Szerencsére sokszor megadatott már, hogy Balázs munkája révén külföldön töltsünk el egy-egy hónapot. Tavaly ősszel Essenben voltunk, októbert választottuk: már készen legyünk a ház körüli munkákkal, a kerttel, és még ne legyen annyira hideg, hogy hazaérve megfagyjunk a házban.

Essen-Kettwigben - egy romantikus darabhoz díszletként illő régi falusi része a városnak - találtunk megfelelő szállást: egy hatalmas villa alsó szintjét béreltük ki.

Mondanom sem kell, kicsiny famíliánknak mindig elég nehéz szállást találni, szerencsénkre a felső szintet lakó család most várta a harmadik csemetét és magunkat láthattuk meg bennük jómódú németként. Hatalmas emberi egymásra találás volt!

Mi szeretünk otthon tanulni és otthontanulónak lenni: ilyenkor tényleg azt érzem, hogy értelmesen, tanulással, fejlődéssel töltjük a napot. Reggel nyolc és kilenc között reggelizős szöszmötölés, édesapa puszidobálós elintegetése és az elengedhetetlen lista átadása: mit szerezzen meg a városból (apa elment vadászni) - az európai egyetemek általában a belvároshoz közel helyezkednek el, ami hatalmas könnyebbség, Kaliforniában bezzeg!, de erről majd inkább máskor.

9 órára kell mindenkinek a felszerelésével az étkezőasztalhoz érkeznie - arra mindig ügyelünk, hogy nagy konyha legyen, hiszen amíg tanulunk, addig el kell készülnie az ebédnek is, na meg gyümölcsöt is jó ropogtatni matekozás közben, ugye? Szeretem elnézni, ahogyan a nagyok már önjáróak: cucc elő, laptop elő, néhány kérdés, amúgy teljes belefeledkezés. A kicsiknek még feladatfeldobás, motiválás, önállóságtanítás. Egymás meghallgatása, együttes keresés: mindenki érzékeli a másik feladatát és a maga szintjén be is fogadja. Hihetetlen, de Jolánt szinte semmire sem kell megtanítani: elmozizza a többiektől! Piciket lehet pihenni: egy kis szintizés, egy kis furulya, egy gyors skicc az utcai forgalomról, egy menet sakk.... Dél körül ebéd, aztán szabadság! Bevásárlás, foci, játszótér, hétvégén nagyobb kirándulás. A tájékozottság mellett a mélységekre is jut idő - arra mindig kéne jusson!

Otthontanulós helyzetekben technikához, matekhoz - ha lanyhul a munkakedv - nagyon szeretem a Sweet Home 3d lakberendező programot. Itt egy kétdimenziós alaprajzon lehet rajzolni és háromdimenziós látványban lehet gyönyörködni, közben pedig térigényről, térelrendezésről, térhasználati praktikákról, arányokról, harmóniáról lehet mindenkivel a maga szintjén beszélgetni. Hihetetlen, de még ilyen esetekben is előtűnik a gyerekek egyéni stílusa: ki használ pl. sok növényt, ki tervez emeletet, teraszt - ezeket megvitatva meg már ott vagyunk az építészetnél, a művészetnél, a dizájnnál, szerintem szuper gondolattúra!

Földrajzhoz, történelemhez ritkán kell kedvet csinálni, de amúgy is jó kiinduló játékhelyzetet lehet teremteni a Flightradar nemzetközi élő légiforgalom-figyelő oldallal. Csak a kérdéseket kell feltenni és már be is kapcsol a gyerekek belső motorja: merrefelé tart az a repülő?, az melyik égtáj?, a fővárosban fog leszállni?, hogyan öltöznél, ha most repülhetnél oda?, milyen vallásúak ott az emberek?, szerinted miket esznek? - a többi meg már úgyis jön magától.

Mégiscsak kell pár szót írjak Kaliforniáról, pontosabban a Santa Barbara-i Campus-ról. Az óceánhoz közel, a családosoknak fenntartott lakóövezetben laktunk - hintázva olvasó kamaszokkal itt találkoztam először. A meglepetés erejével hatottak: ilyen sok különböző, jól kommunikáló, értelmes, intelligens fiatallal én még életemben nem találkoztam! Mint kiderült, mindenki otthontanuló volt - néha bejártak az egyetem középiskolájába - , és a saját belső motorja igencsak jól működött, amire egyszerűen csak fel kellett fűzni a műveltséget és a tárgyi tudást. Ja, és tudták, hogy hol van Budapest! (Nekem sem kell szégyellnem az iq-mat, de ezen a helyen én valahol nagyon hátul döcögtem.)

