Az Okosház férfimunkálatai látványosan színesek, míg a női háttérmunkák még mindig zöldek, és jelenleg csemete állapotban leledzenek, de hatalmasan nagyot álmodók.
A majdani reprezentáláshoz már tavaly ősszel elültettünk a leendő télikert elé, a leendő terasz-kertbe (pleasure garden) három kínai borókát (Juniperus chinensis), egy magnóliát (Magnolia) és a egy örökzöld magnóliát (Magnolia grandiflora). A növények Miklós ajándékai az ő megfogalmazásában a Hogyan éljünk vidéken? (Farm living research and art center) tematikájú kutatóközpontnak, ami az Okosház fölött lesz.
Öt év után jutottam el oda, hogy bizony nekem is kell - ha nem is télikert, de legalább - egy teleltető. Az ember belefárad abba, hogy semminek sincs rendeltetésszerű helye, hogy mindenféle növény hurcolódik ide-oda, hogy az ablakpárkányon talán átteleljen, akadályozva minket a házban, és még csak jól sem érzik magukat, mert a mi melegünk nekik télen túl sok. A tél végi magvetésnek meg már nincs is helye, szégyen szemre veszem a palántákat, vagy csak szabadföldbe vetek, ez azért valljuk be, igencsak furcsa megítélés alá esik. Öt fok alá ne menjen a hőmérséklet, de világos legyen.... Sem a pajta, sem az ólak, semmilyen a lakóházunkat kiszolgáló gazdasági épület nem alkalmas erre a feladatra. Ráadásul a házhoz stilárisan sem illik, a kertbe sem illik, node kérem az Okosház elegáns aurájába viszont igen! Az első beleegyező hümmögésen már túl vagyunk, lehet tervezgetni, hogy amikor a halk hümmögésből végre najó asszony, csináljuk lesz, akkor már tudjak is előállni a konkrét kérésekkel, nehogy lassúságot szimatolva elmenjen a kedvesnek a kedve az egésztől. Aki ugye csak azért teszi, hogy nekem jó legyen....
A teleltető helyét nem kellett tervezni, mert azon a bizonyos teraszos részen a dombba fut egy pince, ezért önkéntelenül adódott, hogy a pince elé csatlakoztatjuk az üvegházat. Nem túl nagyot, de kényelmeset. Nem kell nekem orangerie, azaz narancsház, nem lesz fűtés és egyéb luxus, csak egyszerűen annyit kérek a helytől, hogy ne fagyjanak el benne a növények: a parasztablakba való muskátlik és begóniák, a dézsás szerelemvirágok, a pozsgások, stb.
És persze mivel télen is olyan napsütéses az a rész, hogy mínuszban is kint lehet ücsörögni, azért mégiscsak jó lenne oda áram is, hogy barátnőzős teázást lehessen csapni és zenét hallgatni.... Pleasure ground.

Amikor először nem szárad le délutánig a második kör mosás, és amikor először döntünk úgy, hogy inkább bent a házban vacsorázunk mert nincsen kedvünk kardigánt húzni, így őrizve csupasz bőrünkön még egy kis ideig a meleget, és hajnalban, mikor kinyitom az ajtót, az ablakát bedobja a pára, na akkor már tudjuk, hogy naptár ide vagy oda, tulajdonképpen elkezdődött az ősz.
Még jönnek a paprikák, paradicsomok, cukkinik, almák, körték, szilvák a kertből, de jóllakottságunkban már nem habzsolunk annyit a fák alatt állva, hanem egyenesen mennek az üvegekbe, hűtőszekrénybe.
Az őszicipő-vásárlás megejtésekor már húztunk egyszer a lábunkra zoknit, de amint lehetett, szabadultunk meg tőle, mert fura, mert idegen. Majd megszokjuk. Szűk. Hozzám ér. Satuba fog. Muszáj? Picim, jó lesz, mert majd úgy csináljuk, hogy az legyen. Közös hintázás a privát és a publikus, a magán és a nyilvános között. Minden este el fogjuk majd magunkat készíteni a reggeli kilépésre. Indulás. Az otthonból visszük az alom-meleg biztonságát és hazahozzuk a kinti terek változatos inspiráltságát. Hintázási harmónia: kiegyenlítve, döccenő nélkül. Swing for Everybody, Somewhere.

