Jó lenne már írni a fürdőszobáról, de még nincs mit, mert nincs kész. De addig is, amíg elkészül - ha már a RETRO a stílusunk, és ha már nincs kampánycsend -, akkor szeretnék egy témába vágó verset küldeni mindenkinek , aki szereti:

Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij:
Ivan Kozirev vasöntő elbeszélése arról, hogyan költözött új lakásba

Proletár vagyok.
Mindent megmondtam ezzel.
Éltem,
ahogy anyám világra vétkezett.
És lám,
új lakást
adott ma reggel
nekem
a Munkáslakásépítő
Szövetkezet.
Szélessége - ilyen!
Magassága -
olyan!
Szellős,
világos
és meleg.
Minden szobája jó,
de a legjobban
nekem
ez
tetszett meg!
A hold
sugaránál ragyogóbb!
Kánaánnál
sokkal több üdvöt ád,
mi ez -
de mit is gagyogok, -
ez a
fürdőszoba, a fürdőkád.
Kinyílik az egyik csap,
kezedre - hideg víz csap.
Másik csapot csavarod,
ujjad rögtön elkapod.
Hideg vízzel
mosd a tested,
vagy forróval - bőröd piszkát.
Egyik
csapra "H" van festve
másik csapról -
"M"
sandít rád.
Hazajössz fáradtan,
minden jaj de vacak.
Nem ízlik a leves,
s a bugyborgó csája,
de belépsz a kádba -
s még a halott is felkacag
ennek a
hullámzó víznek a csiklandozására.
Mintha
a szocializmus lenne vendéglátód,
az élvezettől - elakad a szusz.
A blúzod - lehúzod,
nadrágod lerántod,
kézbe a szappant
és...
zsuppsz!
Mosakszol,
mint akinek
nincsen egyéb dolga.
Hosszan...
szóval addig,
ameddig csak jó.
A fürdőszobában
egyszerre csak itt van
a nyár és a Volga.
Csak halak nem úsznak,
s nincs gőzhajó.
Lehet akár
tízesztendős piszok a karon,
lemorzsolódik,
mint a nyírfaháncs,
akár a kéreg,
válik le a korom,
leszedi a szappan a nyavalyást.
Párázik a bőröd,
piros lesz, mint a rák.
Na most -
csavarj csak egyet:
finom,
hűvös esőjét záporozza rád
a százlyukú vasfelleg.
Oly jólelkű és gyengéd a fürdő zuhanyja!
Rossz kedved
nyakát
kitekered:
paskolja búbod,
s nyakadra zuhanva
a két lapocka
közötti vályún lepereg.
Nedves
tested
bepakolod
bolyhos-prémes,
nagy törülközőbe.
Hogy száraz lábbal lépj ki
a kádból,
talpad alatt
rugalmasan nyúlik el
a parafa-szőnyeg.
A tükörhöz lépsz most, -
ott lóg a falon,
tiszta inget húzol
s elgondolod:
hogy szó, ami szó,
bizony finom dolog
ez a
szocialista
szovjethatalom.

(Hidas Antal fordítása)

