Alsó tagozatos voltam, amikor nagymamám megtanított kötni, hímezni, és egy kicsit horgolni is. Megtanultam az alapokat, és gyerekként nagyon is élveztem, hogy milyen szépeket tudtam készíteni. Aztán ez elmúlt, elsodort az élet minden kézimunkától. Mikor a húgom varrónőnek tanult, én is próbálkoztam: vettem egy szoknya szabásmintát, anyagot és nekiláttam. Jól sikerült, sokáig hordtam is. Ma már nem tudom felvenni, de még megvan. Ha meg nem eszik a molyok, őrizgetni fogom a lányomnak. Majd’ húsz éve készült egy patchwork jellegű takaró is, ami azóta is a kedvenc. És itt újabb csönd.

Az idén (illetve most már tavaly) tavasszal aztán szembe jöttek velem az interneten apró horgolt figurák (amigurumik). Nézegettem őket, mentettem a mintákat, de nem volt merszem belevágni. Aztán egyszer csak valamelyik diszkont áruházban árultak egyszerű színes fonalat, horgolótűt. Gondoltam, ebből lehetne valami, és az sem hatalmas költségvetési bukás, ha nem sikerül. Így született elsőként a kék maci, másodiknak pedig a fehér nyúl.

Azóta is tetszik a dolog, útkereséseim egyike. Csatlakoztam néhány FB csoporthoz, nézegetem a mintákat, a mások által készített munkákat és csak sopánkodok. Miért nem akkor kezdtem ezt, amikor a gyerekek kicsik voltak? Annyi szép dolgot lehetett volna a babáknak készíteni! Most már persze válogatósak, és azok a figurák, amik egyszerűek, és bevállalhatók számomra, már nem nagyon tetszenek nekik. De ezzel a két cicával azért sikert arattam:

A minta innen származik. Ehhez már vettem "drágább" fonalat is: Catania Color Originals.

Ha unod már az ünnepi édes, diós süteményeket, de mégis maradt belőle pár deka, és ősszel nem duggattad el az összes fokhagymádat, és egy zúzmarás hideg estén két perc alatt elkészíthető, különösen pikáns ételre vágysz, és még az egészségedre is figyelsz, akkor jusson eszedbe a következő ötlet:
1. elkészítési feltételek: kint fogvacogtató hideg, bent vidám meleg
2. megfoghatatlan kívánósság
3. alapanyagok megléte: dió, fokhagyma, olívaolaj, só, bors, gyömbérpor
4. kipróbált extra változatban: dió, fokhagyma és aszalt gyümölcs (pedig eddig még nem is volt olyan hideg, mint a tavaly télen)
5. elkészítés: a dióbelet és fokhagymagerezdeket pirítsd meg az olívaolajon, sózd, borsozd, végül szórd meg gyömbérporral
6. ha délelőtt elég fürge voltál és beszereztél/készítettél friss kenyeret, akkor már meg is van a lakoma
7. ha délelőtt nemcsak fürge, de élelmes is voltál és vörösborról is gondoskodtál, akkor már egyenesen kulináris élvezetben lehet részed
8. ha szót fogadsz telhetetlen Ani barátnőmnek, akkor még sajtot is kanyarítasz hozzá!

A hétvégére ilyen és ehhez hasonló gasztronómiai élvezeteket kívánok mindenkinek!

A falu buszmegállója néha kisebbfajta női klubbá szokott alakulni, amikor egyszerre két irányból is érkezik busz, hazatérők, hazatérőket várók, indulók és indulókat kísérők - pár perc önfeledten csicsergős információcsere. Egy ilyen pillanatnak köszönhetem a Miss Potter című film megszerzését. Erzsitől kaptam, aki az egyik nagyon szép házban lakik, mikor az Anna a zöld oromból című filmsorozat 'értelmes emberi történéseiről' beszélgettünk. (A Lego újságja szerint idén tavasszal döntenek arról, hogy piacra dobják-e a Zöld Ormot. Én drukkolok, hogy megvalósuljon!)

Ritkán nézünk meg egy filmet egy héten belül kétszer. A Miss Potter-t megnéztük a gyerekekkel és nélkülük is.