Megfogadtuk, és eddig talán sikerült is a legtöbbet megtartani, hogy minden utunkból a jót becsempésszük az itthoni mindennapjainkba. Megpróbáltuk a közoktatás mellett jobban megtartani a sajátot és hetente apasulit vagy anyasulit csináltunk a gyerekeknek: egy témakör sok érintkezési területtel. Nehéz! A rendszeres intézménybe járással megint maghasadáson mentünk keresztül: szülőre és nevelőre osztódtunk és a gyerekeknek csak a szülő kellett, hisz a nevelőt már megkapták a suliban. Akik régebbről ismernek, azok tudják, örök dilemmám a közoktatás és a magánoktatás ügye, pedagógiája. Azt hiszem, én közoktatás címén olyan hozzáértő hozzáállást várok, ami lehet, hogy csak magánúton valósítható meg. Ráadásul nemcsak szülőnek tartom magam, hanem a neveléséért is én érzem magam felelősnek - csak ezt hogyan egyeztessem össze az iskolai igazolásokkal?

Az én választott otthonom egy gyönyörű kis finn falu. Írásaimban apránként bemutatnám az itteni életünket, egy vidéki kisgyerekes család életét, és egyúttal mesélnék egy s mást a finnekről, szokásaikról, nyelvükről stb.

Egy karácsonyi emlékkel kezdeném, hiszen az ünnepek táján olyan sok szép eseményben lehetett részünk, amire jó visszagondolni. Számomra az egyik legkedvesebb egy szabadtéri program volt a szomszéd faluban, amelyre friss nyugdíjas tanárnő ismerősöm invitált minket. Ez tulajdonképpen egy kis erdei séta volt, lámpásokkal díszített ösvényen, havas fák között, a gyerekeknek karácsonyi meglepetés ígéretével. A séta közben rövid pihenők.

Első állomás: kolbászsütés egy erre a célra kialakított kis kunyhóban.

Az én 2 éves Botondom, aki feltartóztathatatlanul érdeklődik minden iránt, ami világít, rekord gyorsasággal fedezte fel és fújta el valamennyi kis gyertyát a házikóban. Bocsánatkérések... Az egyik homályos szegletben idős bácsi üldögélt szótlanul, észrevétlenül. Ő is kolbászt evett, végtelen ráérősen. Talán valahol az erdőben lakik, egyedül, reggeltől estig dolgosan, és most előbújt, hogy kicsit emberek között legyen, megmelegedjen. Mi viszont nem időztünk itt sokáig, karakán tanárnő ismerősöm indulásra buzdított: Menjünk, nézzük meg, hátha rejtettek el nektek valami ajándékot a karácsonyi manók!

Következő állomás: glögi és pipari. A "glögi" a mi forralt borunkhoz hasonló ital, mi itt természetesen gyümölcsléből készült alkoholmentes változatát kaptuk. A "pipari" (becsületes nevén "piparkakku", csak a finnek - sok más hosszú szavukhoz hasonlóan - lerövidítették) amolyan északi mézeskalács, jellegzetes fűszere a gyömbér.

Harmadik állomás: egy kis szerencsejáték. Átlátszó, aprópénzzel teli malacperselyt mutattak: Tippeljünk, mennyi pénz lehet ez összesen? Én bizonyára melléfogtam, hisz azóta sem hívott senki...

Az utolsó állomáson - egy düledező pajtában... - nem kisebb személyiség várta a gyerekeket, mint maga a Mikulás! Minden gyerekkel egyenként elbeszélgetett, és kedves kis csomaggal ajándékozta meg őket.

Karácsony környékén nagy érdeklődéssel figyeltem gyerekeim reakcióját olyan alkalmakkor, amikor (a) Mikulással találkoztunk. - A bevásárlóközpontban teljes közönnyel sétáltak el mellette. Akár egy felnőtt! - Egy reklámújságban megpillantva egy Mikulásos képet rendkívül jó megfigyelő nagyobbik (de mindössze 4 éves) gyermekem ezt a zavarba ejtő kérdést szegezte nekem: Miért van minden Mikulásnak ilyen nagy szakálla? - És most ez a harmadik találkozás. Örömnek, izgatottságnak semmi nyoma. Úgy kellett odatuszkolni őket a kedves öreg Télapóhoz. Az ajándéknak azért persze örültek végül.