Ezt a bejegyzést már a trópusokról írom, kis kitérőt tettünk korábban Angliába, időztünk Skóciában is kb. két hetet (ott télikabát is kellett! májusban!), most talán Indiában vagyunk az esős évszakban. Vagy Thaiföldön? Netán Vietnámban? Hirtelen nem is tudom. Mindenesetre úton, az biztos. Nosztalgiával gondolunk vissza az otthoni eperre és cseresznyére, amikről Judit írt legutóbb - ezek szerint otthon már pirosodnak. De jó is lenne otthon! Minek is vettük a nyakunkba a világot! Hát, igen, én mindig is ilyen kalandor szellem voltam, csak sokáig nem volt módom ennyit utazni, főleg ilyen nagy léptékben, hogy egyik nap még a Brit-szigetek, utána máris a trópusok - ilyen csak akkor történik velem, amikor olvasok és elmerülök egy másik világban. Most azonban hirtelen jött ez a lehetőség és nem volt választás: ki kellett használni, mondhatnám, rákényszerültünk. Nem mintha baj lenne, meg kell ragadni az alkalmat és hát valóban ritkán utazhat az ember a családjával ebben a formában és ilyen hosszan. Túl azon, hogy hiányzik a ropogós cseresznye meg a piros eper, az igazi gondom, hogy továbbra is kell dolgozni meg iskolába, óvodába járni, pedig azt hittem, ezeket meg lehet úszni. Ugyanúgy felkelünk (na jó, csak én) hatkor, készítem a reggelit, ugyanúgy sietni kell, ugyanúgy tanítok, pedig már nagyon kéne a szünet, a Férj ugyanúgy későn jön haza, mert sok a munkája és így tovább. Az ismerős hétköznapok. Hogy akkor mi értelme volt elutazni, kérdezheti a kedves Olvasó. Igazából nem is tudom. Ha kinézek az ablakon, ugyanazt látom, a hétköznapi tárgyak vesznek körül, igen. Nos, kicsit elbizonytalanodtam: akkor most elutaztunk vagy nem? Hogy lehet egyáltalán ilyen baromságot kérdezni, kérdezi a kedves, ám egyre kevésbé türelmes Olvasó.
Egyáltalán, miről szól tulajdonképpen ez a nyavalyás bejegyzés?
Nos, mondhatnám azt is, hogy egyszemélyes vernyogás/ vartyogás/ nyavalygás/ siránkozás/ nyüszögés, mert noha azt gondolom, hogy a trópusokon vagyok, sajnos sem ott nem vagyok, sem máshol, hanem éppenséggel Kecskeméten ébredek minden reggel és akármikor, amikor kinyitom a szemem (így sokszor inkább ki sem nyitom), azt látom, hogy be van borulva és vagy esik vagy esni készül vagy éppen esett az eső, netán zuhog vagy zuhogni fog, esetleg éppen most zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. Gondolom, nem vagyok egyedül azzal a furcsa tapasztalattal, hogy májusban két hétig télikabátban jártam, máskülönben lefagytam volna az amúgy Skóciára jellemző tavaszi hidegben (ott pedig szemérmetlenül süt a nap jelen pillanatban is, Kriszta barátnőm éppen idegenvezetőként Nesszit keresi lelkes turisták társaságában), utána ugyan vehettem már fel rövid ujjú pólót, sőt csak azt, mert különben nemcsak kívül, hanem belül is csorgott rólam a verejték, mégsem voltam képes az elmúlt egy hónapban egyhuzamban félórát napozással tölteni (és nem az időbeosztásom miatt volt ez képtelenség). Úgyhogy kiderült, hogy sem a skót tavaszt, sem a trópusi időjárást nem bírnám valami jól, így ha a kedves Olvasónak a következőkben kedve lenne ezeket a lehetőségeket felajánlani, nyugodt lelkiismerettel menjen el helyettem. Én inkább itthon maradok és eszem a ropogós cseresznyét meg a piros epret, ha van hol, a mi kertünkben ugyanis a cseresznye még azt hiszi, hogy tél van, eper tekintetében pedig a pink a menő, mert csak rózsaszín állapotban tudjuk leszedni: ha ezután is fent hagyjuk, akkor már csak rohadt epret szedhetünk és az, ugyebár, elég lehangoló időtöltés.
Szóval visszatérve az eredeti témára: nagyon jó, ha utazhat az ember, mert ugyan Angliában meg Skóciában májusban (is) sokat esik az eső és fűteni kell, a fű mégis gyönyörű, harsogó zöld, hetente nyírhatjuk a ház előtt meg a szőlőben, és ez, ugye nekem szívügyem (hogy sem Angliában, sem Skóciában nincs szőlőnk, az nem fáj, hiszen másoknak sincs). A trópusokon pedig annyit esik ebben az évszakban, hogy egyáltalán nem kell a locsolással foglalkozni, mégis fantasztikusan néznek ki a növények a kertben, hozzák a virágokat számolatlanul, kúsznak és borítják el az udvart, a garázst, ami, ugye, megint csak nagy gyönyörűség egy igazi kertbarátnak. Ráadásul szép nagy esőgyűjtő hordókban felfoghatjuk a csapadékot, ami felfoghatatlanul nagy segítség lesz, ha egyszer eláll az eső. Eláll egyszer az eső? Ha igen, tessék táviratozni, mert akkor hazamegyünk itthonról! Addig is üdvözletünket küldjük és reméljük, holnaptól elküld valaki bennünket melegebb éghajlatokra - kivételesen erre vágyunk mindannyian itt a kályha körül kuporogva...

