Látványproblematika több tényezőből fakadhat, de legtöbbször, leghétköznapibb helyzetekben egyszerűen nem elég ritmikus, nem elég játékos, ebből kifolyólag pedig nem érezzük otthonosnak, kellemesnek, netalán szépnek az adott részt. A két véglet a túl üres és a túl zsúfolt. Hogy a zsúfoltságot miért érezzük mégis inkább barátságosnak, sőt olykor gazdagnak, az megint kereshető főként a ritmikában: értem itt mind horizontális, mind pedig vertikális vonalvezetésben. Ha az alapvonalak jól érzékelhetően kihangsúlyozottak, akkor a zsúfoltságot nem érezzük nyomasztónak, hiszen egy rendezett keretbe van kényszerítve. Gondoljunk csak arra, hogy még egy rendetlen könyvespolc is rendesebb és megnyugtatóbb, mint a polc nélküli könyvkupacok halmaza. Maga a könyvespolc keretezi a könyvek összevisszaságát, így határt és értelmezési helyet jelöl ki számukra. A szerte heverő könyvek mindig csak értelmezhetetlen egységek lesznek. Értelmezhetetlen: nem áttekinthető, nem kereshető egy általánosan értelmezett szabályrendszer szerint, csak a tulajdonos egyéni keresési útvonalai alapján találhatóak meg.

Kertről alapvetően úgy gondolkodunk, mint egy olyan térről, melyben a leghangsúlyosabb és legfontosabb egységet, azaz a kiindulási pontot az otthon jelképezi - ehhez viszonyítva értelmeződik maga a körülötte lévő tér, az udvar vagy a kert. A házhoz illeszkedik a kert és nem fordítva. Viszont ezen alaptétel igazsága mellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a kert is visszahat a házra: kiemelheti, elrejtheti, megszelídítheti. A lényeg az, hogy ház és kert összhangja megvalósuljon.

Egy hosszú üvegfal látványilag szinte mindig problematikus: túl egyenes, túl visszatükröződő, túl értelmezhetetlen a végigsikló tekintet számára, valahogyan kapaszkodó nélkülinek érezzük. Jól megválasztott növényzettel pontosan ezeket a kapaszkodókat teremthetjük meg: a túl-túlokat meg kell törni, tekintet-léptékűvé kell tenni ahhoz, hogy az ember kényelmesen érezze magát. Optikailag a szemnek egyszerűen nyugvópontokra, pihenőpontokra van szüksége ahhoz, hogy be tudja fogadni, értelmezni tudja azt a teret, amelyben benne áll.

Üvegsor növényzet nélkül

A mostani, konkrét esettanulmány alapkiindulása az, hogy a hosszú lakóház előtt végigfutó üvegsor mögött télikert húzódik meg, tehát a kintből a bentbe ezen az átmeneti téren keresztül jutunk be. Többfunkciós ez az úgynevezett átmeneti tér: egyrészt előszobaként funkcionál, azaz a felöltözés és levetkőzés helyszíne, másrészt télikert, azaz rossz idő esetén is megadja a kintlevés illúzióját, harmadrészt pedig természetesen télikert és egyben a melegigényesebb növények számára teleltető.
A háztól balra elhelyezkedő tó látványilag már kompakt, szépen megoldott egységet képez, viszont a üvegfal előtti rézsü még megoldásra vár.

Mivel egy családi otthont és egy vendéglakást, tehát egy másik potenciális otthont rejt az üvegsor, első lépésként a két bejárati ajtó szerepének kiemelése, szimbolikus kihangsúlyozása a legfontosabb szempont. Ezt vertikális irányokkal célszerű elérni: szimbolikus kapu-hatás, a kilépés-belépés, az áthaladás misztériuma. Az összefüggő üvegfal effektus és maguknak az ajtóknak színnel vagy formával való kiemeletlensége, tehát hangsúlyozatlansága miatt a tekintet megzavarodik, nem tudja értelmezni, hogy hol lehet ki-vagy bejutni az épületbe/ből.

