Lengyel szakon rengeteget tanultunk a száz (vagy ezer?) éves lengyel-magyar barátságról. Érthetetlen vonzódások és egymás mellett kiállások.
Négy gyerekem van. Családcentrikus, sőt talán maradi nő is vagyok (ha a monogámia ténye elég ehhez). Mindegyik gyerekem szerelemből és gyönyörből fogant. A terhességem minden napján gondoltam arra, hogy kérlek, csak ne legyen beteg. A várakozás minden napja alatt hálás voltam Balázsnak, hogy férfiként mellettem van. Minden nap vártuk, hogy megtörténik majd a csoda: születés.
A harmadik gyerek után nekem is volt egy spontán abortuszom, magyarán vetélésem. Megkérdezték, nem baj-e, ha olyan mellé tesznek egy szobába, akinek művi volt. Nem baj. Mindketten bőgtünk: ő a megkönnyebbüléstől, én a fájdalomtól. Két máshonnan jövő és máshova menő nő egy szobában. Női sorsok. Megértések. Újraépítkezések.
Nekem csak egy kérdésem van: ha felmerül annak lehetősége, hogy kötelezünk egy nőt arra, hogy tartsa meg nem kívánt terhességét, miért nem merül fel az is, hogy kötelezzük a férfiakat arra, vegyék el feleségül a hölgyet és tartsák el. Ha erre választ kapok, ígérem, akkor az összes hasonló kérdést meg fogom érteni.
Ugye nem felejtjük el, hogy nagyanyáink mennyi titkot őriztek a szoknyájuk alatt?
Ugye nem felejtjük el, hogy az egykézés mit jelent?
Elsőolvasóknak és újraolvasóknak: Polcz Alaine Asszony a fronton.

Fotó: Kovács Tamás
Hang: Tóth Barnabás

A pécsi Fotóhetek egyik kiállításán (Kovács Tamás: Önért/ékelés) mutatjuk be, ami a (pécsi) Reggeliben látható 2020. november 8-tól.

Lett egy evésnyi diónk.
Hatalmas, terebélyes, bőven termő fáinkon végre ismét volt némi egészséges, ép termés.

Juglans regia 'Chandler'

A Chandler dió meglepetése: mindenféle kémiai növényvédelem nélkül, igaz, sérült burkú, de fogyasztható termés.

A diópótlások nem diók. Nézzük innen, nézzük onnan, esszük így, esszük úgy, de csak nem akar olyan lenni, mint a megszokott. Nemcsak megszokott, hanem vágyott is.
Dióburok-fúrólégy. Dióburokfuró-(ne)légy.

Csak a burkot fúrja át és rágja szét, rohasztja el, minden tápanyagot ily módon felfalva. Ragacsos, kenődő fekete trutyi. A magnak, az áhított csemegének pedig nem marad elég erő, hogy növekedjen. Posványban nincs levegő. Biológiai és szociológiai tény.
Burkaink, melyek védenek és táplálnak. Burokrepedés és burokból kifordulás. Megérés.
Érett a mag, ha kipottyan az addig életet adó burokból. A talajra pottyanva - megfelelő körülmények között - most már ő adhat életet.
Körülményeink, melyek meghatároznak, determinálnak, táplálnak minket. Álmaink, hogy mindig, minden körülmény között ép és egészséges magok lehessünk.

Dióskönyv.
Orosz Péter: Könyv a dióról.

Milyen volt (nekünk) az Amint megragadja című Batarita előadás?
Nem tudom leírni.
Olvasni egy táncelőadást. Tánctest mint szövegtest. Kitöltendő terek. Belakni a papírt, végigtapogatás a billentyűzeten, a színpadon.
Interkommunikációs utalásrendszer.
Az írott szót ereje. Az elhangzott szó vissz-csengése. A tánc, a mozdulat szótlan pőresége. Gesztusok, mimika, amiket szavakba szoktunk öltöztetni ahhoz, hogy a velük való találkozást tudjuk értelmezni.
A zenenyelv mint mozdulatnyelv.
Mozdulatsor történetek.
Az előadás előtti séta az üresedő városban - a fények eltakarta valóság szépsége. Elkerülések, kívüliségek. Hála, hogy hazajöhetünk. Hogy ide jöhetünk haza. A nagyvárosok és fővárosok groteszk vonzereje. Térkijelölések, melyek közösségiségében pillanatnyi a privát.
A beavatottság, a tudat, hogy mellettem ül mindkét zeneszerző. Óhatatlan összekapcsolása az otthoni születéseknek és az elkészült, már mindenkinek megmutatható alkotásoknak.
Kitapogatása egymásnak.
A csend ölelése, mely hangtól hangig tart - a hangok között.