Kotlári ropogós cseresznye, viszek a skacoknak belőle!
A két klasszikus korai cseresznyék, azaz a Münchebergi korai és a Bigarreau Burlat közül nekem egyik sem az igazi, nade eddig nem ismertem mást. Nem tudom eldönteni, melyiket szeressem jobban: a Magdát, vagy pedig a Kotlári ropogóst. Mindkettő középnagyszemű, a Magda bordóbba hajló színű, és édesebb, kevésbé savas, mint a Kotlári. Viszont tényleg mindegyik ropogós.

Kotlári ropogós cseresznye:

Magda cseresznye:

Földi és égi pirosság: a sok zöld után (hagyma, spenót, sóska, zamatos turbolya) végre az ennivaló is színesedik.

A gyerekek kezei a nyarat simogatják már: napfénybe feledkezve, álmodozva, játszva, ismerkedve szüretelni, hogy aztán együtt elfogyasztott délutáni csemege, vagy vacsora utáni desszert legyen belőle. Megtanulni, hogy később, hogy együtt, és csak kicsit csalva kedvezni magunknak, hogy aztán az asztalnál nagyvonalúan mondhassák: egyétek csak ti az utolsó szemet, én szedés közben már ettem. Finom.

Kakastaréj (Celosia)

Spenót a szendvicsben, a salátában, spenót főzelékként, és persze spenót a petrezselyem mellett a mélyhűtőben. Klorofilltartalék-képzés.
Eperszezon - idén kicsit megkésve, de mindig ugyanolyan örömet szerezve. Meg kell őrizni magamban, hogy milyen is, mikor iskolából hazatérve edényt kérnek és rohannak a skacok epret szedni - ez a jelenet ad erőt az epres gazolásához.

A romonyai kiskertekből kiszökött (hivatalosabban: kivadult) eper - rengeteg szilfa mag körülötte. Ezt a fotót április 30-án készítettem a Romonya utáni Parrag dűlőben, centiméterekre pontosan ott, ahol korábban a tavaszi héricseket láttam.

A teának, lének és szörpnek valók egyszerre kelletik magukat: citromfű, menták, bodza, akác. Ízléskultúra. Családi ízvilágok. Válogatás, mérlegelés: leszárítás és oldatos tartósítás. Szezonok szerinti tevékenységek, szezonális ritmusok.

Ismétlődések: női ingamozgás a kert - konyha - kamra háromszögben. Begyűjtés - feldolgozás - tárolás. Őrizzük a gyerekeinket, a kertünket - megőrizni. Felelősség: a jelenből meglátni a jövőt, most megélni a pillanatot, miközben a jövő készül a kezeid között. Táplálék. Asztal a kertben.

Tűzeső (Heuchera)

Borzaskata (Nigella damascena)

Nőszirom (Iris)

Bazsarózsa (Paeonia)

Mintha férfi és nő térbeli mozgásának különbsége is megragadható lenne. Az otthoni női mozgások körkörösöknek tűnnek, ezzel szemben a férfiak inkább csillagalakzatban járják be a tereket. Határozott céllal mennek és ugyanazon az útvonalon jönnek vissza, aztán ez az egyenesség ismétlődik, csak az irányszög más és más. Mi nők, körözünk a fészek fölött. Talán....

Ereszcsatorna. Esővízgyűjtés. Víztárolás.
Kiegyenlíteni a változatosságot.

Gyermeki játék az anyagokkal és az elemekkel: Jónás fából eszkábált tutajt, Jolán levelekkel kísérletezett.
Fennmaradni - életöröm.
Utazás. Víz. Hódítás.
Fanni nemrég eljátszott azzal a gondolattal, hogyan élne kétszáz évvel ezelőtt. Hogy én? Nadrágban járnék, rövid hajat viselnék, elszöknék. Tele akarnám írni a fehér könyvtár még meg nem írt lapjait.
Az utazás az élet paradoxonjainak egyik legszebbike: kell a cél, kell az úton levés, kell a haladás, kell a sebesség, kell a valahova eljutás és a megérkezés csodás élménye. Az otthon, mint raktár (kincstár, könyvtár, kerttár....). A nagyvilág lenyomata a saját világunkban: a napfény csillogása a vízen.

Earthbag house - Homokzsák ház - Szupervályog ház

Mi a fene ez?

Én véletlenül találtam rá a youtube-on és nagyon megtetszett az egyszerűsége, olcsósága és formálhatósága miatt.

