Iskolakert

A téma, melynek keretében a beadandó fogalmazást írom, az iskolaudvarok minél zöldebb, környezetbarátabb, praktikusabb kialakítása, illetve az ott megtalálható növények pszichológiai hatásai a gyermekekre, valamint egy iskolai veteményeskert kialakításának és művelésének fontossága.

Tanító szakos hallgató vagyok és fontosnak találom, hogy a természet közelsége és jótékony hatásai a következő generáció gyermekeinek is épp olyan fontos részt töltsön be az életében, mint régebben, vagy napjainkban.
A környezettudatos nevelés az egyik legaktuálisabb téma manapság. Ennek színtere pedig éppúgy az általános iskola, mint a szülői ház. Ennek remek alapjául szolgál egy praktikusan, időtállóan és zölden kialakított iskolaudvar, ahol a tanulók saját szemükkel láthatják, illetve megtapasztalhatják, hogy lehet a természettel és növényekkel harmóniában élni. Továbbá, egy növényanyagban gazdag iskolaudvar a kisebb korosztálynak a fák, cserjék, virágok gyakorlati úton történő tanulásában is fontos szerepet játszik. A veteményeskert pedig a lehető leghatékonyabb „eszköze” a zöldségek és gondozásuk megismerésének, a rendszerességre és munka szeretetére is neveli a gyermekeket.

Egy ideális iskolaudvar számos lehetőséget kell, hogy magába foglaljon. Idetartoznak többek között a játékra adott szabad terek, a tanulásra használható, lehetőleg eldugott zugok, fákkal, cserjékkel beültetett részek, melyek az elvonulás lehetőségét nyújtják. Padok székek, illetve asztalok, amelyek időtálló anyagból készülnek, de minél természetközelibb hatást keltenek. Futball pályának, kosárpályának szánt terület, mely esetleg betonnal borított. Ezek kielégítik a kisiskolások mozgás-, játékigényét, illetve alkalmakat biztosít a beszélgetésre, elvonulásra, tanulásra, szabadtéri foglalkozásokra, szabadban megtartott tanórákra, melyek hozzásegítik a gyermekeket a természetközelség nap mint nap történő átéléséhez. Ez vidéki, illetve falusi iskolákban könnyebben megvalósítható, a városi iskolákban azonban van lehetőség eme adottságok megteremtésére.

Egy jól kialakított udvarnál nem elhanyagolhatóak az esztétikai tényezők sem. A gyermekek lelki egészsége és komfort érzete szempontjából fontos, hogy egy rendezett, területi szempontból maximálisan kihasznált kertben tölthessék a tanórák közti szüneteket, szabad foglalkozásokat. Így a virágoskertek, sövények, borostyánnal futtatott kerítések szintén fontosok. Ezek jól felhasználhatók az előbbiekben már említett terek elválasztására, zugok kialakítására. A járdák, utak, térkövezett utacskák praktikus és megfelelő elhelyezése mind a fenntarthatóság és esztétika szempontjából fontos. Egyfajta lehetőséget ad a gyermekeknek, hogy a nagy gonddal kiépített és gondozott kertet eme kijelölt utakon megtekinthessék, végigjárhassák. Eső esetén pedig jól jön, ha a felázott talaj ellenére a betonos felületre ki lehet engedni a diákokat. Bizonyos játékokat is könnyebb aszfaltozott felületen játszani, mint földes, vagy füves úton. Például az ugróiskola, ugrókötelezés stb.
Amit pedig felettébb fontosnak tartok, hogy az iskolaudvaron belül elhelyezkedjen egy iskolai veteményeskert. Rendkívül hasznos a kisgyermekek számára, hogy a napi munkavégzéssel egy kis rendszerességet, felelősséget tanuljanak, továbbá, ez minden nap harminc percet jelent a friss levegőn. Így gyakorlati úton tanulhatják meg a növények neveit, a konyhakerti zöldségeket, meg is kóstolhatják az általuk termesztett sárgarépát, paprikát, paradicsomot. Sokat megtudhatnak a zöldségek gondozásáról, akár a régebbi idők hagyományairól azáltal, hogy hasonlóképp járnak el ők is az iskolakertben, ahogy azt akkor tették, megismerhetik az ehhez használatos eszközöket is.

enter image description here

A veteményeskert tanító jellege már az 1800-as években is megfogalmazódott az oktatási reformok kidolgozóinak fejében. Ez kapcsolatban áll az általános iskolákban tanított szinte minden tantárggyal, beleértve a matematikát, természetismeretet, rajzot, idegen nyelv tanítást, technika és életvitelt. Ezek kertgondozásba való beépítésére van már külföldi és magyar példa is.

enter image description here

Egy iskolakert megszületéséhez számos lépcsőfok vezet. Egy megbízható és lelkes csapat szervezése, pedagógusok, szülők, civil szervezetek bevonása, hogy a munka gördülékenyen menjen. A munkálatokat pedig tanulságossá és érdekessé kell tenni, hogy a gyerekek élvezettel csinálják.
Fontos, hogy a konyhakerti növények milyen sorrendben helyezkednek el egymás mellett, hogy ne akadályozzák, mindinkább jótékony hatást gyakoroljanak egymás fejlődésére. Figyelembe kell venni a rendelkezésre álló terület nagyságát, mennyi fény éri azt, illetve a talaj minőségét. Ehhez jó, ha birtokunkban van némi növényismeret. Először is, sorra kell venni, hogy milyen növényeket képzelünk el a veteményeskertbe. Melyek azok a zöldségek, gyümölcsök, amiket a gyerekek szeretnek, esetleg ismernek is. Ilyenek például a paprika, paradicsom, uborka, cukorborsó, saláta. Ezeket előny, ha ízlésesen, esztétikusan rendezzük el, hogy a gyermekek szeressenek ott időt eltölteni. Tervezhetünk bele kisebb sétányokat, kikövezett utakat, melyek hívogatják a diákokat a körbejárásra. Esetleg padot is helyezhetünk el, mely még barátságosabbá teszi a keretet. Az előbbiekben már említett borostyánnal futtatott kerítések, sövények pedig megfelelnek a veteményes elkülönítésére, illetve a rejtettséget, elszigeteltséget hangsúlyozza, az elvonulás jellegét erősíti. Színesíthetjük továbbá néhány szobrocskával, kerti dísszel. Elkészülte után minden bizonnyal - mivel újdonságnak számít - népszerű lesz a gyerekek körében, így arról is kell majd gondoskodni, hogy ki és milyen beosztásban gondozhatja, használhatja a kertet órák megtartására. Továbbá, mint azt már említettem, fenn kell tartani a diákok érdeklődését iránta és interaktívvá kell tenni az ott eltöltött időt.

enter image description here

Egy iskolaudvarban tehát rendkívül fontos a minél gazdagabb növényvilág. A virágok, zöldségek, gyümölcsök, melyek segítségével a gyerekek egészséges ütemben és hatékonyan fejlődhetnek. Egy olyan környezethez azonban, ahol a diákok jól érezhetik magukat és élvezettel lépnek ki az udvarra, elengedhetetlen a fák jelenléte. Egy erdős, parkos kert rendkívül jó közérzetet biztosíthat. A terebélyesebb lombú fák erősítik a komfortérzetet, kedvünk támad leülni a tövében. Egy gyerekzsivajtól hangos területen jó, ha minél több van az ilyesfajta fákból. Ide sorolhatók a diófa, tölgyfa, gesztenyefa, melyeknek termését majd össze is lehet szedni és különböző kézműves munkálatokra felhasználni. Fontos azonban, hogy változatos legyen a felhozatal, hogy minél több fafajjal ismerkedhessenek meg a gyerekek. Fontos ezért ültetni tűlevelűeket is, például az erdei fenyő, vagy a lucfenyő mely nem igényel túlzott odafigyelést, termése szintén felhasználható és esztétikai szempontból is hozzátesz egy kerthez.