Kerthangok és kertzenék.
Zene a kertben. Hangszer a kertben. Kertkoncert.
Kerthasználat. Mulatókert.
A kert különféle használati módjainak sorába nemcsak a haszon- és díszkert, hanem a pihenőkert, a mulatókert is hozzá tartozik. Szabadtéri színpad, kertmozi....
A természetbe kivonulva, azt megtöltve élvezni a felszabadult szellemi és lelki életet, miközben a nyílt tér adta lehetőségek - jobb esetben - hozzáadódnak az élvezethez (és nem elmossák azt). Miért olyan elementáris az időjárás kénye-kedvének kitéve lenni? Miért olyan vonzó, hogy kivigyünk a rétre egy zongorát? Napfény.
Térátértelmezések. Viszonyulásmódosítások. Különlegesség: felejthetetlen.
Bálint munkája nélkül is szeretem a hintánkat, de már hiányérzettel párosul: azt akarom, hogy mindig és bármikor zene szóljon, mikor rajta ülünk. Élvezet- és minőségfokozás, ugyebár.
Írtam már arról, hogy milyen fontosnak tartom a gyerekekkel külön-külön is kapcsolatcsatornákat kiépíteni. Egyikükkel-másikukkal hintázva ugyanolyan mindent elmondható állapotba kerülünk, mint mikor sétálunk vagy főzünk: nem kell egymás szemébe nézni, nincs feszélyezettség amiatt, hogy most kezdeni kéne egymással valamit, most beszélgetni kéne, most mondani kéne valamit, stb. Cselekvés közben ezek a szituációs élek elsimulnak, természetes folyamuk korlátok és elvárások nélkül áradhatnak. Közös dolgaink. Közös.
Balázzsal hintázni pedig: hálóingben és gumicsizmában kacagva megelőzni a napot, a gyerekekkel való együttlét higgadtabb idejét.

Mióta a reneszánsz és barokk kertek történetét bújom, mindig meglep az a gondolatom, hogy - ha a térszerkezet szimbolikájából kiindulva értelmezünk - egy reneszánsz-szerű korszak után megint a barokkban vagyunk: a humanizmus kiegyensúlyozásra törekvő részletezettsége és kidolgozottsága megkérdőjeleződve új hierarchikus viszonyok felé tendál. A részek immár megint nem egyenlőek, hanem az egész koncepciójának alárendeltek. Felbomló harmóniák, melyek végletességbe csapnak.
Újjáéledő villa-koncepciók (villa suburbana: az itáliai reneszánszban a tehetősek városon kívüli, nagyobb területtel rendelkező vidéki háza, amihez nem tartozott gazdaság (az már a villa rustica). Városon kívül, de ahhoz tartozó területeken manapság egyre reprezentatívabb házak és kertek sokaságával találkozunk. Ideális esetben ház és kert egységet képez, azaz a házhoz értelmeződik a kert. Ezzel együtt ugyanakkor egyre nagyobb teret kap az egyformaság, sőt a stílustalanság és a giccs is. Az anyagi lehetőségek nincsenek mindig összhangban a műveltségbeliekkel - az emberiség rendre visszatérő társadalmi és esztétikai problémája.

Jellemző villa suburbana alkotás: Villa Giulia, Róma, homlokzat

Jellemző villa suburbana alkotás: Villa Giulia, Róma, épített kertrészlet

A villa rustica tipikusnak mondható alaprajzi terve

Csak pár fogalom, amivel a barokk bonyolultságát jellemezni szoktuk: ellenreformációs törekvések/politikai abszolutizmus megszilárdítása, gazdagság/pompa, hétköznapok valóságából kiemelni a halandót, miközben az egyház hatalma megerősödik, modern gondolkodók és természettudományos módszerek, tudomány és szépség összekapcsolása, spiritualizmus és realizmus, illetve a racionalizmus és irracionalizmus egyidejű jelenléte, továbbá holisztikus gondolkodás, polihisztorság iránti igény, ami azzal a tudattal párosul, hogy a világ valójában kiismerhetetlen. A manierizmus fő szimbóluma a labirintus (ugye nem kell soroljam az idevágó népszerű kortárs irodalmi alkotásokat? Emlékek őre, Harry Potter, Éhezők viadala....).
Talán az utolsó pont az, ahol a lényeges eltérés mutatkozik a jelennel szemben: szerintem mi, mostaniak hiszünk a világ megismerhetőségében.