Szeretnék is majd építeni egy ilyet. Sajnos Magyarországon elég nehézkes a szabályozások miatt, de van egy csoport, akiknek már sikerült keresztülverekedniük magukat a bürokrácia útvesztőjében, úgyhogy ez reménnyel tölt el.

Ha rákerestek a szupervályogra, akkor megtaláljátok őket.

Honnan jön ez a hülyeség?

Eredetileg a hadsereg használta árvízvédelemre és fedezék építésére. Könnyű szállítani, bárhol lehetett használni, nagyon olcsó, rendkívül hatékonyan ellenáll a víznek és a golyóknak. (Ez utóbbi a mi szempontunkból nem annyira lényeges, de mégis tény).

Először 1978-ban építettek belőle házat Guatemalában, ami ellen tudott állni a földrengésnek, de miután vászon zsákokat használtak, elég hamar tönkrement.

Ennek a továbbgondolása egy iráni építész, Nader Khalili nevéhez fűződik.

Kaliforniában, Hesperiában ő építette meg az első homokzsák házakat polipropilén zsákokból. Ott a mai napig tartanak tanfolyamokat, hogyan lehet ilyenek házakat építeni és meg lehet nézni a régebbieket belülről is.

Eredetileg az inspirálta, hogy ahol természeti katasztrófa miatt az emberek elveszítették a fedelet a fejük fölül, hogyan lehet nagyon gyorsan és olcsón jobb megoldást találni nekik a sátornál, ami nem csak ideiglenes megoldás lehet a számukra.

De ez megoldás lehet a szegényebb embereknek vagy azoknak, akik környezet-tudatosabban szeretnének élni vagy csak szeretik a nem megszokott formákat.

(Ezek a házak engem a tapicska házakra emlékeztetnek).

Az alapformája dóm, de a homokzsákból készített háznak csak az emberi fantázia szab határt. Eredetileg azért dóm, mert ez a forma áll ellen leginkább a földrengésnek. Simán kibírnak repedés nélkül Richter skála szerinti 6-os/7-es erősségűt is, és meg lehet spórolni a tető költségeit. Ez nálunk nem egy jó gondolat, de szárazabb vidékeken ragyogóan működik.

Nagyon sok helyen építettek már ilyen házakat és bebizonyosodott, hogy ellenállnak a tűznek, árvíznek, hurrikánnak, lövedékeknek :)), termeszeknek (nálunk nincsenek, de emlékszem a nagyinál egyszer kiesett egy kígyó a vályogfal repedéséből, már nem emlékszem ki ijedt meg jobban).

Hőszigetelés.

A homokzsák fal esetében, vastagságánál fogva (ha 30 cm-nél szélesebb) már működik a hő körforgása. Ez 12 órás késést jelent a külső és belső hőmérséklet között. Tehát amikor kinn a legmelegebb van, akkor van a házban a leghűvösebb és fordítva.

Értelemszerűen ezt sok minden befolyásolja pl. ablakok, ajtók száma, milyen a klíma, fal színe, a ház fekvése és különösen a fal szélessége.

Mivel vannak töltve a zsákok?

Erre is nagyon sok variáció létezik. Az eredeti az volt, hogy amit ott találsz az megy bele a polipropilén zsákokba, ennyi. Aztán a talaj milyenségétől , meg a helyi adottságoknak megfelelően kezdték keverni az emberek homokkal, szalmával, tört kővel, kagylóhéjjal, mésszel, kicsi vízzel stb.

Nekem a föld, homok, szalma, 10% víz a szimpatikus, talán azért mert az hasonlít leginkább a vályoghoz, amivel már találkoztam.

Polipropilén zsák 50x990cm, 1.000 db 68.809,-Ft.

Ebbe bármit lehet tölteni, de a végén tyúkhálóval kell befedni a vakoláshoz.

A másik variáció a krumplis-zsák 54x78 cm, 2.000 db 80.645,-Ft.

Ebbe az előbb leírt keveréket töltik és amikor felrakják, átnedvesítik saras vízzel.

Mindkét esetben, amikor felrakják a zsákokat szorosan egymás mellé a falra, döngöléssel tömörítik.

Ezzel a módszerrel olcsón, villámgyorsan lehet házunk, ami télen hatékonyan tartja a meleget, nyáron meg hűvöset és nem kell légkondi sem.