Két javaslatot készítettem a problematika megoldására: egy otthonos-letisztult elegánsat és egy szellősen-letisztult elegánsat. Az első erősebben ritmizált és családi otthont inkább hangsúlyozó szimbolikával bír, a másik pedig elsősorban a télikert és a körülötte lévő kert egységére apellál.
Természetesen még sok egyéb tényezőt is gondolati sorba kellett venni: a családtagok valóban közlekednek a ház előtti járdán, gyakori ki- és bemenetel zajlik, amúgy is kedvelik a tágas tereket.
Ugyanilyen fontos tényező, hogy milyen növényekhez vonzódnak a tulajdonosok, az ezt szeretem/ezt nem szeretem erősen körbehatárolja a növényanyag kiválasztását.
Már erősen praktikus szempont, de sohasem szabad figyelmen kívül hagyni a beszerezhetőséget és persze az adott növényanyag költségét.
És hosszútávon szintén fontos, hogy olyan növényeket válasszunk, amiknek fenntarthatóságával és gondozási feltételeivel tisztában vagyunk.
És akkor már csak az van vissza, hogy megnézzük a tájolást, a szélirányt, a talajminőséget....

"Magnóliás terv"

A "magnóliás tervnél" (nekem ez a kedvesebb) a családi bejárati ajtót hangsúlyoztam meg úgy, hogy mivel balra átmenetet kellett képezni növényanyag szempontjából a tóhoz, japánfüvet tettem, jobbra pedig örökzöld oszlopos magnólia került. A vendéglakás bejárati ajtaját is ezzel kereteztem. A hosszú üvegfal így hármas vertikalitással megtörtté vált, miközben az ajtók is megkapták a maguk szimbolikus keretét. Fontos szempont volt, hogy télen-nyáron díszítsenek a növények. A szimmetria-asszimmetria játék mindig egyensúlyt terem, ezért a japánfű habitusához kerekdeden karcsú, süveges formát kerestem.
A cukorsüvegfenyőt gyorsan sutba dobtam, a tiszafa sem jöhetett számításba erős halál szimbolikája miatt. A borókát már-már jónak találtam, de rájöttem, hogy olyan örökzöldet akarok, ami virágzásában is látványos, ezért kötöttem ki végül az oszlopos örökzöld magnóliánál, a Magnolia grandiflora Alta fajtánál. A rézsü aljába - a magnóliák nyugalma játékosabb, kuszább, elterülőbb cserjékkel szép kontrasztot képeznének, tehát itt inkább a forma, mint a szín játszana főbb szerepet - egy rózsaszín virágú liliomfa (Magnolia), illetve a vendéglakás ajtaja elé - azt szelídítve, szimbolikusan kissé takarva, így intimitást adva annak - egy pirosas virágú japánbirs (Chaenomeles) vagy pedig valamelyik fajta piros virágú zanót (Cytisus).

"Mahóniás terv"

A "mahóniás tervnél" a tó nyitottsága folytatódik egészen a vendéglakás ajtajáig. A japánfű magasságban hasonló a mahóniához, habitusuk is hasonlónak mondható, a textúrájukban viszont erős kontraszt érvényesül. A mahónia és a korallberkenye textúrában hasonlóak, formában viszont ellenpontozzák egymást.
A növényanyag kiválasztásánál itt is elsődleges volt, hogy télen-nyáron díszítsen, a lakás előtti örökzöld pedig látványos, szép virágzatú legyen. A japánfű sárgássága és a korallberkenye mélypirosa játékosan aszimmetrikus keretbe vonja a mahóniát.
A rézsü aljába a mahóniák képezte háttér elé itt is liliomfa (Magnolia) került, a korallberkenyék elé pedig illatos tündércserje (Chimonanthus praecox), melynek virágszíne olyas sárgás, mint a mahóniáé.

Mindkét tervalapnál a rézsüt ki lehet tölteni tetszőlegesen évelőkkel, akár egynyáriak tünékeny hadával is, de ha maradok az elegáns koncepciónál, inkább csak alacsonyabb díszfüveket (tollborzfüvet, szőrtippant vagy gyöngyperjét) tennék, illetve hagymásokkal hinteném meg - ezzel erősebb lenne a tóhoz, a nyílt terekhez való kapcsolat és persze gondozni is könnyebb lenne.

Képek: Kovács Janka
Hang: Kovács Jónás

Még szerencse, hogy Kata megírta a csírázós bejegyzést, mert így - ha lassan kapcsolva is - de eszembe jutott, hogy a tavaly őszi cseh utunkról az általunk oly nagyon szívesen fogyasztott cseh nemesítésű Champion almamagokkal tértünk haza. Útközben aki almát evett, szigorúan a csutkában kellett hagyja a magokat, amik zacsiba kerültek, nehogy kiszáradjanak.
A gyerekek már alaposan ki vannak tanítva arra, hogyha bármit esznek, bármikor bármelyik gyümölcsnél, zöldségnél elhangozhat az az anyai utasítás, hogy ezt ide köpd, azt oda köpd.... NE keverd össze!
Jövőféltés: hazaérkezés után az első kipakolandó természetesen a magok. Nedves közegbe (prózaian: bevizezett papírzsebkendőbe) raktam, hogy ne száradjon ki, betekertem fóliába (hogy megtartsa a nedvességet) és ment a hűtőbe, hogy kellő hideghatás érje.