Pszichológiai szempontból sem elhanyagolható gazdag növényzet szerepe. Egy tanulmány szerint az ember egyre inkább vágyik vissza a természetbe, ezért alkalmanként tudatosan keresi a cserjékkel, fákkal, virágokkal borított tereket, kerteket, parkokat. A gyógyító hatás, illetve pozitív hatások minden bizonnyal onnan származhatnak, hogy az ősidőkben ezekhez alkalmazkodnunk kellett, s ez az alkalmazkodó képesség úgymond belénk ivódott. Napjainkban ezért mindez hozzájárul testi és pszichés egészségünkhöz. Továbbá, tapasztalatok alapján, a természetnek stresszoldó hatása is van. Áttekinthetősége - szemben a városi környezettel - javítja a tájékozódó képességet. (DÚLL, 2004) Így nagyobb a kontroll érzete. Hartig és Evans 1998-as vizsgálatai alapján a természet által kínált új problémamegoldó stílusok és viselkedésminták kizökkentik az embert a megszokott sémákból és ennek hatására különböző szituációkban ügyesebbnek érzi magát, ami sikerélményt ad. Egy további vizsgálatban vizsga-szituációban stresszt, szorongást megélő alanyokat vizsgáltak. A kísérleti személyek egy csoportja környezeti képekről készült diákat láttak, míg egy másik csoport elé városok képeit vetítették. Az előbb említett személyek a stressz fokozatos leépüléséről, a szorongás elmúlásáról számoltak be, míg az utóbbi csoport negatív érzelmekről nyilatkozott, a szorongás növekedéséről. Mivel a városhoz képest a természetben jóval kisebb az ingerkitettség, koncentráció szempontjából lényegesen kevesebb szándékos figyelmet igényel, így a szellemi fáradtság helyébe a feltöltődés, nyugodtság érzete léphet. Egy újabb kísérlet is azt bizonyítja, hogy egyenlő mértékben szellemileg fáradt emberek közül koncentrációt mérő feladatokban azok teljesítettek jobban, akik a vizsgálat előtt a természetben sétálhattak.
Ulrich (1984) kísérletével bebizonyította, hogy azon kórházban fekvő betegeknek kevesebb fájdalomcsillapítót kellett szedniük és jobb volt a közérzetük is, akiknek ablaka bármilyen környezeti elemet tartalmazó térre nézett azokkal ellentétben, akiknek kilátása betonos, illetve városi rész volt. Hasonlóképpen járt el Viers 2003-ban, bebizonyította ugyanis, hogy azon városlakóknak ideálisabb az általános mentális állapotuk, kevesebb egészségügyi panaszról számoltak be, kiknek lakhelyén nagyobb zöld terület található, mint azoké, akik kevesebb zöld területtel rendelkező helyen élnek életvitelszerűen. Egyre inkább beigazolódni látszik, hogy egyes területek fontos szerepet játszanak a stressz és mentális kimerültség csökkentésében.

A természet restauratív hatásának két elméleti megközelítése is született, a stressz helyreállító teória, melynek felfedezője Ulrich volt (Strees Recovery Theoty) és a figyelem helyreállítás elméletei (Attention Restoration Theory), mely pedig Rachel és Stephen Kaplan tollából származik. Az utóbbi szerzőpáros restauratív értékkel bíró „mindennapi” környezettel (parkok, szabadterek, telkek és belső udvarok) végzett kutatásai és azzal kapcsolatban tett javaslataik is meghatározóak voltak. Segítettek, hogy ezen „mindennapi” természetes terek használói számára nem csak fizikai szempontból, hanem mentális értelemben is hasznos, támogató legyen. Kutatásaik azt mutatják, hogy négy átfogó szempontnak kell megfelelnie egy megtervezett parknak, kertnek. Elsőként, a helyeknek elő kell segíteniük a környezet megértését. Másodszor, felfedezésre invitáljon. Erre jó megoldás lehet a járda kiépítése, mely körbe vezet jelen esetben az iskolaudvaron. Nyugodtá és élvezhetővé kell tenni azt, olyan hellyé varázsolni, ahol az állandó ingerkitettségből kiszabadulva feltöltődhetünk, lenyugodhatunk. Valamint, a társadalmi részvétel fontossága, mely hozzásegít ahhoz, hogy egy park mindenkié lehessen, mindenki kivehesse a részét a munkálatokból és élvezhessék is. Ilyen restauratív környezet például az ember „kedvenc helye" is.

A padok, asztalok megfelelő elhelyezése is pozitív hatásokat kelthet a gyermekek pszichés és szellemi fejlődésében egyaránt. Ha ez egy szabadtéri osztályterem formájában van kialakítva, remek látványt is nyújt és több funkcióban is hasznosítható. Kiválasztunk egy viszonylag nagy területet, ahol fapadokat és asztalokat helyezünk el. Itt az iskolába járó diákok létszámának függvényében végig kell gondolni, hogy mennyi fa anyag szükséges, hogy anyagilag és hely szempontjából is kedvezően lehessen kivitelezni. A megfelelő hely erre egy kissé eldugott hely, ahol kellemesen, nyugodtan lehet órát tartani, nem zavarnak a járó-kelők és az arra járó diákok, tanárok sem. A szabadban tartott órák lelkileg és szellemileg is sokat hozzáadnak a gyermek fejlődéséhez. Előny, ha padokat egy olyan gondozatlan terület mellett helyezzük el, amely telis-tele van megfigyelni valóval, hogy a tanóra időtartama alatt a gyermekek akár saját szemükkel is láthatják a feldolgozandó anyagban szereplő növényeket, rovarokat vagy más állatokat. Akár ez is elkülöníthető egy sövénnyel, vagy borostyánnal futtatott kerítéssel.

Összegzésképpen, fontosnak tartom, hogy egy iskolaudvar szolgálja a gyerekek testi, lelki, szellemi egészségének fejlődését. Tartalmazzon eszközöket a gyakorlati tanuláshoz, amelyre én a veteményeskert javaslatát tettem beadandó fogalmazásomban, nyújtson a diákoknak felüdülést, megpihenést a tanórák között, érezzék, hogy természet közelében vannak, ahol alkalmazkodni kell ahhoz, vigyázni kell rá, óvni kell azt. Kínáljon szórakozási lehetőségeket, tartalmazzon tágas, csapatsportra alkalmas tereket. Legyen egyben közösségi tér is, ami alkalmat ad az elvonulásra is, tanulásra.

A növények és én

A növények nemcsak a természetben, hanem a kertben is önmagukban is szépek. Az állatok domesztikált létezését tartásuk hogyanjával tudjuk széppé tenni. Ezért van az, hogy nem elég velük humánusan, tisztelettel, szelíden bánni, hanem piszkításukat akkor tudjuk elfogadni, magunkhoz közel engedni, ha szép helyen is tartjuk őket, így tompítva létük bezárt csúfságát: (lelki) ganézás.