Lassú, szűkszavú film - elementáris gesztusokkal és képiséggel. Miért, hogy a lassan hömpölygő történetvezetésű alkotásokról, legyen az film, vagy könyv mindig sokkal többet beszélgetünk, mint a pörgős meséjűekről? Mindig lenyűgöz, ahogyan a gyerekek megfigyelik, ahogyan értelmezni próbálják a ki nem mondottat, az elhallgatottat, vagy a csak éppen érzékeltetettet. Ahogyan szavakat keresnek a sejtésekre, a benyomásokra - rengeteget tanulunk belőle.

A film Beatrix Potter életét és szellemiségét meséli el. Számtalan gyerekkönyv szerzője és illusztrátora, többek között Nyúl Péter, Nyuszi Benjamin és Kacsa Jolán megalkotója.

!

A Sony 2015-ben megszerezte a jogokat és most februárban már érkezik is Nyúl Péter élőszereplős játékfilm változata az amerikai mozikba. Nem tudom....

Próbálom pozitívan zárni soraimat, de csak az jut eszembe, hogy mennyire szíven ütött, mikor arról olvastam, hogy gombatani megfigyeléseit és rajzait felsőfokú végzettség híján, nőként, nem tudta közzétenni. Rajzainak segítségével talán a mikológia is közelebb került volna hozzánk.

Szilveszter előtt jöttünk haza a karácsonyi családi látogatásból, és Bonyhádon álltunk meg egy nagyáruháznál vásárolni, szusszanni. Még sosem láttam azt a jelenetet, amikor leszedik a karácsony díszeket a polcokról és azon melegében kipakolják a magokat. Bizsereg az ember szíve és mancsa, lehet lassan konkrétabban álmodozni: mit hova és mikor és hogyan fog vetni, ültetni.

Új év - új magok: megfontolt tervezésen alapuló elementáris hit. Én is szeretem a magfogási procedúrát, szelektálva begyűjteni, szárítani, feliratozva elpakolni, hogy igen!, nemsokára elő lehessen venni és csak szórni, szórni, a többit meg a természetre bízni....

Mindig megfogadom, hogy kevesebb virág és több ennivaló lesz, de a kezem egyelőre még a szememnek és nem a hasamnak kedvez.

Szeretem Bonyhádot, a kisvárosi lét idilli megvalósulása. Tavaly nyáron eltöltöttünk ott egy kirándulós napot: megnéztük a Perczel-kúriákat, pizzáztunk, és természetesen csobbantunk a strandon. A gyerekek már tudják: ha a kulturális programot kellő érdeklődéssel mosolyogva végigcsinálják, utána övék a nap további része és biztosak lehetnek a megérdemelt fagyiban is. Szerintem ez így korrekt szülő-gyerek alku.

A régen jelentős pozícióval bíró nagycsaládok története nekünk is mindig izgalmas kérdés: mit lehet kezdeni az örökségükkel, a szellemi örökségükkel? A Perczel-kúriák siralmas jelenében is ott lapul a nagyság és különlegesség története.

Visszatérve a magokra és a jelentős családokra: eszembe jutott, hogy 1934-ben, Az én falum megjelenésének évében hunyt el Mauthner Ödön, akit a szakirodalom a magyar vetőmagtermesztés úttörőjeként tart számon. Életútja és munkássága különösen figyelemre méltó abban a tekintetben is, hogy a kereskedelmet és a szakmai életet zseniálisan kapcsolta össze.

2014-ben két könyv is megjelent a II. világháború előtti Magyarország gazdasági életét uraló családokról, a Mauthner-Chorin-Weiss-Kornfeld famíliákról. Szegedy-Maszák Marianne és Kornfeld Tamás könyve is nemcsak sok-sok tanulsággal szolgál, hanem sokrétű bepillantást enged ennek a korszaknak a társadalmi, gazdasági életének pezsgő pillanataiba is. Engem különösen az iregszemcsei birtok működtetése, a bevezetett újítások leírása ragadott meg, gondolkodtatott el. Kíváncsi lennék, hogy Mauthnerék ismerték-e a bólyi Monteneuvo családot - ugyanaz a kor, ugyanolyan zseniális gazdálkodók, hasonlóan előnyös anyagi lehetőségek.... Na, ez már tényleg pletyka....