Reneszánsz kertrészlet: egységes, megismétlődő parterek egyenrangú, egyenlő súlyú ritmikus megismétlése kiemelt középpontozás nélkül.

Barokk kertrészlet: megjelenik és hangsúlyossá válik az axis szerepe, azaz a középvonal kiemelt jelentőséget kap, illetve a víz eleme kitüntetett státuszba kerül, önálló kertesztétikai és kerttechnikai tényezővé válik.

"A barokk korszak a nagy felfedezések és filozófiai felismerések kora is. Még nem mond le az egységes világképről, a szintézisről, de a kétkedő, elemzőgondolkodás már kezdi szétfeszíteni a világ változatlanságának képét. A művészet is nagy hangsúlyt helyez a tapasztalatra, a természet megfigyelésére. A természet alapjának a dinamizmust, a mozgást, az állandó változást tekintették, ugyanakkor fokozottan jelentkezett az állandóság, a rend, a rendszerezés, a szigorú alá-fölérendelés igénye. A művész egyaránt szólt az értelemhez és az érzelemhez, célja a meggyőzés. Szenvedélyesség, pátosz, teatralitás, misztikus és drámai témák jellemzik. Az egyes művészeti ágak gyakran átlépik határaikat, egyfajta összművészeti hatásra törekszenek." (Dr. Jámbor Imre: Bevezetés a kertépítészet történetébe, 76.oldal)
Hát kérem, nem ezt éljük mostanság is?!?

A telek felső végében álló hintára már akkor szemet vetettem, amikor a házigazdák részéről Balázs először körbevezetett a végeláthatatlannak tűnő területen. Nem volt konkrét tervem, amikor megérkeztem a Hangfarmra, de azt erősen éreztem, hogy a helyszín adottságaiból kiindulva kellene kitalálnom valamit, mégpedig talán egy hanginstallációt. Mivel a szóban forgó hinta – mint minden hinta – már eredendően, definíció szerint egy interaktív, kinetikus installáció, kézenfekvőnek tűnt, hogy ezt a jól működő rendszert egészítsem ki valamiféle hangzó aspektussal.

Itt most álljunk is meg egy kis magyarázkodásra: a kiegészítés mint művészi aktus (mondjuk a semmiből való létrehozáshoz képest) elsőre amolyan nem-eredeti, energiatakarékos, lustaságból fakadó hozzáállást sejtethet; ne feledjük azonban, hogy a létező dolgok kisebb-nagyobb gesztusokkal történő átértelmezése/továbbgondolása hatásos eszköz tud lenni és komoly hagyományokra tekint vissza (public art, intervenció, helyszínspecifikus installációk).
Itt nekem a morális dilemmát és a művészi-technikai kihívást nem is ez, hanem sokkal inkább az okozta, hogy hogyan tegyek hozzá a meglévő struktúrához anélkül, hogy túlságosan beleavatkoznék az ökoszisztémába, elfedve vagy elrontva benne valamit, ami jó. A hinta ugyanis szervesen kapcsolódik a környezetéhez, amely jelen esetben különösen hangsúlyos és gazdagon tagolt: mögöttünk erdős rész, előttünk egy dús és változatos növényzetű rét, körben szántóföldek és gyümölcsfák, a távolban hegyek. Mindezeknek ráadásul hangjuk is van: a közelben rovarok, szél, távolabb harangozás, közeledő vihar hangjai. Maga a hintázás mint tevékenység is ebben a kontextusban teljesedik ki és válik multiszenzoriális élménnyé.