A szakirodalom és kevésbé szak irodalom szerint is almát magról szaporítani nem érdemes, és itt jönnek az érvek a nem mellett: kicsi az esélye a fajtaazonosságnak, sőt, valószínűleg vadalma lesz belőle, maga a csemete későn fog termőre fordulni, satöbbi, satöbbi. Természetesen nem véletlen találták ki a generatív szaporítás helyett a vegetatívat, de itt jön a de: nem végeztem statisztikai kimutatást, de a leghíresebb almafajták leírásánál nem az szerepel, hogy keresztezéses nemesítés, hanem az, hogy véletlen magonc. És a hangsúly a magoncságon van. Soha nem lehet tudni - ez sem rossz érv, de persze, mint nálam mindig, a legfontosabb, hogy lássák a gyerekek, ilyet is lássanak, valamit már ebben a korban mélyebben megértsenek a természet körforgásából, az életből. És az én életemben amúgy is oly sokszor igaz az a mondás, hogy nalám, mi lesz a cserebogárból!
Folyt. köv.

Nedves hideg közegbe (azaz a hűtőbe benedvesített papírzsebkendőbe) téve és nejlonba jól becsomagolva kicsírázott állapotban vettem elő a magokat, egyenként elültettem őket jó minőségű földdel megtöltött cserepekbe.

Ui.: mindenkinek ajánlom, hogy ne ásás után (mint ahogyan persze én csináltam) kezdjen neki az ilyen finommotoros babramunkának: a fáradtságtól kissé remegő ujjakkal az amúgynál is nehézkesebb....

A bejegyzés eredeti megjelenése:
https://lengyel-attila.blogspot.com/search?updated-max=2019-06-27T15:33:00%2B02:00&max-results=7&start=14&by-date=false

Aki földutakhoz, erdőkhöz, mezőkhöz van szokva, hihetetlen egyensúlyérzéket fejleszt ki magában. Mert ahol földutak és ösvények szolgálnak közlekedésre, ott minden lépésünkre figyelni kell (egy idő után ez ösztönössé válik, és nem kell rá külön figyelmet fordítanunk, természetesen).
Ugyanaz az út lehet száraz, lehet poros, majd saras, esetleg jeges, havas, és olykor ezek kombinációja meglepetésszerűen (ahol több napsütés éri, már saras, ahol kevesebb, ott még jeges; esetleg a jég alatt kilágyul sárral, ami az egyik legizgalmasabb).

Az ember egy idő után mégis egyensúlyban marad és semmi sem billenti ki. Sem egy váratlan vaddisznótúrás, sem egy meredek és fölázott rézsű, sem egy különösen mély, hófúvásban fölhalmozódott bucka.
Sőt, olyan is adódik, hogy egy napfényes nyári napon az ember sétálni indul (akár kedvtelésből, akár szükségből), s amikor már elég messze van, beborul az ég, s hirtelen zápor zúdul a nyakába. A földút elázik, a szandál pedig alkalmatlan a sárban való közlekedésre. Ilyenkor nincs más lehetőség, az ember leveszi a szandálját, cipőjét, s mezítláb folytatja az útját. Ugyanígy járhat télen, amikor fagyon indul el, s kisüt a Nap, ami megolvasztja a megfagyott sarat és vizeket. Ilyen esetben is vetettem már le a cipőt, hiába volt mindössze egy-két fok.
Sőt, kora tavasszal az is előfordult, hogy bakancsos kirándulásra indultunk, majd utunkat egy elárasztott láprét keresztezte, amin nem tudtunk száraz bakanccsal átkelni. Így, hogy az utunk további része is kellemesen, száraz lábbal teljen, inkább levettük a lábbelit, zoknit, a nadrágot feltűrtük, s úgy gázoltunk át a jeges-hideg, harminc-negyven centi mély vízen. Végül egy köves pataknál lábat mostunk, felöltöztünk, s élveztük a (lábunkhoz képest) meleg zoknit és cipőt a hideg víz és sár után.
A városban élő, és azt soha el nem hagyó ember számára ismeretlen mindez. El sem tudja képzelni, hogy mezítláb hagyja el a lakását, megcsúszik az első jégfolton és talán képtelen végigsétálni egy alaposan fölázott, agyagos úton.