Pedig korábbi ábrázolásokat elnézve Joulupukki (így hívják finnül a Mikulást, a "joulu" karácsonyt, "pukki" pedig bakot jelent) határozottan előnyére változott:

Azt nem tudom, hogy vetettem vagy ültettem (http://falusag.hangfarm.hu/2018/01/a-magokrol) , mindenestre már második éve próbálkozom a földimogyoró termesztéssel. Azt kell mondjam/írjam, viszonylagos sikerekkel is. 2017. tavasszal az elvetett, elszórt hat sor magból egész szép mennyiség termett.

Első évben vettem vetőmagot, a második évben ( ez volt 2017) már fele részben a saját termést vetettem el, és a "bolti" magot is vetettem. Ebből lett a képen is látható mennyiség.

Nagyon szeretem a mogyorót, ezért is próbálkozom vele, de a pirításra és az evésen kívüli felhasználására még nem szereztem megfelelő tapasztalatot.

Az első év termését gondosan megpucoltam, és csak utána pirítottam meg serpenyőben, de be kell lássam nem ez a jó technika. A mogyoró megégett, a héja pedig nem igazán jött le.

Diót pedig már pirítottam sütőben, és az isteni lett! A pucolt diót elterítettem egy tepsin, 60-80 °C-os sütőbe tettem. Amikor megpirult - amikor kezd felpöndörödni a héja -, akkor egy konyharuhába öntöttem, a konyharuha négy sarkát összefogva kis zsákot csináltam, és elkezdtem dörzsölni. Két dologra érdemes figyelni: 1) ne a legjobb konyharuhát használjuk el, mert elég nehéz utána kimosni, 2) a dörzsölés előtt hagyjuk kicsit hűlni, mert ugyan van az a helyzet, amikor jól esik a kéznek a meleg, de ez forró, és konyharuhán keresztül is éget. Az így készült dió abszolút nem kesernyés, majdhogynem édes. Lányom, aki ugyan imádja a nyers diót, de panaszkodik, hogy kicsípi a száját, pirítva minden mennyiségben képes már megenni. Sőt, leginkább így kéri.

Ha sikerül a mogyoró pirítása, kisüzemi pucolása, - amihez kipróbált ötleteket is szívesen fogadok - , a házi mogyoróvaj készítése lenne a cél, amit aztán a mogyoróvajas keksz készítésére használnék fel, - bár lehet, hogy némi kakaóval vagy csokival házi Nutella is készülhetne belőle - Kisfiam legnagyobb örömére. Az eredményről mindenképp beszámolok.

Csak néhány tipp az épp aktuális felhívások közül, erősen szubjektív kommentárral, nemcsak vidékieknek, hanem azoknak is, akik még szeretnek űrlaphalmokat kitölteni és -nyomtatni, sikeres elszámolásról álmodozni.

1/ Ha magánszemély vagy, és van délies fekvésű házad, lakásod, de még nincs rajta napelemed ill. 10 évig még várhatóan az országban vagy a környéken maradsz, akkor megéri 0%-os hitelt igényelned a GINOP-8.4.1/A-17 felhíváson, aminek alcíme: "Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitel". Más dolgokra is lehet hitelt igényelni, pl. hőszivattyú, szigetelés. De mivel a napelemek önállóan is pályázhatóak, és megtérülésük 10-11 év, ez olyan lesz, mintha fizetnéd annyi ideig a villanyszámládat, utána pedig 20 évig semmit. Állítólag mindenki megkapja, aki nem BAR listás. Nagyon sok papírt ki kell nyomtatni miatta, az űrlap kitöltése igen macerás (egy csomó mezőbe nem lehet gépelni, de copy-paste-tel megoldható), ill. jó szokása a kiírónak, hogy rendszeresen változtatja is a pályázati feltételeket és az űrlapot – így ha elkezded kitölteni, készülj rá, hogy a beadás előtt újra ki kell töltsd az új űrlapot. Kétszer kell energiatanúsítványt kérned (2x30e ft körüli összeg) + egyszer a közjegyzőnek is adakoznod kell (30-50e ft), még akkor is, ha nem ajánlasz ingatlan-biztosítékot. Csábító, ugye?

kiírás: https://www.palyazat.gov.hu/ginop-841-a-17-lakpletek-energiahatkonysgnak-s-megjul-energia-felhasznlsnak-nvelst-clz-hitel