Egyre fontosabb, hogy szépen: élni, csinálni, érezni, tenni, gondolni.
A szépről, mint esztétikai kategóriáról már oly sokat értekeztek, oly unalmasakat mondanak a művészettörténet és irodalomtankönyvek elején, hogy sajnos pont ezért valami elvont, élhetetlen eszményként aposztrofálódik sokak fejében.
A szépről, mint a megélt és átélt minőségről már kevesebben írnak - nehéz is hozzá kifejezéseket, terminusokat találni. Kulturálisan más és más megjelenésű, de értelmezésében mégis univerzális: nem kell etnográfusnak lenni ahhoz sem, hogy egy másik kultúra (legyen az előttünk járó vagy térben máshol lévő) megpillantójaként azonnal tudjuk, hogy most abban a viszonyrendszerben a szép megnyilvánulásával találkoztunk. A szép megnyilvánul, megjelenik - miért nem azt mondjuk, hogy megvalósul? Merthogy munka a szépet létrehozni, megvalósítani, fenntartani. Kimunkáltság.

Fanni dörgöli mindig az orrom alá, hogy tipikus bölcsész viszonyulásként én az ideálisban élek, abból próbálok meg kiindulni, ezért vagyok sokszor elégedetlen a körülöttünk lévő dolgokkal. Akiknek nincsen ilyen erősen idealizált képük, azoknak könnyebb - a konkrét valóság kérdések nélküli elfogadása. De érdemes-e úgy élni, hogy ne törekedjünk szüntelenül a magasabb rendű felé, azaz az ideák világához? Az örök filozófiai kérdések - már megint. Merthogy a szép szerintem nem pusztán esztétikai problematika (hiába próbálja meg magának kisajátítani) hanem igenis lételméleti síkon is sok átgondolni valót ad, az ismeretelméletről már nem is beszélve.
A szépet nemcsak érzékeljük, hanem könnyebben is tanuljuk - megismerésünk tárgya és módja is rá irányul. A szépet látjuk és értjük - nap mint nap felfedezzük. Érzéki tapasztalásaink és fogalmaink is a szépben fellelhető egyensúlyra törekednek.

A tökéletes emberi test és a tökéletes növényi felépítettség. A filozófia kiterjesztése a növényi létformákra: új modellek az érzékelésre, a tanulási folyamatok megértésére, a környezet felfogására, a környezetre adott válaszokra - egyszóval kurrens téma a növényi gondolkodás kutatása.
És ha már a gondolkodási metodikánál vagyunk, be kell valljam az egyik legnagyobb kudarcomat, amit tavaly éltem át, nevezetesen (Fanni már ismeri ezen nyavalygásomat) amikor phyllotaxis-t (levélállástant) tanultam, azzal kellett szembesülnöm, hogy felfogom, amit írnak, látom az utat, amin mennek, követem, ha vezetnek, de sohasem fogom átlátni, sohasem fogom igazán, a teljes mélységben megérteni. Sohasem leszek beavatott. Borzalmas volt. Mikor elérsz saját agyi tevékenységed határáig, és azon túl semmi sincs. És vagy annyira önkritikus, hogy tudd, nem fogod sohasem kitölteni azt az űrt, mert egyszerűen nem vagy képes rá. Vége. Eddig futotta a gondolatiságod.

enter image description here
Aloe polyphylla (Spiral Aloe)

enter image description here
Fibonacci-spirál

Saját testünk szépítése: túlhajtások és elhanyagolások - a végletek. Mint lehet és mit merünk? Megint főleg a 'bölcsészlány' problematikát ismerem közelebbről: nagyon sokáig nem mertünk változtatni a testünkön. Nem avatkoztunk bele, azaz smink, kozmetikus, fodrász, manikűr, pedikűr, stb. egykalap alá véve száműzetett világunkból. Nem volt sohasem beszédtéma. Fellengzősebben éltünk? Lehet, de így utólag is főként inkább azt mondanám, hogy a természeteset kerestük és elutasítottuk a művit. A póthajak és idegen testek viselése cirkuszi és nem színházi produkciók. Amíg az előbbi a megtévesztés vagy az elleplezés, az utóbbi eredendően a kiemelés, a megláttatás színhelye.

enter image description here
Fibonacci és a levélállástan

A vegán kozmetikumok térhódítása sokat segített a női kelléktárunkon: arckrém, sampon, parfüm - mind a növények adják nekünk.
És szó szerint felszabadultunk: az elvont ember és emberiség allűrökből igazi nővé váltunk, felbátorodtunk, mert már lehet, mert merünk.

enter image description here

Nagyon szeretem a hvg junior könyvek sorozatát: kulturált, őszinte, sokszínű, érthető, korrekt, ahol kell, ott komoly, ahol meg humorra van szükség, ott vicces. Könnyed témakezelés és letisztult, mégis izgalmas illusztráció és dizájn.
Hogy hogyan jön ez most ide? Hát úgy, hogy a fa alatt a gyerekek kupacában böngészve végre megtudtam, hogy én példának okáért cisznemű vagyok: biológiai nemem, nemi identitásom és szexuális, társadalmi önkifejezésem azonos nemben történik: nőként.
Cisznemű barátnőimmel, ahogyan éljük és megéljük saját nőiségünk kiteljesedését, változását, problematikáját és szépségeit, azért mindig oda jutunk, hogy nem volt könnyű ezt a teljességet elérni. Hogy akadályokkal teli volt ez az út: gyerekként, amikor minden női (nőiséget imitáló) allűrünket a család vagy az iskola minden lehetséges eszközzel tiltotta vagy kipengellérezte: hiszen tilos volt még az átlátszó lakkal való körömcsillogtatás is, az állítólagos testi biztonságunk érdekében az egész nap folyamán ékszert viselni, télen szoknyában járni, stb. Szóval sok mindent tettek azért, hogy a felnőtt nőt és a kislányt elválasszák egymástól - miközben hidakat nem nagyon képeztek a kettő között. Így maradt az álbetegen vagy hétvégén a mamiéknál a magassarkúban járkálás, az ékszerkutatás, a fürdés utáni keneckedés és hosszú haj gyanánt a kendő a privát szférában. Szóval az a remek szocialista pedagógia mindent megtett azért, hogy a gyerekek nemiségét elvegye és nemnélküliként tekintsen rájuk.
Annyira jó látni, hogy lányainknak és fiainknak ilyen téren egyre gördülékenyebb, választási lehetőségekkel teltebb ösvényeken lehet bandukolniuk. Hogy a ruhaipar és a kozmetikaipar már nem csak a kész nőt vagy kész férfit, hanem a kislányt, a kisfiút, a kamasz lányt és a kamasz fiút is megszólítja. Tudatosság. És csinos téli harisnyák.
Magánügyek, amelyeknek társadalmi tétjük van.

Felvilágosítások. Szépen megélt nyelviség: diszkrét és nyílt, őszinte beszéd. Kulturáltság. A legkényesebb téma is elmondható és meghallgatható - a témában elmélyedve, könyvvel a kézben bármilyen kérdés legitimitást nyer, hiszen van hivatkozási alap, van átjárás a generációk, ha tetszik a fejlődési szakaszok között. A néma olvasás fontossága. Magunkban találkozni. Intim kánonok. A megírtság fontossága.

Azt élhetem meg a növényeinkkel, hogy képesek nélkülem is létezni, sokszor magától működő és oda-vissza ható viszonyban lehetünk egymással - de nem kiszolgáltatottan. Nem akarom, hogy csak tőlem függjenek. Kölcsönösség. Kölcsönös egyenrangúság.