Hasonlóságok és különbözőségek markáns színekben és diszkrét ecsetvonásokkal finomítva.
Napsütés, napszemüveg - anya és lánya ketten a kocsiban felváltva beszélget és zenét hallgat, ühüm, na jó, bömböltet. Életigenlés és egymás igenlése.
Az állomáson leadva osztálykirándulásra a nővérének hisznek az osztálytársai - nem tagadjuk le, mindketten büszkék vagyunk rá, hogy így vagyunk: ilyen viszonyrendszerben is leledzünk.
Harsányan nőies nap adatott meg nekünk kettőnknek - őrizzük is magunkban (éljenek a nem érettségizők számára az érettségi szünetek!): délelőtt közös kertészkedés után finom ebéd (amit előre elkészítettem és csak melegíteni kellett), olvasós szieszta (Te Anya, ez a Szentivánéji álom érthető! Részletesen, pontosan van megfogalmazva, olyan kifejező, találó!) - a saját bibliapapíros Shakespeare összesünket a lányunk olvassa, ugyanazokat a lapokat lapozza, amit anno én... (egyre inkább úgy látom, hogy mindenkinek - nemcsak a magunkfajta bolondoknak - szüksége kéne legyen saját könyvtárra. Alapművek. Alapműveltség. Közös tudás. Újraolvasás.).
Aztán fogja magát és buszra száll, hogy vegyen magának egy új szoknyát a városban. Végül hajvágás. Én neki, ő nekem. Kölcsönös bizalom, kölcsönös megértés.
Azt hiszem, egy igazi nő kezd a szemünk előtt kibontakozni. Rakosgatom el a pillanatmorzsákat, hogy mikor kirepül, akkor aranyporként fedje be a mi életünket is.
Isten éltessen Janka!

Fiatalság - bohóság: nyolc évvel ezelőtt ezzel a chevivel autóztunk Kaliforniában...

Az ablakok a helyükön vannak jelentem.
Szerintem telitalálat, de ez ízlés kérdése ugye.

Időközben a ház még jobban néz ki, sokat számít, hogy az elkorhadt léceket leszedtük a korlátról és lefestettük az oszlopokat is szürkére. Ebben Panni és Vince 300-300 forintért partner volt.
Leszedtem benn a tapétát is az egyéves gyerek mellett 8 kiutazással (mert kétszer a gyerek felébredt, mire kiértem vele), 6szor egy órában (mert annyit aludt max. a kocsiban). Valamelyik elvetemült ős öntapadós famintás tapétát ragasztott a falakra, és hm... azok nem jönnek le könnyen. Remélem már nem él az édesanyja annak, aki ezt elkövette, mert ha igen, halálra csukladozhatta most magát.
A nem látványos dolgok nagyobb szabásúak.
A Villanyosjózsi például a teljes áramhálózatot kicserélte. Kezdetben azt hittem, hogy talán nem is kell az egészet, mert voltak piros drótok a falban, gondoltam azok már biztos újak. Amikor azonban ezt mondtam a villanyszerelőnek, jót derült rajtam. Azok kedves Asszonyom robbantókábelek. Hm. Ez van, ha az építő bányász.
A falakat a Kőműveslacibácsi lejavította, a szinteket összeengedte, az ablakokat körbeépítette. Ide tartozik még, hogy a Kőműves és csapatának átlagéletkora 70 év, és iszonyatosan lassan, de egész nap állandó lendülettel - cigi, kávé és egyéb - szünet nélkül dolgoznak. Amikor megláttam, hogy kit hozott a falujából a kőműves culágernek, majdnem kivettem a zsákot a kezéből, úgy látszott nekem kell eltámogatni a verandáig. De Béla egész nap gürcölt, ő már rutinból emel meg egy 50 kg-os zsákot, és nem gondolkodik elbírja-e. Szóval nagyon szeretem őket. Megbízhatóak, kedvesek, jönnek - tudnak, mernek, akarnak.
A Festőerik leglettelte szépen a falakat, mert a Férj ugyan nekilátott, de azt mondta pont olyan volt a végeredmény, mintha egy festő vezetett volna munkaügyi nyilvántartást helyette. Festeni mi fogunk, meg a gyerekek. Ettől függetlenül, én büszke vagyok Petire, mert igaz nem tökéletesen, de megtanult glettelni.
A férjet amúgy is dicsérni kell. A plusz szobához megvásárolt olyan szinten minden hozzávalót, hogy se több nem lett, se kevesebb. Ez nekem az ebédfőzésnél még sosem sikerült. És ki merem jelenteni, hogy lassan mindenhez ért. Az elmúlt 10 évben megtanult villanyszerelni (jó nem komplett házakban, de kisebb helyeken), vakolni, parkettázni, (nem tökéletesen), de glettelni, és még sok minden mást, amikről nem is tudom micsoda. És ugyebár földig lerombolni bármit.
Apró hibák kijöttek a házon. Például, hogy nincs egy egyenes, függőleges, vízszintes benne, amitől a szakik előbb csendesen könnyeztek, majd hápogtak, majd majdnem elinaltak. Ez mondjuk nem tudom miért lep egy 60 éves szakembert, amikor - már elnézését - de ez a generáció építette meg ezeket az épületeket.
Megjegyzem, életemben először élek olyan házban (az otthonunk), amiben most éppen nem dülöngélnek a falak jobbra-balra, kifelé-befelé, és az előző otthonainkat is szerettem, és élhetőek voltak, szóval nem értem mi a probléma. Tereprendeztünk is. Jött Markolósjózsi és két óra alatt, le sem merem írni, milyen olcsón, de megoldotta azt, amit hetekig áshattunk volna. Rengeteget spóroltunk azon, hogy találtunk egy helyi markolóst és egy orfűi konténerest. A fele pénzünk fuvarosokra megy el.