A hinta két, egymástól függetlenül mozgó ülőkével rendelkezik; bár egyedül is élvezhető, a benne rejlő teljes potenciál csak társas felhasználás során mutatkozik meg – ilyenkor a két személy nemcsak a környezethez, hanem egymáshoz is viszonyítja a saját mozgását: törekedhetnek szinkronra vagy függetlenségre, versenyezhetnek, hogy ki tud nagyobb kilengést produkálni vagy extrémebb hintázási technikát bevetni. Ez adta az ötletet, hogy a hanginstalláció-hintát is csak ketten lehessen maradéktalanul kihasználni – egyébként is régóta foglalkoztatnak olyan művészeti projektek, amelyek felfedezéséhez több látogató közötti együttműködésre van szükség.

A kettő mint résztvevői létszám ugyanakkor nemcsak az egyhez, hanem a sokhoz képest is speciális minőséget képvisel, ezt talán nem is kell nagyon magyaráznom. Elkezdtem gondolkozni a ketten létrehozható, kétrétegű, kétszólamú stb. zenei anyagok, illetve általánosságban a párbeszéd és a közös alkotás mentén. A kínálkozó asszociációs mezőből – engedve a kísértésnek – a romantikus-ismerkedős-párkapcsolati tematikára esett a választásom, így született meg a fejemben a szerelmi duett mint a páros hintázás szinte magától értetődő (potenciális) jelentésrétege. Ezzel az is eldőlt, hogy nem absztrakt hangtextúrákat, hanem hagyományos, felismerhető dallamokat fogok használni. Ha már lúd, legyen kövér – gondoltam, és egy kissé szentimentális, de számomra kedves, egyúttal közismert részletet választottam a Bernstein-féle West Side Story-ból. A Somewhere című dal úgy szerelmi duett, hogy valójában egyetlen énekszólam van benne (amelyet hol külön-külön, hol együtt énekel a két főszereplő), viszont a zenekari kíséretben végig jelen van egy második, ellenpontozó szólam. Mivel egyenrangú szerepeket szántam a hintáknak, ezt a két szólamot tartottam meg az eredeti zenéből, minden más kíséretet elhagytam. Hangszínek tekintetében mindenképp szerettem volna eltávolodni az eredetitől és reagálni az új kontextusra, ezért a dúdolás-zümmögés-szél háromszögben keresgéltem szintetikus hangzást, amelyet mesterségesen elbizonytalanított intonációval próbáltam még organikusabbá, életszerűbbé, ember- és állatközelibbé tenni. (Megint nem eredetit alkottam tehát, hanem egy “talált tárgyat” adaptáltam.)

A célként kitűzött felhasználói élmény: minél nagyobb lendülettel hintázok, annál hangosabban szóljon az én hintámhoz tartozó szólam – a mozdulatlan hintához tartozó alapállapot pedig a csend (illetve a környezet által biztosított soundscape). A két résztvevő így behatárolt keretek között ugyan, de változatos helyzetekkel kísérletezhet. Ez első ránézésre két egyforma, egymástól függetlenül működő rendszert feltételez; igen ám, de a romantika érdekében gondoskodni kell arról is, hogy közben a két szólam – még ha az egyik vagy mindkettő olykor teljesen el is némul – mindvégig szinkronban legyen.

A technikai megvalósítás mikéntje csak utólag tűnik magától értetődőnek. Eleinte úgy gondoltam, hogy a vezérlésről egy (vagy két) szenzorokkal felszerelt Arduino és/vagy Raspberry Pi vagy hasonló mikroszámítógép fog gondoskodni, csak aztán jöttek a kétségek a viharbiztosságtól kezdve az áramellátáson át egészen a szenzorokkal kapcsolatos szakértelmem hiányáig. Egy ponton rájöttem, hogy igazából az összes szükséges komponens együtt van a zsebemben lapuló okostelefonban, amelyen ráadásul simán tudom futtatni az algoritmusaimat is. Annál azért gyakorlatiasabb beállítottságú vagyok, hogy túlságosan nehezemre esett volna a barkácsolással járó cool-faktor elengedése – és ekkor még nem is sejtettem, hogy mennyire jól döntöttem.