Egy kert kb. tíz év után kezd el saját mikroklimatikus viszonyokat teremteni. Elkezd élni. Tudom, sántít a hasonlat, de csak rendre az jut eszembe, ahogyan a gyerekeinkkel vagyunk: hihetetlen energiákat mozgósítva elindítjuk őket (előbb testünket, majd időnket, aztán már csak anyagi javainkat adva nekik), mígnem egyszercsak azon kapjuk magunkat, hogy egyenrangúakká váltunk. Minden életfenntartás célja: önálló létezőket létrehozni.
Egyre inkább úgy látom, hogy ami szép, az egyszersmind ökologikus is. Ha szép a kertem, akkor jól működik. És nem fordítva. Nem előbb működik jól, és azt érzékelem (eleve vagy tanultként) szépként, hanem mivel szép, azért harmonikus és ez azt is jelenti egyszersmind, hogy jól működik. Nem szoktatni, megérlelni kell gyermekeinket - Ranschburg Jenő.

enter image description here
Növényi geometria

Rezgések ölelésében...

Úgy alakult földi életem vonala, hogy 10 éve siket vagyok, egyoldali implanttal hallhatok - ha akarok.

Értékes, csodálatos dolgokat tapasztalhattam és tapasztalhatok meg ezáltal...

Amiről most írnék néhány gondolatot, azok a rezgések. Amikor az ember nem hall, másként érez. Hangként a rezonancia a füleiden keresztül villámgyorsan érkezik. Ha nem hallasz, akkor az adott rezonancia úgy hatja át egész tested, hogy minden porcikádon át a lelkeddel érint meg, belülről. Úgy érzékeled, mintha te magad lennél az az energia, ami hangok rezgéséből keletkezik. Erre a kedvenc példáim: az elektromos fogkefe használat közben - a talpam is rezeg tőle.
De a legjobb a kutya ugatása!!
Miként rezeg, ha a postást ugatja, vagy ha cicát lát, ha idegen sétál a ház előtt... hihetetlen tapasztalás!

Ugyanezekkel hasonlatos a mozgások energiája: ha a ló lép, üget, vagy vágtázik. Betonon vezetve vagy pályán lovas alatt, vagy épp miként tud körön mozogni - megfelelően kiépített, körön mozogni tudó, egyensúlyban könnyedén.
A lényeg:
Hátát könnyen lengő ló léptei kifinomultak a körre.
Vagy szárban/szárakban embertől elakadva, a testében számára teljesen értelmezhetetlen módon megjelenő ember által kreált pozícióba kényszerítve.

Sokat hallani természetes ferdeségről, különböző segítségekről, stb.
És az emberek tényleg abban a tévhitben vannak, hogy az a lovaglás, ha csinálsz valamit, valami mozdulatsorozatot, bigyózol a lovon/lóval, ‘lovagolod’ kézzel-lábbal. Lovakat, lovardákat, edzőket vagy épp pályatalajokat váltanak, külsőségeiken variálnak.

Az emberek megtanulnak kérni, kérni és kérni. Mindent, azonnal akarnak. Mintha ez járna nekik, alanyi jogon.
De vajon ki mikor tanulja meg meghallani az állatokat!?
És az állatokat nem a fülünkkel halljuk.
Az állatokat érezni lehet, csak a szíveddel hallhatod őket.
Ha figyelsz rájuk, érezni fogod.
Ha képes vagy saját tested reakcióit észlelni egy állat aktuális viselkedésében - ha valaki a lovával dolgozik.
Figyeld a tested, milyen változásokat idéz elő a látványa, kisugárzása.
Amit te érzel szépnek és jónak, az a te rezgésszinted.
Nem jobb vagy rosszabb egyik a másiknál. Csak más. Másik szint. Alacsonyabb, mondhatjuk úgy is akár, egy feszültséges rezgésszint, vagy egyre lazultabb, könnyedebb, egyszerűbb, tudatosabb és szellemi magasságokkal rendelkező szint, ahol maga a fizikai cselekvés szinte teljesen meg tud szűnni.
Ez a létállapot lóul van.
Ott élnek ők valójában. Oda vezetnek bennünket.
De van, akinek egy élet is kevés, hogy megközelíthesse azt.

A lovak úgy tükrök, hogy nem a szemeddel láthatod, hanem a lelkedben érezheted magadat.

Ti hogy érzitek magatokat?

Szerkesztőférji köszöntő

Tegnap este a Faluságról beszélgettünk, egészen pontosan annak kapcsán, hogy a jelenkori ember identitásválságában milyen egyszerű és jó alternatívát kínálunk: kiszűrjük a pozitívat vagy legalább a konstruktívat; a többi pedig mehet a komposztra.
Nagy leterheltséggel dolgozik a komposzt manapság, egyik halom telik meg a másik után, és bizony mi is nagy munkában vagyunk, mert energiabefektetést igényel ennek a folyamatnak a működtetése (abban most nem vagyok biztos, hogy endoterm vagy exoterm), a faluságos dolgok kiemelése a mindennapokból. Közben megtanultunk egy csomó mindent magunk csinálni, máshogy látni, egyáltalán, meglátni, vagy megérteni a nem láthatót. Életszemléletet és valamiképp jövőképet is kaptunk: egészen őszinte és tudatosan vállalt struccpolitika a nagyon egydimenziós valósággal, az észszerűtlenséggel szemben, amit felülvetünk jó dolgokkal, és hagyjuk őket megeredni, terjedni.
Lassú folyamat, mint a takaréklángon főtt leves; és nem is túl látványos, sőt, kimondottan jól megbújik a többi hasonló, kicsi dolog mellett: nekünk valahogy ez is a koncepciónk, és örülünk neki, hogy egyre többen csatlakoznak hozzá íróként, olvasóként, hallgatóként. Vannak terveink a továbbiakra, és ezek között a közös vonás, hogy kicsik maradunk - már amennyire egy, nemsokára 50 szerző bejegyzéseit publikáló blogközösség az maradhat. Úgy vélem, hogy jelenleg és a következő évekre vonatkozóan is, ennek van a legnagyobb értéke.
Tovább-burjánzó, útkereső-kínáló negyedik évet, Faluság blog!

Ani mézeskalács malacháza

enter image description here
Ani malacház terve

Falusiasodunk. Mármint mi, falusivá vált nők. Falunők.
A kertgondolatok mindig könnyebbnek tűntek, mint az állatgondolatok. Az állattartással kapcsolatosan túl sok kérdés merül fel: nemcsak etikai, hanem könyvekből sokszor kiolvashatatlan gyakorlatiak. Túl sok nemtetszik (gyerekkori) tapasztalás, túl bonyolult táplálkozástani és földegészségügyi probléma, melyek megválaszolásában a nagyok véleménye is szélforgószerűen váltakozik.
Mivel jár? Mit jelent? Mi lesz ha? Mi változik ha? Hogyan is fogom csinálni? Hogyan alakítsam ki azt, ahogyan szeretném csinálni? Hogyan is szeretném csinálni?
Anyóskám mondta mindig az újszülöttekkel kapcsolatban, hogy az anyák általában a következőkön mennek keresztül: az elsőnél jaj hogyan kell csinálni, a másodiknál jaj hogyan is csináltam, a harmadiknál majd csak lesz valahogyan, a negyediktől felfelé meg már mi sem természetesebb.
Ani számomra igazi heraldika: rengeteg nemakarom, minek és jajjajjjaj után - mint utólag kiderül, ez tulajdonképpen a felelősségteljes mérlegelés fontos szakasza - egyszercsak elhatározta, megtervezte és elkészítette. És karácsonyra beköltözött Tilda és Guszti.
Ani malacóla lett így az én pajzsomon a címer, tudniillik Klári - aki tavaly teljes felhőtlen örömmel kacagta ki minden aggályomat - még az ősszel megüzente, tavasszal vihetem a nekem szánt tyúkocskákat, csak hogy végre előmozdítsa a bennem is bizonnyal ott szunnyadó vulkanikus életenergiákat.
Balázsnak átküldtem a létező összes linket, könyvet, gondolatot a témával kapcsolatban. Terepszemle. Tervezünk.
Rozi néni szavai is erősen biztatnak: te lyány, én is így voltam az elején, de most már bele sem gondolok, csak teszem, hogy legyen.

