Balázs piros arany katica fülbevalóval kérte meg a kezem - hát lehetett nemet mondani? Önvizsgálatot ez ügyben csak néha-néha tartok, és szeretem azt gondolni, hogy nem az arany katica fülbevaló volt a fő érv. Bár de. Elcsábultam. Alább nem adtam volna.
Igazi asszonyos hűséggel azóta is csak azt a fülbevalót hordom. Szerintem sokan vagyunk azzal a megdöbbentő tapasztalattal, hogy egyre csak cseperedő, fejünk fölé magasodni kezdő csemetéink ismernek/látnak/véleményeznek/nevelnek/tanítanak, egyszóval tükröt mutatnak nekünk. Janka különös diszkrét játékossággal tudja ezt kifejezni: készített nekem egy kék pillangó fülbevalót. És mikor (ajjjaj, hány év után!) kivettem a katicákat és felpróbáltam a pillangókat, rájöttem, hogy Fanninak igaza van - bizsunőként is jó lenni.
Velem összhangban hintáznak a fülemben - Bálintot majd megfűzöm egy Fülbevaló valahol csilingeltetésre. Mindenfelé.
Amikor az egyetemi éveink vége felé kitudódott, hogy igent mondtam, egyik filozófia szakos csoporttársunk mérgesen odaállt elém és azon döbbenetének adott hangot, hogy én is csak egy feleség, csak egy háziasszony leszek majd, biztosan ezt akarom?
Aztán mikor a gyerekek rendre csak szülegettek, doktoris társaim kérdezték, hogy te már csak egy anya leszel?
Most már a kék pillangóval a fülemben teljes határozottsággal tudom azt válaszolni, hogy én mindig csak egy nő leszek. Teljes. Szálló. Estére pedig a katicákat veszem fel. Holnapra kék epret kértem.
És innen már gyűrűzött is a megvalósítási és megmutatkozási vágy: Janka a Hangfarm oldalon webshopot indított el. Részvétel az életünkben.
Változás-megújulás, mégis megmaradás körjátéka az egész életünk. Balázs előző táskája elrongyolódva ment a komposztra, a kedves úja, íme:
