Pár nap alatt annyi minden változott a kertben, hogy szinte új kertriportot van kedve írni az embernek.
Egyrészt minden úgy van, ahogyan tegnap előtt, másrészt annyi minden új nyílt, növekedett, kelt ki, bukkant elő, hogy alig győzöm sorba venni. Szegény seprűcirokot minden nap leellenőrzöm. Rozi néni azt mesélte, hogy mikor még fiatal volt, ő is mindig vetett egy sort, Jóska bácsi pedig rendre seprűt is kötött belőle - vele is jóban kell lennem!
A borágó teljes pompájában virít, szeretem bohókás rózsaszín és kék virágait. Egynyári virág lévén, ő is a meglepetés növények közé tartozik: idén hol leszel, a kert melyik szegletében fogsz előbukkanni? Számomra még mindig az újdonság erejével hat, hogy saját magját elszórva évről évre valahol megjelenik, ráadásul általában egészen jó helyen!
Ugyanilyen a körömvirág és a büdöske is: mindig más helyen találkozik vele az ember, mint amire amúgy számítani lehetett volna. A borzaskatát csak halkan említem, mert belőle mindig annyi van, hogy Balázs csak borzalmas katának nevezi - én még mindig nem tanultam meg elég határozottan irtani, kivéve, mikor a szarkalábakat és az estikét akarja teljesen beárnyékolni.
A paradicsom saját magjáról viszont mindig a legidétlenebb vagy határozottan a legbosszantóbb helyen köszönt be: vagy az ágyás peremén, vagy a már kialakított és letakart ösvény kellős közepén szeretne fejlődni - vagy elkanyarítom az ösvényt, vagy pedig veszek egy nagy levegőt és költöztetek. Érdemes, mert saját magról lesznek a legszebb, legerősebb növények.
A len továbbra is nagy kék kedvenc, de csak délelőtt, mert délutánra lehullatja szirmait - a növény tövénél kéklik a szirmoktól a fű. Viszont minden nap új virágok nyílnak, döbbenetes mennyiségben - zuhatagszerű az egész léte. Tavaly a len a harangvirággal egy időben virágzott, de idén még csak egyetlen egy lila harangcsomócskát fedeztem fel. Arra pedig sajnos nem emlékszem, hogy pontosan melyik Campanula változatom van. Közben persze eszembe jutott: Csomós harangvirág.
A nefelejcs mindig alig észrevehetően bújik el valamerre - és magjait a szél rendre másik parcellába viszi.
A macskamenta világos lilája mellet az orvosi zsálya is virágba borult. A macskamenta a mi cicáinkra szerencsére semmilyen hatással sincs, a zsálya levelei pedig mennek száradni, aztán papírzacskóban (nagymamák jó szokása szerint az alaposan kiporolt lisztes vagy cukros zacskó a legpraktikusabb) a kamrapolcra kerülnek.
A citromfű, a borsos- és fodormenta után tegnap előtt volt az első nagy szüret nálunk: akácvirágszedés (bocsi méhecskék). A hófehér virágok nyersen is mézédes finomak, talán az ízük a manduláéra hajaz a legjobban. Lé, szörp és szárítmány is készül belőle. A lé ugyanúgy készül, mint a bodzalé: a virágokat sötét lábosba teszem, felengedem vízzel, megszórom cukorral és bőségesen facsarok rá citromot, szelek rá meghámozott citromkarikát. Sötét fedővel lefedve megy ázni egy napot a jó hűvös pincébe. Elvileg néha meg kéne kavargatni, de valahogyan sosincs időm csak ezért leszaladni a pincébe, de eddig mindig felolvadt magától is a cukor. A délutáni melegben már kínálhattam is, és az esti vacsorához is nagyon jól esett. A szörp annyiban különbözik a létől, hogy sokkal több cukor kerül bele és felforrósítás után teszem a légmentesen lezárt üvegekbe.
Elég sok virágot szoktam szárítani is - télen ugyanolyan jó az áthűlt, elgyötrődött testnek, mint a bodzavirág. Átmelegít, enyhíti a köhögést, oldja a nyákot és elnyugtat. A függőleges szárítás nekem semelyik gyógynövénynél sem vált be, viszont lapos kosarakba téve az ilyenkor nem használt sparhelten kiváló minőségű lesz a szárítmány. Mivel kéznél van, nem felejtem el néha megforgatni, a konyha elég szellős és száraz, és mivel a nap sem süt be jobban a kelleténél, szép színe lesz minden leszárított növényemnek. Ha picit zörögnek a virágok, akkor már készen is van - túl sokáig sem érdemes hagyni száradni, mert a színe nem lesz szép. A leszárított virágok is mennek a papírzacskóba, majd a kamrába. A mai napon pedig beérkezett a konyhába az első szedés spenót! A helyére pedig frissen melegében ment a bab és a cékla (nekem eddig tényleg bevált ez a klasszikusnak számító jó szomszédi viszony), illetve az uborka. Az ágyások peremét mindig teleszórom kaporral, már azok is kezdenek kikukucskálni a földből. Az uborka a biztonság kedvéért kapott még egy adagot.
Kedves asztalosunk szerint nekünk tulajdonképpen park-kertünk van. Mikor ezt mondta, annyira megtetszett nekem a kifejezés, hogy igen, azt hiszem, az a legtalálóbb, hogy nekünk park-kertünk van.
Az összes fotót Janka készítette - eddig is nyitott szeme és füle volt a dolgokra, de most már a kert szinte minden lakóját ismeri! Ma dupla biológia órája volt!