Szépen haladunk, csak ne lennénk ilyen türelmetlenek. Jó tipp építkezéshez, sose tervezz végdátummal, mert összeomlasz, ha nem sikerül. Mi valamiért kitaláltuk az elkészültének június 15-öt, és ezért állandóan hajtanánk mindent. De olyan jó lenne már kinn lenni!
Felteszek egy fotót például egy szép májusi napunkról. Amíg apa valamit dolgozott a házon, én az 5 gyerekkel elmentem horgászni a stégünkre. Oké a halat nem mi öltük meg, de ott találtuk a nádasban. Így kifogni már mi fogtuk ki. :-)

Balázs kérdése ott zeng bennem: "de most komolyan, el tudunk képzelni egy civilizációt, ami egyszer csak visszaugrik időben 200 évet?".
Mindennel egyetértek, amit írt: elképesztő pazarlásban élünk, aminek itt van a hatása, gyakorlatilag a gyerekeink, unokáink életét pazaroljuk és senki sem úgy éli meg, hogy "személyesen én pazarlom", hanem hogy "mások", "a felgyorsult világ", "a fogyasztói társadalom" vagy éppen "a szomszédok", "Amerika", "a jóléti társadalmak", "a világ vezetői" és még lehetne sorolni, ki kit hibáztat, ha egyáltalán gondolkodik ilyenekről, mert nem kell naivnak lenni: nem gondolkodnak.
Főleg ezzel van a baj, hogy nem gondolkodnak, nem tesznek fel kérdéseket, mert leszoktak erről az emberek úgy általában (ha egyáltalán rászoktak valaha, mert ezt is nyugodtan meg lehet kérdőjelezni). Ezt a gondolatmenetet is továbblehetne is keseregni, ennél jobban izgat azonban Balázs kérdése.
Ha csak úgy visszamegyek 200 évet (nem a mából, hanem elképzelem magam akkor), akkor én egy paraszti családban vagyok nőként talán egy uradalmi kertészet kisegítője, sokgyerekes anya, természetesen tanulatlan, jó esetben olvasni, írni tudó napszámos. A Férj szőlősgazda abból a fajtából, ahol a mindennapi betevőt a szőlő, a bor biztosítja és ha nincs jó termés, nincs bevétel sem.
A parasztházat, amiben élünk, évente, kétévente sarazni kell, több generáció él együtt, alkalmazkodni kell, méghozzá nem kicsit, bár a Férj családja sok generációra visszamenőleg is olvasni szerető család, ez talán segítene álmodozó lényemnek beilleszkedni valamelyest. De lenne-e időm bármiféle álmodozásra? Lenne 7-8 gyermek, akik maximum mezítláb járhatnának iskolába, netán a télikabátot, csizmát megosztva, amúgy meg dolgoznának a családban és esélyük sem lenne semmifajta komolyabb tanulásra, felemelkedésre. Még ránk várna 1848 és az utána jövő történelmi kor viharai. Ezzel együtt ugyanúgy probléma lehetne az időjárás, az aszály, a szőlőbe beleeső gomba, az elveszett termés, a kiszolgáltatottság (nagyon sok értelemben, ahogy egyébként ma is).
Az viszont egy óriási különbség lenne, hogy a 200 évvel ezelőtti lelkiismeretem teljesen tiszta, mert nem kellene azzal szembesülnöm, hogy:
- hány szívószálat dobnak ki a szülinapi buli után, ahova a gyerekeim hivatalosak voltak,
