszal pedig szinte bokorrá nő.

Tavasszal...

Mivel az éjszakai eső után szinte harapni lehetett a levegőt, reggeli után körbe jártam a kertet. Mintha tavasz lenne, kizöldült a fű, friss csalán sarjad a kerítésnél és a gyermekláncfű is újra virít, spenótom pedig hívogatóan lengeti húsos szárán tenyérnyi leveleit. Felcsillant a szemem, no ebből ma frissítő ebéd lesz!
Magamhoz vettem két nagy tálat, metszőollót és a kertészkesztyűmet. A spenót könnyen ment, csak pár kövér csigát és kellemetlen poloskát kellett elhessegetnem, a másik tálba pedig a kert zegzugaiból szedett zöldek, tyúkhúr, pitypang, csalán, céklalevél és porcsin került.

Évek óta használom a zöldeket a spenót dúsítására, igaz eddig csak kis adag csalánnal vagy tyúkhúrral próbálkoztam. Mivel nincs erőteljes ízük, így nem zavarják a spenótot. De ma nem tudtam ellenállni a sok zsenge hajtásnak, így egy jellegzetesebb ízű, ám annál egészségesebbnek vélt levest készítettem.
A titok a kevés főzés, ám a hosszas előkészületben van! Mindent egész apróra kell vágni, hogy a szárak ne hagyjanak szúrós emléket fogyasztás közben.

Először tehát a szárakat aprítottam és dobtam kevés zsiradékra, majd levelekkel vegyítve, kevés vízzel felöntve pároltam. Utána hideg vízzel hígítottam és leturmixoltam.

Amint eltűntek az apró, alattomos, szúrós kis szálkák, felöntöttem tejjel, behabartam tejfellel és joghurttal, fűszerként zúzott fokhagymát, sót, borsot, és pár csepp citromot adtam hozzá. Szívesen főzök bele személyenként 1 buggyantott tojást, amivel még összeforralom. Tálaláskor fokhagymás vagy sajtos pirítóst kínálok, de az elvetemültek kölesgolyóval is próbálkozhatnak.

Levesem színe harsogó, az íze szokható... Az egészben maradt, belül még lágy tojás pedig selymessé teszi a csalántól kicsit kesernyés, tyúkhúrtól fűszeres, fokhagymától illatos, ám egészében friss "tavaszi erő" levesem!
Tessék kérem kipróbálni!

Sokan megkérdezik, milyen jurtában élni. Három év tapasztalatával elmondhatom, hogy továbbra sem vágyom házba. A jurta nehezen hasonlítható bármihez is, mivel nem kőház, nem vályog, nem szalma, nem tégla, nem OSB, nem gipszkarton, nem ytong… A jurta egy lélegző, az időjárás viszontagságai ellen oltalmat nyújtó kis épület. Bár épületnek sem nevezhetjük igazán, mert e szóhoz már valami állandót, valami nagyot, valami kötöttet és szilárdat társítunk. Nehéz ezt leírni olyannak, aki nem volt még jurtában.

A jurta egy nagy sátor, amit az ember oda állít fel, ahova akar (jogilag is), ebből kifolyólag hatalmas szabadságot biztosít a lakhatás tekintetében. A jurta nem szögletes, nincsenek benne sötét sarkok, benne nem lehet sarokba szorítani senkit, vagy a sarokba állítani egy gyermeket. Nem reked meg semmi a sarkokban és a soha ki nem nyitott sötét szobákban.

A jurta megvéd az esőtől, a hótól, megszárítkózhatik benne, aki elázott, s megvédi azt, kinek a lelkét is kifújta a hideg téli szél odakint. A(z esetünkben) középen fölépített téglakályha egész télen ontja magából a kellemes meleget, a tűz testet-lelket melengető pattogását. A jurta éppen akkora, amekkora egy kiscsaládnak elég, semmivel sem kisebb, semmivel sem nagyobb.

A jurta nem szigetel el a külvilágtól. Védelmező falán belül az ember épp úgy van bent, a „Bent” minden előnyével, mint kint, a „Kint” összes csodájával. Reggelente körös-körül a madárfütty, szarvasbőgés, szélzúgás, békakuruttyolás, vaddisznóröfögés, patadobogás, kérődzés hallatszik (évszaktól, tájegységtől, s saját állatainktól függően). Mióta kint élek az erdőszélen egy jurtában, azóta másként viszonyulok a környezetemhez. A jurta bármilyen városi ingatlanhoz viszonyítva bizony luxus. Semmilyen technikai eszköz nem pótolja a lélegző, szellőző, külvilágtól oltalmazó, de el mégsem választó jurtát.

A jurtának lelke van. A jurta fa, bőr, kender(kötél), vászon. A jurta él. S minden nap eszembe juttatja, hogy az emberek szögletesen gondolkoznak, pedig a Világ, az kerek.

In.: Zaka Dominika: A szabadság íze
https://www.facebook.com/zakadominika/

Beérések, elvirágzások és kivirágzások.
A még termést nem kötött cukkini- és tökvirágok mennek a salátába - már úgysem érnének be. Karotinos sárgák kacagása a tányéron.
A magról felújuló évelők (mint a len vagy a kasvirág) és az egynyáriak (mint a körömvirág vagy a szarkaláb) már előresiettek: elszórt magjaikból kicsiny levélkék tömkelege bújik elő a nyesedékkel telehintett föld alól.