Aki az aszfaltot választja, az Egyensúlyát áldozza föl (nem tudatosan és nem akarattal). Én a "kényelmet" áldoztam föl, hogy mindig és mindenhol Egyensúlyban éljek. Mert a fizikai és lelki egyensúly sincs minden összefüggés nélkül, s mintha kölcsönösen erősítenék egymást: minél régebb óta élek fizikai egyensúlyban, annál stabilabb a belsőm is, s minél inkább megingathatatlan a belsőm, annál könnyebb a járás a legnehezebb terepen is.

In.: A szabadság íze
https://www.facebook.com/zakadominika

Képek: Kovács Janka
Hang: Kovács Jónás

Ebben a télies tavaszban már azt sem tudom, hol áll a fejem. Egyik olyan családi receptünkkel szeretném megörvendeztetni a Faluság kegyes olvasóit, ami nem éppen tavaszra való, sokkal inkább októberre, novemberre, ámbár… nem elképzelhetetlen, hogy van, aki mostanság is örülne egy kis házi savanyúkáposztának: nosza, a recept alapján, akár kisebb mennyiségben, egy-két fej káposztából, nagy üvegben elkészítve, még most is érdemes nekiállnia.

Gyalulásra várva

A családi házi savanyúkáposztánk receptje

Az alábbi mennyiség egy 50 literes fedeles műanyagedényre van számítva.
Az edényt a káposzta forrása (tejsavas erjedése) alatt kármentőben kell tartani (azaz pl. egy nagyobb dézsában), mert erjedés közben esetleg kiforr az edényből a káposzta leve.
Végy úgy 32 kg káposztát legyalulva – a laposfejű káposzta a jófajta, annak vékony a levele és a levélere.

Kézi káposztagyalu

Egy erős összemarék gyalult káposzta egy réteget képez az edényben. Rétegenként le kell nyomkodni döngölőfával (ennek híján egy vízzel megtöltött palack is megteszi), majd ezután következik a só és a fűszerek, majd az újabb káposztaréteg és a sulykolás.

Káposztataposás

Összesen 20 dkg sót használunk – vagy másik változat szerint:
1 evőkanál sót egy összemarék gyalult káposztára (így kevesebbre jön ki a só mennyisége, mint a 20 dkg). Szóval egy réteg káposztára kb. egy jó evőkanál só kell.

Ha nincs kedved cifrázni, vagy nem kedvelitek a borsikafüvet például, akkor készítsd az alapfűszerezéssel: só, pár szem egész feketebors, néhány egész babérlevél – ennyi az egész. Marika barátnőm Dióspusztán így csinálja, és így is nagyon finom a házikáposztája!

Babérlevél

Nálunk viszont mindenki szereti a „cifrább” fűszerezésűt, ezért mi így szoktuk készíteni már régóta: a már ledöngölt káposztára szórjuk rá, rétegenként, a következőket:

1. friss vagy szárított torma, 5-6 centis, vékony szeletekben – rétegenként kb. 2 szelet (!)
2. összesen ½ zacskó zöld szemesbors rétegenként elosztva
3. összesen 10-12 gramm házi fűszerkeverék szárított fűszerekből, ami így készül:

• 10 g szárított borsikafű (mozsárban megaprítva)
• 10 g szárított kapor (mozsárban megaprítva)
• 8 g őrölt feketebors
• 8 g őrölt köménymag
• 4 g őrölt babérlevél

Fűszerek

Fűszerkeverék

Ez a keverék összesen 40 grammot ad ki, de a fenti káposztamennyiséghez nem kell több, mint kb. 10-12 gramm.
Vagy kevesebbet kell készíteni, vagy jól záró kisüvegben, sötétben, jól eltartható évekig is, a következő évek káposztájához.
(Megjegyzésem: itt nagyon is indokolt a grammokban számolás! Óvatosan a fűszerezéssel!)

Őszi sarjúpaprika

Szárított torma

Zöldbors

Kiegészíthető még az egész – ha van – érett pirospaprikával, sárgarépával, birsalmaszeletekkel. Mind jó bele, de anélkül is finom.

Fűszerezés

(Régi népi módszer, nemrég hallottam, de még nem próbáltam: kemény vadkörtét, vackort – amit éretten Süsü is szeretett – kell a tetejére rétegezni, ez nagyon jó ízt ad neki. Nem tudom, hogy közé is keverhető-e, mint a birs. Szerintem igen. Ki kéne egyszer próbálni...)