Vannak különböző telefonos applikációk, amelyek lehetővé teszik számítógépen, a Pd (http://puredata.info/) audiovizuális fejlesztői környezetben összerakott algoritmusok mobileszközön való futtatását. Nekem a MobMuPlat (http://danieliglesia.com/mobmuplat/) app használatával volt már korábbról tapasztalatom, így most is ezen az úton indultam el. Nem mondhatnám, hogy elsőre eltaláltam volna az optimális működési mechanizmust: talán az ötödik-hatodik verzió volt az, amelyik a hintánál való teszteléskor már nagyjából a kívánt eredményt produkálta. A telefonba épített giroszkóp és akcelerométer (gyorsulásmérő) adataival próbálkoztam, először az ülőke maximális dőlésszögéből, majd pedig a maximális gyorsulásból következtetve a hinta kilengésére. Végül ez utóbbi kezdett használhatóan működni, nagyjából akkortájt, amikor az egész Hangfarmot elmosta egy apokaliptikus vihar és a nyomában érkező árvíz.

Mivel a közelgő szombati prezentációs esemény idejére is hasonló időjárást jósolt az összes illetékes szerv, és a szervezők az összes szabadtérre tervezett programot beköltöztették a házba, hamar beletörődtem, hogy itt most semmiféle hintás projekt nem lesz. Az ominózus nap délutánján azonban olyan váratlan optimizmust kezdett sugározni a természet, hogy úgy döntöttem, teszek egy kísérletet az installálásra. És itt jött nagyon jól a technikai setup egyszerűsége: a beépítés gyakorlatilag abból állt, hogy rászigszalagoztam a két mobileszközt (egy iPhone és egy iPad lett végül) az ülőkék aljára, a két bluetooth hangszórót pedig ízlésesen elrejtettem a környező susnyásban – semmi kábel. A szinkront úgy oldottam meg, hogy a lejátszás indításához egyszerre kellett megnyomni egy gombot a két eszközön; egy másik gomb segítségével pedig azt hoztam az adott eszköz tudomására, hogy a mindkét szólamot tartalmazó sztereó hangfájl melyik sávját kell lejátszania a hozzá tartozó hangszórón. A hangszórókat a releváns hinta oldalán, de több méter távolságban, és kifelé fordítva rejtettem el; ezzel nemcsak a páros hintázás inherens sztereóságát kívántam fokozni, hanem azt az érzetet is, hogy az installáció minimál-invazív módon, organikusan simul bele a környezetébe, illetve egészíti ki a meglévő infrastruktúrát. Mivel így az egész technika majdhogynem láthatatlan volt, megszülethetett az elvi lehetősége annak, hogy egy mit sem sejtő hangfarmlátogató (pár) mintegy véletlenül, ártatlan hintázás közben fedezze fel a hozzáadott hangi aspektust.

Ez meg is maradt az elvi lehetőség szintjén: az időjárás jóindulata rövidtávúnak bizonyult, így történhetett, hogy a beépítésben és a tesztelésben önzetlenül segédkező Orsi, T.Bali és Nándi lettek az installáció optimális verziójának egyedüli tanúi. (Orsi és T.Bali amúgy jó teszterek módjára olyan fokú lelkesedéssel feszegették az konstrukció határait, hogy rajtuk kívül a sorsnak is hálával tartozom, amiért sem a rendszer, sem a hinta nem omlott össze…) Alighogy végeztünk, az eső megint esni kezdett, én pedig begyűjtöttem a hangszórókat a rétről, és mindenféle nejlonokba csomagolva a hinta melletti farönkökre helyezem őket. Miközben menekültünk lefelé a fokozódó esőben, reménykedtem abban, hogy ez az állapot csak ideiglenes lesz, és utána a többi érdeklődő is eredeti pompájában látogathatja majd a műalkotást. Persze nem így lett, de ezzel együtt is nagy öröm volt pozitív élménybeszámolókat hallani mindazoktól, akik az este folyamán a körülményekkel dacolva felzarándokoltak a hintához. (Bónusz meglepetés volt, hogy amikor 3-4 órával később felmentem sötétben és szemerkélő esőben, hogy leszereljem az eszközöket, még mindig tökéletesen működött minden, holott meg voltam róla győződve, hogy minden beázott, tönkrement, vagy legalábbis már régen lemerült.)