Sudárzsálya

Kúpvirág

Énárnyék

Büdöske

Őszirózsa

Őszirózsa

Kékszakáll

Mélyebbek a kert színei, mint ahogyan az árnyékok is egyre mélyen hosszulók.
A zöldek sem harsányak már, hanem egyre sötétülőn fáradnak át barnába.
Az ember szeme issza a színeket: színraktározás akkorra, amikor majd csak az örökzöldek ezüstös-fényes-gyantás zöldjei jelentik az árnyalatokat, szinte már kontrasztok nélkül.

Társadalmi naptárunk és kerti naptárunk közös jegyei.
Szombat reggeli vizes-fáradt-elszáradt körjárat.
A nyári harmat életet adott, felüdített. Ez az őszi harmat hideg súlyával még a másodvirágzókat is meghajolni kényszeríti, az elnyíltaknál pedig gyorsítja a poshadó-rothadó folyamatokat.
Sipircel be az ember a benti, még a nyarat őrző, még nem a fűtött száraz melegbe.

Izsóp

Konkoly

Boglárkacserje

Szellőrózsa-kivétel

Mezei katáng

Hibiszkusz

Évelő len

Szarkaláb

Begónia

Sárga cickafark

Muskátli

Az Okosház férfimunkálatai látványosan színesek, míg a női háttérmunkák még mindig zöldek, és jelenleg csemete állapotban leledzenek, de hatalmasan nagyot álmodók.
A majdani reprezentáláshoz már tavaly ősszel elültettünk a leendő télikert elé, a leendő terasz-kertbe (pleasure garden) három kínai borókát (Juniperus chinensis), egy magnóliát (Magnolia) és a egy örökzöld magnóliát (Magnolia grandiflora). A növények Miklós ajándékai az ő megfogalmazásában a Hogyan éljünk vidéken? (Farm living research and art center) tematikájú kutatóközpontnak, ami az Okosház fölött lesz.
Öt év után jutottam el oda, hogy bizony nekem is kell - ha nem is télikert, de legalább - egy teleltető. Az ember belefárad abba, hogy semminek sincs rendeltetésszerű helye, hogy mindenféle növény hurcolódik ide-oda, hogy az ablakpárkányon talán átteleljen, akadályozva minket a házban, és még csak jól sem érzik magukat, mert a mi melegünk nekik télen túl sok. A tél végi magvetésnek meg már nincs is helye, szégyen szemre veszem a palántákat, vagy csak szabadföldbe vetek, ez azért valljuk be, igencsak furcsa megítélés alá esik. Öt fok alá ne menjen a hőmérséklet, de világos legyen.... Sem a pajta, sem az ólak, semmilyen a lakóházunkat kiszolgáló gazdasági épület nem alkalmas erre a feladatra. Ráadásul a házhoz stilárisan sem illik, a kertbe sem illik, node kérem az Okosház elegáns aurájába viszont igen! Az első beleegyező hümmögésen már túl vagyunk, lehet tervezgetni, hogy amikor a halk hümmögésből végre najó asszony, csináljuk lesz, akkor már tudjak is előállni a konkrét kérésekkel, nehogy lassúságot szimatolva elmenjen a kedvesnek a kedve az egésztől. Aki ugye csak azért teszi, hogy nekem jó legyen....
A teleltető helyét nem kellett tervezni, mert azon a bizonyos teraszos részen a dombba fut egy pince, ezért önkéntelenül adódott, hogy a pince elé csatlakoztatjuk az üvegházat. Nem túl nagyot, de kényelmeset. Nem kell nekem orangerie, azaz narancsház, nem lesz fűtés és egyéb luxus, csak egyszerűen annyit kérek a helytől, hogy ne fagyjanak el benne a növények: a parasztablakba való muskátlik és begóniák, a dézsás szerelemvirágok, a pozsgások, stb.
És persze mivel télen is olyan napsütéses az a rész, hogy mínuszban is kint lehet ücsörögni, azért mégiscsak jó lenne oda áram is, hogy barátnőzős teázást lehessen csapni és zenét hallgatni.... Pleasure ground.

Amikor először nem szárad le délutánig a második kör mosás, és amikor először döntünk úgy, hogy inkább bent a házban vacsorázunk mert nincsen kedvünk kardigánt húzni, így őrizve csupasz bőrünkön még egy kis ideig a meleget, és hajnalban, mikor kinyitom az ajtót, az ablakát bedobja a pára, na akkor már tudjuk, hogy naptár ide vagy oda, tulajdonképpen elkezdődött az ősz.
Még jönnek a paprikák, paradicsomok, cukkinik, almák, körték, szilvák a kertből, de jóllakottságunkban már nem habzsolunk annyit a fák alatt állva, hanem egyenesen mennek az üvegekbe, hűtőszekrénybe.
Az őszicipő-vásárlás megejtésekor már húztunk egyszer a lábunkra zoknit, de amint lehetett, szabadultunk meg tőle, mert fura, mert idegen. Majd megszokjuk. Szűk. Hozzám ér. Satuba fog. Muszáj? Picim, jó lesz, mert majd úgy csináljuk, hogy az legyen. Közös hintázás a privát és a publikus, a magán és a nyilvános között. Minden este el fogjuk majd magunkat készíteni a reggeli kilépésre. Indulás. Az otthonból visszük az alom-meleg biztonságát és hazahozzuk a kinti terek változatos inspiráltságát. Hintázási harmónia: kiegyenlítve, döccenő nélkül. Swing for Everybody, Somewhere.