Az előadást záró darab

Zita Fuck-os gonosz némbereit én sem szeretem.
A "hogy bírod" kínlódásos kérdésfeltevés minden negatív létviszonyulást kifejez: igavonás, cipekedés, súly, lehúzás.... Nem így gondolok az életre, az életünkre meg különösen nem. A "na milyen" kérdésfeltevés beszélgetésindító: el lehet mondani, ki lehet fejezni, árnyalni, mesélni, átéltetni - egyszóval bevonódás, megosztás.
A hogyan? és a milyen? használata mögött nem látványos, de fontos grammatikai és szövegtani/kommunikációs különbség húzódik meg. A hogyan? tulajdonképpen eldöntendő kérdésként aposztrofálódik, azaz valójában kétféle válasz adható rá: jól vagy rosszul bírom (már eleve a bírni szóban benne van valahogyan a kínlódás).
A milyen (milyen módon éled meg)? valóban kiegészítendő kérdésként aktiválódik, azaz nemcsak igennel vagy nemmel lehet rá válaszolni, hanem mesélve, leírva - azaz a válaszadási lehetőség ténylegesen egyéni és végtelen számú. Innen ered, hogy a válaszoló mesélhetnékjét jobban elindítja és kellemesebben cseng az egész kommunikációs hangvétel.
A mondás maga cselekedet is. Az Austen-i analitikus nyelvfilozófia egyik sarokköve, hogy a nyelvhasználat nem a cselekvés irányítója, hanem maga a cselekvés is. Klasszikus példa a bocsánatkérés vagy a házassági igen: a kimondással teljesítem magát az aktust is. A kimondás pillanatában meg is történik a bocsánatkérés/házasság ténye, aktusa. Ezt tanítjuk gyermekeinknek kicsiny koruk óta: hogy a szavakkal simogatni és fájdalmat okozni is lehet. A szavaknak súlya van. A szó kimondása tett. A kimondott szó nem száll el. Ott marad. Megmarad.

Félig teli vagy félig üres a pohár? Hm, egy idült optimista - mint például én - a víz másik felét már megitta, de még van fél pohár vize....

Balázs piros arany katica fülbevalóval kérte meg a kezem - hát lehetett nemet mondani? Önvizsgálatot ez ügyben csak néha-néha tartok, és szeretem azt gondolni, hogy nem az arany katica fülbevaló volt a fő érv. Bár de. Elcsábultam. Alább nem adtam volna.
Igazi asszonyos hűséggel azóta is csak azt a fülbevalót hordom. Szerintem sokan vagyunk azzal a megdöbbentő tapasztalattal, hogy egyre csak cseperedő, fejünk fölé magasodni kezdő csemetéink ismernek/látnak/véleményeznek/nevelnek/tanítanak, egyszóval tükröt mutatnak nekünk. Janka különös diszkrét játékossággal tudja ezt kifejezni: készített nekem egy kék pillangó fülbevalót. És mikor (ajjjaj, hány év után!) kivettem a katicákat és felpróbáltam a pillangókat, rájöttem, hogy Fanninak igaza van - bizsunőként is jó lenni.
Velem összhangban hintáznak a fülemben - Bálintot majd megfűzöm egy Fülbevaló valahol csilingeltetésre. Mindenfelé.

Amikor az egyetemi éveink vége felé kitudódott, hogy igent mondtam, egyik filozófia szakos csoporttársunk mérgesen odaállt elém és azon döbbenetének adott hangot, hogy én is csak egy feleség, csak egy háziasszony leszek majd, biztosan ezt akarom?
Aztán mikor a gyerekek rendre csak szülegettek, doktoris társaim kérdezték, hogy te már csak egy anya leszel?
Most már a kék pillangóval a fülemben teljes határozottsággal tudom azt válaszolni, hogy én mindig csak egy nő leszek. Teljes. Szálló. Estére pedig a katicákat veszem fel. Holnapra kék epret kértem.
És innen már gyűrűzött is a megvalósítási és megmutatkozási vágy: Janka a Hangfarm oldalon webshopot indított el. Részvétel az életünkben.

Változás-megújulás, mégis megmaradás körjátéka az egész életünk. Balázs előző táskája elrongyolódva ment a komposztra, a kedves úja, íme:

A november 1. nekem az élet ünnepe. A sajátomé, a családomé, azoké, akik életet adtak nekünk, legyenek élők vagy holtak. A tartalmas életet élt halottjainké, és azoké is, akik meg sem születhettek. A növények milyen természetesen mutatják ezt a vegyességet: egy részük kipusztult nyáron, míg a többiek most mennek aludni. Lassan nem lesz köztük különbség. Juharfánk nappali lámpa: messziről, a szemközti hegyről is látszik, ahogy sárgul, aztán egy hét múlva beleolvad a többi lombtalan fa közé. Jobb ébredést!