enter image description here
Az elkészült malacház

enter image description here
A gyerekeknek kivilágított ól

enter image description here
Kinti karácsonyfa

enter image description here
Tilda és Guszti

enter image description here
Jürgen cica az ól padlásán

fotók: Nagy Anita

Egy csíz a csupasz körtefán

Karácsony első napja van,
köszönt és minden jót kíván
egy csíz a csupasz körtefán.

Kedvesem ma kultúrtörténeti elmélkedésekkel kezdte a reggelt, ami – a világhírűnek éppen nem nevezhető Simply English zenekar karácsonyi albumával együtt – engem is arra inspirált, hogy kicsit elfilózzak az angolszász karácsonyi hagyományokon, elsősorban a brit tradíciókon. Két tanítási nyelvű gimibe jártam, ahol elég egyértelmű volt, hogy az első iskolai buli Halloween-buli volt és akármennyire is néztek a szülők, hogy a Halottak napja környékén a nagy presztízsű iskolában ilyen megbotránkoztató eseményt enged a vezetőség, a buli fergeteges volt és nemcsak mi táncoltunk, hanem a tanáraink is.
Ott kezdődött egy szemfelnyitogató korszak, amely révén az ember megtanulhatta, hogy nemcsak egyféle hagyomány van, sőt, többfélével akár jobban is érezhetjük magunkat, ha jól épülnek be az életünkbe: mindennek megvan a maga helye és jelentősége, és ha magunkhoz tudjuk ölelni ezt a sokféleséget, annál jobb nekünk is. Az angolszász szellemiség rengeteg formában megmutatkozott és ránk is ragadt, szerintem nagyon sok szempontból felszabadultabb és liberálisabb tinédzserkort élhettünk meg ott, mint kortársaink sok más intézményben. Nekem a mai napig fontos, amit onnan hoztam és mindenképpen gazdagabb tőle az életem, amiért nagyon hálás vagyok.

Visszatérve az angolszász karácsonyi hagyományokhoz: egyetem alatt sikerült belebotlanom a Simply English zenekarba, amely akkor még csak két emberből állt (bár egyik tagja ránézésre akár önmaga is kitett kettőt), mostanra már trió. Az alapító Andy C. Rouse, egykori tanárom az egyetemen, akit nem kedveltem különösebben, mert túl azon, hogy nem tartott igazán érdekes órákat, rendesen be tudott szólni az embereknek és férfi létére képtelenül hisztis volt. Legnagyobb bűnét persze azzal követte el, hogy egyszer meghúzott egy kurzuson aznap, amikor éppen utaztam haza karácsonyozni. (Ez a történet ugyan később szerencsés fordulatot vett, mert az elveszett kreditek miatt kénytelen voltam egy másik kurzust teljesíteni a következő szemeszterben, amit már nem nála vettem fel, hanem egy halálokos nőnél, aki olyan lelkesedéssel tudott beszélni az amerikai fekete mozgalmakról, hogy a mai napig simán emlékszem rá az éjszaka közepén felébresztve is, mi az az NAACP vagy ki az a W. E. B. Du Bois – de ez egy másik történet, noha hasonlóan érdekes.) Szóval nem szerettem ugyan Andy-t, de angol népzenét mégiscsak érdekesen játszottak, így persze angol szakosként ott voltunk egy csomó koncerten, meg is vettem az Angol karácsonyi dalok c. CD-jüket, ami most karácsonykor is bekerült a lejátszóba. A dalok kapcsán egy kicsit belemegyek az angolszász karácsonyi hagyományokba, mert igazán inspiráló, amikor az ember először hallja, hogy náluk 12 napig tart a karácsonyi időszak: erre utal egyik nótájuk is, a „The Twelve Days of Christmas”.

Szóval karácsony tizenkét napja a briteknél december 25-én, logikusan karácsony első napján kezdődik és január 6-án fejeződik be, tehát vízkeresztkor, ami persze a mi hagyományunkhoz teljesen hasonló, csak mi nem neveztük el 12 napnak: nálunk van Szenteste, karácsony első és második napja, aztán legközelebb szilveszterkor örömködünk vagy búsulunk. Az eredeti angol népköltészeti formában azonban a mesélő a 12 nap mindegyikén kap egy ajándékot a szerelmétől és lássuk be, ez igazán kedves szokás, eggyel több ok arra, hogy színesítsük hagyományainkat. És ha a kedves Olvasó véletlenül (vagy nagyon is szándékosan) félreértené a dolgot: nem arról van szó, hogy a 12 napig tartó szerelmeskedés során mindenféle „ajándékokkal” lepték meg egymást. A szerelmes ugyanis ilyeneket ajándékoz a dal szerint kedvesének: foglyot, tyúkot, galambot, énekes madarakat, táncoló uraságokat és hölgyeket, gyűrűt és hasonló dolgokat, amelyek segítenek az ünnepi hangulatot megteremteni mind a gasztronómia, mind a szórakozás terén. Itt meg is lehet hallgatni a szédületes King’s Singers kissé átvariált és szokásukhoz híven humoros köntösbe öltöztetett előadásában:
https://www.youtube.com/watch?v=tVIYIy3F-UI

A 12 nap során persze vannak kiemelkedő napok, az első máris december 25. Ez az angolszász hagyomány szerint azért karácsony első napja és persze Jézus születésének ünnepe, mert a korai keresztények szerint Máriát március 25-én értesítette az angyal (akkoriban még személyesen is megtehette ezt), hogy különleges gyermeknek ad majd életet, s láss csodát, pontosan kilenc hónapra rá, azaz december 25-én meg is született Jézus. A csodálatos gyermek születését persze az angolok is megénekelték, mégpedig elég sokféle formában, nekem az egyik kedvencem a Simply English előadásában a „The Cherry Tree Carol”. A „carol” nem más, mint hagyományos karácsonyi ének, himnusz (korábban persze pogány verzióban, hiszen az eredete nagyon régre megy vissza), amit a karácsonyi időszakban a britek előszeretettel énekelgetnek kis kórusokba verődve a szomszédság ajtaja előtt, házról házra járva. (Emlékeztetem a kedves Olvasót a Bridget Jones naplója c. filmben lévő kedves jelenetre, amikor Bridget a „bugger off” avagy „húzzatok a francba” kiáltással viszonylag hamar véget vet a hagyomány spontán megnyilvánulásának.)