Az utolsó káposztarétegre már nem teszünk fűszert. A ledöngölt káposzta tetejére egy erős nájlont kell borítani („vízzáró rétegként”), majd vízzel (vagy búzaszemekkel, homokkal…?) töltött nájlonzsákokkal le kell nyomtatni. Az a lényeg, hogy levegő ne férkőzhessen a káposztához, nem tesz neki jót.
A vizeszsák: 2-3 nagyobb átlátszó műanyag zsákot egymásba kell húzni, majd kb. 6 liter vizet tölteni bele súlynak. Lazán bekötni, hogy majd lazán terüljön el a káposzta teljes felületén a víz. Légmentes zárás kell. Most tesszük rá az edényre a tetejét. Ezzel a lezárási módszerrel kivenni is könnyű később a káposztából, és könnyű újra légmentesen visszazárni.
Az is jó módszer, hogy eleve egy (-két) nájlonzsákot teszünk a savanyítóedénybe, abba megy az egész káposztaanyag, majd a végén (a forrás után) mindig légmentesen lekötjük a zsák száját. A lényeg, hogy mindig levegő nélkül legyen a káposzta!
A forrás ideje alatt szobahőmérsékleten kell tartani. Kb. két hét alatt leforr, azaz végbemegy a tejsavas erjedés. Ezután hűvös/hideg helyen kell tárolni. Magában, salátaként is nagyszerű például egy kis sült krumpli mellé.

Az ínyesmester nagy szakácskönyve, 381. oldal

Az ínyesmester nagy szakácskönyve, 382. oldal

Az ínyesmester nagy szakácskönyve, 383. oldal

Kellemes kísérletezést, finom házikáposztát kívánok minden kedves próbálkozónak!

Nem is rossz. Persze borzasztó. Főleg mert megint jön a létbizonytalanság, a megélhetési kérdések köre, és ki tudja mi lesz.
De a jelen, az én kis mikrovilágomban határozottan nem rossz. Adott ugye egy egyébként is éppen otthon levő anyuka (igen ez mázli), és az öt gyerek.
Minden nyári szünettel úgy vagyok, hogy az előtte levő két hétben – főleg azért, mert mindenki előre sajnál, lamentál és kelti a feszkót – rettegek, hogy mit csinál majd az 5 gyerek itthon, aztán kiderül, hogy tök jó az egész, minden gyerek tök normális, nagyon kedves és baromi jó fej. Most is így van ez. Csináltunk egy napirendet és tartják a gyerekek. A napirend az alábbi:

A lincshangulat elkerülése végett ki szeretném hangsúlyozni, hogy a séta a mellettünk levő erdőbe megy, és muszáj, mert Benit februárban műtötték, most tanul újra járni, és muszáj kimozgatni. És persze a többieket is. És bámulatosan hatékony a módszer: Beni első alkalommal kifulladva ért fel az emelkedőre, és fordulhattunk is vissza, most már csak kicsit lassabb mint mi, és elmegy a lejtő végéig, majd kb. 25ször lecsúszik a hóban és visszasétál a dombtetőre. Külön örülünk a hónak, ez most felüdülés, gyógytorna, kaland.

Visszatérve a digitális oktatás nálam eddig ötös, csak egy-két túllengés van benne. Például akkor, amikor rajzból és technikából küldtek leckét, felkaptam a vizet, erre nem számítottam. Ennél a pontnál azért tollat - egeret - ragadtam, hogy legalább hangolják össze az egész alsós évfolyamnak ezt a két tantárgyat, hogy ne kelljen már egy nyuszit, egy bárányt és egy cseresznyefát csináltassak már a három gyerekkel, hanem csinálhassak három bárányt. Az is túlzás, mert minek. De lehet erre rákontrázni, mert az óvónéni írt, hogy az óvodai fejlesztési tervet megtalálhatjuk a honlapjukon, és hajrá fejlesszük a gyereket itthon. Kackackukac. De a legviccesebb eddig az, hogy most 17 órától a Panna lányom ritmikus gimnasztika edzője online edzést tart majd. Hm, na már a kíváncsiság miatt is bejelentkeztem rá. (Update. Annyira klafa volt, hogy szerdától én is csinálom itthon.)

