Futórózsa

A rózsa is azon kevés növények közé tartozik (a nőszirom, a kardvirág és a kannavirág mellett), amikkel nehezen, lassan, meg-megállva, előre egyet - kettőt hátra stílusban barátkozom. Nem szeretem a rózsában, hogy tüskés, hogy a szendén bájos külső alatt szúrós - a rossz értelemben vett nőiességgel szoktam magamban azonosítani. Hazudik. Ámít.
És most én készülök arra, hogy belemenjek ebbe a játékba, tudniillik vannak dolgok, amiket anyagiak, vagy kellő akarat híján nem tudunk megváltoztatni a ház körül. Ilyen szó szerinti határpont a kerítés. Örökségnek is csúfolhatjuk, de őszintébb, ha azt mondjuk, hogy ránk hagyták - no, nem az elődök -, hanem az előttünk lakók. Ronda, rozsdás drótkerítés. Nagyobb munkát jelent elpusztítani, mint nézegetni. Mennyi hezitálás, mérlegelés előz meg egy ilyen döntést!? Vagy csak nálunk? Nézegetem, nézegetem és próbálom az idealizmusomat összeegyeztetni a valósággal, meg persze a praktikummal. Ráhangolódni arra, hogy megfűzzem Balázst, minden mást megelőzve ennek álljunk neki (nincs az a vacsora, ami után a kerítés ügyét venné fel a teendők listáján az első helyre....). Nem tudok randa kerítés mögött élni, sem azon keresztül hazaérkezni. Egyszóval alkut kötöttem az érzelmeimmel és a mindig fontos szimbolikával: megtaláltam a helyzet számára az ideális kerítést! Rózsaszín, tüskétlen kúszórózsa: Zéphirine Drouhin.
Amióta várom a tavaszt, hogy elültethessem a rózsatöveket, azóta próbálok nem arra gondolni, hogy milyen szép lenne már most a kerítés, ha előbb küzdöm le a rózsák iránti ellenszenvemet. Tudatlanság. Rugalmatlanság. És a kiskapu fölötti boltíven is futni fog! Romantika. Ó, jaj! És mi lesz télen?

enter image description here


Szerző: Kovács-Parrag Judit

Az első Faluság-szerző