Az én fantáziámat mindig is megmozgatta József alakja, aki egyszer csak szembesül vele, hogy tulajdon felesége olyan valakitől került áldott állapotba, aki nem saját maga és ha nagyon profán akarnék lenni, számomra ezen a ponton bukik el a keresztény történet, mert igazán nehezen tudok olyan férjet elképzelni, aki azután is imádkozna felesége teherbe ejtőjéhez, hogy szembesült a szeplőtelen fogantatás elméletével. Bizonyítékom van rá, hogy más is gondolkodott már ezen a dilemmán, mert a „The Cherry Tree Carol” a következő versszakokat is tartalmazza:

”Mary said to Joseph, so meek and so mild:
Joseph, gather me some cherries, for I am with child
Joseph, gather me some cherries, for I am with child

Then Joseph flew in anger, in anger flew he
Let the father of the baby gather cherries for thee!
Let the father of the baby gather cherries for thee!”

József tehát cseresznyeszedés közepette egyszer csak elveszti híres türelmét és amikor felesége megkéri, hogy szedjen neki cseresznyét, hiszen ő áldott állapotban ezt nem teheti meg, férje nemes egyszerűséggel beszól neki, hogy szedjen ám neked cseresznyét, aki a gyereket csinálta. S hogy szegény József még kellemesebben töltse a babavárás időszakát, a dal szerint Jézus Mária méhéből meghajlítja a fa ágait, hogy anyja magának szedhesse a gyümölcsöt. Mire az asszony, ahelyett, hogy csendesen őrizné a házi békét, még el is csicsergi Józsefnek, hogy nézd csak, parancsolhatok a cseresznyének is. Hát arca az volt Máriának, annyi szent, legalábbis a nóta szerint – lehet, hogy innen eredeztethető a feminista mozgalom, kérem szépen.

A karácsonyi dalok éneklése egyébként szintén egy nagyon régi, középkori angol hagyomány, és nemcsak a „carol singing” szófordulattal, hanem a „wassailing” névvel is említik. A „wassail” forralt és ízesített almabor – ezt és fügepudingot kaptak az énekesek ajándékba a nótázásért. Ez a pudingfajta vagy akár a „Christmas pudding” persze nem olyan, mint a nálunk megszokott, hanem kenyéralapú, rengeteg maggal és téli finomsággal, mint narancshéj, mazsola és alkohol. Az almabor jelentősége pedig nem más, mint hogy arra ittak, hogy a következő évi almatermés is bőséges legyen.

A következő fontos nap december 26., azaz „Boxing Day”, amely a korai középkori hagyomány szerint az ajándékozás napja volt a szegények számára, amikor az arisztokrata családok megajándékozták a szolgálatukban álló személyeket, illetve a környéken élő szegényeket. Ezen a napon a szolgálók meglátogathatták saját családjukat, hiszen amúgy karácsonykor is szolgálatban voltak, tehát nem sétafikálhattak csak úgy szabadon – mondhatni, hogy kijárási tilalom volt számukra. Az anyagi különbségekről is szól persze angol karácsonyi nóta, például a „The Bitter Withy”. Eszerint a kisgyerek Jézus mindenféle úri népek fiaival azon verseng, melyikük a tökösebb legény, s míg az úri gyerekek kicsúfolják a Megváltót, mert egy istállóban született szegény asszony gyermekeként, addig Jézus azzal dicsekszik, hogy ő egy angyal. Hogy ezt bebizonyítsa, a nap sugaraiból hidat emel a folyó fölött, amelyen ő bizony sértetlenül átkel, míg a fiúk szépen belefulladnak a folyóba… S ha ez nem elég bizarr önmagában, még folytatódik az ének azzal, hogy a fiúk anyjai szaladnak Máriához, hogy fékezze már meg a fiát, s Mária igazi anyai szigorral keresztbe fekteti a térdén a kis Jézust és egy fűzfavesszővel jól elnáspángolja – mindezt azért, mert miatta fulladt bele három gyerek a folyóba! Hm, elgondolkodtat a keresztényi szeretetről, a dicsekvésről, a származási különbségek következményeiről és így tovább, bár feltételezem, hogy az angol népek a kocsmában egyszerűen csak jól mulattak és táncoltak egyet almaborral a kezükben filozofálgatás helyett.

A 12 nap harmadik napja december 27., Szent János apostol ünnepe, a negyedik nap december 28., az aprószentek napja, amikor arra emlékezik a keresztény hagyomány, hogy mennyi zsidó gyermeket lemészároltatott Heródes abban a hitben, hogy Jézus is köztük lesz.
Az ötödik nap december 29., Thomas Beckett napja, akit 1170-ben ezen a napon gyilkoltatott meg Canterbury-ben II. Henrik király.
A hatodik nap december 30., azaz Szent Egwin napja, aki 717-ben ezen a napon halt meg. Bencés szerzetes volt, Worcester püspöke, aki sokat tett azért, hogy a helybéli népek elfogadják a kereszténység bizonyos doktrínáit, például a cölibátust vagy a házasság keresztény fogalmát – az árvák és özvegyek védőszentje.
A hetedik nap december 31., természetesen szilveszter napja, amikor a jó angolok is az év utolsó napját ünneplik és hasonlóképpen illuminált (azaz megvilágosodott) állapotba kerülnek, mint minden más nemzet fiai (és lányai).
A nyolcadik nap, január 1. Mária, Jézus anyja tiszteletére szolgál.
A kilencedik nap, január 2., két jóbarát ünnepe, Szent Nagy Vazul és Nazianzi Szent Gergely napja, ők – mint az természetesen közismert – a három kappadókiai atya közül kettő, tehát a korai keresztény egyház felszentelt püspökei a IV. századból. Azt nem értem, hogy miért nem mindhárom atyát ünneplik ilyenkor, de maradjuk annyiban, hogy ez nem biztos, hogy érdekli a kedves Olvasót.
A tizedik nap január 3., Jézus Szent Neve napja, tehát a névnapját lehet ünnepelni.
A tizenegyedik nap, január 4. kicsit furcsán illeszkedik ide, ugyanis egy XIX. században élt szentet lehet akkor ünnepelni, tehát nyilván ez nem a korai keresztény egyház hagyományaihoz nyúlik vissza. St. Elizabeth Ann Seton az első amerikai, akit a katolikus egyház szentté nyilvánított, ráadásul mindjárt nő, és többek között a rokoni kapcsolatok patrónusa, tehát akinek az anyósával gondja van, bizalommal forduljon hozzá imáiban. Korábban persze nem ezt a jeles hölgyet ünnepelték ezen a napon, hanem a Szent Simeon Stylites nevű magányos szerzetest és aszkétát, aki a IV-V. században élt és azzal a furcsasággal vívta ki a világ tiszteletét, hogy 37 éven keresztül egy oszlop tetején élt, ami, ha meggondoljuk, lehetett olyan nehéz, mint együtt élni egy anyóssal.
A tizenkettedik nap január 5., ami vízkereszt előestéjeként ünnep, tehát angolul „Twelfth Night” az igazi parti-nap, amikor az is megtörténhetett, hogy uraik szolgálták ki a cselédeiket, de mindenképpen volt az estének egy királya és egy királynője – ezt a címet a süteménybe rejtett cédula megtalálása után lehetett szerencsésen elnyerni. A „Twelfth Night” királya és királynője vezethette az esti bulit, amely gyökerei természetesen az ókori római Saturnalia-ünnephez kötődnek, amit Saturnus isten tiszteletére rendeztek. Január 6-án, Vízkereszt (vagy amit akartok) napján a keresztény hagyomány szerint a Három Királyokra emlékeznek a jó britek, de például Spanyolországban is egy fontos ünnep ez, nálunk meg ilyenkor szokott sóhajtozni anyám, hogy minden más rendes családban leszedik ilyenkor a karácsonyfát. Teszi ezt azért, mert elvileg ez lenne a karácsonyi ünnepi időszak utolsó napja, de nem úgy a briteknél! Náluk ugyanis van még egy „Candlemas” nevű nap (nálunk Gyertyaszentelő Boldogasszony napja), mégpedig negyven nappal karácsony után, tehát február 2-án, amikor is azt ünneplik, hogy József és Mária elvitte a kis Jézust Jeruzsálembe, ahol megköszönték Istennek, hogy fiuk született. Ezzel végleg lezárul a szemlátomást igencsak elhúzódó karácsonyi ünnepkör – feltételezhetően József nagy örömére, akinek ezek szerint igencsak hosszú ünnepi ceremóniák egész során át kellett saját szerepével szembesülnie, nem beszélve a későbbi éveiről. (Anélkül, hogy bárkit meg akarnék sérteni, engedje meg a kedves Olvasó azt a nagyon profán szójátékot, hogy József bizonyára a pokolba kívánta a karácsonyi ünnepkört.) A „Candlemas”, csak úgy, mint a „Christmas” pedig a „candle” és „mass”, valamint a „Christ” és „mass” szavakból áll össze, tehát a jeles napokon való misére utal.