Természetesen felmerültek távlati tervek, ötletek a projekttel kapcsolatban; nyilvánvaló, hogy lenne még benne lehetőség azon túl, amit így pár nap alatt összedobtam. Egyrészt nekem már közben eszembe jutott, milyen jó lenne, ha a páros tevékenység nem merülne ki a hangerőarányokkal való játékban: például irányíthatná a hintázás tempója az adott szólam tempóját, és lehetne az a feladat, hogy szinkronba hozzuk (és ott is tartsuk) a zenét. Na, ez volna csak az igazi párterápiás tréning! A másik ötlet Balázséktól jött, akik szemmel láthatóan kedvet kaptak ahhoz, hogy a hintájuk állandó hangi komponenst kapjon. Ebben a kontextusban olyan megoldás is felmerült, amely minden elektronikát mellőzve, teljesen mechanikus módon működne – nem lepődnék meg, ha a jövő évi Hangfarmon már egy ilyen, továbbfejlesztett hinta fogadná a résztvevőket.

Az installáció efemer jellegét csak erősíti, hogy semmiféle videódokumentáció nem készült róla (nekem ugye mindkét kamerás eszközöm be volt építve, és éppen a segítőimnél sem volt ilyesmi). Az itt látható fotókat Zsófi készítette a Gábor által vezetett stop-motion workshop keretében.

Ez pedig egy utólag készített, demonstrációs célú hangfelvétel, modellezett (azaz hamisított) réttel és fiktív hintázási tempókkal.

Címe sokáig nem volt a műnek, de aztán gondoltam, nem ártana, ha mégiscsak elnevezném valahogy. Mondjuk így: Swing for Two, Somewhere.

Az a bizonyos bohém könnyedséggel öltözködő nagynéni, akiből orvos, feleség, anya és már nagyanya is lett, látott minket vendégül. Beavatottság érzés, mikor egyszerre vagy családtag és vendég: az ismerősség és idegenség egymást átölelő egyvelege.
Az alapvetően díszkertnek indult kert szélein egyre több, apróbb ágyást hódítanak meg a zöldségek: paradicsom, paprika, zeller, mángold, rebarbara, sőt még bab is felütötte a fejét. Ínyenc látványosság: különféle fajták színezik a pázsitos teret.

Parasztvér: reggel ugyanazt a hálóinges sertepertélést látom, mint amire nagyanyámnál emlékszem és amit én is napi ritmusban gyakorolok. Elindítani a napot. A terasz szélén a muskátli mellett az ötliteres cefrés dunsztos: a kivágott gyümölcsdarabok landolnak benne és kezdik meg alkoholos erjedésüket. Büszkeség: a háziasszony, mint gazdasszony.

A gyümölcsök tekintetében néha billeg a határ aközött ami még cefre és ami már komposzt. Minden értékes, minden felhasználható. Nem anyagi szűkölködés a hajtóerő, hanem az élet tisztelete. Viszonyulás és attitűd. Megértés.
Szüret közben, már a jövő évi kertet alapozod meg: a reggelihez szedett paradicsom magjai feliratozva mennek száradni, hogy már tél végén a vetőtálca földjében hirdessék a bizonyosan eljövő nyarat. A lehetséges bőséget. Természetlakottság.

A terasz grillezőjén száradó paradicsommagok

A grillező sütőtere - én a sparhelten szárongatok....

Ökörszív paradicsommagok

A kertbe csak úgy maguktól érkezett paradicsomok is meg vannak becsülve. A kíváncsiság és a meglepetés játéka: vajon mi lesz belőle?