A gitárt tanuló gyerekek is haladnak, íme ilyen egy online gitár óra:

Viszont külön pont jár a fiam foci egyesületének, aki a legjobb edzésvideót beküldő gyerekeknek felajánlott egy-egy pizzát. Mondanom se kell, hogy egész hétfő délután ezen pörögtünk, és íme az eredmény:

Összességében tehát jól vagyunk, és minden várakozáson felüli.
MI (még) jól vagyunk.
És bár összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy mi lesz a vége az egésznek, a keressünk minden rosszban valami jót elvnek megfelelően az alábbiakat szedtem össze:

1, Köszönöm, hogy az a vírus nem ebola, vagy bármi olyan szörnyűség, amiben meghalhatna a családom fele, vagy mindenki. Vagy nem olyan, mint volt a gyermekbénulás, ami a gyerekeket érintette.
2, Hálás vagyok, hogy márciusban van ez az egész, és nem télen, hidegben. (Update: hó van, de ez a háromnapos hó, így hogy nem megyünk úgysem sehova felüdülés.)
3, Jó, hogy mi már a sokadik ország vagyunk, és vannak előttünk jó és rossz példák járványügyben.
4, Bár nagyon rosszul érinti majd ez a gazdaságot, de mégiscsak jó, hogy egy kis konszolidáció után jött, és nem 2008-ban mondjuk.

És bár ez nem a koronavírusnak köszönhető, hálás vagyok, hogy az internet népe a jó magyar cinizmusból átlibbent a hétvégén a fogjunk össze kommunikációra.
Eddig ennyire futotta, ezen is nagyon kellett gondolkodni, de azért ez nem is kevés.
És még egy kis kiegészítés: múlt vasárnap nagyon lekonyultam, de ekkor a csajok rámcsörögtek, hogy találkozzunk online. Nos fantasztikus volt! Íme egy kép az onlájn csettingről fejenként egy fél üveg bor elfogyasztása után:

A rendkívüli általános helyzetünket tetézte a márciusi hó. Állandóan figyelve az időjárás előrejelzéseket (szakmai ártalom) sem gondoltuk, hogy ennyit kapunk belőle. Mintha a karácsonyt pótolná az elmaradt élmény.
Mindenki itthon, 20 cm hó, hógolyózás, szánkózás, hóember építés, meleg süti. Talán csak az maradt el, hogy most nem erről beszél mindenki a hírekben, sajnos.

Suttyó annyira fázott a hideg széllel érkező havazásban, hogy elő kellett vennem a gondosan elpakolt téli takaróját. Évente pár nap van szükség rá.

A libáink is értetlenül néztek ránk a reggeli etetésnél. Sajnos a zord idő a rókát is a baromfi udvar felé csalta.

Peti örült legjobban a szép havas tájnak, két lecke között rohant ki havazni Apával.

Az énekes madarak viszont nem örültek az új helyzetnek, de próbáltunk nekik több helyen terülj-terülj asztalt tálalni.

Végül úgy döntöttem, mindenki megkapja a kabátját, amíg intenzíven havazik.

Akác-, bodza- és mentaszörp.
Tavasszal, akác- és bodzaérés idején még szinte felfoghatatlanul messzinek tűnik az a pillanat, amikor a szüret eredményét élvezni fogjuk. A tavaszt megelőző nyár munkálatai után életmentőként legurított sör üvegei kimosva kerülnek a nekik kialakított polcra. Kérlek, vegyél még csatos üvegű sört!
Őrzi az ember a kamra polcain ücsörgő teli üvegeket, pakolja jobbra-balra a lefagyasztott csemegéket és vár: még nem, most még nincsen rá szükség, most még van más is, mára mást találtam ki, van még a meggyből?, és akkor eljön a pillanat, amikor a kamrából a konyhába érkezik a kiszemelt áru.

Meggyespite.
Tavaly nyáron Jankával puttyogattuk a cigánymeggyet - minden második szemnél megállapítva, hogy jó dolog a nemesítés: nagyobb szemű, könnyebben feldolgozható gyümölccsel hamarabb elkészül az ember (lánya).
A munkát megosztottuk: a fiúk leszedték a gyümölcsöt, a lányok kimagozták, én pedig eltettem - tegnap csak elővettem, és feldolgoztam. Megettük.

Tavasztól tavaszig - nyártól nyárig kiszámítani az évadot: ősszel már kísértésbe esik az ember, télen könnyedén kapkod a teli befőttes üvegek után, tavasszal pedig ünnepnapnak számít egy-egy csemegés üveg felbontása: sakkozás, kitartson a készlet a frissig.

Tanítunk és tanulunk.

Balázs órát tart, azt hiszem itt éppen webszerkesztést.