Érdekes lehet még az is, hogy a „Yule” vagy „Yuletide” szavak is gyakran előkerülnek a karácsonnyal kapcsolatban. Előbbi egy angolszász eredetű szóból származik és a téli napfordulót jelenti, míg utóbbi az ezt követő (a kereszténység felvétele óta) karácsonyi ünnepi időszakot.

Egy másik érdekesség lehet, hogy 1647-60 között, azaz Cromwell alatt, de nem az ő egyéni rendelkezésére alapozva egyenesen be volt tiltva a karácsony, míg II. Károllyal vissza nem állt a briteknek sikkesebben álló királysági forma. Persze a fentiek mind kultúrtörténeti elemek, a mai brit kultúrát ezek már nyilván csak nyomokban jellemzik és feltételezem, hogy ott sem úgy nő fel minden óvodás, hogy pontosan tudja, mit lehetne ünnepelni karácsony 12 napja alatt.

Az említett dalokból és az albumon lévő más nótákból részleteket a Simply English előadásában meg is lehet itt hallgatni:
https://simplyenglish.andyrouse.com/en/discography/9/

Eme kis szösszenet végén persze egy angol újévi jókívánsággal búcsúzom: „Joy, Health, Love and Peace be all here in this place”, azaz: Legyen öröm, egészség, szeretet és béke ennél a háznál és persze a Faluság minden kedves Szerzője, Olvasója számára is!

Dió a karácsonyi kalácsba

„Töröm a diót a karácsonyi kalácsba.” Milyen egyszerű, hétköznapi mondat volt ez nemrég, s ma már milyen ünnep maga az, hogy törhetem, mert van.

Pár éve történt. Szép, üde, meleg nyári nap volt, kedves illatok szálldostak a légben, méhek zsongtak, amidőn a NÖDIK, a NÉBIH és az Ölbei Faiskola zselici gyümölcsfajtagyűjtő úton járó jeles munkatársai, valamint – helyi erőként – jómagam, a délelőtti terepi munka után eltikkadtan üldögéltünk Dióspusztán, a Diós Kertvendéglő kertjének szellőző árnyékjában, a ház specialitására, a Diós-tálra várakozva, és arról beszélgettünk, hogy Dióspuszta méltán kapta a Diós előnevet, mert itt bőségben tenyésznek és teremnek a sokszor madárpottyantotta, de szebbnél szebb diók. Hirtelen ötletből így született meg – Zsolt javaslatára – a szeptemberi dióérésre tervezett fajtamentő-gyűjtő megmozdulás, az I. Országos Dió Szépségverseny gondolata.

enter image description here
A plakát

enter image description here A nyertes dió: Dióspusztai fehérbélű

Szeptemberre – széles összefogással, lelkes támogatókkal – mindent előkészítettünk, mindenre felkészültünk, csak arra nem, hogy szerte e hazában alig lesz dió, ami a szépségversenyre benevezhető lenne, pedig a kiírás szerint egy-egy fajtából csupán huszonöt szem tört és tisztított, és huszonöt szem héjas diót kellett volna beküldeni. Megdöbbenve tapasztaltuk Dióspusztán is, hogy az addig mindig gyönyörű, hibátlan és bő termést adó fáinkon a diószemek burka már az érés előtt, júliusban-augusztusban elfeketedett, s amikor szedni próbáltuk, fekete, elfolyó, bűzös, ocsmány burokból, nagy, kövér, fehér nyüvektől nyüzsgő fertőből kellett valahogy kihámozni a diót, aminek lemoshatatlanul elfeketedett a szépséges, világos, kemény héja is, és sokszor már belül is károsodott a bele.

Hamarosan megvilágosodtunk, hogy immár – a glóbuszon nyugatról keletre haladó útján – nálunk is megjelent a nyugati dióburok-fúrólégy névre hallgató károsító, és hogy mostantól már soha semmi nem lesz úgy a dióval, mint rég. Az Ex oriente lux példájára: Ex occidente pestibus – vélhetné a kertjeinkben katasztrófával felérő károkat okozó kártevőktől szenvedő, elkeseredésében általánosító szőlősgazda (lásd pl.: filoxéra), mezőgazda (lásd pl.: krumplibogár) vagy gyümölcsész (lásd pl.: nyugati dióburok-fúrólégy).

A kártevő életmódjáról, kártételéről, a megelőzés lehetőségeiről többek közt itt olvashatunk részletesebben:

https://portal.nebih.gov.hu/-/megjelent-diofaink-ujabb-karositoja-a-nyugati-dioburok-furolegy-rhagoletis-complet-1

https://hu.wikipedia.org/wiki/Nyugati_di%C3%B3burok-f%C3%BAr%C3%B3l%C3%A9gy

http://www.csalomoncsapdak.hu/5kartevoklatinnevszerint/pdffajonkentik/rhagoletiscompletadioburoklegy.pdf

Eltelt három, diószeretőknek keserű év, amikor tehetetlenül figyelhettük a termés teljes megsemmisülését. Eluralkodott a tanácstalanság. Hallani lehetett olyan elkeseredett hangokat is, hogy vágjuk ki a diófákat, már úgysem lesz termésünk rendes sohasem. Igaz az is, hogy a médiában olvasható javaslatok elsősorban a nagy ültetvényeken valósíthatók meg (mint pl. a nagyteljesítményű permetezőgéppel, júliustól szeptemberig tartó, kéthetenként való permetezés), de mi, kiskertesek – mint jobbára más területeken is – a magunk találékonyságára vagyunk utalva. Tettünk is megfigyeléseket a saját kis körünkben. Egyik zselici tündérkertes társunk, Panni például, a saját szemével látta, hogy abban a pillanatban, ahogy a dió lepottyan, a burokban lévő nyüvek azonnal usgyi, a földbe bele. Arra is végeztünk megfigyelést, hogy vajon számít-e, ha a diófa tyúkudvar közepén áll, ahol a népes baromfihad, tyúkok, kacsák, libák, elvileg fölcsipegetnék a nyüveket, de sajna: ez a diófa is rendre épp úgy károsodott, mint a tyúkudvaron kívüliek.