Körte gazdagság-ígéret

A rebarbara szár pirosa és a muskátli pirosa ugyanúgy díszítenek

Szakszerű ellátást kap mindenki, aki segítségre szorul

VOLT ILYEN IS

a víz nem túl szabályos hullási szögét a szélnek köszönhette, viharos, jéggé fagyott vizet sodorva kerítette hatalmába a területet, szokásosnak is tekinthető, ha tengeren hajózol rendszeresen, nekem azonban ritkán fordul ilyen helyzetbe az életem, megmenekülve, érdemes, érdekes volt átélni

nem kifizetődő sátorozni ilyen helyzetben, főleg, ha a másfél méter széles vízmosásba, ami természetesen tudva levő volt, állítod a sátrat, ki gondolta volna, (a házigazda?) nade megtévesztésként, ő szintén itt helyezte el tekintélyes, lakosztály méretű sátrát, alább autó parkolt, kisebb nagyobb farakások, télire eltéve gondosan összetéve, a víz nem áll meg csak folyik a hegyről megindulva, gyűjtve a hordalékot, sodorva mindent, ami alkalmas arra

esik, szakad oldalról veri a házat a tető alatt sincs menekvés, csak bent, csak máshol, csakhogy itt már hideg is van, segít a szél hűteni a kellemes júliusi levegőt, a sátor már libeg, kiszaladni, cöveket kell leszúrni, napernyő, esőkabát, harmadik társon nincs védelem, jól bírja, edzett legény; sikerült, rendben, gyerünk vissza a tető alá, fázós vagyok be kell látnom, ház, kamra, pince, pajta és még tároló, hosszú ház a javából, népies?, hagyományos?, szép, nekem bejön ez a stílus, meszelt falak girbegurba tapasztás, mint egy réges-régi emlék a gyermekkorból, még a dédmamánál vidéken, futás tehát a bejárathoz, bejutni száraz ruháért, meleg hangulatért, bár az itt kint is van, fázok, futás, esik, veri a falat a víz

zárva

ajtóüvegen keresztül gyermekek arcai mögöttük felnőttek, együtt tekintenek a kertre, meghitt kép, el is időznék szívesen, nézve, elmélkedve, azonban itt kint esik, fázok, víz mindenhol, ruhát kell cserélni remegve kopogok, finoman jelezve, bemennék, kérem, szabad lesz, gyermek fordítaná a kulcsot, sikertelen, ne viccelődj itt fagyok meg, te jó ég, hagyd már az esőt, engedjenek be kérem, gyerekek mögűl nyugtató karmozdulatokat és tekinteteket látok, hideg van, kérem, szeretnék bejutni, a gyerekek többszőr próbálják kinyitni a külső, bejárati, szépen kidolgozott ajtót, reménytelen sírás környékez, fojtogat, itt a véghez közel, zárva marad az ajtó?, közöttük segítő kéz nyúlik át, kettő mert nem elég a kulccsal bíbelődni, az ajtót is mozgatni kell,
ééÉÉS

nyitva

éljen, meleg, van törölköző, vizes póló versenyen használható lenne, ami rajtam van, ledobni, szerencsére van másik, véletlenül reggel itt felejtettem az jó lesz, nevetés, öröm, jókedv ez kell ide, csak így lehet

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ

ajjajjajj hangzik fel csendesen nyugodt kimért hangon a hátul állók közül, megindult a sátor

hahaha vicces, nézd milyen szép kép, de még sem, viszi már a sátor a másikat, ömlik a sárlavina, folyik a mederben, sodor visz mindent, amit csak lehet, ennyi; szerencsés nap ez; mindkét sátor személytelenül, üresen ázik, csúszik birkózik a sárban neki az autónak, torlasz lesz!, menteni kell, ha van, ha nincs kedv, akkor is jobb csinálni, száraz póló le, futás, a többiek már elindultak , autóval el az útból, nem, már késő, ömlik a sár, sodor döntene le a lábainkról, torlasz, a sátrakat jobbra vagy balra el az autótól, nem mozdul, már tele van sárral, fogjad húzzad toljad, valami lesz, csendes riadalom, megindult jó lesz sikerült dől a farakás ugrás vigyázz, esik még mindig, sárpatak ömlik körülöttünk….

és egyszer csak vége lett, édes kellemetlenség ként gondolok vissza erre a délutánra, köszönöm ezt az emléket,

és hogy mi volt még?