- hány nejlonzacskót ne kérjek a boltban, amikor kimérik nekem a paradicsomot,
- hány kilométert utazott az a paradicsom, mire én most itt a boltban megveszem,
- mennyi vegyszer lehet benne és lepucoljam-e a héját, mielőtt odaadom a gyerekeknek,
- hogy mondjam meg a tanító néninek kedvesen, hogy nem engedem el a gyerekemet osztálykirándulásra egy budapesti játszóházba erdei túra helyett és így tovább, sorolhatnánk.
A 200 évvel ezelőtti énem tiszta lelkiismerettel élne a természet irányában és csak a személyiségemtől függ, társadalmilag mennyire fogadnám el helyzetemet (magamat ismerve: könyvek és tanulás nélkül nehezen).
Persze ez csak akkor lenne, ha el sem jutottunk volna odáig, ahol most vagyunk és nem innen akarnánk visszaugrani az időben. Azt ugyanis nem tudom elképzelni. Mégpedig azért nem, mert az ember ma nem egy olyan lény, aki önkorlátozásra képes, miután megismerte a fogyasztói, jóléti társadalom számára pozitív(nak látszó) velejáróit, amelyek, ha úgy tetszik, ugyanúgy bűnbe vitték/viszik, mint az a bizonyos kígyó Ádámot és Évát a Paradicsomban.
Mert ma már főleg csak ádámok és évák vannak, no meg a Spanyolhonból importált paradicsomok, kígyó viszont rengeteg...
Ebben az egészben egyébként számomra a legérdekesebb gondolatkísérlet az, hogy mi lenne, ha most egyszer csak megszűnne az internet: nem 200 évet, csak 25-öt ugranánk vissza (legalábbis Magyarországon, a világban nyilván azért többet), de mégis mi történne? Lehet, hogy a mából nézve felelőtlenül hangzik, de én bizony szívesen kipróbálnám akkor is, ha most nem írhatnék a Faluságba...

Könyvtár, levéltár, kerttár, avagy a gyűjtésről és a gyűjteményekről.

Szenvedély. Tudás. És mikor a kettő találkozik.

Hosszú-hosszú évek óta szerettünk volna bejutni a marosvásárhelyi Teleki Tékába, másik néven: Teleki-Bolyai könyvtár. Teleki Sámuel 1797-ben létesítette, elsőként tudatosan közkönyvtárnak. Itt természetesen a közkönyvtáron van a különleges hangsúly. Tudatos megosztás, szándékos tudásterjesztés. Tudásfelmutatás.
Hogyan is alakul ki egy gyűjtemény? Milyen is egy gyűjtemény keletkezésének története? Gyermekkori gyűjtési szokásaink elenyésznek, semmibe hullnak - kikopik az első hevület, megtörik a lendület, elenyészik az érdeklődés szenvedélye.
Leánykori szalvétagyűjteményemhez Janka is tett hozzá, most Jolánnak jut néha eszébe, hogy ha megyünk, hozzunk/szerezzünk új darabot a kollekcióhoz. Mikor nyer ez majd jelentőséget? Lehet, hogy a dédunokám esküvőjén ezekkel a szalvétákkal fogunk teríteni?
Gyűjteni nem lehet hébe-hóba, nem lehet akkor, mikor eszünkbe jut. A gyűjtemény víziója mindent áthat, minden oda fut be, mint a folyók a tengerekbe. Az úton levés és az elképzelt cél együttesének folyamatos fenntartása.