2/ Ha civil szervezet ügyét viseled a szíveden, és szereted az orosz rulettet, akkor feltétlenül próbáld ki a Nemzeti Együttműködési Alap civil működési támogatásának véletlenszerű kategóriáját! Elvileg a működési területed szerinti kollégiumhoz kellene beadni a pályázatot, de ha az "Új nemzedékek jövőjéért", a "Mobilitás és alkalmazkodás" stb. között érthető okokból nem találsz olyat, ami a szervezeted alapszabályához passzol, ne érezd egyedül magad: mi sem találunk. Viszont siess a pályázat beadásával, mert érkezési sorrendben bírálják el! A beadáshoz regisztrálnod kell az Eper-be (ez egy pályázatkezelő rendszer), és a pályázati díjat is be kell fizetned, ami 2000 ft. Ezért cserébe viszont beadhatod más, idei pályázatokra is, pl. a szakmai programok szervezésére. A Fair nevű pályázatkezelő rendszert ne használd (még akkor se, ha nincs pénzed a pályázati díjra), mert ha azon keresztül adod be, senki nem fog foglalkozni vele. Fair, ugye?

kiírás: http://www.civil.info.hu/web/nea/palyazatok

3/ Ha civil szervezet tagja vagy a Dél-Dunántúlon, és karitatív vagy közösségi ügyekkel foglalkozol, feltétlenül pályázzatok az "Erősödő Civil Közösségek 2018" pályázatra, január 15-ig! Messze a legkorrektebb kiírás, amit az utóbbi 14 évben láttam - már csak amiatt érdemes beadni, hogy egy olyan felhívásban vegyél részt, ami nem úgy szólít meg, mint egy potenciális gazdasági bűnszervezetet. Arról nem beszélve, hogy más pályázaton elég nehéz ebben a régióban elérhető támogatást szerezni.

felhívás: http://www.emberseg.hu/2017/12/meghirdettuk-az-erosodo-civil.html

A civil szervezeteknek Magyarországon igen fontos az anyagi támogatás (másutt ez nincs így), de mégoly fontos az erkölcsi támogatás is. Sajnos ilyen tárgyban nem találtam pályázatot. Sok sikert!

(Ha tudsz még pályázati nem-hivatalos infókat, és vállalod is, hogy később ilyenekről írsz, szólj!)

Alsó tagozatos voltam, amikor nagymamám megtanított kötni, hímezni, és egy kicsit horgolni is. Megtanultam az alapokat, és gyerekként nagyon is élveztem, hogy milyen szépeket tudtam készíteni. Aztán ez elmúlt, elsodort az élet minden kézimunkától. Mikor a húgom varrónőnek tanult, én is próbálkoztam: vettem egy szoknya szabásmintát, anyagot és nekiláttam. Jól sikerült, sokáig hordtam is. Ma már nem tudom felvenni, de még megvan. Ha meg nem eszik a molyok, őrizgetni fogom a lányomnak. Majd’ húsz éve készült egy patchwork jellegű takaró is, ami azóta is a kedvenc. És itt újabb csönd.

Az idén (illetve most már tavaly) tavasszal aztán szembe jöttek velem az interneten apró horgolt figurák (amigurumik). Nézegettem őket, mentettem a mintákat, de nem volt merszem belevágni. Aztán egyszer csak valamelyik diszkont áruházban árultak egyszerű színes fonalat, horgolótűt. Gondoltam, ebből lehetne valami, és az sem hatalmas költségvetési bukás, ha nem sikerül. Így született elsőként a kék maci, másodiknak pedig a fehér nyúl.

Azóta is tetszik a dolog, útkereséseim egyike. Csatlakoztam néhány FB csoporthoz, nézegetem a mintákat, a mások által készített munkákat és csak sopánkodok. Miért nem akkor kezdtem ezt, amikor a gyerekek kicsik voltak? Annyi szép dolgot lehetett volna a babáknak készíteni! Most már persze válogatósak, és azok a figurák, amik egyszerűek, és bevállalhatók számomra, már nem nagyon tetszenek nekik. De ezzel a két cicával azért sikert arattam:

A minta innen származik. Ehhez már vettem "drágább" fonalat is: Catania Color Originals.