Az első diólegyes évek megdöbbenése, bénultsága és hiányérzete után azonban az idei év kétféle ötletet, tanulságot is hozott. Egyrészt arra gondolva, hogy semmiképp sem szeretném idén már nélkülözni azt a sok jót, amit a királyi dió – Juglans regia – nekünk nyújtani tud (és amiről sok-sok élvezetes és érdekes olvasnivaló található Orosz Péter bio-diótermesztőnek ebben a szabadon letölthető, de közvetlenül az interneten is olvasható, értékes könyvében: https://dioskonyv.hu/), június elején, biztos, ami biztos, megszedtem a zsenge zölddiót és elkészítettem belőle a karácsonyra beérendő zölddió-likőrt és kandírozott zölddiót, aminek jó hasznát venni ajándékként is, a karácsonyi püspökkenyér hozzávalójaként, és csak úgy is.

Másrészt figyeltem a károsítás megjelenését, ami valami ok miatt idén később, csak augusztus közepe táján következett be. Nagyon bőtermő év volt az idei, régen láttunk ennyi diót a fákon. Csodában reménykedtem, hogy talán valami titkos itteni kór támadt a fúrólégyre, vagy ilyesmi, és egy csapásra eltűnik ez a nyomasztás az életünkből. Sajnos nem. Szeptemberre szárazon ráfeketedett a burok a diókra, amik szilárdan ültek az ágakon, potyogni sem a rendes időben, hanem csak október elején, az esős idő megérkeztével kezdtek. Néhány szem azonban majdnem olyan volt, mint régen: alig feketedett be a héja, a bél pedig szép világos, jóízű volt. Mindenképp menteni szerettem volna, ami menthető. A régi diószedésnél százszor küzdelmesebb munkával, a fekete gusztustalanság miatt gumikesztyűben, minden szemért egyenként megharcolva sikerült is valamennyit, a régen megszokott mennyiség töredékét összegyűjteni, menet közben a csúszós, nyálkás feketeséget a külsejéről a fűben valahogy lekapargatni-letörölgetni.

Rendszeresen olvasgatom a közösségi médiában a hasonlóan szenvedelmes gyümölcsbarátok alkotta csoportok beszélgetéseit, így bukkantam arra a hozzászólásra is, miszerint nem lenne szabad a diót, még ha fekete is, a fán rajtahagyni, hogy majd magától lepotyog, hanem igenis a szokott érési idejében, szeptemberben kézzel le kell szedni, majd egy edényben a fekete, rászáradt burkot rövid úton, vízben föláztatni, aztán fúrógéppel, keverőszárral azt a dióról lecsapatni. Ezután a dió gyors szárítása-törése-szárítása következik, amivel megelőzhetjük a bél másodlagos károsodását, penészedését.
Megalapozottnak tűnő módszer, jövőre kipróbálom.
Az is fontos, hogy amilyen módon csak bírjuk, saját házikerti körülményeink között is, a kártevőnek legalább a gyérítésére törekedjünk (lásd fönt a csalomoncsapdákról szóló cikket és a médiában fellelhető más sokféle ötletet), hiszen így legalább valamennyit megmenthetünk a termésből, hogy ne kelljen nélkülöznünk a dió jó ízét, áldásait.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here
A Dióspusztai fehérbélű dió fája, levele és hajtása tavasszal

Töröm tehát a diót a karácsonyi kalácsba, a kedvenc karácsonyi mézeskalácsunkba, a Dédi receptje szerint készülő zserbóba, a kajszilekváros-diós linzerkarikába és a diós hókiflibe, és ha sok kidobnivaló rossz van is közte, azért magamban örvendezgetek, hogy dejó, hogy idén is van egy kis dió!
Boldog karácsonyt kívánok!

enter image description here

Gyerekek iskola nélkül

Kultúra vetületek: tudományos, szellemi, műveltségi, érzelmi, lelki, szakrális, kommunikációs... A különféle területek és részterületek magasabb tudatossági szinten való összekapcsolása. Művelni (colere: beépít, ápol, tisztel).
Cultura agri (Cato: föld művelése). Cultura animi (Cicero: lélek művelése).

A szakemberek és elemzők többször vészharangot fújtak már a nyelv, a kommunikációkultúra és beszédkultúra elcsökevényesedése ügyében - teljesen jogosan. Nade, az egyoldalú vizuális kommunikáció túlsúlyát a vírushelyzet és a technikai adottságok miatt felváltotta újra a rádiózás: kontakt órákon, hogy megmaradjon az adatforgalom jobb minősége, meg hogy privát szféránk láthatatlan legyen, kikapcsoljuk a kamerát. Hallgatjuk egymást. Rádiózunk. Mégpedig úgy, hogy megtartjuk a műsorvezető (tanár) autoritását, de immár a kérdésekre mint hallgató, azonnali választ tudunk adni, sőt lehet kérdezni, beleszólni - egyre ügyesebben, egyre bátrabban. Interaktív rádiózás. Mik ennek a pozitív hozadékai? Megfigyelésem szerint szebben, artikuláltabban, jobban hallhatóan-érthetően kezdtünk el (újra) beszélni. Hangkultúra. Hangigény. Merthogy most újra tétje van a hangsúlyoknak, a hanglejtésnek, a hang érzelmi színezetének, ritmusának - árnyaltság. Hangok által összekötve lenni, miközben testi valónk elfe(le)désbe vonult. És pillanatnyilag úgy néz ki, hogy a hangjaink őszintébben csengenek, mint a képernyőn megjelenő sokszor torz(ított) képeink - a hangokban ugyebár nincsenek pixelek. Adatmennyiségeink.

enter image description here
Tegnap a szőlőhegyen: terméssel telirakott almafa. Elhagy(at)ott termékenység.

Virtualitás helyett virtuóz játékmunka: elfogultság nélkül mondhatom, hogy lenyűgözően koreografált, elmélyült, szenzációs ötleteket végigvivő, ugyanakkor folyamatában ösztönös rugalmassággal alakuló munkában vannak. Kovácsbanda, amiben még a gimnazista is szerepet vállal.
Mesés idejű, belső dinamizmusú és azt a külvilágra projektáló játékterek és szituációk. Napjában többször átváltoznak a tereink: játékjelentésekkel telnek meg.
A mélyen megélt és ezáltal belsővé is tett (interiorizált) játékszituációimra és azoknak egyre csak gyűrűző folyamára, ami akár hetekig is kitartott, a mai napig emlékszem: rohanás haza az iskolából, hogy tovább alakíthassam a történeteket.
Történetekben élünk. A narráció hatalma. A gyerekeink életében mi vagyunk a szűrők és nap mint nap igyekszünk megtanítani azt, hogy ezt hogyan alakítsák ki önmaguknak. Eszköz-, média- és véleményhasználat.
Jakab titokban felment a pajtába és lehozta a gyerekkori legóimat, felépítette nekem a régi városomat: tűzoltóállomás, orvosi rendelő, malom.... (igen anya, tudjuk, a doktornő a malmosba volt szerelmes, aki meg is kérte a kezét....) Örömszerzés a másiknak és kíváncsiság a másikra - továbbjátsszák a nekik belőlem tetsző részt - családi kiemelések, egyénítések. Új kontextusok teremtése, variációs folytatás. Családi mítoszok: játék és történetek.