A 18. századi Európa botanika lázban égett és távoli földrészek növényvilágát is haza akarta hozni - növénygyűjtők, növényvadászok százai utazták keresztül-kasul a világot. Az olyan műszaki találmányok, mint a táblaüveg és a gőzgép, megoldották a különleges növényfajok átteleltetésének problémáját (Sárospataki Máté: Dendrológiai kertek a 19. századi magyarországi kertépítészetben, Bp., 2014. 16. o.). Magyarországon elsőként a kismartoni Esterházy kastélyparkban használtak gőzgépet. Kastélykertek, parkok, botanikus kertek, arborétumok, dendrológiai kertek, gyűjteményes kertek.

Az összegyűjtés (naná még a rendszerezéses gyűjtés) ténye már önmagában előkészíti a tárgyat a bemutatásra, a kutathatóságra, ennélfogva pedig a tudásgyarapítás fontos tereként működik. Tér és szemlélhetőség a gondolkodáshoz. Egy gyűjtemény minőségét a választékban és az elrendezésben érhetjük tetten. Válogatás és összekapcsolás. Tárgy- és témakörök kialakítása. Viszonyítás. Analizálás.
A kert, mint különleges élő(lény)gyűjtemény.

Arborétum illetve dísznövény és gyümölcstermő fajtagyűjtemény egy helyen - közel háromezer fajta képviselői vannak jelen a dmkert-ben. Tulajdonképpen magánegyetemre járok Miklós kertjébe: nemcsak növényismeretet, kertészetet, kerttörténetet, hanem növénytörténeteket is falhatok (ez is az olvasásnak egy sajátos formája, amit a többiek előtt próbálok komótos lassúsággal végezni, elkerülendő azt, hogy bohó kiskutyusnak látszódjak, aki örömében ugrabugrál egész nap és csak kérdez, kérdez, kérdez.... ). Az egyes növényeknek és magának a kertnek is történetei vannak. Maga a történetalakulás, maga a történetalakítás.
Dokumentálás. A pillanat és a változás rögzítése, hogy megragadjuk az időben zajló történetet: élővé tenni mindenki számára. Bemutathatóság.
Ebben a parkban újra lehet élni az első pár egyetemista évet, mikor a könyvtárba lépve azon méláztam, hogy vajon hány év kell ahhoz, hogy tanáraim tudás- és műveltségszintjét elérjem, hogy elmondhassam, ismerem a polcokon sorakozó könyvek nagyobbik felét. Mostanra már megvan az a magabiztosság, hogy a könyvespolcok között sétálva a legtöbben ismerősökként köszönnek rám.
Az ismerősség és az ismeretlen játéka: a könyvlapokon és a valóságban látottak találkozása. És sohasem lehet biztosra tudni, hogy kik is laknak még az ember kertjében.
Növénynyelv.

Könyvtárban sétálni jó - Könyvséta.
Kerttérben sétálni jó - Kertséta.

Szeretem, hogy a pajtánkban könyvtárat kezdtünk építeni - a színház- és moziterem minőségről még csak álmodozunk (a világítás terve már előkészítve, ehhem).
A tiszta szoba könyvespolcán az aktuális érdeklődésünknek (jelenleg ugye botanika és még mindig filozófia, na jó, természetfilozófia, ehhem) megfelelő tárgyú könyvek vannak, tehát a polc állománya folyamatosan cserélődik. Lehozom a pajtából, ami éppen érdekli a családot, felviszem a pajtába (mikor már nem tudunk lépni tőle, vagy vendégek jönnek, ehhem), amire már nincsen szükségünk. Az Egri csillagokat tavaly is, idén is vándoroltattam. Jövőre nem fogja senki olvasni, két év múlva majd újra felmegyek érte. Aztán rá két évre megint. Furcsán bizsergető, mikor a gyerekek a mi köteteinket lapozzák. Nosztalgiázó érzés, mikor előveszik a régi nyelvkönyveinket, ifjúsági regényeinket. A kőszótár még mindig hasznos: csak lapozgatni, ízlelgetni a szavakat önmagukban és egymásutániságukban.
Könyvkert. Kertkönyv.
Kertről könyvet írni.

Granny Smith almavirág

macskamenta

vérehulló fecskefű

közönséges orgona

egres/köszméte

a járdára költözött évelő len

boglárkacserje

erdei szellőrózsa

fehér orgona

gyöngyvirág

metélőhagyma/snidling

Feketics meggy

ól előtti ágyás

pajta és ól előtti ágyás

Tamariska

feketeribizli

borzaskata

körömvirág

kakukkfű

hibiszkusz

palástfű