Ha unod már az ünnepi édes, diós süteményeket, de mégis maradt belőle pár deka, és ősszel nem duggattad el az összes fokhagymádat, és egy zúzmarás hideg estén két perc alatt elkészíthető, különösen pikáns ételre vágysz, és még az egészségedre is figyelsz, akkor jusson eszedbe a következő ötlet:
1. elkészítési feltételek: kint fogvacogtató hideg, bent vidám meleg
2. megfoghatatlan kívánósság
3. alapanyagok megléte: dió, fokhagyma, olívaolaj, só, bors, gyömbérpor
4. kipróbált extra változatban: dió, fokhagyma és aszalt gyümölcs (pedig eddig még nem is volt olyan hideg, mint a tavaly télen)
5. elkészítés: a dióbelet és fokhagymagerezdeket pirítsd meg az olívaolajon, sózd, borsozd, végül szórd meg gyömbérporral
6. ha délelőtt elég fürge voltál és beszereztél/készítettél friss kenyeret, akkor már meg is van a lakoma
7. ha délelőtt nemcsak fürge, de élelmes is voltál és vörösborról is gondoskodtál, akkor már egyenesen kulináris élvezetben lehet részed
8. ha szót fogadsz telhetetlen Ani barátnőmnek, akkor még sajtot is kanyarítasz hozzá!

A hétvégére ilyen és ehhez hasonló gasztronómiai élvezeteket kívánok mindenkinek!

A falu buszmegállója néha kisebbfajta női klubbá szokott alakulni, amikor egyszerre két irányból is érkezik busz, hazatérők, hazatérőket várók, indulók és indulókat kísérők - pár perc önfeledten csicsergős információcsere. Egy ilyen pillanatnak köszönhetem a Miss Potter című film megszerzését. Erzsitől kaptam, aki az egyik nagyon szép házban lakik, mikor az Anna a zöld oromból című filmsorozat 'értelmes emberi történéseiről' beszélgettünk. (A Lego újságja szerint idén tavasszal döntenek arról, hogy piacra dobják-e a Zöld Ormot. Én drukkolok, hogy megvalósuljon!)

Ritkán nézünk meg egy filmet egy héten belül kétszer. A Miss Potter-t megnéztük a gyerekekkel és nélkülük is.

Lassú, szűkszavú film - elementáris gesztusokkal és képiséggel. Miért, hogy a lassan hömpölygő történetvezetésű alkotásokról, legyen az film, vagy könyv mindig sokkal többet beszélgetünk, mint a pörgős meséjűekről? Mindig lenyűgöz, ahogyan a gyerekek megfigyelik, ahogyan értelmezni próbálják a ki nem mondottat, az elhallgatottat, vagy a csak éppen érzékeltetettet. Ahogyan szavakat keresnek a sejtésekre, a benyomásokra - rengeteget tanulunk belőle.

A film Beatrix Potter életét és szellemiségét meséli el. Számtalan gyerekkönyv szerzője és illusztrátora, többek között Nyúl Péter, Nyuszi Benjamin és Kacsa Jolán megalkotója.

!

A Sony 2015-ben megszerezte a jogokat és most februárban már érkezik is Nyúl Péter élőszereplős játékfilm változata az amerikai mozikba. Nem tudom....

Próbálom pozitívan zárni soraimat, de csak az jut eszembe, hogy mennyire szíven ütött, mikor arról olvastam, hogy gombatani megfigyeléseit és rajzait felsőfokú végzettség híján, nőként, nem tudta közzétenni. Rajzainak segítségével talán a mikológia is közelebb került volna hozzánk.

Szilveszter előtt jöttünk haza a karácsonyi családi látogatásból, és Bonyhádon álltunk meg egy nagyáruháznál vásárolni, szusszanni. Még sosem láttam azt a jelenetet, amikor leszedik a karácsony díszeket a polcokról és azon melegében kipakolják a magokat. Bizsereg az ember szíve és mancsa, lehet lassan konkrétabban álmodozni: mit hova és mikor és hogyan fog vetni, ültetni.

Új év - új magok: megfontolt tervezésen alapuló elementáris hit. Én is szeretem a magfogási procedúrát, szelektálva begyűjteni, szárítani, feliratozva elpakolni, hogy igen!, nemsokára elő lehessen venni és csak szórni, szórni, a többit meg a természetre bízni....

Mindig megfogadom, hogy kevesebb virág és több ennivaló lesz, de a kezem egyelőre még a szememnek és nem a hasamnak kedvez.

Szeretem Bonyhádot, a kisvárosi lét idilli megvalósulása. Tavaly nyáron eltöltöttünk ott egy kirándulós napot: megnéztük a Perczel-kúriákat, pizzáztunk, és természetesen csobbantunk a strandon. A gyerekek már tudják: ha a kulturális programot kellő érdeklődéssel mosolyogva végigcsinálják, utána övék a nap további része és biztosak lehetnek a megérdemelt fagyiban is. Szerintem ez így korrekt szülő-gyerek alku.