HANGFARM 2020, ez volt

fantasztikus összeállás alakult ki a résztvevők között, jöttek, mentek látogatók, váltották egymást a szakácsok volt rendszer, vacsora ebéd reggeli, fürdőkád a bokor takarásában, vásárlás előtti kávé, anélkül ugyan is nem indul a menet,

megtelt a kert, bocsánat, A FARM élettel alkotásokkal élményekkel, mosolyogva lebegő érzésekkel

forrasztás, fénykép előhívás, óriás palacsinta sütése tárcsán, vágás, hanglemez készítés önkezűleg épített berendezésen, fúrás, írás, festés, táncos mulatság, kisfilm fotókból, hangzó installációk elhelyezése a birtokon, muzsikáló hinta, improvizáció, sparhelt az udvaron, rajta bográcsban étel készítés, hangterápia, kalapálás, mese, linómetszés, egyhúron pendülés a saját kézzel készített gitárokon, nyomtatás, lemezborító, öröm, vidámság, alkotás, élő rádióközvetítés, ötletroham, jó, jó, jó, jó, sok jó

szombat

bemutatók, kiállítások, koncertek, 5 tételes opera, művészek, tanárok, résztvevők, siker

és még sok minden amit nem írtam le

ez volt az elmúlt években általam látogatott események közül a legkiemelkedőbb, sok tapasztalattal lettem gazdagabb és segíthettem alkotások létrehozásában, kaptam és adtam ötleteket.

köszönet a házigazdáknak, alkotóknak, gyermekeknek a folyamatos pörgésért, látogatóknak, szakácsoknak és Mankának a kutyának

„így megy ez”

A sarjadékhagyma virág igazi rovarbarát növény. Találkozási pont. Közös tál.

Közönséges lágybogár, zengőlégy, mindenféle lepke- és pillangófajta és mi csak keressük és keressük a neveket a határozókban.... És vannak olyan gyorsan jövők-menők is, akiket meg sem tudunk figyelni, csak éppenhogy észrevenni....
Hangfarm virágszimbolika....

Készülődés, pakolás, térrendezés. Tervezgetés, várakozás, sertepertélés, privát terek publikussá alakítása.
Találkozások. Játék és munka, feloldódás és átalakulós átalakítás. Gyerekcsapat és felnőttek hol együttes, hol különváló megélés-dinamikája.
Előkészítés. Kezdet. Alkotás: Hangfarm.

https://hangfarm.hu/workshopok-2020.php

Maller Nándi szélcsengője

A gyerek gazdasági érdek. Családi munkaérték. Erő.
"Én ezért még könyörögnék is, hogy csinálhassam!" - mondták egymás között a fiúk. Elnézve egyre ügyesedő szerszámkezelési technikájukat, rájöttem a miértre: kincskeresés.
A sérültek megsütve kerültek a vacsoraasztalra, a hibátlanok betározva várják sorukat. A babot is felszedték, újabb hagymaadagok is kerültek a kosarakba. Babra munka: a lányoké maradt a babfejtés.
Tapasztalják, megértik és nap mint nap örömforrás számukra a kertből az asztalra kerülés folyamata. Illatok. Ízek. Frissesség. Különlegesség.

Megérte a sok munkát. Hasznos és szép. Azt hiszem, sikerült tényleg megteremtenem a víz-képzetet: formával, anyaggal, beültetéssel. Száraz tó - medence. Fürdődézsa.

Vízhasznosítási minimál: reggel feltöltjük, délre felmelegszik, egész délután lehet benne hancúrozni, bohóckodni, este pedig kilocsoljuk a növényekre. Minden nap tiszta víz. És néha Balázs még azt is megengedi, hogy a slaggal is lehessen csatát vívni. Úszásra meg maradnak az igazi tavak.

A kislevelű hárs takarásában

Sárgálló sásliliomok, mocsári nőszirmok, árnyliliomok

Sásliliomos kilátás

Mű-tóhoz illően a vizes érzetet egy öntöttvas kútcsap és egy zománcos vájling hivatott fokozni - talán még a giccs határán innen....