Négyből egy. Legalább már egy. Egy már legalább gimnáziumba jár. Talán.
Pompeii gymnasium
Minden kapcsolat iskola és család között megszűnőben. A szimbolikus kerítések vasrácsokká váltak. Újra hatalmat kapott a portás. Döntési pozícióba került: szól-e a gyereknek vagy sem.
Balázs a minap majdnem elméleti csőbe húzott minket azzal a kérdésével, hogy mit választanánk: egy agyontetovált, de szuperaranyos tanítónénit, vagy egy szupercsinos, de hidegrideg tanítónénit. Amíg a gyerekek gondolkodóba estek, és látszott, hogy komolyan veszik a kérdést, én segítettem ki őket azzal, hogy ez nem választás. Két rossz között választani nem jelent igazi választást. Választani csak lehetőségek között lehet. A kényszerválasztás csapda.
Kiderült, hogy megkaptuk: tetovált portás már van - bár nem látjuk, halljuk a hangját a telefonban....
Cirkusz.
Az első ismert tetovált női cirkuszművész Maud Stevens Wagner 1907-ben
Legkisebbünk osztálytársa nem használhat az iskolában fehér botot, nehogy a többiek elessenek benne. Hm. Jogosulatlan előny? Jogos igény? Annyit tudok, hogy az én hármam nem fog elesni abban a botban. Nem azért mert különleges szenzomotoros képességük van, hanem mert egyszerűen gyerekek, egyszerűen emberek, akiknek figyelmességgel még a szenzomotoros képességeik is javíthatóak.
Kezdjük elfelejteni, hogy értéket nemcsak vallás vagy ideológia mentén lehet létrehozni, hanem létezik a jó öreg minőség fogalma is. Minőségi élet, ami minősít.
Szellemi ínség?
Platóni dialektus?
Nemesi származású japán harcos - szamuráj az 1860-as évekből
Egyre többször figyelmeztetnek kedvesen, hogy el kéne takarni a kertet - tegyél sövényt, határold le fákkal, valahogy oldd meg, hogy ne lehessen belátni -, mert túl szép. Kihívó.