A régen jelentős pozícióval bíró nagycsaládok története nekünk is mindig izgalmas kérdés: mit lehet kezdeni az örökségükkel, a szellemi örökségükkel? A Perczel-kúriák siralmas jelenében is ott lapul a nagyság és különlegesség története.

Visszatérve a magokra és a jelentős családokra: eszembe jutott, hogy 1934-ben, Az én falum megjelenésének évében hunyt el Mauthner Ödön, akit a szakirodalom a magyar vetőmagtermesztés úttörőjeként tart számon. Életútja és munkássága különösen figyelemre méltó abban a tekintetben is, hogy a kereskedelmet és a szakmai életet zseniálisan kapcsolta össze.

2014-ben két könyv is megjelent a II. világháború előtti Magyarország gazdasági életét uraló családokról, a Mauthner-Chorin-Weiss-Kornfeld famíliákról. Szegedy-Maszák Marianne és Kornfeld Tamás könyve is nemcsak sok-sok tanulsággal szolgál, hanem sokrétű bepillantást enged ennek a korszaknak a társadalmi, gazdasági életének pezsgő pillanataiba is. Engem különösen az iregszemcsei birtok működtetése, a bevezetett újítások leírása ragadott meg, gondolkodtatott el. Kíváncsi lennék, hogy Mauthnerék ismerték-e a bólyi Monteneuvo családot - ugyanaz a kor, ugyanolyan zseniális gazdálkodók, hasonlóan előnyös anyagi lehetőségek.... Na, ez már tényleg pletyka....

Mai nézőpontból könnyen úgy gondolhatjuk, hogy a technológia igencsak távol áll a természeti szemlélettől: úton-útfélen azzal találkozhatunk, hogy a technikai fejlődés miként fordult szembe először csak a természeti, majd később a társadalmi környezettel is. De azért azt is figyelembe kell vennünk, hogy nem feltétlenül az 'okos' eszközök a károsak, hanem mi, használóik vagyunk kevéssé organikus szemléletűek. Nézőpontunk gravitációs középpontja alapvetően gazdasági: nem azért takarékoskodunk az erőforrásokkal, mert az a természet egészére kihat, hanem egyszerűen azért, mert olcsóbb; mint ahogy hajlamosak vagyunk a "bio" termékeket megvenni, holott nemcsak elég drágák, de steril körülmények közül, korántsem környezetbarát szállítási útvonalakon érkeznek a boltba.

Azt már korábban is megfigyeltem, hogy a természetes megközelítés időben korántsem kifizetődő, sőt, általában véve több időbe és pénzbe is kerül. Persze olyan is előfordul, hogy egyáltalán nincs pénzforgalom, hanem a már meglévő eszközeinket, saját két kezünket és fejünket használjuk. Talán eljuthatunk oda is, ahová önellátó eleink. Valami hasonló zajlik le mostanában az információ-technika területén is. A nyílt forráskódú rendszerek (pl. a linux vagy a fenti képen működésben látható arduino platform), a programozói közösségek (pl. a github.com, ahonnan ennek a blognak a forrása is származik) annak jelei, hogy nemcsak az lehet érték, amit a vásárló fizet, hanem az is, ha mind többen használnak egy eredményt eredeti vagy módosított formájában. Széles, arctalan, hely-nélküli közösségek ezek, és valami mégiscsak hatékonyan működteti őket. Ötletek, befektetett munka sarjadnak és növekednek, és a folyamat érezhetően sűrűsödik valamilyen, eddig ismeretlen irányban. Hasonló leírást tudok adni a régmúlt falusi közösségeiről is, mégha azok épp szűk, zárt és helyhez kötött jellegűek is voltak, de működésük elve szintén a (természeti) források megosztásán, a közös túlélésen alapult.

A mai élet már nem a régmúlté. És talán nem is az ipari társadalomé. Tevékenységünk mobilizálható, kommunikációs eszközeink hely-függetlenné tehetnek. Más irányból is felsejlik a lehetőség, hogy a technikai eszközök a természeti világgal barátságba kerüljenek, és így mi magunk is organikusan, egészében lássuk mindennapi életünk környezeti igényeit és terheit. Mert a cél ugyanaz: a források megosztása és a (hosszú távú) túlélés.