Mai nézőpontból könnyen úgy gondolhatjuk, hogy a technológia igencsak távol áll a természeti szemlélettől: úton-útfélen azzal találkozhatunk, hogy a technikai fejlődés miként fordult szembe először csak a természeti, majd később a társadalmi környezettel is. De azért azt is figyelembe kell vennünk, hogy nem feltétlenül az 'okos' eszközök a károsak, hanem mi, használóik vagyunk kevéssé organikus szemléletűek. Nézőpontunk gravitációs középpontja alapvetően gazdasági: nem azért takarékoskodunk az erőforrásokkal, mert az a természet egészére kihat, hanem egyszerűen azért, mert olcsóbb; mint ahogy hajlamosak vagyunk a "bio" termékeket megvenni, holott nemcsak elég drágák, de steril körülmények közül, korántsem környezetbarát szállítási útvonalakon érkeznek a boltba.

Azt már korábban is megfigyeltem, hogy a természetes megközelítés időben korántsem kifizetődő, sőt, általában véve több időbe és pénzbe is kerül. Persze olyan is előfordul, hogy egyáltalán nincs pénzforgalom, hanem a már meglévő eszközeinket, saját két kezünket és fejünket használjuk. Talán eljuthatunk oda is, ahová önellátó eleink. Valami hasonló zajlik le mostanában az információ-technika területén is. A nyílt forráskódú rendszerek (pl. a linux vagy a fenti képen működésben látható arduino platform), a programozói közösségek (pl. a github.com, ahonnan ennek a blognak a forrása is származik) annak jelei, hogy nemcsak az lehet érték, amit a vásárló fizet, hanem az is, ha mind többen használnak egy eredményt eredeti vagy módosított formájában. Széles, arctalan, hely-nélküli közösségek ezek, és valami mégiscsak hatékonyan működteti őket. Ötletek, befektetett munka sarjadnak és növekednek, és a folyamat érezhetően sűrűsödik valamilyen, eddig ismeretlen irányban. Hasonló leírást tudok adni a régmúlt falusi közösségeiről is, mégha azok épp szűk, zárt és helyhez kötött jellegűek is voltak, de működésük elve szintén a (természeti) források megosztásán, a közös túlélésen alapult.

A mai élet már nem a régmúlté. És talán nem is az ipari társadalomé. Tevékenységünk mobilizálható, kommunikációs eszközeink hely-függetlenné tehetnek. Más irányból is felsejlik a lehetőség, hogy a technikai eszközök a természeti világgal barátságba kerüljenek, és így mi magunk is organikusan, egészében lássuk mindennapi életünk környezeti igényeit és terheit. Mert a cél ugyanaz: a források megosztása és a (hosszú távú) túlélés.

A téli hosszú felolvasásokat a gyerekeknek Gárdonyi: Az én falum című novellafüzérével kezdtük. Könnyek és persze rengeteg kacagás: hisz ez a szereplő teljesen olyan, mint nálunk XY! Gárdonyi műve 1934-ben jelent meg....

Van egy álmom: tudatosan, gondolkodva, együtt megélni a vidéki - legyen az falusi, vagy tanyasi - életet. Tanulva begyűjteni és megosztani azt a rengeteg mindent, amink van. A mi falunk egy baranyai kis falu: választás és nem születés jogán vagyunk itt - talán éppen ezért tudjuk, hogy milyen értéket kaptunk az élettől. A házunk ebben az évben lesz 110 éves! Sokszor eljátszunk a gondolattal: milyen lenne csak tíz percre visszamenni az időben - mondjuk 1934-be - és meglesni, hogy milyen is volt akkor.... Most vagyunk itt, most alakíthatjuk, most teremthetjük az életünket - talán az igényesen élt virtuális térből egyre több minőségi helyi tér születik. A falun élő haladó gondolkodású emberek szerepe ugyanolyan fontos, mint régen: a városból és a vidékből is felmutatni a jót, az értékeset, az újat, az újítót, legyen az gasztronómia, kertészet, építészet, ökológia vagy művészet.